Margit híd: később és drágábban, de a miénk – lesz

2011.08.24. 15:55 angelday

hvg.hu:

Egy héten belül befejezik a közlekedést korlátozó munkákat a Margit hídon – ígéri a felújítás kivitelezője. A rekonstrukció a főváros által később megrendelt munkálatokkal, így a díszkivilágítás kiépítésével és a hídfők kialakításával folytatódik, ezek azonban a közlekedést már nem befolyásolják. A Margit híd felújítása jelentős csúszás után a végéhez közeledik.

(...)

A Margit híd felújítása hosszú várakozás után 2009 augusztusában kezdődött el, az átkelőt két éve, augusztus 21-én zárták le a forgalom elől. A kivitelező akkor azt vállalta, hogy egy év elteltével ismét közlekedhetnek majd az autók a hídon, ez végül három hónapot csúszott.

(...)

A Margit híd felújítása nettó 20,6, bruttó 30 milliárd forintba kerül; utóbbi összeg tartalmazza az uniós projektek esetében előírt tartalékkeretet is. A főváros eredetileg 12 milliárd forintot szánt a projektre, a rekonstrukcióra kiírt közbeszerzésen azonban mindössze egy konzorcium indult, s ez jelentősen megemelte a projekt költségeit.

Akit érdekel részleteiben, olvassa el a teljes cikket, de a lényeg az, hogy hamarosan nem kell nélkülöznünk, ha át akarunk sétálni a hídon. :)

3 komment

Címkék: hvg felújítás margithíd

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr573177289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.08.25. 11:19:06

Ez azt jelenti, hogy be lehet majd jutni normálisan a szigetre? Tegnap még kijönni is alig bírtam. Olyan volt, mint amikor egy koncert végén mindenki egyszerre tömörül a kijárat felé. Majdnem szigetfogságba estem. :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.25. 12:18:57

@azilinha: Mi is így jártunk. Kicsit balesetveszélyesnek tartom, hogy nincs aluljáró, de így talán többen veszik igénybe a déli oldalát is a hídnak gyalogosan.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása