Itt a piros, hol a piros

2010.10.27. 11:50 szasza75

Az elmúlt napokban többször is említettem, hogy így ősz derekán kiváló ürügyet szolgáltatnak az egyes szervezett túrák, hogy a városon kívül kicsit vállalósabban kipróbáljuk önmagunkat az aszfalttól merőben eltérő, változatosabb terepen. Az erdő lassan leveszi sárguló kabátját, érdemes a maga természetes közegében még a tél előtt beszívni az illatát. Az idő futásra ideális, nincs túl meleg, így nem szükséges gyakori frissítés, 1-2 vékonyabb ruhában, órákon át szabadon mozoghatunk. Mire várunk még?

A hétvégén, szombaton szervezik meg a Piros túrát. Számtalan táv között lehet csemegézni, a legrövidebb 17 km, a leghosszabb 85 km. Az útvonal a Pilis és a Budai-hegység vonulatai között vezet. Elindulok én is valamelyik távon. Akik még nem voltak ilyen túrán, néhány rövid gondolatban megpróbálom összefoglalni, mire figyeljenek, hogyan készüljenek:

  • Érdemes elolvasni a túra weboldalát, részletesen megtalálható az útvonal, rajtidő, nevezési lehetőség stb.
  • Általában a rajt nem egy meghatározott időpont, mint a futóversenyeken, hanem egy -tól -ig időszak.
  • Érdemes előtte megnézni a frissítő lehetőségeket, itt nincs, vagy inkább ritka az izo, szőlőcukor, banán, általában sokkal puritánabb (víz, szörp, tea, zsíroskenyér), ha valamire szükségünk lehet, vigyünk magunkkal.
  • Rövidebb távokra elég egy övtáskát (hosszabbakra futóhátizsákot) vinni, benne egy fél literes kulaccsal (benne víz, izo), csokival, szőlőcukorral. Szükség lehet még esetleg turistatérképre, telefonra, zsebkendőre és pénzre. Utóbbit érdemes zacskóba tenni, ne ázzanak el.
  • A nevezés pár száz forint általában. A rajtnál mindenki kap egy útvonalleírást, itinert, pecsételőfüzetet, esetleg térképvázlatot. Aki járatlan a turistajelzésekben, előtte nézze át a jelöléstípusokat. Általában fákra, kövekre, oszlopokra festenek jelzéseket, ezeket kell követni.
  • A terepfutás folyamatos figyelés. Figyelni kell hova lépünk, hiszen itt nincs aszfalt, és folyamatosan figyelni kell a jelzéseket (olykor szalagoznak vagy festenek is a szervezők).
  • A túra elsősorban túrásoknak szerveződik, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet egy túrán futni. Ugyanakkor egyre több túrának van futó-versenyszáma. Ilyen a szombati Piros is, igaz ezen a túrán csak a 85-ös távon induló futóknak van külön rajtja, bővebb ellátása, külön díjazása, időmérése és persze mindezek miatt magasabb nevezési díja. (Akkor is futhatunk, ha nem a futó számra nevezünk be. Itt a sporttársak szoktak egymásnak köszönni, ha futunk, illedelmesen megvárjuk az előzési lehetőséget.)
  • A terep változatos, nem szégyen az emelkedőn gyalogolni, inkább célszerű. Ne számítsunk olyan átlagra, amit aszfalton képesek lennénk elérni.
  • Ha nem körtúrán indulunk, érdemes megszervezni a rajthelyhez jutást, illetve a célba érkezés után várjon váltóruha, illetve egy társ, aki elszállít minket.
  • Öltözzünk rétegesen, ha folyamatosan mozgunk hőt termelünk, nálam az az öltözék válik be, ha a rajthelynél állva kicsit fázok.
  • Ha borús az idő, célszerű egy vékony esőkabátot a derekunkra tekerni. Nekem olyan van, ami az övtáskában is elfér. 
  • Ha az útvonalról véletlenül letévedünk nem kell pánikolni, vissza kell menni az utolsó jól jelzett ponthoz és a helyes úton tovább menni. A piros túrán csak a piros sávot kell követni, ez viszonylag egyszerű.
  • Sáros lehet a cipő, esetleg mi is nyakig sárosak leszünk, annál nagyobb élmény lesz a cipőnket súrolni és ázni a kádban. A sarat nagyjából szoktam csak levakarni, az első decemberi hó alaposan megtisztítja majd a cipőt.
  • Aszfaltos cipőben is lehet terepen futni. Ha sár van, ugyan jobban csúszik és a köveket is jobban érezzük a talpunk alatt, de 1-2 terepes futás miatt nem kell új cipőt vennünk.
  • Terepfutás közösségi élmény is egyben, szervezzetek társaságot, együtt beszélgetve könnyedén vehetitek a távot.

A hétvégi kihíváshoz fizikailag most nem vagyok annyira kész, így nagyobb hangsúlyt fektettem a lelki felkészülésre:

Végül aki nem szeretne túrázni avagy futni, az alábbi helyeken és időpontokban szurkolhat és találkozhat a mezőnnyel:

34 komment

Címkék: ősz erdő piros pilis tanács terep budai hg.

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr72401712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.27. 13:01:24

Ez engem érdekel!

Megy valaki? Össze lehetne szervezni valamit.

fbgabesz75 2010.10.27. 13:29:02

@BRandom:
Úgy néz ki, hogy megyek. Holnap tutira megtudom mondani. A 20 v. 30 km-es távban gondolkodom. Részletes infókat itt találsz:

magyarvandorokte.extra.hu/piros/piros.php

Te melyik távon indulnál?

fbgabesz75 2010.10.27. 13:29:43

A 30-as inkább 35-37 km.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.27. 13:37:39

Vállalható távnak tűnik. Teljesen amatőr vagyok terepfutás terén szóval nem agyaltam még távon se igazán. :P

bellone 2010.10.27. 13:39:42

Sziasztok! Tavaly októberben voltam az első teljesítménytúrámon, meghatározó élmény volt, érdemes kipróbálni.

Azóta a felkészülés részét képezi a korábbi beszámolók olvasgatása, mert egyrészt hihetetlenül lelkesítő lehet, térképen követve pedig segít felmérni a kihívásokat (fejbenfutás:)).

Beszámolókat sok helyen találhattok (én speciel az elsőket itt olvastam a futóblogon:)), de a legteljesebb gyűjtemény talán a lenti honlapon található:
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo

Lewad 2010.10.27. 13:47:51

Jól hangzik. Sajnos még nem futottam terepen. Érdekelne a 20km-es táv, ha ráérek szombaton.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.10.27. 14:29:34

Aki még nem futott terepen, az kis mellénnyel menjen oda! Tapasztalatból mondom. :)))

DaMartian 2010.10.27. 14:45:21

@BGy: Alátámaszthatom....

M.Islander 2010.10.27. 15:26:43

csak nagy mellény van itthon, akkor még várok ezzel :o)

fbgabesz75 2010.10.27. 18:09:45

@BRandom:
Futottam már több terep félmaratont. Nagyon más, mint a sík aszfaltcsík. Nem csak nehezebb, de nekem sokkal szebb és változatosabb is. Ha futottál már félmaratont, vagy akár hosszabb távot, akkor én a 20-ast javaslom. Én ezt választottam.
Jelentkezzen aki jön és megbeszéljük az utazást és az indulást.

fbgabesz75 2010.10.27. 18:13:54

A következő az Intersport túranap lesz. Ismételten akit érdekel, jelentkezzen...

Infó:

www.futanet.hu/cikk/3.-intersport-turanap

Ted Striker 2010.10.27. 20:09:10

(hiánypótló trollkodás következik - miazhogy kinn van a címlapon és még egyetlen sem jelent itt meg...hát a Futóblog már sz@rt ér?!)

Hihetetlen hogy már nemcsak a városban, de hétvégén az erdőben sem hagyjátok nyugodtan sétálni az embert. Különben is mi ez a nagy teljesítménykényszer hát nem stresszeltek eleget elég nap? Ezt teszi veletek az agymosós média, nameg azt hogy mindenféle felesleges kütyüt aggatok magatokra: ezt ti szórakozásnak nevezitek?
Nemazért mondom de alsós koromban egy egykoron profi dobóatléta volt a napközis felügyelőnk, aki minden nap pontosan három órakor (ha esett ha fújt) kiterelt minket a közeli erdő egyik tisztására, és minden egyes áldott nap legalább két órás futóedzést vezényelt.
Késő őszi és téli napokon kaptunk a kezünkbe egy-egy szál gyertyát és azzal meg a fejünkben lévő "térkép" alapján tájékozódtunk - nem mindenféle fejlámpa, meg dzsípieszes lópikula segedelmével...

:-))))))

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.27. 20:16:39

asszem én túrázósra veszem a figurát és ott kitolom amit lehet azaz a 85-öst

a futás része az szerintem nekem sok lenne

chrono 2010.10.27. 20:40:42

Indulás előtt azért nem árt megnézni a szintemelkedést sem az adott távon. Ha vkinek nincs hozzászokva a lába a sok szinthez akkor már menet közben is érhetik az embert meglepetések.
Szóval csak óvatosan.

pPanni 2010.10.27. 22:17:04

Levezetésnek meg egy kis Monoton Maraton (vagy Minimaraton :) ) hétfön

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.27. 22:38:45

Szerintem bevállalok egy rövidebb túrát és ha megy akkor max átjelentkezem emelve a tétet.
:)

chrono 2010.10.28. 19:42:01

@BRandom: na ez amit nem lehet. Sok rendező a lefelé nevezést még úgy ahogy elfogadja, de menet közben felfelé nem fogsz tudni nevezni.Az más tészta,h saját szakáladra tovább mész.

Zime 2010.10.28. 21:53:51

A 20 km-es táv elgondolkodtatott! Tényleg nem néznek rám ferdén, ha bele-belefutok? :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.28. 22:45:43

@chrono: Érdekes mert amúgy magamtól eszembe se jutott volna csak túraleírásokban olvastam...

doncii · http://doncii.blogspot.com 2010.10.29. 18:12:30

Maratonfutoknak erdekes lehet...

'The Laminator'-nak sikerult a tizedik maratonjan a 'sub-3' vagyis a harom ora alatti ido. Utolso beszamolo cikkeben a versenyrol osszefoglalja, hogy szerinte miert sikerult most es miert nem eddig. A lenyeg: 30 km-ig csak bemelegites van, masodpercre ugyanazt az idot futotta 30k-nal, mint a tavalyi 9. maratonjan. Az utolso 10k-n vert magara 5 percet tavalyhoz kepest. Ez a kemeny, nem a hajozas, pedig ott a vas uszik az vizen :)

therunninglaminator.blogspot.com/2010/10/perfect-tenth-race-report-from-2010_27.html

Zime 2010.10.30. 17:12:32

Na megtúráztam/futottam ezt a 20 km-es szakaszt, klassz volt! Viszont eltévedtem, pontosabban rátévedtem a 85 km-es terepfutás útvonalára, a GPS-em leállt menet közben, így nem tudom, hogy pontosan mennyit futottam. Valaki, aki futotta a 85-öst, meg tudná mondani, hogy mennyi volt a Vörös-hegyi-nyereg (ahol le kellett volna fordulnom a sárga jelzésre...) és a Kopár csárda közötti szakasz? Köszi!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.10.31. 17:24:59

Nekem is megvolt a magam 50a-s szakasza. Dobogókőnél még optimistán mondtam, hogy jövőre Piros85. A Kopár csárdánál már nem voltam ennyire optimista. Ma tanulom a járást az alapoktól. :D

-Mariann- 2010.11.01. 19:48:13

Gratula mindenkinek, aki ott volt bármelyik távon.
Sajnos én nem tudtam menni. Viszont tegnap próbáltam pótolni egy piciké. Felfutottam Normafáig otthonról, majd ott az erdőben kicsit és vissza hazáig. Felfelé volt egy "kis" (nekem majdnem) négykézlábas emelkedő.
16 km, 350 méter szintkülönbség. (Ja.. ez első alkalommal, még nem futottam fel így hegyre :D )
Nagyon jó volt! Jó levegő, szép idő. hmm...

sanyosz75 2010.11.01. 21:44:45

@Road Runner 77: megkérdezhetem, hogy az "otthonról" kb. mit jelent? nem a pontos címed érdekel, hanem hogy milyen útvonalon mentél. :-) én is kinéztem már egy kört a Normafán, csak alkalmat kellene keresnem, hogy eljussak oda.

-Mariann- 2010.11.01. 22:32:14

Gazdagrétről mentem fel. :)

-Mariann- 2010.11.01. 23:39:33

Kicsit bővebben: fel az Irhás árkon, Adorján út, Magas út, Konkoly Thege, majd Normafánál az erdőben még, aztán irány visszafelé, lefelé, Magas úti lejtőn le, de nem ugyanarra jöttem visszafelé , mert nagyon meredek volt (azaz lefelé nagyon lejtett), és elmentem az Edvi Illésen, le a Beregszászon.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.11.02. 00:26:52

@sanyosz75: Én szívesen csatlakozom a Normafás körödhöz. Szerinted mikor tudjuk megejteni?

Zime 2010.11.02. 10:55:31

@BRandom: Akkor Te tudhatod a kérdésemre a választ! :) Ja és persze gratulálok!

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2010.11.03. 15:24:04

Én egy 65-ös túrát toltam le, a nagykovácsi plébánián volt a vége. Az utolsó emelkedőnek már nagyon nem örültem (a Nagyszénás oldalának), de egyébként nagyon jó kis túra volt.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása