Szalai Szabolcs: A viking sztori

2009.03.09. 18:03 Ras

Idén számomra az első hivatalos futóesemény a március 21-én, Veszprémben megrendezésre kerülő 6 órás Ultramarathoni Futó Egyéni Országos Bajnokság lesz. Még januárban Tamás haverom szólt, hogy ne tervezzek semmit erre a hétvégére, mert csapatban nevezett, és mivel én vagyok a legkevésbé "hicomat" a bandából, még egy combos edzéstervvel is megkínált (na abból mondjuk semmi nem lett, de még így is ütöm a másik három csapattag összesített idei futott km-ét egyedül is :) ). A verseny szervezőjét, Szalai Szabit már évek óta ismerem. Még a bringázós korszakomat éltem friss egyetemistaként, amikor egy kolesztárs el-el rángatott egyetemi futóeseményekre. Akkor még nem éreztem rá a futás ízére, de később igazi futóbarátsággá nemesedett a viszonyunk. Szabi csendes, szerény srác, de amikor futásról van szó, nem sokat kell kérdezni.

Rás: Hogyan kezdtél futni?

SzSz: Általánosban a nyarakat a csopaki telkünkön töltöttük, és mozgás gyanánt édesanyámmal esténként átbicikliztünk Paloznakra meg vissza. Egy idő után én már inkább kocogtam, és eleinte két-három majd később már egyetlen megállásból jutottam át a tőlünk 800 méterre lévő községbe. Egyik este sikerült átfutni egy szuszra. Nagy tett volt, és talán még azon a nyáron eljutottam addig, hogy már az oda-visszatávon sem kellett megállnom, azaz sikerült folyamatosan letudnom kb. egy mérföldet! Innen elkezdtem matekozni: akkoriban még volt Veszprémben színvonalas normáltávú futóverseny is (Adidas 10 km), nemcsak ingyen-pólós-futás és elterveztem, hogy elindulok életem első utcai futóversenyén. 10/1,6=6 és egy kicsi, tehát még hatszor annyit kellett volna tudnom, hogy beérjek. A verseny előtti utolsó „felmérésen” 3 kört tudtam futni, így indultam a versenyen és ott jöttem rá, hogy mennyivel meg tudja haladni az ember az aktuális teljesítőképességét, ha megfelelő motiváció dolgozik benne. Végigértem. Megtetszett a futás meg a versenyzés hangulata, úgyhogy kinéztem a következő versenyt, ami már az egyik pesti Vivicitta volt, talán 12 km-el, aztán még abban az évben félmaraton és még a 18. szülinap előtt megvolt a pesti maraton is. Nem volt megállás, kerestem a határaimat, így jött előbb a miskolci hegyimaraton aztán az ultrák világa…

Rás: Mikor jött az egyéni Bécs-Budapestes indulás ötlete?

SzSz: Egy évre az első maratonom teljesítése után meg is találtam azt a bizonyos határt, ekkor már a Bécs-Bp egyéni versenyének rajtjánál toporogtam. Igazi életreszóló élmény volt először olyan emberekkel együtt futni, akik eredményeit nagyra tartottam és eddig csak újságokból, TV-ből ismertem. Igyekeztem odatenni magamat, és habár ez volt az első verseny, és azóta is az utolsó, amit nem teljesítettem (azért mondom így, mert nem feladtam, csak belassultam és elkapott az a fránya záróbusz), sok élménnyel gazdagodtam, ami új szemléletet adott.

Szerettem futni, a versenyek pedig csak állomások voltak és azóta is azok: maga az erőpróba a lényeg, ugyanúgy tudok örülni egy elvesztett küzdelemnek, alulmaradásnak egy futótárs vagy kiszemelt idővel szemben, mint amikor sikerül is felülkerekedni. A lényeg, hogy levonom a következtetéseket és tudom, hogy legközelebb mit kell jobban csinálni, mire kell odafigyelni. Sokan mondják, hogy a boksz a legigazságosabb sport, mert mindig az nyer aki erősebbet üt. Szerintem az ultrafutás az: itt csak magára számíthat az ember és különösebb feltételek nélkül a saját akaraterejének és kitartásának megfelelően érhet el eredményeket.

A Bécs-Bp után még indultam pár többnapos ultraversenyen, a legszebb emlékek a 2003-as Dunamenti Szupermaratonhoz kötődnek, ahova magamhoz képest jó formában érkeztem és az élen csatázó Olasz Laci, Vozár Attila, Ossó Zoli - akkor nagy szenzáció volt mert ez lett e végső sorrend is - után a felnőtt mezőnyben én végeztem, és az abszolútban is csak az akkor uralkodó 24 órás országos bajnok Barakonyi Lajos állt előttem. Kemény, de taktikázós verseny és számomra sikert jelentő három nap volt.

Rás: Hogyan csöppentél a futóverseny-szervezésbe?

SzSz: Sajnos 2004-el véget is ért egy időre az aktív futókarrierem. Talán többet futottam a kelleténél: nyaranta, amikor volt időm 200 km feletti hetek mentek, többször napi 60-65 km-el. Majd az egyik hosszabb edzésen begyulladt a csonthártyám, ami kivett egy hétre. Amikor újrakezdtem, a térdem kezdett egyre inkább jelezni, ami aztán egyre rosszabb lett. A történet vége egy jó kis porckopás lett, amit persze még egy jó darabig nem tudtam elfogadni, de amikor már a járás sem ment, úgy gondoltam jobb lesz, ha ezt a témát jegeljük minden értelemben. Ahogy egyre kevésbé ment a futás, gondoltam, ha már én nem 'szenvedhetek' úgy, mint régen, akkor szervezek majd olyan eseményeket, ahol nézhetem, hogy mások 'szenvednek' és ez is valami. Eddigre jó sok versenyen jártam már, megvolt az elképzelésem, hogy milyennek kell lennie egy jó futóversenynek, ezzel kézenfogva jött az álmom, hogy egyszer majd meg is valósítom.

Ezidőtájt már javában pezsgett az egyetemi élet, Veszprém iszonyú jó hely a magam fajtának, sokan szeretik a futást, rengeteg életreszóló (futó)barátság köttetett, mindig volt kivel futni egy jót, akár hajnali 5 óra volt akár éjfél körül. Az egyik közös futás alkalmával jött az ötlet: "Jó-jó, futunk mi már eleget, de mi lenne ha 24 órán keresztül futnánk. Hmm. Jó az nekünk? Hát persze." Így aztán még 2003-ban megcsináltuk az első 24 órás futást az egyetemi kampusz körül egy kb. másfél km-es, jó szintes körön. Az alapötlet az volt, hogy a három ötletgazda: Farkas Tamás, Karl Péter és jómagam felváltva végigfutjuk a napot, és hozzánk lehet csatlakozni akár egy kör erejéig is, ahogy tetszik. Tetszett másoknak is, több mint százan csatlakoztak a mozgalomhoz, nemigen kellett egyedül köröznünk, mindig volt ott valaki még az éjszaka közepén is. Ha jól emlékszem kb. 260 km-ig jutottunk, ami a szintes pályát figyelembe véve vállalható eredmény. Ezt a versenyt még 2 alkalommal hoztuk össze, a végén a több főiskolai mellett már külföldi csapatokkal is kibővült a mezőny. 2005-ben jött a váltás és ekkor alakult ki a mostani 6 órás futás, ami kezdetben még kiegészült 2 és 10 kilis versennyel is, hogy aztán 2007-től letisztulva csak az ultratávokra koncentráljunk.

Rás: Emlékszem az elsőre, akkor még nem futottam, csak egy pár kört, illetve egy nagy adag spagettivel járultam az eredményekhez. Aztán a harmadikon, 2005-ben már váltóban mintegy 70km-t hoztam össze...

SzSz: Az egyetemi évek vége felé elkezdtük keresni az önálló utunkat, így kezdtünk el például Csopakon is futóversenyt rendezni 3 és 10 kilométeres távokon, és így alakult meg 2007-ben a Viking Sport Egyesület is. Hogy miért Viking? Karl Peti hozott az első futásra egy nagy lepedőt amire ezt a figurát rajzolta, ami végül a védjegyünkké vált. Azóta rendeztünk már ultrafutó OB-t Csákváron, idén pedig Veszprém mellett Balatonalmádiban is nálunk dől el a bajnoki címek sorsa. Gyarapodik a saját versenyzőink tábora is. Egyesületünkből jelenleg Gurdon Éva több bajnoki helyezéssel is büszkélkedhet és idén remélhetőleg tovább bővül a lista, valamint nagy reményeket fűzök Csapó András szerepléséhez a „hazai” 6 órás OB-n. András tavaly dobogós helyezést ért el, és minden esély megvan rá, hogy ez idén is sikerüljön.

Távlati céljaink közt szerepel segíteni és megteremteni az környékbeli utánpótlást, akik majd méltán léphetnek Veszprém megye olyan legendás ultrafutói nyomába, mint Mayer Miklós és Zsigovics András, vagy a még most is aktív Méreg József és Gyimesi Károly.

Visszatérve a 6 óráshoz: a verseny azóta is a szívügyem, minden évben igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, és minden évben fejlesztünk valamit. A tavalyi évtől kezdve minden futóversenyünket saját chipes időmérő rendszerünkkel mérjük, idén pedig bemutatkozik a legújabb dobás egy komplex verseny-menedzselő szoftver, aminek motorját egy lelkes informatikus-csapattal együttműködésben fejlesztjük, ez a meglévő chipes rendszerünkel együtt óriási lehetőségeket nyit a versenyeinken nyújtott szolgáltatások terén.

A verseny egy egyetemi futásból kinőve 5 éves évfordulójára Országos Bajnoksággá érett, valamint kishazánk egyik legnagyobb futóeseményének, a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathonnak az előversenyévé vált. Az hogy idáig juthattunk, az az elmúlt 8-10 év eredménye, amiben sok ember, sok energiát, én pedig jó sok pénzt is :) fektettem és sokan sokat tesznek az Egyesületünkön kívül is. Továbbra is kiváló kapcsolatokat ápolunk a Pannon Egyetemmel, de támogatással ismerik el munkánkat Veszprém város és megye sportvezetői is. Személyes szenvedélyemet az ultrafutás iránt pedig 2008-tól már az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnökségében is igyekszem hasznosítani. A jelenlegi Szövetségi munka sokat lendít az ultrafutás ügyén, amiben én is teret kaptam elképzeléseim megvalósításához. Hiszek benne, hogy a sportág szép jövő előtt áll. Fontos szerepe van ebben a Veszprémi 6 órás futásnak, ami egy belépő az ultrafutás világába. Ha az ilyen és ehhez hasonló versenyeken jó élményeket szerez egy futó, nagy eséllyel indul később is ultratávon, így bővül a közösség.

Rás: Az biztos, hogy munka mellett ez a sok teendő kitölti a napjaid. Nem kacérkodsz a visszatérés gondolatával, elvégre még sok jó futóév(tized) lehet előtted? 

SzSz: Mint futó minden évben eltervezem a nagy visszatérést, amire a legjobb apropó idén lett volna, mivel kerek 10 éve volt már az az első Bécs-Bp Szupermarathonom. Erről bizonyosan lemaradok. Nem akarom borzolni a kedélyeket, viszont a 24-órás versenyalapító „nagy hármas” közül ketten azt tervezgetik, hogy jövőre egyéniben állnak rajthoz a Veszprémi 6 órás futáson és azt a szégyent nem akarom megélni, hogy egyedül én álldogáljak a pálya szélén.

Kihívásokból mostanában a futást nem számítva is van bőven, ugyanis tavaly nagyot fordult az életem, nős ember lettem, idén január 19-én pedig megszületett első gyermekünk, Hanna is! Ha jól gazdálkodik a génjeivel, akkor egy gyors (anyukája 1500-ös bajnok volt) és kitartó futónővel gazdagodik majd a női mezőny… de ezt majd Ő eldönti.

Rás: Köszönöm a beszélgetést, sok sikert és örömöt kívánok mind a futáshoz, mind a versenyszervezéshez, és természetesen életed legfontosabb hölgyeihez is! Találkozunk március 21-én tíz órakor Veszprémben, a Megyeháztéren, a zeneiskola előtt. Nevezni váltóban és egyéniben a helyszinen is.

UPDATE: az egyéniben előnevezettek száma már elérte az ötvenet, így aki a tizenhármas rajtszámra gyúrna az elkésett, de még lehet nevezni :)

61 komment

Címkék: interjú csopak veszprém ultrafutás bécs budapest viking se szalai szabolcs 6 órás

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr91983678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DaMartian 2009.03.09. 20:37:39

A 6 órás ultrát nemrég még elérhetetlennek tartottam, de februárban a Yours Truly-n futottam már 5 órát, onnan ez már "csak egy köpés" : ) Lehet jövőre találkozunk Veszprémben! : )

bodlac 2009.03.09. 21:48:14

Etikus dolog porckopott embernek futóversenyt rendezni? :O Ha ez a probléma nem kiált sportetikusért, akkor nemtom mi.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.09. 22:35:10

@bodlac: nem értelek, akkor pl ha én adok neked táplálkozási tanácsokat nem fogadod el, mert volt egy pajzsmirigydaganatom?
Miért etikátlan porckopással futóversenyt rendezni?

bodlac 2009.03.09. 22:49:19

Nem kell mellre szívni, nem volt komoly. :)
De végülis lehetett volna komoly is, pl ha tudnád, hogy amit nekem ajánlasz, az okozta nálad a dagnatot, akkor nem lenne túl etikus ajánlatni. Na, így van ez az ultrafutástól előálló porckopás, és az ultrafutásrendezés mások számára viszonylatában is. Ettől persze még én is futok, meg fusson aki akar, ahogy akar.

zsolababe 2009.03.09. 22:54:49

@bodlac: nem kotelezoen eloirt dolog a porckopas.. legalabbis remelem :) vannak emberek, akik vegigfutjak az eletuket heti 100 km felett es nem lesz bajuk.. szoval... :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.09. 23:03:12

Szabi szerintem tipikus futóhibába esett: az izomzat sokkal gyorsabban fejlődik mint a csontozat és a porcok (erről asszem már érintőleg én is szóltam). Nem véletlen, hogy én sem tervezek továbblépni a heti 100-ról felfelé. A futásból ne mszükségszerűen következik a porckopás, a sok futásból sem, csaka túl sok futásból, a gond hogy mindenkinél más a túl sok. Ha valaki túl gyorsan nekiugrik a dolgoknak, akkor jönnek a porblémák. Fgiyelni kell magunkat és a legkisebb jelre végiggondolni a szitut. Én ezért nem futok ha fáj. De ha visszaolvassátok a négyrészesem első évéről szóló szekciót, az is kifejezetten hülye dolog volt. A futás szerintem észsport, ha nem tudod (érted) hogy mit csinálsz, előbb utóbb lesérült csúnyán.
Szóval figyelni az aprócska intő jelekre és regenerálni a lheető legjobban. Megyek is aludni mert a 7 óra alvás az alap.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.09. 23:04:29

ahh este van, gépelési hibák tömkelege... na jóccakát MZ/X kikapcs ford

TBALAZS · http://eloszto.blog.hu 2009.03.09. 23:08:19

Ez az ultramaratonfutás jó poén lehet, de maradok az ultra montainbikenal. A térdem nem bírja ezekezet a hosszú futásokat.

boibo 2009.03.10. 00:21:33

@TBALAZS:
Mondjuk ez is egyén függő. Nekem a futástól semmi bajom (még?), viszont bicajozás közben rendszeresen kattog a térdem, pedig nem is ultrákat megyek.

manor 2009.03.10. 07:02:37

Én is vártam, hogy majd lesz a végén egy figyelmeztetés, "ezt ilyen formában senki ne csinálja utánam". Kb 10 év alatt kinyírta a térdét, pedig futhatott volna egész életében egészségesen. Bár ez a két dolog egy bizonyos szint felett lehet, hogy kizárja egymást:)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.10. 07:59:01

@boibo: mert nem tudsz biciklizni, ugyanis a biciklizés ne mannyiból áll hogy nem esel el a géppel, hanem hogy képes vagy függőleges síkban tartani a lábad pedálozás közben.
Két dologtól kapok sikítófrászt az utcán: kalimpáló térdű biciklistől, meg gömbcsuklóként nyolc irányba járó bokájú sétálótól (magassarkú súlyosbító körülmény)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 08:24:39

@Ras: láttad már cajgázni, vagy ez most csak úgy kijött belőled durván?

ultrafuto · http://www.futohetvege.hu 2009.03.10. 09:38:17

Sziasztok,
A porckopás a nyújtás hiányából fakadt: berövidült a combizom és hajlításnál ráhúzta a térdkalácsot a térdem többi részére. Szal nem statikai probléma volt (nem szép lassan elkopott), hanem csak a gimnasztika-streching hiánya. Amúgy meg még jókor jött, azt mondják, a porc kb. 23-25 éves korig képes a regenerációra.
Igyekszek demonstrálni és jövőre talán már találkozunk is valamilyen futóversenyen.

balota 2009.03.10. 09:52:50

@ultrafuto: mi volt a gyógymód? Csak pihentetted? Most már jó a térded?

.com 2009.03.10. 10:28:13

mint autentikus (negy terdmutet)
elsosorban a kezdeteknel a rossz technika > lsd RAS
utana a gyors izomfejlodes, foleg szintes terepen
kesobb a kitolodott fajdalomkuszob az ami osszessegeben szetcsapja az ember izuleteteit (boven olvastunk bejegyzeseket a sirva lefutott utolso harmadokrol...)
A nyujtas erdekes dolog, a bekotott izom ilyen hatasat meg nem gondoltam vegig, igaz, termeszettol fogva lazak az izmaim.
Szoval, vegig jartam a fenti staciokat es a sajat karomon tanulva tele vagyok terd vedelmi jo tanacsokkal...rendben van, hogy Szabolcs szetzuhant terddel rendez ultra versenyeket. Legalabb valaki felvallalja, minden elismeresem!
@balota: Igen pihentetes es ovatos visszaterheles, A porc kepes elore haladott korban is regeneralni magat, nekem a nepi borogatas gyogymodok jottek be es a folyamatos technika javitas, rigorozus fajdalom figyeles meg a Mizuno cipo aszfaltra. Terepen Adidas terrat futok (bocs Nike) mert a Nike cipok szetduljak a sarkam

boibo 2009.03.10. 10:39:42

@rrroka:
Nem hiszem, hogy látott, de lehet, hogy igaza van, majd kipróbálom. Mármint amit a bicajozással kapcsolatban mond.
A tűsarkút azért nem dobom el, mert én meg szeretem (bicajozni is tudok benne, meg vezetni is, sőt, még simán az utcán járni is! :)P ) (mert naggggyon ügyes vagyok! :DDD)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.10. 11:10:34

@Ras: több hozzászólásodból éreztem már, hogy a zsebedben van a Bölcsek Köve, de nem kellene ezt ennyire nyilvánvalóvá tenni! Nem vagyunk egyformák. Nem tudhat mindenki mindent.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 11:32:03

@BGy: zsebében? ugyan, dehogy! pörgeti egy láncon! :DDD

málészájú tévésztár 2009.03.10. 12:03:57

Sziasztok.
Bocs, hogy offolok, de szeretném a segítségeteket kérni. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de rendszeresen futok. Az utóbbi időben elkezdtem növelni a távot, és sajnos nálam is jelentkezett az aggasztó sípcsontfájdalom téma. Mondjuk nem lepett meg nagyon a dolog, mert a három nagy rizikófaktorból mindhárom képben van nálam (intenzívebb távnövelés, némi túlsúly, és lúdtalp). Aztán ahogyan kezdtem megszokni a távot (és futásról kocogásra váltottam rövid ideig), a sípcsont helyett egyre inkább a bokámat kezdtem el "érezni". Pláne 10+ kilométerek után. Futás közben a lában enyhén befelé "néz" ugyanis. Ez futópadon elég durván jön ki, mert akkor szinte csak a sarkam és a lábfejem külső része dolgozik. Ha normálisan próbálok lépni, néhány méter után begörcsölök. Elég erős a gyanúm, hogy főként a lúdtalpam a "ludas" a dologban. Jó lenne ha tudnátok adni némi tanácsot, linket, vagy könyvet, ahol utánanézhetek a témának. A kommentekből szemezgetve ugyanis nem sokat tudok meg, és az ortopéd szakrendelésre sincs nagy kedvem rohangálni.
Amúgy jelenleg Adidas Allegra 2-ben nyomom (bocs az antireklámért). Alap helyzetben kényelmes csuka, de tuti, hogy nem hosszú távra. Átlag 10 kilós edzéseken a sarkamat totál legyalulta.

Előre is köszi a segítséget.

kg_kilo 2009.03.10. 12:16:28

Ja ja, jol briciklizni nehez melo.
Ras-hoz hasonloan en is kiabalni tudnek az utcan, foleg amikor gyerekek mindenfele csampazo terddel bringaznak.
Anno lattam videot a Lance emberrol, ahol (assszem 5 Tour utan) extra lassan bringazott egyhelyben es kameraztak es tukor elott csinalta. Pedig o biztosan "tud" briciklizni...
Bajdovej, nekem futas->bokafajas, bringa->terdfajas (regi serules miatt), gorkori->semmisemnemfajas.

.com 2009.03.10. 12:51:46

@málészájú tévésztár: Spuri futobolt(www.futanet.hu/bolt/fr_aktualis.html)ott megnezik a labadat es ajanlanak hozza cipot
az "helyreteszi" a mozgasod
hasznald a combajaidat futaskor, ne essel ra a sarkadra, talpadra (trappolas)
www.edzesonline.hu/cikk/1462/tokeletes_szerkezet_emberi_lab

ultrafuto · http://www.futohetvege.hu 2009.03.10. 13:20:18

@balota: sokmindent próbáltam:
Condrosulf, Condrosulf, Dona, Condrosulf, Dona, Dona, Dona, aztán a pihentetés vált be :)
Mikor már egy jó ideje nem futottam -fél év- csak a próba kedvéért elkezdtem újra finoman és már nem volt semmi gond. Persze ekkor már nagy hangsúlyt fektettem a nyújtásra, stb.

ultrafuto · http://www.futohetvege.hu 2009.03.10. 13:32:07

@manor: szerintem ez nem történet, viszont van benne tanulság.
és nem kellett ahhoz 10 év, elég volt 3-4, már rendbe jött rég csak a készetetés várat magára, de van időm türelmes vagyok, még 3-4 szer is "visszatérhetek" :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.10. 13:50:29

@málészájú tévésztár: szerintem is sok függ a cipőválasztástól. Én két Adidast és egy Nike-t nyűttem el eddig. Az Adidasok a lábamra termettek, a Nike-nak csak utólag néztem utána és nem az én lábamra való, mert túl nagy volt a támasztása. Most egy Mizunoban nyomom és ez is klassz, nagyon bevált, de ezt már tudatos vásárlóként vettem. Menj el tényleg a Spuriba és érdeklődj, megéri! A cipőkről ragyogó leírás van itt: www.shoeguide.co.uk

balota 2009.03.10. 14:17:01

@málészájú tévésztár: Én is azt ajánlom, hogy a futóstílusodhoz való cipöt válassz. Sokan ajánlják a Spuri boltot, én is ott vettem cipöt tavaly összel, de sajnos nem passzolt hozzám, és ezt a térdem jelezte. Egy Asics Gel GT-2130 -at ajanlottak, ami a leginkább belül támasztó Asics modell, de nekem teljesen neutrális cipö való, nem billen semerre a bokám (csak egész minimális mértékben). Ezt pedig a Nyulcipöboltban tudtam meg (www.nyulcipobolt.hu), bátran ajánlhatom. A legjobb az lenne, ha elmennél minkét helyre, és meghallgatnád mindkét véleményt. Ha egyezik, akkor ne legyen sok kétseged :) Bár ha tudod magadról, hogy erösen befelé billen a bokád, és nehéz vagy, akkor neked egy belül tamasztó, stabil cipöre van szükséged. Ha emellé 46-47-es a lábad, akkor van egy kb. 80 km-t használt, kifogástalan állapotú 2130-asom, blokkal-vonóval :D Nagyon jól csillapít, baromi kényelmes és könnyü. Nekem nem valt be a fent említett dolgok miatt, de ez volt az én tanulópénzem, most már egy Stratus 2-vel futok neki a 2009-es évnek.
Szombaton hagytam abba a 3.5 hónapos pihenést egy igen óvatos kocogással, és 2 hónapja eszem a Béres porcerö fortét, úgyhogy biztos ki vagyok kúrálódva térdügyileg. Szép nyugodtan újra kezdek futni, legközelebb holnap este futok majd egy fényes négyest (az óvatos hatos ® mintájára:) ).

málészájú tévésztár 2009.03.10. 15:17:25

Köszi mindenkinek a segítséget, és a tippeket. A pesti boltokkal eléggé meg vagyok lőve, mert a lehető legmesszebb lakok a fővárostól. Mindenesetre ha arra járok, egy fél napot biztosan rászánok minderre, csak hogy képben legyek arról, hogy milyen cipő a nekem való. A prágai félmaratonig még kihúzom a mostaniban, annyira azért nem vészes. Egyébként a Decathlonnal kapcsolatban van valakinek jó tapasztalata? Mennyire tudnak ott szakszerűen segíteni futócipő választásban?

@BGY: Sajnos a cipőválasztásnál nálam sokat nyom a latba az ár is. Hiába tudom, hogy jó vas a merci, ha csak szuzukira telik ;) A mostani csukámat 8-9000 Ft-nak megfelelő összegért vettem (külföldön belefutottam egy nagyobb akcióba). Ennyit még nem sajnálok egy jó cipőért. De ezen összeg két és fél - háromszorosát már nem adnám ki érte, pláne, hogy egy évben egy-két párat még kocafutóként is elfogyasztok belőlük (köszönhetően a rettenetes útviszonyoknak). Nem sportolok versenyszerűen, szóval nincs szükségem prémium kategóriás dolgokra, de a lábamat sem szeretném szétbarmolni valami kínai gagyival.

@balota: Köszi az ajánlatot, de a 46-os cipő az én lábamra óriási. Megtölthetném vízzel, és jó lenne nekem akár gyerekmedencének is ;)

boibo 2009.03.10. 15:41:29

@rrroka:
Visszatérve:
igaza volt Rasnak (most az 1x kivételesen :)P), tényleg nem tartom párhuzamosan a lábaimat biciklizés közben. Többször is rajtakaptam magamat, hogy zárom össze a térdeimet, pedig direkt odafigyeltem út közben.
@Ras:
Köszi!


Azért van még ennek némi folyománya az elkövetkezendő időkre nézvést. Ha párhuzamosan tartom a combjaimat, a térdeim között jó arasznyi távolság van. Ez MOST oké. De! Én járok bicajjal dolgozni nyáron is, miniszoknyában is. Képzeld el annak az autósnak a lelki világát, aki kora reggel éhgyomorra szembe jön velem...!

2009.03.10. 16:26:03

@boibo: Hát még aki teli hassal jön veled szembe. :-)

Egyébként nekem tetszett a cikk. Hogyan lesz egy ötletből országos verseny. Érdekes. No meg az is, hogy az első maratont egy évvel később már a Bécs-Budapest ultra követi.

ultrafuto · http://www.futohetvege.hu 2009.03.10. 16:26:12

Én kétszer egymás után Nike Kantara-ban nyomtam, akkor ez volt a legpárnázottabb cipő a piacon. Nekem nagyon bevált.

balota 2009.03.10. 17:11:22

@málészájú tévésztár: A Decathlonban árufeltöltök vannak csak, nem értenek ahhoz, hogy mit adnak el. Tapasztalatból mondom, ott is próbalkoztam. A sírás kerülgetett, pedig fél éve ha mélyebben érdekel a futás... Gyász!
Viszont a kinézett cipö ott volt a legolcsóbb, úgyhogy végül ott vettem meg. :)

bodlac 2009.03.10. 18:01:27

@málészájú tévésztár:
Én a székesfehérvári decathlonban épp maga is futó, hozzáértő eladóval találkoztam, attól fük kit fogsz ki. De célszerű már előtte a weben felkészülni a választékból.
Különben nem egyértelmű a probléma ahogy leírod. A "befelé néz" az a külső élen futás miatt néz be, vagy a bokád dől be? Ha bokád dől be, azaz az erős overpronáció a bajod, akkor motion control típusú cipőt kellene nézned; ha meg külső élen futsz és szupinálsz, akkor neutrális/cushioned típust. Sajna a 10e Ft-os kategóriában ezeket nem szokták nagyon specializálni, asszem.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.10. 18:01:34

@málészájú tévésztár: én ugyan nem miskolci vagyok, de a legutóbbi cipőmet az ottani Decathlonban vettem. Ott az eladó kislánynak annyit magyaráztam, hogy ő már biztos tud segíteni. :))) Egyébként ki van írva minden cipő mellé, hogy milyen lábra alkalmas és milyen rendszerességgel futóknak. Nézd meg a honlapjukon, ott is jól le van írva.
Én is bringával járok dolgozni, nekem párhuzamosak a combcsontjaim a vázzal. :)) Tudok bringázni?

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.10. 18:34:10

@BGy: a konkrét témában (biciklizés kontra fájós térd) megnyilvánulva, azt hiszem a tények igazolnak, ettől még nem vagyok tévedhetetlen, soha nem is állítottam... Bölcsek Köve meg nincs... ettől függetlenül eddig 99%-ban bejött a dolog ha fájós térd+bringázás votl a kórkép
a stílus maga az ember, és igen néha tenyérbemászóan magabiztos a stílusom :), bőven van hogy nem jogosan. Még élőben is...
nem vagyok tökéletes (még jó :) )
@boibo: tűsarkú-miniszoknyában bringázni... most volt az indexen az a szadomazo klubbos videó, nem kerestek meg? ;) :)

2009.03.10. 18:40:48

@málészájú tévésztár: Én úgy tudom, a Decathlonban igyekeznek olyan alkalmazottakat felvenni, akiknek van valamilyen sport múltja, vagy jelene. Egyébként én vettem ott egy Kalenji futócipőt, amit rendszeresen futóknak ajánlottak aszfaltra is, de a csillapítása mintha kb. 500 km után elmúlt volna.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.10. 19:09:21

@decibells: ki kell fogni, pl Ossó Zoli is dolgoztt Decathlonban, és ő azért valószínű konyít a témához

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 20:31:10

@boibo: szerintem vhogy csak kibírják. :) egyébként én bírom Rast és a maximalizmusát is, csak nem tudom mindig szó nélkül hagyni. :)

@decibels: adják itt az ötleteket zsolának... :)))

@málészájú tévésztár: csatlakozom, azért lehet a dekában kifogni értőt is, nem csak árúpakoló lányokat. én pesten a duna ház (boráros tér) adidas outletet ajánlanám még mint közepes választék és olcsó árkategóriás helyet. azt nemtom értenek-e hozzá, én próbálgattam egy órát, amiben jól éreztem magam, azt vettem meg, tudományos alapon... :D

blügy-blügy 2009.03.10. 21:19:31

Hi! 15 éve futok, soha semmi bajom nem volt, de most megfájdult a lábamban egy in a térdhajlatban, amit úgy érzek, hogy futás közben "kidörzsölődik" Szerintem megfázott a lábam, az okozhatta. Tud valaki tanácsot adni ezügyben? :( valami szer, ami segíti a térdek (inhüvely) kenését?

DaMartian 2009.03.10. 23:35:24

@málészájú tévésztár: Fogorvoson és futócipőn nem spórolunk! Ez nem azt jelenti, hogy kötelező 30-40 ezres cipőben futni de a vacak cipő tönkreteszi a lábat, és nincs az a pénz, amiért utána azt helyre tudod hozni! Vagy ha mégis, egy doboz porcépítő 6-8 ezer.. Akkor melyikkel jársz jobban? Az meg a legnagyobb tévhit, hogy ha nem vagy profi nem kell prémium cipő! Akinek a szervezete még nem adaptálódott, annak kell a legintenzívebb védelem!!! Szóval gondold meg! Inkább vegyél akcióban vagy outletben jót 15-ért, mint 10-ért valami vacakot.
decibells: könnyen lehet, hogy a Kalenjinek 500 után elszáll a csillapítása, mert csak hab van benne, azt meg szétgyúrod hamar!

zsolababe 2009.03.11. 00:47:12

@rrroka: persze:) de nem kell otleteket adni.. ugyis tudom, hogy lesz ebbol meg ironman is :D:):)... mi lett ebbol a szep mesebol mi? ...pont egy evvel ezelott megorultem neki, hogy korbe tudtam futni a Szigetet :) iden mar tul vagyok 600km-en ugy, hogy volt egy komoly mutetem januarban :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.11. 07:53:38

@blügy-blügy: pihenés+masszőr
miért akar mindig mindenki szereket? a pihenést nem pótolja semmilyen kenőcs-gyógyszer, a világ felgyorsult de a szervezet folyamatai nem.
A konkrét probléma lehet sokminden érdemes minimum egy sport/gyógymasszőrnek, de méginkább ortopéd szakorvosnak megmutatni. Nem árt ha ért a futókhoz :)
Nekem az a tapasztalatom, hogy az izületi problémák kenőcsökkel elmulaszthatók, de ha nincs hozzá megfelelő mennyiségű pihenés is, akkor hamar visszatérnek.

málészájú tévésztár 2009.03.11. 08:19:44

@DaMartian: Spórolni én sem spórolok a futócipőn. A 14-18 ezer szerintem reális ár egy kényelmes, és viszonylag tartós cipőért. Korábban általában ebből az ársávból válogattam. Most nem akarok antireklámot a blognak, de egy konkurens márkát vettem 8-9000-ért leértékelésen. De mindenféle akció nélkül is kábé 13 ezer körül van az ára. Mármint külföldön. Itthon jó 20-30 százalékkal drágább És sajnos a legtöbb futócipőnél dettó ez a helyzet. Mivel Pest elég messze van a számomra, ezért nagyon beszűkülnek a cipőválasztási lehetőségeim. Lehet, hogy a fővárosban kapnék a kívánt ársávban cipőt, de az utiköltség alaposan megdobná az összeget. De most, hogy a kommentelőktől kaptam pár jó tippet, ha legközelebb arra járok, legalább tudom, hogy merre kell keresgélnem. Ismételten köszi mindenkinek!

bellone 2009.03.11. 10:33:00

@málészájú tévésztár:
A leírtak alapján hasonló adottságokkal rendelkezem, ráadásul mostanában a (kistarcsai) Decathlonban szoktam cipőt vásárolni. Egy próbát nem pótolhat semmilyen tanács, de nekem a számmal jelzett típusú Asics-ek nagyon beváltak. Jelenleg egy 1110 és egy 2130-ben futok felváltva, sőt a nejemnek is 1140-est vettem kezdőcipőnek.:) 14, 13 és 9 ezer forintba fájtak, 30-ról és 25-ről leértékelve...

.com 2009.03.11. 10:50:23

@boibo: ezt examinalni kel, nem leirhato
Boibo, FOTOT!
Oszt' megmondjuk

rodriguez 2009.03.11. 11:16:40

@Ras: A két dologból az elsőre (kalimpáló térdű biciklis) kaphatnék bővebb kifejtést? ugyanis nekem is fáj néha a térdem biciklizés közben...

Köszi!

DaMartian 2009.03.11. 12:15:20

bellone megjegyzése jogos! A puding próbája az evés! De a boltban megtehető néhány lépés legtöbbször kevés, ha meg a második futás után jössz rá, hogy nem Neked való a cipő, már nem viheted vissza! Erre jó a Cipőteszt program! Ott ingyen fel tudod próbálni az összes típusú Nike cipőt, akár 5 vagy 10 kilométeren is, vagy még hosszabb távon, akkor kiderül mit tud, tör-e valahol, kényelmes-e stb. Ráadásul mindezt ingyen! Az ottani srácok nagyon értenek is hozzá, így tanácsot is tudnak adni, sőt azt is meg tudják mondani ha tetszett egy cipő, hogy hol kaphatod meg, így nem kell "felesleges köröket futnod" : ) Ha jól tudom tavasszal most egy promóció is lesz, technikai futózoknit kapsz a cipő mellé, ami nem elhanyagolható, mert boltban megvéve az sem kis tétel 2-3ezer pénz, viszont vacak zoknival a legjobb cipőben is megszívhatod! A tesztek időpontjai és helyszínei jövő héttől fent lesznek a www.futocenter.hu oldalon. Na ennyit a reklámról, remélem sokaknak azért segít az info!

boibo 2009.03.11. 13:45:28

@.com:
A döbbent arcokról?

.com 2009.03.11. 13:58:42

@boibo: :o)
ne feletsd el, arkifejezesben az ahitat es dobbenet nagyon kozel van egymashoz
soha nem tudhatod!

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.11. 16:48:12

@rodriguez: anno olvastam egy biomechanikai tanulmányt a kerékpározásról (asszem a neten), előkeresem

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.11. 19:31:48

hirtelen ezt találtam, van ennél egy sokkal brutálabb, esszé, de sajna már nem tudom hol és mikor olvastam :(
www.triathlonbudapest.com/en/athletes/edzes-tippek/kerekparos-technika
idézet:
"Az egyenletes taposó-húzó mozgás megvalósításában a combfeszítő és a combhajlító izmok vesznek részt elsősorban. Az erő a lábfej illetve a bokaizület közvetítésével jut el a pedálra, tehát lényeges a lábfej poziciója a húzó illetve a nyomó fázisban. A mereven tartott bokazület komoly technikai hiba. Javításának leghatékonyabb módja az egylábbal végzett hajtás gyakorlása.
A második leggyakoribb hiba a térd oldalirányú kilengése amely nem csak erőpocsékolás, hanem a térdizület sérüléséhez is vezethet. A hiba kijavítása: a térd összetartás időnkénti „eltúlzása”. Ez annyit jelent, hogy gyakorlás közben térdünk belső felszínével folyamatosan érintsük meg a kerékpár víszintes csövét. Így elérhetjük, hogy a combközelítő izmok helyes beidegződése megtörténjen."
Jó gyakorlást :)

rodriguez 2009.03.11. 21:42:37

@Ras:
Elolvasva logikusnak tűnik... Majd gyarkorlás után referálok.
Mindenesetre köszönöm!!

boibo 2009.03.11. 22:36:17

@Ras:
Most akkor tudod, mi a baj? Már ha egyáltalán jól értelmezem ezt az idézetet. Én pont ezt csinálom. Vagyis én nem SZÉT tartom a térdeimet, hanem ÖSSZE.
Mégis recseg-ropog.
???

blügy-blügy 2009.03.11. 23:13:03

@Ras: oké, köszi! Senki semmit nem mondott eddig, elmentem az orvoshoz, az irt fel ezt-azt, de ő se mondott semmit, így hát érdeklődtem :)

kg_kilo 2009.03.12. 10:23:34

@rodriguez, @boibo:

Amit Ras leirt/linkelt, az *gyakorlas*!
Tehat lassan, eleinte kis ideig, utana kicsit tovabb gyakorolni. Nem mindig csinalni!
boibo az lehet a baj, hogy mindig igy csinalod. Javitas: konditerem, spinning bringa, tukorrel pontosan szembe, es nagyon lassu tekeres mellett figyeled, hogy se ossze, se szet ne menjen a terded. Az a cel, hogy a terdek teljesen egyenesen vezessek le a comb erejet a labszar fele. Mindenfele oldaliranyu csapongas ront a helyzeten, hatasfok csokken, terd sajog.
Es fontos, hogy a boka se legyen merev, a labfej aktivan vegyen reszt a tekeresben. Ez erthetoen akkor valosulhat meg jol, ha a lab rogzitve van a pedalon, tehat a huzo fazisban is dolgozik, ergo mezei bringa nem jo, csak klipszes pedal.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.12. 11:02:50

franc se gondolta volna, hogy bringázni ilyen bonyolult... úszni meg pláne! :D

boibo 2009.03.12. 12:16:59

@rrroka:
Vízbe nem megyek, ha nagyobb, mint egy fürdőkád. Ez alapelv.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.12. 12:28:56

@kg_kilo: nekem mezei bringám van, úgyhogy a napi 6-7 km-m miatt nem kezdek stílusgyakorlatokat. :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.12. 12:40:14

@boibo: még jó, h te meg pont a balcsinál laksz. :DDD pazarlás!

2009.03.12. 13:00:37

Nekem van klipszes biciklim, és sose fájt a térdem a tekeréstől. A futástól viszont igen. A talajra is kéne valami lábvezető, jó persze ezt úgy hívják, futócipő.
Erről jut eszembe, ugye a futás a legolcsóbb sport. A költsége az évenkénti új futócipő. Ha viszont biciklizel, csak egy bicikli kell, amit nem kell évente lecserélni, csak néha javítani, alkatrészt cserélni. De ez eddig nekem még sosem került évi huszonezrekbe.

boibo 2009.03.12. 20:46:18

@rrroka:
Nyáron, ha szép idő van, szinte mindig lemegyek legalább egy fél órára a partra - napozni.
Bent a vízben tavalyelőtt voltam utoljára, kicsit megmártóztam, mert már túl melegem volt kint.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása