Edzésnapló: What I'm fighting for (Matisyahu)

2008.08.12. 21:07 angelday

Volt egy olyan elképzelésem, hogy a sok tenisztől rettenet kondim lesz, és könnyebb lesz majd futni. Valójában ez pontosan fordítva működik: a sok futástól rettenet kondim lesz, és könnyebb lesz teniszezni.

És lőn: már az első hét után is érzem, hogy az egy órás edzést végig tudom koncentrálni, robbanok a labdákra, nincs fél óra utáni lazázás. Ez különösen lelkessé teszi a magamfajta embert. Tenyereseknél most tovább tökéletesítettem a technikát: lényeg az, hogy a labdát az ütés pillanatában laza csuklóval kell meghúzni, sőt, ott kell rápödörni egyet, hogy pörögjön rendesen. Korábban ez nagyon instabil játékot eredményezett, de ma gyakorlatilag hibátlanul iskoláztam végig két kosarat (tenyó-fonák). Labdatartás is jól ment, támadni is jó aránnyal támadtam.

Ma a nagyon jól sikerült óra tenisz után már csak egy célt tűztem ki magam elé: lemenni futni. Elindulni egyáltalán. Nos, ez sikerült, egy 20 perces lépcsőzéssel befejezett kifulladósat sikerült összehoznom 3 km-es megtett távval. Izzadtam, mint a csatamén!

 

 

 

 

(pontos link)

De összejött, és ettől úgy érzem magam, mint amikor meg tudom csinálni a házi feladatomat. Kielégülten, de nem beképzelten!

Azt érzem, hogy a futással megjött az étvágyam a gyúráshoz is. Látom a visszasatnyult csöcsöket, látom a lerakódott zsírokat. Szálkásítani fogok, és rakni a rúdba. De nem ma.

Postunk végén olvasói levélre válaszolunk:

Ha lesz egy kis időd meg tudnád nekem nézni, hogy működik-e ez a Nike+ vevő szifonon? Mert a gyártó holnapján csak Nano-t írnak, de ugyanaz a csatlakozójuk és érdekelne, mert nem akarok emiatt egy Nano-t is venni. Köszönöm.

Üdvözlettel,

Sz. Márton

Nekem éppen van szifonom (értsd: Apple iPhone), tehát ki tudtam viszonylag egyszerűen próbálni ezt a dolgot. Mivel egy kép többet mond minden blogger összes szakértelménél, így JPG-vel búcsúzom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos Nanót kell venni, ez a vége.

14 komment

Címkék: iphone edzésnapló szifon

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr7613175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

verkaverka 2008.08.13. 01:31:14

"alójában ez pontosan fordítva működik: a sok futástól rettenet kondim lesz, és könnyebb lesz teniszezni."
Van ugye egy oka hogy ezerféle sportágban futni szoktak alapozásnak, kiegészítésnek a sportolók. :Érezd magad igazi sportolónak. :)

Gyepmester · http://vakerda.blog.hu 2008.08.13. 06:33:50

Urak, mi ez a technológiai futóbolondság? Annyira technokrata itt mindenki, hogy csak ájpoddal, csippel, szifonnal (wtf) lehet testmozgásra ösztönözni? Műhold, csuklópánt, öregördög-lábaszára, lélegző dzseki?! Há hova folyamodik a világ?!? :)

Tessék fölvenni a cipőt és futni, míg bírtok.

Amúgy már a cipő bemutatásával elkezdődik a futás technológiai sporttá lenni. Olyan a leírása a bemutatkozásnál, mint aminkor a kerékpárosok sorolják, hogy Shimano SHD DUXE fogaskerék-koszorú, Filda Powa gázinteziós első tereszkóp, full higrosztázisos Tré de Tour zselés nyereg, satöbbi.

Lehet kérni ingyér cipőt a Nájkitól (csippeset) ha megígérem, hogy megyek én is futni? Na, légyszi, légyszi...!

Egyébként meg köszönöm a motivációt, ma futok inkább, és nem kerékpározok, úgyis rohadt meleg lesz ma, most meg még vár az árnyas park. ;)

FutoBolond 2008.08.13. 06:52:36

AD, a bejegyzes kiba jo, valoban, a futassal fel tudod porgetni a keringesi rendszeredet, ami minden mas sportban jol jon (allitolag meg sakkban is :)

(Azert azt meg zarojelben ideteszem, hogyha formaba akarsz lendulni a hatra levo ket es fel hetben, hogy letold a 10km-t, jobban jarsz, ha lassan ide kozelitesz _lassu_ futassal, semmi lepcsozes, semmi rohanas...)

vighpajti · http://vighcsalad.blog.hu 2008.08.13. 07:13:00

mindig becsültem a kitartó munkával eredményeket elérő embereket. Az edzésprogid teljesen lenyűgözött.

Pueblo 2008.08.13. 08:45:54

Az egyébként tökunalmas futást szerintem a kütyük teszik érdekessé. Imádom elemezni szivverésem váltakozását miközben lassitok, gyorsitok. Izgalmas a másnaposság hatásait elemezni, mert szerintem ez is látható a pocsékabb eredményeken .

almee 2008.08.13. 12:09:57

Egyetértek Puebloval, az, hogy nézegethetem, hasonítom az eredményeket, stb stb motivál és érdekessé teszi a futást. Anélkül biztos nem mennék olyan gyakran.

Ja, és a szifonról és a többi kütyüről van magyar anyag: www.futocenter.hu/nikeplus/nikeplus-ismerd-meg.php

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.13. 13:16:33

Hát nem tudom mi teszi érdekessé a futást. Szerintem a futás maga.
tegnap este pár barátommal este 10 től futottunk a fél 2 ig a Hármashatárhegyen. Elég izgalmass volt így is. Fejlámpa, camelbag, hegyiterep.. volt izgalom rendesen.

angelday 2008.08.13. 16:43:28

szasza75, ez kemény lehetett. Írd meg a beszámolót ide a kommentekbe! Kíváncsiak vagyunk! Winkler füttyentett egyet és azt mondta, hogy "húbazmeg".

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.13. 21:33:41

:-) hát jó... Az írásba szereplő nevek topiknevek, illetve becenevek, de persze valós személyek.
Nos
Éjszakai lámpás kör Az úgy volt, hogy hétfőn felmerült egy éjszakai futás gondolata. Hát uccu neki. Hamarosan kialakult az indulási időpont a kedd estére vonatkozólag. Épphogy megérkeztem megjött Oli, ákibácsi, Lúdtalp és Larzen, valamint Atosz mellé Németh Csabi is. Furcsa mód kulacs nélkül indult. Mire készülhetett? Első gondolatom az volt, hogy visszaszállok az autóba. Erős este elé nézünk. De hát hoztam az órát jó lenne hitelesíteni a távot :-)Rövid készülődést követően nekilódultunk. Este 10 sötét van, és terepen futunk. Előre vetítettem félelmeimet, hogy nagy esés-kelés lesz, nagyjából 500 méter múlva hasaltam is egyet. Fokozottan kell figyelnem, mert ennek csúnya vége lehet. Oli híres varázsköre mintegy 22 km és 1300-1400 m szintet takar. (utólagos mérés alapján 1800 m) Ami önmagában nem is lenne nagy baj, de ez az útvonal elég nehéz köves, olykor vízmosásos, gyökeres „útvonalon „ megy. Nem könnyű, persze a szint is van benne nem kevés, van néhány kemény fel, ahol jóformán csak gyalogolni tudok, és a „lefelék” is igen félelmetesek. Biztonságot jelentett a HHH ismerete, aztán beláttam, hogy 2 km után fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Követtem az előttem levőket, én meg maradtam a hátvéd. Azért nem esett rosszul. Mindenesetre a tempó döbbenetes lassú érzésre gyors volt. 9,7 kmnél 1:17-et írtunk (670 m ) szintemelkedéssel, 580 m ereszkedéssel. Ezt azért tudom ennyire pontosan mert itt megnyomhattam az órám stop gombját, ami aztán teljesen megtört. Elvesztettem a kontrollt, hogy hol állunk és ez pont egy masszívabb emelkedőn ismertem fel. Bosszankodtam..... Itt jeleztem is larzennek, hogy visszakocogok a szintúton a kocsihoz. Nekem ennyi elég volt, hisz csak a CCC (98 km/5600 szint) re megyek, a többiekkel ellentétben aki az UTMB-re (166 km/9500 m szint) készülnek. Aztán larzen mondta, hogy már csak 3 kisebb és 1 nagyobb hegy van hátra. Így hát mentem tovább. Ugyan éreztem, hogy mozgok, de annyira lekötötte figyelmemet a „figyelés” hogy egyszerűen nem bambulhattam el csak úgy. Oli 6 km környékén kérdezte, hogy gyors-e. Végül is először futok terepen , sötétben ilyen körülmények között :-) Így hát megint „felfutottunk” valami csúcsra. Hamarosan Atosz lekapcsolódott rólunk, kicsit rövidített a programon. A tetején kicsit befordult a bokám egy rossz lépésnél, de pár perc múlva kimozogtam. N. Csabi könnyed kocogása és egyben beszélgetése demoralizáló volt, én közben gyaloglással ütöttem a 165-s pulzust. Na így teltek a kilik, és a percek. Gondoltam, hogy innen már végigmegyek, ha nem lesz valami komolyabb baj. Nem lett, és az egy-két síkabb részen kilazítottam, a szintek miatti izomsokkot. A fiuk jelezték, hogy ez nem olyan rossz idő, illetve jobb mint amit eddig mentek nappal. Az utolsó hosszabb emelkedőnél Ákival elnéztük az utat, így némi bozótharcot követően …szóval bevártak a többiek. :-) A megszokott Árpádkilátó emelkedője, már nem tűnt erős kihívásnak. Felmentünk és lecsorogtunk a kocsihoz. Az időnk 3:16 lett bruttó. Ami elég idő volt a túléléshez J és Lúdtalpé k idejének 20 perces javításához. Az idő is kellemesen lehűlt, már csak 22 fok volt. Rövid nyújtást követően hazamentem.. Szép kis kaland volt.

Winkler Róbert 2008.08.13. 23:21:36

Jézus ereje! A legjobb a kicsit befordult boka pár perc alatti kimozgása volt. Mi az istennyila ez? Egy nindzsa sejt?
Rövid nyújtás után hazamentem?! Van még ilyen történet?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.14. 09:44:03

:-)
Azért nem menthetettlen a helyzet.
Az egész úgy kezdődött, hogy edzettem tudjak futni egy Margitsziget kört. Aztán ment. Aztán jött a következő terv. félmaraton, maraton, akkor több maraton európában. Aztán hogy futunk terepen? pl Miskolcról Egerbe, vagy éppen a Mátrán végig. Történet van rengeteg. Mondjuk inkább élménynek. Persze nem én képviselem a markáns szélsőséget. Van aki Athénból Spártába fut. Van aki A Barkley Marathonon indul. De nem kell messzire menni. Egyesek a Balatont futják körbe és nem is kevesen :-) www.ultrabalaton.hu
Utóbbira a csapatotok készülhet is, persze váltóban :-)
3 hét múlva lesz egy érdekesebb történetem (remélem) , arról videós beszámoló is készül.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.08.14. 21:58:32

hát én úgy kezdtem el futni 2004 novemberében, hogy egy év alatt uszkve 2400km jött össze egy 89perces fél meg egy 3:30as egész maraton meg egy amatőrt U23 duatlon OB ezüst... (okés ekkor ismertem ki a csonthártyagyulladás rejtelmeit is, tehát nem ajánlott mutatvány első évre ennyi km meg verseny), most néztem meg.. a héten fogom átlépni a 7000 futott km-t

és ismerek valakit aki egy nyáron leadott 10-15 kilót futással, és őt sokkal többre tartom magamnál, messze többet kellett küzdenie hogy elérje a céljait.

Szóval ne másokhoz viszonyíts, magadhoz! és mindig lesz sikerélményed :)

Szasza Firenze?

Gaboro · http://goo.gl/MULS 2008.08.19. 20:52:37

Hamarosan még inkább lehet dicsőíteni az urat*!

Hallották, hogy a Nike+, mint iPod alkalmazás hamarosan futni** fog iPhone, valamint iPod touch készülékeken is? Hát persze, hogy hallották. Pletykálják már hónapok óta. De látta-e már valaki? Na, erre tessék:

Nike+ App for iPhone and iPod touch - MacRumors.com

Gondolom a szeptemberi iPod frissitéssel jelenik meg. Mint iPod touch-al ez eddig statisztikázatlanul ügető, azt tudom mondani: Úgy legyen!

* aka Steve Jobs
** Érted? Futni! Nagyon jó!

Gaboro · http://goo.gl/MULS 2008.08.19. 20:56:59

Khm... Oldalra mutató beillesztését még gyakorolni kell. Akkor lássuk másképp. Tessék, tessék:

www.macrumors.com/2008/08/19/screenshots-for-upcoming-nike-app-for-iphone/

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása