Futóblog fogyó és futóverseny eredményhirdetés

2012.03.05. 16:08 mgergoo

Itt a vége, fuss el véle. A március elsején elkövetett mérlegeléssel hivatalosan is véget ért a Futóblog történetének leghosszabb és legnyakatekertebb kihívása.

A kihívás első fordulójában úgy lehetett bennmaradni, hogy nem híztál karácsonykor, a második hónapban az volt a továbbjutás záloga, hogy futásban is odatetted magad, a harmadik és egyben végső fordulóban megpróbáltuk közös nevezőre hozni a kerekebb futókat a vékonyabb sporttársakkal.

A kiírás szerint két győztest hirdetünk, az első győztes, aki az első, december 15-i mérlegelés óta százalékosan a legnagyobb mértékben fogyott. Ebben a diszpci, diszcpli... versenyszámban zolle76 kolléga győzedelmeskedett, aki kerek 8 kg-t leadva 8,92%-kal lett vékonyabb ebben a két és fél hónapban.

A dagi lobbi (én) minden törekvése ellenére a BMI négyzetkilométer alapon kiírt versenyszámban egy csontlevesbe való versenytárs, bizonyos b.fruzsi nyert 140516 BMI2km-rel. Aki ismeri Fruzsit nem csodálkozik hogy ehhez a győzelemhez (figyelem!) 336km-t kellett futnia! A megtisztelő második helyért nekem elég volt 171,69km futnom, így sem sokkal maradtam le (138478 BMI2km), de lemaradtam. :-) 

Az első fogyósverseny győztesének (bohemianJAno) még lógok egy technikai DK polóval, amit most ezennel és azonnal felajánlok a mostani győzteseknek is. Kérem, hogy a három boldog győztes legyen kedves átfáradni a DKTeam pólórendeléses posztjába és válassza ki magának a legjobban tetsző technikai futópólót!

9 komment

Címkék: kihívás futóverseny fogyóverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr374287129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2012.03.06. 06:40:00

Hát ez nagyon cool, sosem gondoltam volna, hogy ennyi futással nyerhetek! :-) Köszönöm szépen! És az sem egy utolsó dolog, hogy végre nekem is lesz DK pólóm! :-)

Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2012.03.06. 09:08:25

Amúgy a póló teljesen indokolt Fru. Szerintem még van mit leadnod. Muhhaha...

DaMartian 2012.03.06. 10:42:21

Gratulálok Fruzsi! Amúgy is brutális, amit mostanában művelsz!
tamás! Csitu! Múltkor meg te nyertél cipőt! : P

BelusErika 2012.03.06. 15:55:50

Futók hiszekegyje: Győzni fogok! Ha nem sikerül, második leszek. Ha nem leszek második, akkor harmadik. Ha nem érek el helyezést, akkor is a legjobbat hozom ki magamból.” Gratulálok Fruzsi!

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2012.03.06. 21:31:20

@DaMartian: Mennyire igazad van, Tomi tényleg nyert cipőt (persze végül is abba is én szerveztem be...jellemző....)! :-)))) Kösz, hogy rendre inted a bátyót, de szerintem az már pusztán elég megalázó lesz neki, ha elhúzok mellette a Rotary maratonon...remélhetőleg csak egyszer ;-))! Köszi, mostanában nincs is olyan sok időm edzeni, de az idősakkozás nagymestere vagyok!

@BelusErika: Így van, nagy igazság! :-D

Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2012.03.07. 13:22:33

@b.fruzsi: Wráááááááhhhhh.
Most motiváltál szét a Rotaryra Kicsilány!
Leverlek mnt vércukrot a terepszázas!!!! :-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.03.07. 13:27:51

@Belus Tamás: Leverlek mnt vércukrot a terepszázas?? :-)))

Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2012.03.07. 13:28:42

@mgergoo: Na jó. Ez enyémet már 30kili is leveri :-( Egyelőre...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása