Kényelmi zóna? Lépj ki belőle!
2014.03.07. 13:33 mgergoo
Március van. Elment a tél és már itt kopog a tavaszi szezon a nyakunkon. Futóként megszerettem a telet, a téli hősies futásokat, az alapozást, ami nem csak az izmainkat készíti fel a nyári versenyszezonra, hanem lelkileg is meg acéloz. Izgalmas ez az ősztől tavaszig tartó időszak, amikor csak konokul tesszük bele a lábunkba a kiliket, hogy aztán az első tavaszi versenyen lemérjen az élet és megmutassa hol is tartunk valójában.
Hétről-hétre erősebbnek érzem magam, a heti sík futásokat hónapok óta a hétvégi terepfutások teszik izgalmasabbá és közben érzem ahogy fejlődök. Egyre könnyebben futok már 5 perces kilométereket, a januári Yours Truly-n már 5 perc alatti átlagtempóban sikerült a 25 km-t teljesítenem. Szeretek célok mentén futni. Jó érzés kitűzni egy célt és mindent megtenni, hogy sikerüljön. A cél mindenkinek más és más, de a megtett erőfeszítéseink ugyanolyan büszkévé tehetnek minket.
Nagyon jó érzés, hogy közel 600 újdonsült futó jelentkezett a Monspart Saroltával közösen jegyzett Vivicitta különböző távjaira felkészítő csoportjainkba. Eszembe jut, amikor első Vivicittámra készültem, tele kétségekkel, tele kérdésekkel, de a célom biztos tudatában, motiváltan. Emlékszem az első futásaimra, amikor még a 3-5 kilométeres sétával vegyített edzések is komoly nehézséget okoztak. Hónapok teltek el úgy, hogy az járt a fejemben, hogy egyszer majd talán 5 kilométert is le fogok tudni egyben futni. (Ebben az időben elhűlve olvastam Winkler Robi posztjait itt a Futóblogon, amiben arról írt, hogy hetente többször is fut 6 km környékén.)
Tisztán emlékszem, hogy mit éreztem, mennyire nehéz volt akkor nem föladni és visszatérni a pihe-puha kényelmi zónába. Egy-egy lépés megtétele is komoly lelki harcok árán ment csak. Ki kell lépni a kényelmi zónánkból, ha ezt meg tudjuk tenni, akkor már csak idő kérdése, hogy elérjük, amit akarunk.
Fotó: http://www.prepbeijing.com/
Céljaim most is vannak. A fő cél persze maradt a 3:30-as maraton, de odáig még hosszú út vezet. Sokat tettem az elmúlt időszakban azért, hogy sikerüljön. Lejöttem a csokiról és nasikról, süteményekről, rétesekről, cukros élelmiszerekről. Immáron 3 hónapja tiszta vagyok és ez jó érzés, előre tudtam lépni, le tudtam győzni önmagam.. A futás mellé beillesztettem a TRX edzéseket is, ez is nagyon fontos része most a felkészülésemnek. Sokkal tudatosabban és komolyabban készülök a maratonra. Nem csak szeretnék jobb futó lenni, hanem tényleg sokat is teszek érte.
Az idei tél február másodikára, vasárnapra esett. Nekem éppen egy terepes futás volt beidőzítve a Balboa útvonalán. Már éppen húztam volna fel a futónadrágot, amikor rápillantottam a Terepfutás Facebook csoportra. Ott olvastam Szasza intelmét miszerint a hegy most arra tanít, hogy maradjunk otthon. Egy gondolat erejéig át is suhant az agyamon, hogy tényleg otthon maradok, de aztán eszembe jutott egy hasonló edzés tavalyról, amikor a HHH-ról átmenekültünk a letisztított gellért-hegyi utakra. Most egy hirtelen ötlettől vezérelve egyből a Gellért-hegy felé vettem az irányt és megfutottam az idei telem talán legkülönlegesebb edzését:
Ezek a döntések, ezek az őrült edzések tudnak bevésődni igazán a futóemlékezetembe, amikor újra, három év és 7800 km kilométer után is ki tudtam lépni a kényelmi zónámból. Ezek a pillanatok jutnak eszembe, amikor csoszogok felfelé egy-egy reggel az Árpád kilátó felé és ezek fognak eszembe jutni Frankfurtban is 35 km környékén.
Most ti jöttök: nektek mi volt az idei télen a legkülönlegesebb, legemlékezetesebb edzésetek?
9 komment
Címkék: citadella dk kényelmi zóna téli edzések
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bfunnyy 2014.03.07. 14:04:02
Ami engem illet nagyjából két éve kezdtem el intenzíven edzeni, ami jelentsen bármit is, hiszen előtte csak kampányszerűen mozogtam. (Forgatókönyv szerűen zajlott a dolog: belelkesültem kihajtottam magam, majd néhány hét múlva megint semmi).
Tavaly kemény telünk volt, és végig a legnagyobb hóesésben is róttam a köröket. Ha délután futottam, akkor a szánkózó kisgyerekeseket kerülgettem, ha este, akkor meg csak reménykedtem, hogy nem kap el senki a hóviharos utcákban! De a legjobb érzés volt harcoltam magammal, a testemmel, a lelkemmel, és az időjárással! Megérte!
Annyira megerősödtem belül, hogy idén már vártam, hogy újra átélhessem ezt az érzést! Idén a hideggel azért küszködtem, a hóval nem nagyon kellett. De azon a pár napon, amikor a hóborította szigeti futópályán mások lábnyomaiban lépkedtem igazán jó érzés volt más, mint máskor. Amikor minden lábnyomunkban ott hagyunk egy gondot, és a következőben felszedünk egy kis erőt, hogy tovább menjünk, mint az előző nap felbecsülhetetlen! Nem beszélve a szembe futó tekintetekről, amik mindig megerősítenek abban, hogy nem szabad megállni. Másnak is nehéz, más is szenved, és másnak is ugyanolyan jó!
blas83 2014.03.07. 15:28:29
KicsiGyík 2014.03.08. 21:44:17
eLzsÉ 2014.03.10. 02:35:12
A havas cipőmet összesen kétszer vettem elő.
És bár utálom a városban a havat, a havas futásokat viszont szeretem, ezért ezek hiányoztak is.
Azért nagyon irigyellek, hogy meg tudtál szabadulni a cukros szaroktól, nálam sajnos éppen fordított a helyzet.
Fiatal koromban rá sem tudtam nézni édességre, csokit gyakorlatilag egyáltalán nem ettem.
De ahogy öregszik az ember, valahogy egyre jobban kívánja ezeket. Oké, kólát továbbra sem iszom, de a csoki, oreo, műzliszeletek sajnos a napi étrendem részévé váltak.
Megerőszakolni magam nem fogom, túlzott futócéljaim nincsenek, azért nem látom értelmét az aszkétizmusnak.
Bár a Vivicittán meg fogok próbálni egy félmaratont, első futóversenyként, de valójában tét nélkül, mert az nem kérdés, hogy meg tudom-e csinálni. Komolyabb időt meg nem is tervezek, gondolom, jó nagy tömeg lesz az elején, nem hiszem, hogy rendes tempóban tudom majd elkezdeni.
Viszont az igaz, hogy célzottan felkészülni, nem csak esetlegesen edzegetni tényleg nagyon más. Hogy hatékonyabb-e, az majd kiderül...:)
Kilfish · http://www.kilfish.com 2014.03.10. 09:13:17
eLzsÉ 2014.03.11. 02:08:06
eLzsÉ 2014.04.15. 02:56:50
Megvolt, a várakozásnál sokkal jobb eredménnyel.
2 órát terveztem reálisan, +/- 1-2 perccel, ehhez képest lett 1.52.21
De az elején tényleg nem lehetett futni rendesen, csak a rakparton, kb. az Erzsébet híd körül tudtam rendesen futni.
A rakparti lekanyarodónál a 2 órás iramfutók elém is kerültek, bár fogalmam sincs, hogyan csinálták, előttem voltak vagy 20 méterrel, mondom, ezek itt elszaladnak a célidőmmel, begorombultam tehát és elkezdtem nyomni egy 5.25 körüli tempót, amit legnagyobb megdöbbenésemre végig is bírtam, meg még gyorsultam is.
A rakpartot mindenki szidni szokta, nekem nagyon bejött, igaz, most nem volt számottevő szél.
Sosem voltam még versenyen, nem számítottam arra, hogy a legnagyobb része abból áll, hogy a lyukakat kell keresni, hol lehet előzni, pedig nézőként azt gondoltam, a boly egyenletes tempóban fut.
Pedig nem.
Ráadásul minden előzésnél hátra kellett néznem, mert én, sokakkal ellentétben nem szeretek mások elé lépni, akadályozni őket.
Nem vagyok versenyző típus, engem a verseny inkább nyomaszt, most mégis lényegesen jobb tempót tudtam futni, mint edzésen, úgyhogy biztosan van valami abban, amit mindenki leír, hogy versenyen jobban megy.
Ha lesznek még hideg versenyek, azt hiszem, megpróbálok még párat:)
A szabvány félmaraton nem jó nekem, a melegtől rosszul vagyok.
eLzsÉ 2014.04.17. 03:13:46
Köszönöm, tényleg nagy élmény volt.
Az elejét nem rontottam el, pedig ott tényleg mindenki belódult, aztán viszont a Margit hídi felhajtón már a járdán kellett mennem, annyira lelassult a mezőny.
Tulajdonképpen azt gondoltam, hogy ennél jobbat elsőre nem is futhattam volna, de bár a max pulzusom 179 volt, ami OK, de az átlag csak 160, aminél vállalhattam volna többet.
Szerintem 165-ös átlagot még elbírtam volna és akkor 1-2 perccel előrébb lehettem volna.
Viszont nem volt semmiféle holtpont, vagy bármi kétség, hogy a 2 óra meglesz.
Oké, hogy vagy 5 éve futok, de ilyen átlagot gyorsító edzéseken tudtam futni, egyáltalán nem számítottam rá.
És már az izomlázam is múlik, igaz, vasárnap óta nem futottam semmit.
De majd holnap:)
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
