Kell egy csapat!
2014.04.29. 08:50 bitliszbá
Minarik Ede, a mosodás, mindent feláldozott azért, hogy csapata legyen. Kell egy csapat! (Aki nem hallotta volna ezt a nevet, feltétlenül tekintse meg a magyar film örök klasszikusát a Régi idők fociját.)
A futás alapjában magányos sport, a maraton közepén nem passzolhatsz másnak, hogy innen övé a labda, ha elfáradt, akkor passzolja vissza és majd jól ünnepeltek együtt a végén. Sajnos, vagy éppen ezért, a futókról alkotott kép valahogy így néz ki a nemfutók képzeletében:
- Körözni egyedül a szigeten?! Meg is bolondulnék!
- Két órát fut tök egyedül? Halálra unnám magamat!
- Mit lehet ebben szeretni?
Hát elmagyarázni mindent nem lehet, van amit át kell élni, de mi futók is alapjában véve szocializált, közösségi emberek vagyunk. Bár én magam is sokáig csak egy-két valódi és néhány virtuális futótárssal tartottam a kapcsolatot, de én is rájöttem, hogy jó dolog a közösségi futás. Nem mindig, nem folyton, de kell! Hogy megbeszélhesd, kielemezhesd, tanácsokat kérj, versenyezhess, készülhess. És ha kell, te is sok mindent feláldozol a csapatért. Mert mindannyiunkban van egy pici Minarik.
Ők az én csapatom. Dunakeszin futunk két éve együtt. Minden héten egyszer vagy kétszer. Nagyjából minden második alkalommal készült egy fotó. Ezekből készítettem egy kis összeállítást:
3 komment
Címkék: videó csapat dunakeszi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.04.29. 13:59:50
Én alapvetően egyedül szeretek futni, néha persze jó csapatban is, általában spontán fordul elő, hogy társakkal futok, ez pont ki is elégíti ezt az igényemet.
hidegchaco 2014.04.29. 17:04:35
Ilyen szempontból a futás nem sokban különbözik pl. a színháztól. Elvileg ott is önmagára van utalva az ember, nem beszélgethet(ne) a szomszédjával, nem mehet ki a büfébe vagy wc-re akkor, amikor épp kedve lenne hozzá - igaz, számos ismerősöm döbbent már meg ezen is: "Te egyedülsz jársz színházba?"