Genetikai malőr

2012.05.08. 13:35 angelday

(Szabó Gábor Winkler Róberttel a Nemzeti Sport számára most vasárnap készített interjút. Digitális formában is közreadjuk. A képre kattintva PDF formában kapjuk meg – 1,5 Mbyte letöltés.)

A TotalCar autós portál főszerkesztője, az egyik nagy telekommunikációs cég tévés reklámarca, Winkler Róbert nem okozott csalódást: meghökkentő véleményével belegázol a Formula–1 rajongóinak lelkébe, lerombolja a Bernabéuba vágyók illúzióit, és lapunktól idegen módon könyörtelenül kimondja, őt bizony nem érdekli az olimpia. Íme, Winkler Róbert megvágva, de nem cenzúrázva...

Sportszerű életmódot folytatott előző este? – kérdeztük a reggeli futását éppen letudó Winkler Róbertet.

Ha lehet az alvást sportszerű életmódnak nevezni, akkor igen. A szolid kocsmázás sem akadály, ha az ember este tizenegykor feláll, és azt mondja, hogy szevasztok. Négy-öt sör addig meg belefér... Állítólag Törőcsik Andrásnak – sőt, nem is állítólag, hanem ő nyilatkozta – másnaposan ment a legjobban a foci.

Mindig reggel gyürkőzik neki?

Nem olyan régen álltam át a reggeli futásra, és megváltoztatta az életem, csodálatos dolog... (Hangjában tettetett áhítat...) Nem gondoltam, hogy képes vagyok rá, de sokkal jobb a reggel, főleg télen. Mielőtt kezdődne a sötétség okozta depresszió, amikor kicsit átsüt a nap a felhők alatt... Egész más.

Mennyi az adagja?

Általában tíz kilométer, de ha jó napom van, elmegyek végig a Népszigeten, át az összekötő vasúti hídon, a Rómain föl, és van valami kis patak, amelyik ott becsorog a vége felé – ott már közel az M0-s híd, de még előtte visszafordulok. Aztán szoktam olyat is – na jó, az idén még nem fordult elő –, hogy átfutok az M0-s hídon is, és csak úgy haza. Na, az már húsz kilométer!

Ebben a kék szerelésben úgy néz ki, mint a nyolcvanas években tízezer méteren olimpiai és világbajnok olasz Alberto Cova. Mond valamit a neve?

Semmit, sportújságírással nem foglalkoztam... (Nevet.) Bokszszakíróként azért ténykedtem.

A finn Lasse Virent is említhetném.

Na, ő ismerős! 

Tíz és öt kilométeren versenyzett.

Valamiért nekem a tíz a kellemes. Maratonit egyszer futottam, de többet nem áll szándékomban. Önmagában nem rossz, csak hát a felkészüléssel az ember elcseszi az összes hétvégéjét. Hetente legalább négyszer kell futni, ami oké, de ebből egyszer huszonötöt-harmincat. És akkor most újra idecitálom a sportszerű életmód kérdését... Az, hogy az ember egy hétvégén se mehessen el kocsmázni, nagy ráfaragás. Én egyszerű örömfutó vagyok.

És hogy áll az örömfocival?

Hoppá, a legkisebb szárnyashajóosztály, a Poleszje illusztris képviselője, a Bíbic négy! (Egy felbukkanó kis hajó zökkenti ki az interjúból.) A Meteor a legnagyobb, lásd Sólyom egy és kettő, a Voszhod a közepes, de nem jut eszembe most a neve... Mind ruszki gyártmány.

Nagyon lelkes, pedig a Bíbicnek nincs is kereke...

Hát, a szárny is nagyszerű dolog!

Szóval, örömfoci... A Facebook-oldalán találtam egy bejegyzést, amelyben azon ironizált, hogy valaki a Trónok harca vagy az Arsenal–Wigan meccs követése helyett késő este levélírással foglalatoskodott. Miért értetlenkedett?

Bizony, jó is volt az az Arsenal–Wigan!

Az angol foci a nyerő?

Lehet, hogy illúzióromboló a Nemzeti Sport szakértő olvasói számára, de én az olaszt kedvelem. Azt szeretem, amikor egy álmos vasárnap délután két alsóházi csapat passzírozza a szart. Egyszer Paolo Maldini nyilatkozta: sokan lenézik az olasz labdarúgást, mondván, unják, pedig milyen izgalmas dolog a védekezés, mennyi szépség rejlik benne!

Ezek szerint önt is izgalomba hozza.

Igen, engem izgalomba hoz a védekezés. (Vigyorog.) Például nagy kedvencem volt a Mourinho-féle Inter. Mindig ott settenkedett a hitchcocki suspense, a feszültségkeltés, hogy nem történik semmi, még mindig nem történik semmi, de Ibrahimovic ott leselkedik valahol. Hűűű, átlépi a félpályát, valami készül. Így megy kilencven percen keresztül, aztán Ibra tényleg rúg is valamit. Mostani szerepálmom... Mert én Real Madrid-rajongó vagyok, holott a Barcelonának kell drukkolni, mert ott mindenki annyira rokonszenves és szerény, Guardiola mennyire jó fej, ő a filozófus, meg milyen gyönyörű ez a végeérhetetlen tili-toli, a hetvenvalahány százalékos labdabirtoklás... Hát ez őrületes találmány, a kerék óta nem volt ilyen...

Elnézést, de a szerepálmát kezdte emlegetni.

Ja, igen! Az lett volna a tökéletes forgatókönyv számomra, hogy José megnyeri a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is a Reallal, aztán elhúz Angliába – és ki jön helyette edzőnek? Hát, Marcelo Bielsa! Fanatikus Bielsa-rajongó vagyok. A Bilbaóval mit művelt?! Akárhol megfordult, nagyon brutális, kompromisszummentes támadófocit követelt meg. Lásd a chilei válogatottat, például a vébén... Látszik rajta, hogy full elmebeteg, a beceneve is El Loco. Sajnos ez a szerepálmom most nem valósulhat meg.

Ellentmondásba keveredett, hiszen az előbb még az olaszos védekezésről áradozott, most meg a támadófocival hozakodik elő.

Nem, csak valahogy beakadt nálam az olasz foci, nem is tudom, miért. Mint valami genetikai adottság, nem tehet róla az ember. Olyan, mint a homoszexualitás: lehet ellene küzdeni, de inkább vállaljuk be, és akkor teljes életet lehet élni...

Érdekes párhuzam... Magyar labdarúgás?

Ha-ha-ha... Azért belenéztem a kupadöntőbe. (Keresi a szavakat.) Na jó, hát egy humor a magyar futball...

Legutóbb mit látott a helyszínen?

Real Madrid-mérkőzést, de nem kívánkozom többet oda. Járt már a Bernabeuban?

Igen, de akkor üresen ásítozott.

Nyugodjon meg, a telt ház sem különbözik hangulatában az üres stadiontól. Mondják is ugye, hogy színház, udvarias taps a reakció, ha valaki megszakad. Tényleg szánalom. Nagy Real-fan vagyok, de inkább tévén nézem meg, ott nem olyan illúzióromboló – mintha valóban szurkolnának. De nincs semmi!

Több az izgalom a robbanómotorokban?

A meccsturizmus ettől még jöhet, csak Madridba nem megyek többet.

Azért berregtessük egy kicsit az autókat is a labdapattogás után.

Hát, az autók berregnek. Egy Cougar áll a Dunára néző garázsban, velem egyidős, negyvenhárom éves amerikai V8-as "tepsi". Három éve vásároltam, tök jó állapotban volt, csak gondoltam, kicsit legyen jobb – ehhez képest most ötmillió forintnál tartok, amivel sikerült elérnem, hogy olyan állapotba kerüljön, amilyenben vettem... És még nem jó a fék, a váltó és a futómű. Lehet vele menni, de nyáron nem is igen autózom, van ugyanis egy nagyszerű ötven köbcentis robogóm. Éppen a napokban számoltam össze, hogy egy-, két-, négy-, hat- és nyolchengeres járművel is dicsekedhetek, plusz egy biciklivel, amivel hazakerekezem Mazda mestertől, miután odavittem a "tehenet".

Boros párhuzammal élve, miként nézne ki az autók cuvée-je?

Nem is tudom. A sportos autókat például nem kedvelem, mert Magyarországon már nem lehet autózni. Nem akarom azt mondani, hogy konstans nemi erőszak nyilvánulna meg a rendőrség részéről... Motorozni hála Istennek lehet. Én ki vagyok békülve a "tehenemmel", amely egy 1997-es Toyota 4Runner. Szeretek magasan ülni a bakon, automata sebváltóval csordogálni, a nagy sebesség kényszere nélkül.

A versenypályák felé nem kacsingat?

Nem érdekel. Egyszer akartak befűzni, talán Astra-kupára. Először tetszett, ahogy döngetünk a pályán, aztán rájöttem, az egész abból áll, hogy egy tűzálló overallban baszod a rezet egész nap a forró betonon, és időnként mész egy becsövezett, üvöltő rettenetben, amely igazából nem megy. Különben is, Wéber Gábor-i szinten kellene ismerni az összes rázókövet, az összes féktávot, hogy na, most itt kettes, na, most úgy a gáz, na, most a kuplung. Az egész robotszerű, én meg idejében szóltam, hogy köszönöm, nem kérek belőle.

Úgy tudom, a Formula–1-gyel sincs kibékülve, egyik blogjában legalábbis azt írta, hogy nincs elmebetegebb az F1-gyes rajongónál. Hogy is van ez?

Őőőőő... Szóval nem igazán értem a Formula–1 iránti rajongást, való igaz. Szörnyű vesszőfutás hetven körön át. Jó, tudom, az idén mindig más nyerte a futamokat, de akkor is. A rali jó lenne, de nem tudják normálisan közvetíteni. Úgy képzelném el a tévében, mint az óriás-műlesiklást, amikor az egyes pontokon kiderül, kinek hány másodperc az előnye vagy a hátránya. Baromi érdekes lenne, de valamiért nem közvetítik. Ecclestone biztos megölte azt, aki fantáziát látott benne...

Érdekes feltételezés... No, de nem mehetünk el az olimpia mellett. Várja már?

Biztosan nem szimpatikus, amit mondok, de a Forma–1-nél is kevésbé érdekel. Hogy is hívják az embert, aki a Hiúságok máglyáját írta, meg a Talpig férfit? Tom Wolfe, azt hiszem. Na, neki van egy könyve Atlantáról, legalábbis ott játszódik a történet. A városban sok minden emlékeztet az 1996-os játékokra, többek között egy szoborcsoport, amely tornászlányokat ábrázol, és ebből is látszik, írja, miről szól az olimpia: olyan sportágakat néznek emberek, amelyekre egyébként a kutya sem kíváncsi.

Azért ez erős! Ha az olimpia nem, akkor mi hozza lázba a nyáron?

A motorozás mindenképpen. Meg talán leporolom a szörfdeszkámat. Itt lakik egy PR-os kolléga, ő kitalálta, hogy a közeli csónakházban helyet bérel, és odaviszi a kajakját. Mondtam is neki, régen mennyire szerettem szörfözni, de messze van a Velencei-tó meg a Balaton is. Milyen jó lenne, ha itt tarthatnám összeszerelve a szörföt, csak le kell ugrani, és már vízre is rakhatom. Ha sikerül megszervezni, megalapítjuk a Szent Sír Vízisportegyletet...

Ámen.

5 komment

Címkék: interjú nemzeti sport winkler róbert

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.