Kékes négyszer

2014.05.29. 10:07 szasza75

Őszintén bevallom engem a Kékes csúcsfutás nemigen hoz lázba. 11,6 km 671 méteres szintemelkedése persze kemény erőpróba, de ha emelkedőt akarok futni és pláne a Mátrában, akkor hamarabb eszembe jut pl. a Mátrafüredről induló zöld háromszög turistajelzéssel ellátott ösvénye, vagy éppen a kék háromszög. Itt is fel lehet érni a Kékes tetejére, márpedig nem is akármilyen útvonalon.

Talán nem véletlen, hogy 2004-ben (1:14:55) és 2005-ben (1:06:31) voltam ezen a versenyen. Idén a SUHANJ! felkérésére ismét elmentem a rendezvényre. Ami változott az elmúlt 10 évben, hogy sokkal többen akarják meghódítani a hegyet.

Nyárra van pár bringás tervem, így kapóra jött a Kékes csúcsfutás késői rajtja. Lúdtalppal el is indultunk reggel 7-kor kocsival Mátrafüredre. 8 órakor pattant az SPD pedálba a cipőm és elkezdtük délelőtti mozgásterápiánkat. Ő országútival, én egy trekkinggel. Hamar bemelegedtünk. :-) Soha nem mentem még bringával a Kékesre, szerintem egyszer mindenkinek ki kell próbálni.

Nagyon jó ritmusban haladtunk, pár sporit be is gyűjtöttünk, az utolsó néhány kilométert "fokozóra véve" hódítottuk meg a hegyet. Fent egy kis szusszanás, utána vissza Mátraházáig, itt egy forduló, aztán vissza Kékestetőre, vissza Mátraházára, majd vissza Kékestetőre. A bringázásból, úgy gondoltuk ez után, elég lesz mára, vissza is gurultunk Mátraházára, én bevágtam 1 lángost, két palacsintát és egy pohár ... nem írom le mit.

10269256_727399370632384_741097675660215418_o.jpg

Két óra feszített tekerés megadta a tónust a combomnak, kellően kiszárított a meleg, jöhetett a futás. Visszagurultunk Mátrafüredre, átöltöztem, megittam vagy másfél liter vizet, Lúdtalp meg elvitte vissza Budapestre a bringámat. Az útvonal a már ismert.

Kellett egy kis idő, amíg a figyelmet magamról át tudtam másokra helyezni. A Suhanj-os különítmény már lázasan készülődött. Hét kerekesszékes körül számos segítő sürgött, készült a hegy közös megmászására. Valahogy gyorsan magával szippantott a hangulat. Értékrendszerem is hirtelen egy valós környezetbe csöppent. Pl. egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy milyen nehéz lehet felfutni a Kékesre, sokkal inkább az izgatott, hogy a kerekesszékeseket hogyan óvjuk meg a közel két órás napsütéstől, vagy mi lesz ha éppen esik. Milyen érzések lehetnek bennük, ha éppen valamelyikük nem jut fel. Számukra ez egy szokatlan helyszín, szokatlan környezet, én bármikor megtehetem segítség nélkül, hogy felfutok, bringázok, túrázok. Számukra ez egy különleges alkalom, különleges lehetőség.

n0.jpg

Elröppent a rajt előtti idő, máris a rajtnál találtuk magunkat és a közel 25 fős társaság elindult Magyarország legmagasabb pontja felé. Közösségi futás volt, együtt kellett haladnunk. A bringázástól ugyan kicsit fáradt volt a lábam, de mégsem annyira, hogy ne tudtam volna futni, akár kerekesszéket tolva. Sőt, talán volt bennem egy kis virgoncság, egy kis játék, hogy olykor egy lendületesebb pár száz méterre belefussak, "száguldozzak" talán ezzel egy kis mosolyt tudok csalni Dorina arcára. Persze lehet, hogy ez a szabadságérzés a kerekesszék gyorsaságától csak bennem érlelődött. Néha, akár futva, akár bringázva a szabadság mámora, pláne egy autentikus helyen, engem is magával ragad. Egy kerekesszékben a Kékesen...

n1_1.jpg

Észrevétlenül suhantak a kilométerek. Mátraházától jött a komolyabb emelkedő, így többnyire tempósan gyalogoltunk. Zsolttal a kísérőtársammal felváltva toltuk a Dorinát. Aztán kezembe akadt egy fényképezőgép is, no meg addig is kamerázgattam, így az utolsó pár száz méter a pillanatok megörökítésével telt.

Megható volt a célban a boldog kerekesszékeseket és kísérőket látni. Készült néhány csapatkép, majd élményekkel gazdagodva lekocogtam Mátrafüredre a kék háromszög jelzésen. Útvonal fel és le.

Szép kis nap volt. Tartalmas, sportos, élményekkel teli. Méghogy a futás öncélú, ugyan...

1 komment

Címkék: csúcs Kékes Suhanj

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr866212951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása