British 10k - Felkészülés

2012.06.17. 12:28 angelday

(Folytatjuk Kiss "Moon" Bori beszámolóját a londoni British 10k felkészüléséről.)

Még egy hónap van hátra a londoni British 10k-ig, amely életem első 10 kilométeres futóversenye lesz, és egészen jól haladok a felkészüléssel. Persze még mindig nem tartok ott, hogy lefutottam volna egyben tíz kilométert, de rém büszke vagyok a néhány napja teljesített 8 és félre.

Az időjárás nem sokkal járult hozzá a projekthez itt Londonban: az elmúlt hónapban hol 28 fok volt, gőzölgő aszfalttal, hol jégeső. Tegnap tizenkét fokban, szemerkélő esőben indultam futni, és persze mikor féltávnál jártam, leszakadt az ég. Viszont megint megnézhettem a Richmond Park ázott szőrű szarvasait, akik a park öreg tölgyfái alatt legelésztek, tőlem alig tíz méterre. Múltkor majdnem meg is kellett állnom, mert előttem keltek át az autóúton, és nem akartam mintegy humán Fentonként megriasztani a csordát. Végül is elég volt lassítanom, így arcvesztés nélkül sétálhattak át az egyik legelőről a másikra.

Egyelőre nem is igazán foglalkozom azzal, hogy milyen tempóban futok: a célom az, hogy a 10 kilométeres versenyen végig tudjak futni – ha másfél órába telik, akkor annyi lesz, lényeg, hogy sikerüljön. Ebben a szellemben a hosszabb futásokra órát sem viszek: tegnap valahol egy és másfél óra között sikerült a 8 és fél km, mondjuk benne volt a Richmond Hill is, amiről nem gondoltam, hogy ennyire meredek: nyolcszáz méteren van benne negyven méter szint. Viszont legalább szép róla a kilátás, a Temze kanyarulatát látni, távolabb pedig a twickenhami rögbi-stadiont.

richmond_hill.jpg

Kicsit utánaolvastam a terepnek, és kiderült, hogy Mick Jagger háza előtt vezetett az utam (amely válásuk után Jerry Hallé lett), a domb tetején pedig Pete Townsend lakik. Mindketten előfordulnak a The Roebuck nevű kocsmában, ami előtt szintén elfutottam, őszintén irigyelve a kandalló mellett söröző és a panorámát bámuló helybélieket.

jordans_granola.jpgAz elmúlt egy hónapban igyekeztem változtatni megrögzött rossz szokásaimon: például próbáltam minden nap megreggelizni, mielőtt kilépek az ajtón. Én az a típus vagyok, akinek másfél órába telik reggel bebootolni, és a kávéivás a reggel legfontosabb pillanata, de újabban egy adag gyümölcsös müzlit (egészen pontosan: Jordans Super Fruity Granolát) is becsületesen megeszem utána. Aztán rohanás az iskolába.

Edzeni a Barnardos jótékonysági szervezet oldalán talált terv szerint edzek, bár eltartott egy darabig, amíg sikerült magamra igazítani. Nem értettem ugyanis, miért vagyok annyira fáradt, ha csak 15-20 perceket futok minden második este. Aztán nekiálltam felvezetni a MapMyRun oldalon az iskolai köröket is, és kiderült, hogy minden nap hat kilométert gyaloglok, kétszer oda-vissza másfelet. A gyerekek rollerrel tolják, én meg szaladok mellettük, alapedzésnek pont elég, pláne, hogy a kisebbik általában elfárad, és akkor húzni kell rollerestül. Szóval az esti köröket kihagyom, ha fáradt vagyok, hét közben van, hogy csak egyet vagy kettőt futok, a hétvégi hosszúakat viszont csinálom becsületesen: talán ezen a hétvégén már eljutok a 10 kilométerig.

Szintén rossz szokásom, hogy elcsalom a bemelegítést, meg a nyújtást a futás után: ezen nem sikerült még sokat változtatnom, bár egy régi BBC-cikk szerint lehet, hogy nem is baj. Azért várom a tippeket, ti hogyan melegítetek be, és hogyan szoktatok vagy nem szoktatok nyújtani.

Az előző posztban már írtam, hogy angol módra, jótékonyságra pénzt gyűjtve futok. Akkor még kicsit aggódtam, vajon összejön-e a kétszáz font, amit minimálisan illik vállalni a választott szervezetnek. Ti azonban, kedves olvasók és/vagy barátaim, zseniálisak voltatok: mai állás szerint 479 fontot adtatok össze Roald Dahl jótékonysági alapítványa számára! A cél 600 font, amihez már nem kell sok: ha szeretnétek támogatni a futásomat, és egyben a beteg angol gyerekeket, akkor kattintsatok és küldjetek egy kis pénzt. Nagyon kíváncsi vagyok, összejön-e.

1 komment

Címkék: joghurt felkészülés amatőrök british 10k

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr144593653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.06.17. 19:52:42

Hajra Bori, talalkozunk a celban!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása