A futók világa – Runners World magyarul

2014.05.20. 09:35 bitliszbá

Megjelent magyarítva és némi magyar tartalommal is megtöltve a Runners World.

A világ legnagyobb és legismertebb "futós" magazinja a tervek szerint negyedévente-, félévente örvendezteti majd meg a magyar futótársadalmat sokszínű cikkeivel. A szakmaiság, a cipő- és kütyütesztek mellett futótörténetek, edzéstanácsok is olvashatók az újságban. Gondolom, jópáran már ismeritek a tényleg színvonalas magazin angol kiadását, és váratlan, de kellemes meglepetés a mostani magyar megjelenés.

mens_health_1.jpg

Rendhagyó és kötetlen beszélgetésen mutatták be nekünk a RUNtottában az újonnan standokra került Runners World-öt. Nyitott és szimpatikus szerkesztőséget ismerhettünk meg. Hogy minél jobban – már amennyire a jogtulajdonos engedi – magyar jelleget ölthessen a magazin, a futással, egészséggel foglalkozó bloggerek, versenyszervezők véleményére is számít a szerkesztőség.

Sokan közülük már futnak, és az Ultrabalatonon is indulnak csapatban, így nem laikusoknak, hanem tényleg futó újságíróknak adhatjuk át javaslatainkat.

Ha olvastátok: mi a véleményetek az első számról?

12 komment

Címkék: sajtó bemutató sajtótájékoztató RUNtotta Runners World

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr436169917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2014.05.20. 15:42:31

Mivel a runnersworld.hu a kiadó honlapjára visz (ahol két érdekesség rögtön van: ők a rém felületes és buta Men's Health kiadói, illetve "a magazinpiacon nincs olyan magazin, ami csak és kizárólag a futásra épít" - őő, Spuri magazin?), nem tudtam belenézni sem, de a címlapon ígért kontentet pár perc összevadászni a netről, legalábbis angolul. Meg hát print? 2014? Mindezetől függetlenül persze hajrá.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.05.20. 18:41:10

Megvettem, hogy ne ítélkezzek anélkül, hogy tényleg kézbe vettem és elolvastam volna. Egyelőre csak átfutottam, de számomra nagyon "idegen", az anyag java láthatóan az eredetiből átvett, nem "honosított" (ami nem feltétlen baj, csak kérdés, mi a cél)

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2014.05.20. 22:07:45

Én nagyon igyekszem nem a trollmagyar muszájfikázásnál kikötni, szóval azzal kezdem, hogy már csak a 15-20%-os kuponok miatt is megérte megvenni (Hervis, Intersport, Nike boltok).

Ezenkívül csak egy példát mondok: cipőajánló - Zoot ultra kalani 3.0. A neten konkrétan nincs rá magyar találat... minimum ezeket azért illett volna kiszűrni.

Az akármilyen est.hu mellett azért tökéletes olvasmány azokra a legmagányosabb és legnyugodtabb pillanatokra :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.21. 08:53:58

A valóság talaján maradva azt mondom, negyedéves, féléves megjelenéssel nem lehet egy ilyen témakörben a felszínen maradni. Reklámújság lesz belőle, a befutócsomagokban jól fog mutatni. Heti kiadásban szívesen venném, persze valami egyszerűbb megjelenésben, hogy 3-400 froncsinál többe ne kerüljön. Rászabva a magyar piacra. Magyar versenyek, beszámolók, ajánlók, ismert arcok bemutatása, stb.

angelday 2014.05.21. 11:04:53

Jók a kommentek (tényleg)!

Zöld_Dani 2014.05.21. 13:37:23

Én csak a német verziót láttam, az olyan futóknak készült Reader's Digest volt.
Aminek megvan a fontos szerepe, - kb olyan, mint ennek a blognak. A legtöbb futó szívesen veszi, ha ilyen könnyed, szórakoztató, hasznosnak tűnő vagy néha tényleg hasznos "kis színesekkel" ápolhatja identitását, motívációját.
Ez nem is olyan kevés.

alternaiv 2014.05.21. 13:57:54

Nekem a formátummal van bajom. A szabadidőmben futok, futás közben nem tudok printet olvasni. Podcast, az lenne jó ;)

kúlcsi 2014.05.21. 14:03:49

Sok hasznos dolog nincs benne, de szórakoztató, WC-n olvasáshoz tökéletes. Ja, és a címlap. Nyilván műtermi fotó, de ha már terepfutást próbálnak immitálni, akkor ne ilyen cipőt adjanak már Kovács Ágira. Jó, hogy nem szöges cipőt visel.

Sticman 2014.05.28. 15:46:43

Sok ujdonsagot nem talaltam benne, de elsonek elment. Jo lenne ha legrosszabb esetben negyedevente megjelenne (de inkabb havonta/ket havonta) illetve ha tobb sajat/hazai vonatkozasu anyag szerepelne az ujsagban.

hidegchaco 2014.05.29. 21:57:57

Csak átlapoztam néhány napja az újságosnál, így kissé hézagos emlékeim alapján vetem össze egy 1995-ös angol kiadvánnyal. A legszembetűnőbb különbség, hogy az angol kiadvány tele van futóbolt-hirdetéssel, valamint jónéhány helyi versenyről találni beszámolót benne (az ilyesmi mintha hiányozna a magyar kiadványból). Volt továbbá részletes versenynaptár is (vigyázat, ez még az internet korai korszaka).
Az RW vélhetően már abban az időben is a Men's Health-hez tartozott, de talán egy picit (nem sokkal) "szakmaibb" volt a tartalom, már a címlap - ahol Eamonn Martin, a '93-as London Marathon győztesen somolyog a bajsza alatt - alapján is: "A 25 legjobb maraton-tipp", "tökéletes nyújtás futóknak", "Női futók", "Eddzed az agyad - a legjobb ételek a mentális fáradtság ellen".
A magyar kiadvány kissé bulvárosabbnak tűnik ("hogyan fuss a pároddal"), főleg, ha a cipő-ismertetőket nézzük. A haza kiadvány állítása szerint "23 cipőt teszteltünk" - ha jól rémlik, ezek nem cipőtesztek voltak, hanem inkább csak ismertetők, méghozzá a gyártók termékleírása alapján.
Az angolhoz járt egy melléklet, amiben több mint 100 cipőt mutattak be hasonló jelleggel, mint a magyarban, illetve egy táblázat összefoglalta a konstrukció főbb jellemzőit és az ajánlott felhasználói módot (terep, verseny, kis v nagysúlyú futó).
DE: egy másik mellékletben több mint 60 cipőről volt részletesebb összefoglaló, ahol az előnyök mellett már a hátrányokról is szó esett, azaz itt már valódi tesztekről beszélhetünk (újságíró felhúzta, futott benne, leírta).
A harmadik melléklet futóboltok akciós ajánlatainak ugyancsak bőséges ismertetője volt.

Ahogy más is felvetette fentebb, az internet világában ("A jobb telefon se fog szeretni, max ha sz@rsz is fogsz tudni netezni"), eleve kérdéses a print-verziók sikere, vagy akár léte. Én mondjuk szeretem, ha valamit gépi segítség nélkül is tudok olvasgatni, lapozgatni, de a kiadvány nem igazán fogott meg, ennél az általam ismert Spuri-k jóval többet nyújtanak.

Klaudia Schmidt 2015.02.05. 06:06:50

Sziasztok, Sajnos eddig egyik runners magazint sem sikerült megkapnom,akárhol kerestem sehol nem találtam!
Nagyon szeretném az eddigi számokat megvenni!
Kérlek benneteket,hogy segítsetek!
Előre is köszönöm!!!
S. Klaudia

Geri1986 2015.05.02. 14:21:40

Sziasztok!

2014-es megjelenésű lapok engem is érdekelnének.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása