Interjú: Matthew Inman (The Oatmeal)
2013.09.23. 09:01 SeSam
A futásról szóló képregénye után a Runner's World magazin is felfigyelt a The Oatmealre, vagyis a szerzőjére Matthew Inmanre. Készítettek is vele gyorsan egy interjút, amiben a futás mellett az erdőben WC-zés és szarvasvadászati tippek is szóba kerülnek.
Runner's World: Mikor kezdtél el futni?
Matthew Inman: Tíz éve.
Sportoltál bármit, mielőtt belevágtál a futásba?
Abszolút nem. Gyűlöltem mindenfajta mozgást, különösen a futást.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted úgy, hogy "futó vagy"?
A futást nyűgnek éreztem. Azon a napon lettem igazi futó, amikor rádöbbentem, hogy mostantól a mozgásnélküliséget érzem nyűgnek. A futástól nyugodt, egészséges és jókedvű leszek. Ha nem futok, egy nagy halom lélektelen felejthető kakinak érzem magam. Most az a helyzet, hogy egy kupac fejelthető kakinak lenni nagyobb nyűg, mint felhúzni a futócipőm, és húsz percet izzadni.
Mi volt a legutóbbi versenyed, és hogy ment?
Július végén lefutottam a White River 50 mérföldes (80,46 km) ultra távját, és egy hétre rá a Grande Ridge 13,1 mérföldet. Az ultra nem ment túl jól. Két évvel korábban már megcsináltam, és akkor szinte végigrepültem az útvonalon, minden percét imádtam. (Legalábbis majdnem minden percét. Nem biztos, hogy az imádat megfelelően leírja, mit éreztem a 47. mérföldnél.) Idén viszont a 17. mérföldnél meglehetősen rosszul lettem: hányingerem volt, nem kaptam levegőt, és görcsölt a hasam. Sikerült elvonszolnom magam a végéig, de egy órával lassabb voltam, mint előző alkalommal. Egy héttel később a Grande Ridge terep-félmaratont futottam. Elég kemény szintkülönbségek voltak benne, de a verseny nagyon jól ment. A WR50 után valami gyorsat szerettem volna csinálni, amin csak élvezettel végigszaladhatok a könyörtelen 11 órás agonizálás helyett, ami egy ultra távot jellemez.
Versenyek tekintetében mi jön ezután?
A Seattle maraton. Legfőképp azért megyek el, mert meg akarom nézni a sok seattleit az én pólóimban.
Ha van, mi a közös a futásban és a munkádban?
Mindkettő végtelen futószalagon szállítja a kakis poénokat.
Volt valaha, hogy a futás váratlan módon hatott a munkádra?
A képregényeim nagy része futás közben születik meg a fejemben. Úgy találtam, hogy amikor ötletelek, és minden erőmmel arra fókuszálok, hogy eszembe jusson valami frappáns, nos akkor sosem jutok semmire. Ha viszont valami másra koncentrálok, mint például a futás, zuhanyzás, sőt, beszélgetek épp valakivel, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. A nehézség csak annyi, hogy még azelőtt sikerüljön papírra vetni őket, mielőtt visszapárolognak az agyam ködös rejtekébe.
Néhány meglepően súlyos téma rendszeresen előjön a képregényeidben: élet, halál, veszteség, a lét kérdése… Tényleg ezek járnak a fejedben futás közben? Vagy a futás pont menekülés az ilyen gondolatok elől?
Mindannyiunknak van egy hangosbemondó a fejünkben, ami folyamatosan ontja belénk a félelmeket, aggodalmakat és kétségeket. A futás — legalábbis az én esetemben — alaposan lehalkítja ezt a hangszórót. Ez az én módszerem, hogy azt mondjam: "Hé, agy, kussoljál már egy fél órára. Kicsi nyugalmat szeretnék most." A szörnyű gondolatok ilyenkor triviálisnak tűnnek, még ha ideiglenesen is. Nem tudom, hogy csak az endorfin hatása-e, de ha igen, akkor ez egy olyan addikció, amit maximálisan támogatok.
Milyen céljaid vannak a futással még? (Nem vagyok hajlandó használni a "bakancslista" kifejezést.)
Talán hogy meglegyen a szintidőm a Boston maratonra, bár ez valószínűleg nem túl reális — nem futok túl gyorsan. Inkább lassú és kitartó típusú srác vagyok, szóval azt hiszem, a Western States lefutása életszerűbb cél. Meg hát szeretnék egy olyan övcsatot.*
Hogyan méred a sikert, mint futó?
Próbáltál már szarvast üldözni? Rettentő nehéz elkapni őket. Még nem volt olyan vadállat az erdőben, amit ne kezdtem volna el üldözni. Azt hiszem a sikeres futó mércéje, hogy végül utolér egy szarvast és leküzdi. Igazából megelégednék egy rénszarvassal, vagy valami kövérebbel és lassabbal is, mint például egy hegyi kecske, de a legjobb egy szarvas lenne. Arisztotelész anno azt mondta, az emberi szellem igazi mércéje lefutni és lecsapni egy vadállatot. Ezzel a filozófiával teljes mértékben tudok azonosulni.
Kicsit ellentmondásos vagy, amikor az étkezés kerül szóba, nem igaz?
Igen, kiválóan futok és pocsékul táplálkozom.
Avass be az étkezéssel kapcsolatos filozófiádba, már ha van.
Az étkezési szokásom nagyban hasonlít egy cirkuszi állatéra. Amikor megcsinálok egy trükköt, jutalmat kapok. Futottam 20 mérföldet? Szuper, akkor itt az ideje egy fasírtnak gumicokorral. A legjobb tanács, amit futótársaimnak adhatok, hogy soha ne táplálkozzanak úgy, mint én.
Az a fajta futó vagy, aki betű szerint követi az edzéstervet vagy inkább ahogy esik, úgy puffan?
Leginkább úgy futok, ahogy kedvem van. Ismerem a fontosságát az edzésterveknek, de inkább a saját utamat járom.
Inkább egyedül futsz, vagy klubban, csapatban?
Néhány éve egy csoporttal futottam, amit nagyon élveztem. Összegyűltünk különböző erdei ösvényeknél szerte Washington államban, és mindig mással futottunk párban. Manapság inkább az idő legnagyobb részében egyedül megyek. A futás privát dolog nekem. Nem az a fajta vagyok, aki telenyomja a Facebook falát minden alkalommal, amikor kiteszi a lábát a házból edzeni.
Mennyire gyakran ismernek fel edzés közben vagy versenyen?
Nem nagyon teszek ki képet magamról az oldalamra, úgyhogy nagyon kevesen tudják, hogy nézek ki. Ennek ellenére Seattleben egyre gyakoribb, hogy megállítanak az emberek, és megkérdezik, én vagyok-e az Oatmeal. Amikor először látnak élőben, mind ugyanúgy reagálnak: "Azt gondoltam, kövérebb vagy! :("
Ha társszerkesztő lehetnél a Runner's World egyik számában, mit változtatnál?
Írnék egy hatoldalas cikket arról, hogyan lehet sikerrel üldözni, elkapni és leküzdeni egy szarvast. A szarvaslefutás az új 5k.
Mi a legállatabb hely, ahol valaha futottál?
A Monteverde Cloud Forest Costa Ricában. Képzelj el egy erdőt, ahol a fák száz méternél is magasabbak, indák szövik át őket, és hömpölyög köztük a köd, nem beszélve elképesztő számú dzsungellakó élőlényről — úgy nézett ki, mint egy jelenet az Avatárból. A hotelünk a park bejáratánál volt, úgyhogy éjjel belógtunk egy rövid futásra. Fölöttünk hullócsillagok óceánja tündöklött, alattunk pedig szentjánosbogarak csillogó tengere. Végül a parkőrök motorbicikliken üldöztek ki, hiszen zárás után voltunk ott. Tulajdonképp csillagok és fénylő bogarak által megvilágított éjjeli futás volt, drámai autós üldözéssel a végén.
Ha egyetlen üzenetet küldhetnél minden futónak, aki ezt olvassa — és küldhetsz! — mi lenne az?
Ha megálltok egy kereszteződésnél, ne fussatok helyben. Nagyon idiótán néz ki.
Volt, hogy bekakiltál futás közben? Csak őszintén.
Márhogy nadrágba? Nem. De voltak kellemetlen élményeim, amikor egyedül voltam egy 18 mérföldes terep szakaszon. Kénytelen voltam megállni egy nagydologra, és a 2009-es Seattle maraton pólómat használni papírnak. Ez volt az egyik kedvenc felsőm, de az a tévképzetem volt, hogy majd kiáztatom egy patakban, aztán otthon pedig rendesen kimosom. Végül annyira sikerült összemocskolni, hogy bedobtam az erdőbe. Amennyire tudom, a póló még mindig ott hever valahol, a méltóságommal együtt.
Villámkérdések! Bor vagy sör?
Bor.
Zenével futás: igen vagy nem?
Nem. Ne próbáld meg elnyomni a szenvedést zenével és más zavaró tényezőkkel.
Hegyek vagy hőség?
Hegyek hegyek hegyek. Északnyugati vagyok, a hőség a kryptonitom.
Zselé vagy banán?
Banán.
Kövesút vagy terep?
Terep.
Meb vagy Ryan?**
Nem értem a kérdést, így csak annyit mondok, nagyon élveztem Meg Ryan összes filmjét.
Rövid-rövidnadrág vagy normál rövidnadrág?
Rövid-rövid. Az emberek 99,9%-án borzasztóan néznek ki, de a futás nem arról szól, hogy jól nézz ki.
New York maraton vagy Boston maraton?
Mindkettőt gurulós cipőben futnám.
Fejezd be a mondatot: A mezítlábas futás…
…jó módszer, hogy ne érj célba. Ha mezítlábas futásra teremtettünk volna, már rég patáink lennének.
A kedvenc helyem az interneten (a Futóblogot kivéve):
Zombo.com
* A Western States 100 mérföldes ultra táv, ahol a 24 órán belüli teljesítők kézzel készített övcsatot kapnak.
** Meb Keflezighi és Ryan Hall amerikai hosszútávfutók.
4 komment
Címkék: interjú szarvasvadászat Oatmeal Matthew Inman
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nagykrisz_2 2013.09.23. 11:59:52
wtf?
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.23. 13:46:47
Ebben a 15 perces videóban pont ilyesmiről van szó. youtu.be/b-iGZPtWXzE
A Futni születtünk könyv szerzője beszél.
SeSam · http://sesam.hu 2013.09.23. 14:14:09
Oh Dae Su 2013.10.04. 11:52:58
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
