Megjelent a Nike+ Running 4-es verziója iOS-re és Androidra

2012.06.22. 09:40 angelday

nikeplus_new_icon.jpgA tegnapi napon a Nike frissítette a futáshoz használt népszerű mobiltelefonos alkalmazását, a Nike+ Running appot az új generációs 4-es változatra. Azon túl, hogy a programot gyakorlatilag teljesen újraírták, most már Androidra is elérhető, sőt, a bevezető időszakban teljesen ingyenes bárki számára – érdemes most gyorsan lehúzni. A közvetlen linkek a digitális boltokra:

iPhone http://gonike.me/NikeRunning
Android http://gonike.me/NikeRunningRobot

Csináltam néhány képernyőfotót is az alkalmazásról, baromi látványos, egyszerű, könnyen használható. A kezdőlap navigációja picit hasonlít a jól ismert Facebook alkalmazáséhoz, a bal felső ikonnal tudjuk elérni a fő menüt a beállításokkal, de a korábbi futásaink listáját is itt találjuk meg. Persze a lényeg nem változott, minden futást mér a telefonba épített GPS vagy Nike+ chip alapján, a futásainkat a végén értékelhetjük, vagy éppen kiposztolhatjuk Facebookra.

nikeplus4_1.jpg

nikeplus4_2.jpg

Az újdonságok:

  • új, frissített ikon
  • megjelent egy "Run" feliratú gomb a jobb felső sarokban – bárhol vagyunk, egy koppintás és máris futhatunk (korábban mindig egy helyről lehetett csak elérni)
  • a legelső látványos "3D" képernyőn mindig látjuk, hogy a legutolsó futásunk hogyan viszonyul az azt megelőző héthez (mármint hét futásunkhoz)
  • ugyanitt ha lefelé húzunk egyet, akkor mindenféle személyre szabott kihívásokat mutat, nálam például azt, hogy 5km-t fussak le 24:58-ra (biztos ön ebben, uram?)
  • az időt már automatikusan beállítja, mert lekérdezi a háttérben az interneten
  • teljesen újradizájnolták a futások és futás közbeni képernyőket
  • immáron a futásainkat felcímkézhetjük azt illetően is, hogy milyen cipőben futottunk

Egyelőre most ennyi, próbáljátok ki!

game_on_world_poster.jpg

update 2012.06.23.: megjelent a 4.0.1, ami javítja az alkalmazásban előforduló legtipikusabb hibákat, töltsétek le az újat!

32 komment

Címkék: iphone android game on world nike+ running

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr574604126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.06.22. 12:45:55

Sajnálatos módon az Android app (reméljük csak egyelőre) nem támogatja a magyar nyelvet, így ha a telefonban az van beállítva szépen lefagy, angolra átállítva elindul.

angelday 2012.06.22. 13:23:57

@pantomimes: jó tudni, köszi, hogy szóltál!

punka 2012.06.22. 13:42:44

Nekem angollal se megy :S

DaMartian 2012.06.22. 14:36:35

@pantomimes: Igen át kell állítani. Az iphone verzióval is ez volt először... : (
Magyar nyelvet sajnos biztos hogy nem fogja támogatni belátható időn belül (vagy talán azon túl sem.. : ( ) Túl kicsik vagyunk. Nagyobb nyelvekre lesz folyamatos frissítés az elkövetkező hónapokban...

rhubarbjelly 2012.06.22. 14:58:16

Az iPhone beépített Nike appja a füles gombjával stoppolja a zenét és az edzést. A GPS-es Nike app nem. Mi ennek az oka?

DaMartian 2012.06.22. 17:37:23

@rhubarbjelly: más cég fejleszti a két appot... A beépített app kompatibilis az iPod távirányítókkal is, míg a GPS app nem, és állítólag nem is tervezik... Fuck

Brevis 2012.06.22. 20:14:40

Nekem nem frissítette a régit erre. Mondjuk, én a régivel sem voltam maradéktalanul elégedett, futás kezdetekor le kellett állítani majd újra indítani, mert nagyon lehalkította a zenét, ami a szünetelés után újra a beállított hangerővel szólt, random kezdte el mondani a futás adatait a női hang, egymás után többször is, pedig kikapcsoltam a menüben, a gps-t is hajlamos elfelejteni hetente egyszer, futás befejeztével meg négyszer ötször kell leokozéni, hogy igen hülye, nincs most wifizés.

rhubarbjelly 2012.06.22. 20:40:27

@DaMartian: kösz a választ, ez nem jó hír. Gondolom, nem csak én hiányolom ezt a funkciót...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.06.22. 20:56:39

@DaMartian: nekem ezzel egyébként nem is lenne problémám, legyen angol, semmi gond, csak így hogy lefagy és mivel a háttérben fut tovább így bizonyos időközönként kapom a crash reportot a telefonra, ez így gáz. Persze biztos hamar orvosolják a problémát, csak jó lett volna ma már egy test runt lenyomni vele :)

Gyűrött Papír 2012.06.22. 22:47:17

Csak én vagyok bénarépa, hogy az Androidos linkre "We're sorry, the requested URL was not found on this server." üzenet jön?
És nem is találom a Play-ben?

Gyűrött Papír 2012.06.23. 00:29:05

@Gyűrött Papír: Most már elérhető. Fagyás is megvan...

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.06.23. 06:32:40

Hát igen, a mai világban elég "nehéz" olyan szoftvert írni, ami angolul fut magyar nyelvű Androidon. És az, hogy lefagy, a szoftverfejlesztő balfaszságát bizonyítja. A jól megtervezett és implementált szoftver nem fagy le. A marketing osztály (hadosztály) nyomására kerülnek ki ilyen szoftverek. Tapasztalatból beszélek. :))))

angelday 2012.06.23. 12:41:49

@BGy: általában véve igen, de azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy ez itt nem a Szivárvány Bt. marketing próbálkozása, hanem a világ egyik legnagyobb márkája és azért, khm, igen csak durván jól nyomják. (Ezt most függetlenül attól mondom, hogy én is bedolgozok, bár tudvalevő az Apple-Nike szimpátiám – ha a blogomon visszanézed, látszik, hogy én már réges-régen fanboy voltam.)

Mindenesetre hibák vannak, javítani fogják, a magyar piac kis piac stb stb.

angelday 2012.06.23. 12:43:51

Egyébként megjelent a 4.0.1 verzió, ami állítólag javítja ezt a lefagyós hibát is: www.facebook.com/nikerunninghungary/posts/10150902562219227

angelday 2012.06.23. 12:46:38

(A posztot is frissítettem az update linkkel.)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.06.23. 12:56:11

@angelday: most már tényleg jó, remélem ki is tudom majd próbálni.

Nocit 2012.06.23. 15:09:08

Eltünt a Chellenge, sajnálom, hogy csak később lesz, én szerettem. Ti tudtok mérföldről km-re állítani?

Roberto Niteforce 2012.06.23. 20:16:42

Sziasztok!Nekem meg nem osztotta meg amire rányomta h ossza meg a futás végén :S

Minden más műxik.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.06.23. 20:36:29

@angelday: éppen ezért csodálkozom, hogy ez előfordulhatott, mert nem a Szivárvány Bt. a forgalmazó. Bár ez kisebb baj, mi félkész orvosi műszert vittünk kórházba. Na, az kínosabb és veszélyesebb mutatvány volt. :))) Rendszeres Plastik olvasó és Heti Meteor hallgató vagyok, fanboyságodról tudok. :))

Gyűrött Papír 2012.06.23. 22:26:37

Kipróbálom mókából, de a voice feedback (minta hang alapján) nyomába nem ér a sports trackerének.

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2012.06.24. 10:48:13

Letöltöttem androidra, gondoltam futok vele egy kört. Hál'Istennek annyi eszem volt, hogy itthon előtte kipróbáljam. Free run-t választtottam, elindul, le akarom állítani: pause run, aztán onnan end run - és kiírja, hogy "do you really want to cancel your run?" Próbálom így-próbálom úgy, semmi. A free run-t a jelek szerint nem lehet leállítani csak törölni. Elképesztő hiba, majdnem elcseszte az esti futásom.

SeSam · http://sesam.hu 2012.06.24. 11:27:34

A 4.0 iOS app nagyobb hibája az volt, hogy szépen megállt a GPS követés, ha lockoltad a telefont, vagy háttérbe került a program. Ma futottam egyet a frissített 4.0.1-el, és szerencsére tökéletes volt, javították. Egyelőre nekem nagyon tetszik: kiváló dolog a visszaszámláló (amíg beteszem a telefont a zsebbe), és a fektetett history nézet.

Blevita 2012.06.24. 22:14:57

Bibibiiii, en mar a Nike Training Club app-ot is letöltöttem, jonak tünik keresztedzesnek :)

DaMartian 2012.06.25. 12:53:20

@SeSam: de jó hogy ezt írtad, így nem kell kipróbálnom! Épp erről írtam a másik topicban : )
Viszont nekem meg az volt a gondom pénteken (és egy másik futópajtásomnak is) hogy spontán leállt az edzés... Nem tudom ezt miért csinálta? Tapasztalt valaki még ilyet? Mondjuk nem is mertem rátenni a lockot és kézben vittem a telót, és a korábbi screen lock funkció ugye eltűnt. Lehet én pauzáltam véletlenül az edzést? Sajna nem hallgattam közben zenét, így nem volt hangvisszajelzés sem, amiből észrevehettem volna...
A másik izgalom, hogy jó 6-8% eltérés volt a Nike+ GPS óra és az iPhone között ugyanazon a futáson (biztosra mentem, nem akartam egy 28-ast csak a kipróbálatlan új appal futni nehogy gebasz legyen, és milyen igazam volt : ) Ez mi a franctól lehet??? Bár mostanában a GPS óra mintha picit kevesebbet mérne mindenhol...
Amúgy valaki valamelyik postban hiányolta az app utólagos kalibrálhatóságát. Ez nem tűnt el, csak valószínű ugyanúgy van benne ahogy régen. Ha az indítás és megállás között minden OK nem dobja fel a lehetőséget... De ha közben pauzálsz, vagy jelet veszít, ilyesmi akkor most is tudsz utólagosan állítani rajta... Már csak az órába kéne utólagos kalibrációt aplikálni...

SeSam · http://sesam.hu 2012.06.25. 13:18:23

@DaMartian: Szerintem simán lehet, hogy véletlen megnyomtál egy virtuális gombot, meg ilyenkor az ember keze is izzad... Viszont a screen lock funkció ott van még, egy kis lakat gomb a futóképernyő alsó traktusában. Sajna fejből nem emlékszem, pontosan melyik sarokban, de ott van.
Nekem a 4.0.1 egy már ismert útvonalon, ugyanannyit mért, mint a korábbi verziók. :]

DaMartian 2012.06.25. 13:31:20

@SeSam: Ahhh... Most néztem, hogy a képernyő érintésére BÁRHOL!!! lepauzál... At hittem csak a pause gombon... Viszont nekem nincs lakat. Tutira nincs... Pénteken se volt, de akkor futás közben nem is akartam ezzel tökölni, de most lecsekkoltam nyugodt körülmények között... Marad a lock ha már jó. Csak futás közben azért nem mertem használni, mert a régi app behalt tőle... Viszont gáz, hogy nekem kötelező screen lockom van, így futás végén van hogy fél perc a leállítás, mire előhalászom a telót, remegő és izzadt kézzel beütöm a helyes kódot, megtalálom a Nike app ikont, belemászom, leállítom.. Jó lenne, ha náhány más app-hoz hasonlóan screen lockon keresztül is egy swipe-pal bele lehetne mászni az appba, és le lehetne állítani a kilockolás előtt...

SeSam · http://sesam.hu 2012.06.25. 13:47:38

@DaMartian: Na, frissítettem a Nike+ appos bejegyzésem két képpel. Az elsőn az én lock screenem van a lakattal, a másodk pedig az Activity fülről egy futás részletei: itt az Edit gombra tappintva lehet kalibrálni a futást, mindegyiket. Merthogy ez is felmerült ugye. :]

sesam.hu/2012/06/22/nike-running-4/

DaMartian 2012.06.25. 13:53:14

@SeSam: Nekem nincs lakatom.. mondjuk nálam nem is így néz ki a screen... Nincs szárnyacskás logo, meg nálam nincs kiírva hogy "pause" nálam a két pálcika van. Igaz én fekvő formátumot használok... vagy ez Android screen shot?

SeSam · http://sesam.hu 2012.06.25. 13:54:34

@DaMartian: Ez iPhone mind, 4S készüléken. Mondjuka fekvőt még nem használtam, létezik, hogy onnan leveszik a lakatot?

DaMartian 2012.06.25. 13:54:52

Most nézem a post "marketing" képét, azon iPhone-on is ilyen a kép... Fura hogy a fekvő formátumban nincs lakat ikon.. Na majd megpróbálom átállítani... Pedig nekem is 4.0.1 van fenn...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.08.10. 08:55:49

Nem tudom ki, hogy van vele, de ez az utóbbi Androidos frissítés az egy lépést előre, kettőt hátra tipikus esete.
Szuper, hogy van GPS jelerősség kijelzés, ennek örülök, viszont a frissítés óta nem tudok fb megosztáshoz üzenet beírni és gyanús, hogy azóta érzem azt, mintha valami szívná a telefonom aksiját. Továbbra is gondot okoz, hogy ha van egy bejövő hívás, akkor meghal az egész, ezért mostanában repülőben futok, mondjuk legalább nem zavar senki :)

TDiána 2016.06.01. 17:57:33

Sziasztok.
Légyszi segítsen valaki, hogy lehet mérföldről km-re átállítani? Eddig 2x futottam a napokban ezzel az új futóapp-al. Eddig a Runkeeper volt párom telcsijén, azt használtuk, de ez látványosabb és persze vannak szintén előnyei/hátrányai. Nekem azért bonyolultabbnak tűnik, mert nem tudom sehogysem átállítani, hogy km-ben számoljon és tele van számomra fölösleges funkciókkal..de a színes nyomvonal tetszetős .)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása