Handrás elkezdett 41 évesen futni

2015.05.17. 12:26 angelday

apple_watch_exercise_2.pngHandrás (aki nem ismerné: közismert Apple blogger / kereskedő) 41 évesen kezdett el futni. Mondjuk már nagyon régóta fontolgatta a dolgot, én emlékszem, hogy a Futóblog 2008-as indulásakor, még 34 éves korában, nem tudtam rábeszélni a dologra. Akkor én szenvedtem a futópályán, ő egy fotóra állt oda.

Most viszont nekiindult az egyenesnek. Hogy miért éppen most? Mert hű Apple fanboyként az Apple Watch / iPhone-ban levő egészség funkciók adták meg természetesen a lökést. Erről egy hosszú posztban is ír, aztán az első futás elég csapnivalóan sikerül:

Bemelegítettem, aztán elindítottam a Runtastic appot a telefonomon, és nekiiramodtam. Az első kétszáz méteren úgy éreztem enyém a világ, úgy megy ez nekem mint régen általánosban, amikor még simán lefutottam 10 kilométert szimpla szórakozásból. Először elkezdtek fájni az izmaim. Ez még nem probléma simán elviselhető fájdalom. Aztán hirtelen elfogyott a levegő. De nagyon elfogyott. Kicsit lassítottam, de akkor már késő volt. Kínszenvedés volt minden méter, és amikor 1 km-t mutatott a telefonom, megálltam, mert nem bírtam tovább.

Hogy innen hova tovább? Nos, érdemes elolvasni a posztot. Részletesen bemutatja a fejlődését (a cigit még nem dobta el teljesen), Szuflavéder bevitte a Spuriba is, ahonnan egy Lunarlonnal távozott.

Így kell elkezdeni a sportot. Valakinek csak arra van hozzá szüksége, hogy megjelenjen egy új kütyü a piacon. :)

7 komment

Címkék: kezdők handras Apple watch Lunarlon

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr667466696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gergoke 2015.05.17. 12:54:23

Amikor én kezdtem el nálam is fontos motiváció volt, hogy az Iphonera letöltött Nike+ alkalmazásban mikor és hogyan dícsér meg Lance Armstorng vagy Paula Radcliffe. Ez ilyen. Hajrá Handrás!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.17. 14:07:37

Majd felvisszük őt a hegyre. Azt majd élvezni is fogja ;-)

Andras Horvath 2015.05.17. 20:00:50

Ma is megvolt 6 km, 150 átlag pulzussal, 5:55 Pace. El se fáradtam. :) #jóvolt

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.17. 20:18:55

@Andras Horvath: így tovább. Látom már most készülsz a terepre :) isteni lesz :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.05.19. 13:01:22

Gratulálok, soha nem késő elkezdeni!
Én meg 40 évesen veszek éppen vissza. 10-15 km edzésenként, egy héten max. 2-3 alkalommal. Versenyek egy évben legfeljebb 3-4 db. A Mátrabércet, a Tortúrát és a Less Nándort nem bírom kihagyni. A közelben egy félmarcsi, aztán szevasz!

SeSam · http://sesam.hu 2015.05.22. 14:37:57

Anno én is kütyü által motiválva kezdtem neki, csak az még a Nike+iPod volt. :D
Most visszakerestem, amit írtam, és durva, hogy nézett ki a Nike website.

gergoke 2015.05.22. 22:42:42

@SeSam: Most is durva ahogy kinéz sajnos, a sebessége pedig katasztrófa.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása