Tolsz valamit?

2009.04.14. 12:16 Winkler Róbert

Az előzmények nem voltak valami kecsegtetők. A pénteki Szent Fight Clubban annyit kesztyűztünk, hogy tíz felett már nem is számoltam a meneteket. Kicsit a fejem is szétverődött, legalábbis a homlokom erősen fellekvárosodott, úgyhogy eleinte a hason alvást se erőltettem, különös tekintette a fej párnába fúrására. Ilyenkor aznap nem futunk, ez természetes. A másnapot esetleg kihagyjuk. Ki is hagytam a szombatot, mint a huzat, valahogy nem kívánta a vérem. Egyébként állítólag profi bokszolóknak meccs után annyi napot kell kihagyniuk, ahány menetet nyomtak, nyilván az agy regenerációja miatt is.

Na de hogy még vasárnap se bírjak futni?! Próbáltam elhitetni magammal, hogy van kedvem. Van időm, elő a cuccokat, zeneválogatás, szerencsétlenkedés, tétova ugrabugrálás, hogy na, pörögjünk már fel - semmi. Szóval nem mentem. Barátom és életmód-tanácsadóm, Gábor mondta is, hogy ne menjek, tényleg sok volt a bunyó, nem árt rápihenni. Hanem viszont fussunk együtt hétfőn. Húsvéti ebédre már elígérkeztem a nővéremhez, úgyhogy délelőtt tízkor jelentem meg Gábornál. Hát a Brigi? Elment a barátnőjével futni, Vácra. Nem tudod, mennyit futnak? Azt mondta, 12-t. Oké, akkor mi 15-öt, ez alap.

Gábor a cipőjét húzta a teraszon, közben hanyagul elém tolt egy staniclit néhány színes kapszulával és tablettával, hogy ezt toljam be. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint Annus Adrián. Mi ez? Vitaminok. Muhaha! Meg kreatin, arginin, a szürke, kemény, szúrós szagú tablettát felismertem: aminosav. Ebből nyilván kiderül, hogy láttam már belülről gyúrótermet.

Animal pakk? Kérdeztem, mert emlékszem, ezen a kiszerelésen régen jókat röhögtem, hogy a sok hülye mit be nem szed, de persze én is, akárcsak Adrián; mire Gábor felhúzta a skárpit, egy kis ásványvízzel be is kebeleztem az NDK-s úszónők kedvenc reggelijét. Aztán elindultunk a XVI. kerületből kifelé. Tíz perc után erősen szédülni kezdtem. Á, semmi gáz, így Gábor, én meg, hogy akkor jó, de majd lécci rakj stabil oldalfekvő helyzetbe, ha kinyúlnék. Mondták neki, hogy az első adagnál van egy kis szédülés, neki is is volt, de elmúlt. Hát nekem elég lassan. Közben kiértünk a városból láttunk sok szép dolgot, hogy például a Majorszegidűlő nevű kertváros kompletten drogbáró-stílusban épült. Volt lovarda, egy barátságos spániel, egy félős ír szetter, aztán beértünk Csömörre, akkor már egyáltalán nem szédütem. 7-8 km felé jártunk, mondom Gábornak, te, hol vetted ezt a pompás vitamin-komplexet? Jó, mi? Ja, és mostanában 10-11 kilométernél többet nem szoktam futni, azt is sötétedés után, de hiába a déli nap, egyfolytában belesprintelnék.

Hát a Sugárban. De jó a cucc, tudod, milyen gyanakvó vagyok az ilyesmikkel, de minden összetevőnek utánanéztem az interneten.

Ja, akkor nagyszerű, legközelebb nekem is hozzál már!

Gábor szerint nekünk, öregeknek kell már egy kis tuning, koncentrált vitaminbevitel, ilyesmi, hogy rendesen tudjunk sportolni. Hát, szó ami szó, olyan könnyedén futottam 17 kilométert, ahogy a tízeket szoktam. Inni is csak a vége felé hörpölgettünk egy kicsit a magunkkal hozott kis bödönkékből, de igazából a szomjúság se volt vészes. Gyanús ez nekem. Nincs ellenemre, hogy könnyen fussak sokat, meg mint tudjuk, már a hupikék törpikék se tisztán érték el sportsikereiket, de az ilyen cuccokhoz vajon mit szól a WADA?

És ha így összejöttünk, hadd kérdezzem már meg: ti toltok valamit?

93 komment

Címkék: kérdés tippek szer vác bogyó hobbisták animal pakk

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr21064102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ïslāndęr 2009.04.14. 12:53:41

én leragadtam az l-karnitin és koffein-taurin tablettánál, ennél keményebbet még nem toltam és nem is tervezem... egy 'vitaminshopban' kaptam egy mintát valami szuppper cuccból, amitől még a világból is kifutok, de még nem vitt rá a lélek, hogy megpróbáljam.
egyébként a Béres-féle porcerő teljesen jó.

bellone 2009.04.14. 12:57:38

Életmód-tanácsadó? Hány éves kortól kötelező a kék pirula és a Cavinton?:)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2009.04.14. 13:01:43

Ja. Sima mindenkinek szóló multivitamint. (Centrum)

Ez a bejegyzés most provokáció?

Nem tudom mit szedtél be, de jobb nem lettél tőle, max. úgy érezted.
Arra figyelj, hogy mikor a füledből vér szivárog akkor már ne gyorsíts tovább hiába érzed úgy, hogy még menne.

angelday 2009.04.14. 13:02:07

Én nem értem, mi szükség van ezekre a mesterséges serkentőszerekre. Én még kávét sem iszom. Ha fáradt vagyok, akkor pihenésre van szükségem, nem kávéra, meg bogyóra.

Hülye vagy, Winkler.

fromdtod 2009.04.14. 13:04:34

a kávé finom, azért kell inni.

angelday 2009.04.14. 13:07:09

Egyébként tényleg finom. Meg a cigaretta is jól tud esni étkezések után. (Én nem tolom! Meg kotonnal se szeretek.)

devilv8 2009.04.14. 13:21:06

Én csak pezsgőtabláttákkal tuningolom magam, amikor elkezdtem szedni valami vitaminokat mindig beteg lettem, a Bérestől, Acitval erős igénybevételhez, és amit most hagytam abba mert már a megfázástól kidörzsöltem a az orrom, az az overdrive, nem is éreztem magamat erősebbnek tőle. Banán kell, étcsoki, sárgarépa(csipsz helyett ajánlom), ja és a rántott sajt rizibizivel, legalább heti 3-4szer:) Heti néhány résztávos edzés és az eredmények sem fognak elmaradni!

ateszking (törölt) 2009.04.14. 13:23:00

Tényleg lüke vagy.
Még a sima energiaitalok és zselék is ártanak hosszú távon a májnak és a bélrendszernek. Nem egy hosszútávsportolóról tudok, akinek már ezektől is tartós károsodás lett.
Azon kívül tökmindegy mennyit tudsz futni bogyókkal. A többletet nem te tudod, hanem a bogyó.

.com 2009.04.14. 13:28:22

vitamin(C, 1500) meg nyomelem gyujtemenyt (Sandoz)
versenyszezonban Nutridrink
ezt a cuccot korhazakban adjak (paraszolvencia szektor) - az intenziven/utan labraallitani a lerobbant polgart - olyan turbo tapszer. Ott adnak napi kettot, en futamonkent betolok egyet - 4-6 futam egy nap.
Nomeg, a klasszikus : ket banan, egy Coca-Cola

makaii84 2009.04.14. 13:29:27

ez hülyeség. teljesen rendben vannak a táplálékkiegészítők és vitaminok. Azokra szüksége van a szervezetednek, de képtelenség a mai világban úgy táplálkozni, hogy mindent zöldségből/gyümölcsből/húsból magadhoz tudjál venni. Érdekes módon, ha valaki C-vitamint szed azon senki nem ütközik meg, pedig ugyanaz, mint ha valaki fehérjeturmixot inna naponta. Nem ész nélkül kell őket tömni, de a határokon belül nagyon jótékony hatása van. Én Daily One vitamint eszem, ami egy általános vitamin.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.04.14. 13:30:28

én nem futok, hanem túrázok, de ismerem ezeket az étrendkiegészítőket. kicsit túl van ez parázva. szerintem semmivel sem veszélyesebbek, mint egy kávé.

egyébként hot bloodot szoktunk néha nyomni keményebb túrák előtt, kreatint is. vannak még egyéb fáradtságkésleltető dolgok is. nr peak stb. most az acid killert akarom kipróbálni savasodás ellen.

ja, és hogy minek? igen, már valaki írta fentebb: öregszünk. harmincon túl már nem olyan a teljesítmény, de ez nyilván alkati kérdés is. az ember szereti megdobni egy kicsit. persze ezek se csodaszerek, kábé olyasmi, mint amikor reggel iszik az ember egy kávét, hogy elkezdje a napot - az sem csodaszer, meg dopping, csak egy kis plusz.

a vitaminok meg aminó, az tök más, az az alap :) az kaja, nem stimuláns. (egyébként a kreatin is valójában kaja, de ebbe ne menjünk bele :) )

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.04.14. 13:37:39

Én néha megiszok eggy felest, de csak, amikor elakad a társalgás, vagy amikor fizet valaki eggy kört, csak akkor mindenki fizet eggy kört, és ojankor becsúszik kettő-három is, vagy amikor meg akarunk ketyinteni eggy nőt, és veszünk neki édes ízü felest, és hogy ne gondojja, hogy csak ketyinteni akarunk, azér magunknak is veszünk eggy körteízüt, mer bennünket a lányok lelke is érdekel. Szóval eggy felest néha, de móggyával.

cs (mi más) 2009.04.14. 13:48:05

Télen, ha hosszúra megyek, bezabálok, mint állat. Körmöspacal, ilyesmi. Egy óra alatt lemegy a púp elölről, utána már kellemes a futás. Nyáron erős zöldteát csinálok (nem filterből, vágottból), másfél literbe egy evőkanál méz, egy teáskanál só. Ezt viszem/tolom.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.14. 13:51:31

@Bisztő Gyalla: ha-ha, amelyik csaj ásványvizet kért tánc közben, azt én is otthagytam a ...csába, mert az ilyen soha nem kettyintett buli után.:)))

Egyébként semmit nem tolok, a kávét az íze miatt iszom, de csak az olasz-pörkölésűt szeretem. Bort csak magyart és 1000 forintnál drágábbat, a külfölditől és az olcsótól fáj a fejem. Ja, és kiskunságit sem iszom. Az a borpancsolás fő térsége.
Robi, ha szédültél, csak nem kívánta a szervezeted...

Critmiss 2009.04.14. 13:59:08

Tésztát + vitaminokat + vasat, magnéziumot.

xhege 2009.04.14. 13:59:49

Én semmit nem tolok. Illetve most, hogy előírták Dona porcerősítőt. Aztán, hogyha most át kell térnem a foci/futás kombóról az úszás/biciklizésre, akkor nem tudom. Hiszen az új sportágaim a dopping melegágyai :)))

balota 2009.04.14. 14:00:36

@BGy: és Frittmann? Soltvadkerti, de az nem gagyi pancsolt, nem véletlenül lett év borásza az öreg.

Ez a cuccok tolása témakör vicces. Ez annak a kérdésköznek a tisztázása, hogy miért futsz? Azért futsz, hogy élj (egészségesebben, teljesebben), vagy azért élsz, hogy fuss (gyorsabban, többet)? Tegyük fel, hogy nem problémás az NDK-s koktél. Megér egy rakás pénzt, hogy kevésbé fáradj el 10 km felett? Szerintem nem, és akkor ott van még a kétség, hogy nem ártasz-e magadnak. Szerintem hagyni kell a francba az egészet, gáz.

Humphrey 2009.04.14. 14:15:35

bazmeg winkler te tényleg hülye vagy? (tudom, mióta meg akarsz szabdulni a miatatol :)
ilyen szarokat beszedni... a futásba pont az a jó, hogy csak magaddal versenyzel. ha már önmagad legyőzéséhez is csalsz, akkor nagy a gáz. szar 10-20km hobbilefutásáért?
szombaton kinn voltam a szigeten, már 8kor a meleg miatt: 2 kör, szánalmas 52:14 de tisztán és jól esett : )

Vegyi Ali 2009.04.14. 14:29:54

@Humphrey: "ha már önmagad legyőzéséhez is csalsz, akkor nagy a gáz"
Rohadtul igazad van.
Az ilyen szarok szedését csak a profiknál tudom értelmezni. Muszály, ebből élnek, a többiek is tolják, utol kell érni őket. De amatőröknél??? Minek??? Úgyse fogsz soha 70 perces félmaratont futni. Az meg, hogy 2 óra alatt megy, vagy 1:54 alatt, nem tök mindegy????
Én amúgy egyedül kondroitines-glükózaminos porcregenerálót tolok, de azt sem rendszeresen (nem is szabad, azt hiszem)

sztibi25. 2009.04.14. 14:34:48

Hát tényleg túl van szerintem is picit pörgetve a dolog.
Sokakra úgy látom, úgy hat itt a vitamin, mint a placebó. Azt érzik amit akarnak. Hosszú távon azonban a megfelelő adagolás nem káros. Sőt!
Életkortól függetlenül hasznos a szervezet számára. Nem tuningol fel, nem fog tőle senki se szárnyalni, de optimalizálja a test folyamatait. Ezért hívják a test és a különböző folyamatok katalizátorainak. Nem csodaszerek, egyszerűen (mikro)tápanyagok, ahogy a nevük is mutatja.
Szerintem mindenki döntse el, hogy szed-e, de felesleges úgy rettegni tőle, mint a boszorkányoktól. Ha valaki el akarja kerülni a betegségeket, gyorsabban akar regenerálódni, szedjen multivitamint. Abban ugyanis az összetevők aránya is helyes.
A rettegőknek ajánlom, nézzék meg az izzadság és a multivitaminok összetételét. Rengeteg anyag van bennük, amit egy kiadós futás alatt kiizzadsz a szervezetedből. Ezeket pedig nem árt pótolni. Lásd izomgörcsök magnézium hiány esetén.
Szóval sok táplálékkiegészítőnek én is ellensége vagyok, de a futás és más állóképességi sportok tekintetében valamilyen szintű vitaminpótlás alap, ha az ember komolyabban el kezd edzeni. Főleg nyáron

Vegyi Ali 2009.04.14. 14:35:35

Amúgy szerintem hosszútávfutáshoz teljesen felesleges is aminosavakat enni. Az testépítéshez kell. Akkor már epo, és kész.

FutoBolond 2009.04.14. 14:36:49

hm. szolocukrot, meg egy beres multivitamint.

a bogyos tema nem szimpatikus. elsportolotol amugy sem fogadnek el semmit.

sztibi25. 2009.04.14. 14:48:25

@FutoBolond:
Nem értem ezt a hozzáállást. Nyílván egy élsportoló is követ el hibákat, és túlhasználja a szervezetét, de azért rendelkezik "némi" tapasztalattal. Ha tudsz szűrni az információk között, akkor szerintem érdemes elfogadni tapasztaltabbak -és amúgy bárki másnak is- a véleményét. Különben jön a vak vezet világtalant szindróma:)

Humphrey 2009.04.14. 14:52:14

mit gondoltok a gatorade, powerade típusu sportitalokról?

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.14. 15:26:14

@balota: Frittmannak a rose-ját szeretem.

Élsport nincs bogyók nélkül, de szerintem hobbifutóknak felesleges, nem erről kellene, hogy szóljon az amatőr sport. Megyek is egy 11 km-es köröcskére az erdőbe, öt palacsintát toltam, megnézem, mire elég. :))

Vegyi Ali 2009.04.14. 15:36:17

@sztibi25.: 1. Itt nem vitaminokról van szó. 2. a vitaminok nem katalizátorai semminek. Ez a kijelentés önmagában hülyeség. Vannak olyan vitaminok, amik bizonyos enzimek, koenzimek, kofaktorok bioszintéziséhez kellenek, de a tudomány (és most a Lenkei "doktor" féle adagolásról ne nyissunk inkább vitát) mai állása szerint igen komolyan meg kell dolgozni azért, hogy valódi vitaminhiány-betegséged legyen. Nem áratanak a vitaminkészítmények, de javarészük teljesen hatástalan (nem is szívódik fel) ez is tény.
3. a vitaminokat nem izzadod ki. Ilyenkor elsősorban sókat veszítesz, de a nátriumon, káliumon, magnéziumon kívül mást nem vészesen. Szóval a nyomelemek is túl vannak reklámozva marketing okokból, de valószínűleg az sem árt, ha eszik az ember nyomelemkészítményt. Csak fölösleges.

Vegyi Ali 2009.04.14. 15:42:51

@Humphrey: Ezek sima cukros levek kis sóval (nátrium, magnézium, kálium, ha jól emlékszem). Lehet, hogy vmelyikben kis koffein is van. Alapvetően szerintem semmi baj nincs velük, nyáron, ha sok folyadékot veszítesz, akkor célszerű őket használni. De a sót egyszerűbben (és olcsóbban) is lehet, és alapesetben, a 10-20km-es hobbista nem veszít túl sokat. A sóból legtöbben úgyis túl sokat eszünk, és legrosszabb esetben néha megiszol egy-egy Mg-pezsgőtablettát. Én 16-20 km-en még sose használtam izotóniás sportitalt, csak versenyen, ahol adták. Hosszabb távokon már mindenféle só pótlása szükséges lehet.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.04.14. 15:52:56

@Vegyi Ali: hát elvileg háromféle szénhidrát van bennük: szőlőcukor, gyümölcscukor és maltodextrin. és elvileg ezek másképp szívódnak fel, a részletekbe nem nem mennék bele, mert annyira nem értek hozzá, másrészt vitatják is pl a maltodextrint, hogy tényleg lassú felszívódású-e.

a lényeg: ilyet otthon is elő lehet állítani, én is otthon keverem ki ezekből az alapanyagokból. a szénhidrátot pótlom vissza vele túra közben. nekem nagyon működik, de én nem futok, hanem túrázok.

hcpeter1 2009.04.14. 16:14:30

Én multivitamint (eurovit, amitől sok gólt dobnék, ha vízilabdáznék), joint-x-et (ez ilyen porcregeneráló dolog), és fehérje turmixot tolok:) Ez utóbbit azért, mert heti három kondi van, és finom (-: Ja, nem lettem tőle gyorsabb (-:
Ilyen kiegészítőket szerintem érdemes szedni, (mármint táplálékkiegészítőket), hiszen ki tud megfelelően, kiegyensúlyozottan táplálkozni manapság? Gondolom nem csak nekem nem megy, időhiány, egyebek miatt...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.14. 16:21:26

Én a tegnap hosszú futásomnál toltam egy szendvicset előtte, meg egy kávét. Aztán víz, aztán lecsúszott 20 kili körül egy sport szelet, 25 nél egy üveg sör. Ekkor már jó meleg volt, fejbe is vert azonnal 30 nál egy pohárkával is lecsúszott meg hozzá egy csomag ropi, kellett is a meleg miatt a só, éreztem, hogy kicsapódott a bőrömön. A meleg is és a sör is ütött, így már sem innom se ennem nem kellett utána, de jó kedvem volt!

zsolababe 2009.04.14. 16:21:54

ezek szerint az a tableta is art amire egy napocska van nyomva?... meg van valami speed nevu por, amit tolok gondolom az a sebesseg novelesere van a neve alapjan... fura.. most akkor szedjem ezeket vagy ne? :))))

zsolababe 2009.04.14. 16:24:19

egyebkent fura dolog ez.. en ha kipihentem magam es szep az ido meg jo a tarsasag, akkor futok igazan jokat... nem cucc fuggo asszem' ... ha nincs kedvem eppen futni, akkor nem cuccot veszek be hanem nem futok csak egy kort :)

FutoBolond 2009.04.14. 16:32:06

sztibi baratom, en elsosorban az egezsegemert futok.

a random elsportolotol elfogadott bogyo a majam es a vesem szamara nagyobb egeszsegugyi kockazat, mint a tudomnek a nagykorut. raadasul nem hoz semmit. nekem aztan edes mindegy, hogy a varosi futason 231. vagy 451. vagyok. nekem mas a celom, mint az elsportoloknak. proteinturmix helyett megteszi a husveti fott tojas, kreatint sonkaval, a vitaminok tobbseget gyumolccsel-zoldseggel viszem be. ezekkel megvan az asvanyi sok tobbsege is. multivitamint is csak telen, akkor is hebe-hoba, influenza jarvany kozepen.

tolem bogyozzon, aki akar, vagy dofje magat, en szarok ra :)

winklert azert normalisabbnak gondoltam. meg remenykedem egy cikkben, amiben meggyonja, hogy egy elkesett aprilisi moka volt ez a cikk.

FutoBolond 2009.04.14. 16:34:11

ok, elhallgattam, hogy a multkor a parkban beoltam egy radlert ket futas kozott. meg egy torok pizzat. de csak nehezebb lett tole a futas, de nem zavart :)

rivera 2009.04.14. 16:37:15

Futás előtt hosszú kávé, pár kocka csoki.

potyesz 2009.04.14. 16:43:51

En berscseppet szedek mostanaban, illetve az elmult ket honapban porcerositot irt fel az orvos. Ennek hatasara mostnaban ujra tudok fajdalom nelkul futni. Igaz hogy csak futopadon, mert betonon meg mindig elojon 2-3 km utan. Szoval en a futopadon valami olyan cuccot tolnek, amitol ugy erzem, hogy egy arnyas erdoben futok... :)

sztibi25. 2009.04.14. 16:56:52

@FutoBolond:
Én se akarok bele szólni, hogy ki mit szed, mert ez természetesen mindenkinek a magán ügye. Azt se mondom, hogy vitamin nélkül nincs élet:) Én csak azt állítom, hogy a vitaminok és ásványi anyagok pótlása gyorsítja a regenerációt és segít megelőzni az immunrendszer lerobbanását, elkerülni a sérüléseket. És ez a 7 perces kilométereket futókra ugyan úgy igaz, mint az élsportolókra. Nyilván aki keveset fut, kevesebbet izzad ki, de szerintem nem egy fórumozó van, aki a laza futásain is 170 körüli vagy afölötti pulzussal fut. Ez még ha nem is 3 perces ezreket jelent, megterhelő a szervezetnek, így nem árt picit pótolni az elvesztett anyagokat.

Vegyi Ali:
Picit pontatlanul is fogalmaztam. Bocsi. Szóval nagyrészt tényleg ásványi anyagokat izzadsz ki futáskor, sportoláskor, de a vitaminok felhasználása és kiizzadása is megnövekszik.
Pont te igazoltad amit mondtam. Ha a vitaminok kellenek a koenzimek előállításához (a koenzimek pedig a katalizátorok működését segítik, teszik lehetővé) akkor számomra az jön le, hogy vitamin nélkül hiányoznak bizonyos koenzimek, így a bonyolultabb enzimek nem tudják ellátni a feladatukat.
És hogy milyen feladatokat? Szénhidrát és zsír anyagcsere, fehérjeszintézis stb. És ezek még csak a B1 és B6 vitamin hatásai voltak.
Ezek a folyamatok pedig úgy tudom, nem ártanak ha az ember jól akar futni.

Amit meg nem értek, hogy miért kapja az ember a fejéhez, hogy nem kell a profik szemével nézni a dolgokat, valakik egyszerűen csak kocogni akarnak. Ezzel egyet értek, elvégre ez a tömegsport, és nem kell mindenkinek versenyezni. De egy 100kilós fogyni vágyó is versenyez önmagával. Szeretne jobb eredményt elérni (a saját keretei között). Ez is teljesítményfokozás számomra. És ez is megérdemli ugyan úgy az odafigyelést, mint az élsportoló. Ha meg nem kér belőle, ugrik egyet, és nem használja amit olvasott.

Vegyi Ali 2009.04.14. 16:57:43

@potyesz: sok olyan anyag van, amitől hasonlóakat tudsz elképzelni :)

sztibi25. 2009.04.14. 16:57:50

@FutoBolond:
Én se akarok bele szólni, hogy ki mit szed, mert ez természetesen mindenkinek a magán ügye. Azt se mondom, hogy vitamin nélkül nincs élet:) Én csak azt állítom, hogy a vitaminok és ásványi anyagok pótlása gyorsítja a regenerációt és segít megelőzni az immunrendszer lerobbanását, elkerülni a sérüléseket. És ez a 7 perces kilométereket futókra ugyan úgy igaz, mint az élsportolókra. Nyilván aki keveset fut, kevesebbet izzad ki, de szerintem nem egy fórumozó van, aki a laza futásain is 170 körüli vagy afölötti pulzussal fut. Ez még ha nem is 3 perces ezreket jelent, megterhelő a szervezetnek, így nem árt picit pótolni az elvesztett anyagokat.

Vegyi Ali:
Picit pontatlanul is fogalmaztam. Bocsi. Szóval nagyrészt tényleg ásványi anyagokat izzadsz ki futáskor, sportoláskor, de a vitaminok felhasználása és kiizzadása is megnövekszik.
Pont te igazoltad amit mondtam. Ha a vitaminok kellenek a koenzimek előállításához (a koenzimek pedig a katalizátorok működését segítik, teszik lehetővé) akkor számomra az jön le, hogy vitamin nélkül hiányoznak bizonyos koenzimek, így a bonyolultabb enzimek nem tudják ellátni a feladatukat.
És hogy milyen feladatokat? Szénhidrát és zsír anyagcsere, fehérjeszintézis stb. És ezek még csak a B1 és B6 vitamin hatásai voltak.
Ezek a folyamatok pedig úgy tudom, nem ártanak ha az ember jól akar futni.

Amit meg nem értek, hogy miért kapja az ember a fejéhez, hogy nem kell a profik szemével nézni a dolgokat, valakik egyszerűen csak kocogni akarnak. Ezzel egyet értek, elvégre ez a tömegsport, és nem kell mindenkinek versenyezni. De egy 100kilós fogyni vágyó is versenyez önmagával. Szeretne jobb eredményt elérni (a saját keretei között). Ez is teljesítményfokozás számomra. És ez is megérdemli ugyan úgy az odafigyelést, mint az élsportoló. Ha meg nem kér belőle, ugrik egyet, és nem használja amit olvasott.

sztibi25. 2009.04.14. 16:58:26

Bocsi, beakadt a net:)

Vegyi Ali 2009.04.14. 17:08:26

@sztibi25.: Bocs, de hülyeségeet mondasz. Ha a "bonyolultabb enzimek nem tudják ellátni a feladatukat" akkor meghalsz. (lásd skorbut, beri-beri, és más hiánybetegségek) De ilyenek csak extrém egyoldalú táplálkozás mellett alakulnak ki.

Az is egy teljesen rossz következtetés, hogy aki fut, annak több vitamin kell, ergó egyen vitamintablettákat. Már ott szar az egész, hogy attól, mert futsz miért lenne több vitaminra szükséged? Ez egy bizonyos edzésmennyiségig (egyéni) még a vajaskenyérre sem igaz, egyszerűen egy jó ideig csak annyi történik, hogy ugyanazt a tápanyagmennyiséget hatékonyabban használja fe a szervezet, mint korábban. Ha meg megkérdezel egy táplálkozástudóst a kérdésről, akkor azt fogja mondani, hogy az amatőr (és ez nekik szóló blog), ha növelni akarja a vitamin/ásványianyag/stb bevitelt, akkor egyen minden nap egy répával, meg egy almával többet. Mondjuk a chips, vagy a popcorn helyett.

FutoBolond 2009.04.14. 17:09:01

amugy neha hasznalok egy olyan teljesitmenyfokozot, amivel a szokasos 5-6os km-eket leviszi nekem 3-2,5 kozelebe. nehez lenyelni a magas vastartalma miat. En csak bringanak hivom :-)

zsolababe 2009.04.14. 17:21:02

@potyesz: na erre ajanlom a napocskasat... esetleg a hoffmanos lenne meg neked valo :)

zsolababe 2009.04.14. 17:32:34

egyebkent Winklernek meg gratula a poszthoz mert eleg heves erzelmeket tudott kivaltani.. konkretan legalisan kaphato vitamin szerepel a posztban, paran megis mar kikeltek magukbol.. szoval remek cikk volt :) ...egyebkent szerintem mindenki azt tol, amit akar :)

grafitember 2009.04.14. 19:20:09

Az úgy van, hogy megveszed a Magne B6-ot. Attól nagy étvágyad lesz, és akkor megveszed a DM-es L-Carnitint, meg nyolcezerért a ReFormát. Azzal viszont az a baj, hogyha a kávét is szereted, akkor az úgy együtt már nem jó, mert a szived kiesik a szemeden. Aztán elolvasod az interneten, hogy kreatint is kell tolni, ami gyakorlatilag csak az izomsejtek vízháztartását egyengeti, hogy jobban fejlôdjenek, osztódjanak, aztán "be kell szárítani" magad, hogy a kreatinnal felgyûlt vizet elveszítsd és akkor a plusz izom, ami marad a kreatin után, na annak kell örülni.

Annyira oda kell figyelni ázzeg, hogy az edzésnaplódat is elfelejted vezetni, meg a szopókás-ivóhátizsákból fogkefével kikapirgálod a kreatindarabkákat, meg hol lehet kapni antibakteriális szopókát?

Tonikra sose tolj banánt! Gyíkra petymegezz!

manor 2009.04.14. 20:30:40

Petymeggel óvatosan, az könnyen fraktálra küld.

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.04.14. 20:31:13

Béres Activalt,ami erős igénybevételre ajánlott, és a Zuramat :PPP

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2009.04.14. 20:42:19

Egy ismerősöm révén van némi betekintésem mekkora biznisz a táplálékkiegészítő biznisz. (Krva nagy). Meg abba is, hogyan megy a marketing és a terítés... Ezért kicsit árnyaltabban látom a dolgokat...
Nem tolok semmit, szerintem a mozgás mellett a megfelelő kaja + alvás kombó a nyerő.

DaMartian 2009.04.14. 21:08:32

Én 8 éve 60kg voltam 182centihez, és nem igazán éreztem úgy jól magam. Elkezdtem gyúrni, és rengeteget zabálni, így híztam 8-10 kilót, de aztán megálltam. Akkor kezdtem el aminot szedni kúra szerűen, meg fehérje turmixokat. Azzal feljött még 5-10 kiló és elértem a versenysúlyomat. 1-2 év punnyadás, rendszertelen mozgás és rossz táplálkozás (napi 1x sok + Junkfood) átestem a ló másik oldalára. Megmaradt a 80 kiló, de már pocakban, nem izomban. Akkor vettem zsírégetőt, amiből azt mondták hetente csak 5 napot szedjem, és hétvégén szüneteljek, mert gáz...na én ha abból egyet is bevettem, lefutottam 30 km-t majd elmentem kosarazni, utána otthon még pár menet de utána sem tudtam aludni, mert még mindig 200 volt a pulzusom. Nem tűnt túl egészségesnek, így hagytam a fenébe. Mióta rendszeresen futok, és többször keveset eszem, és azt is minőségibben, plusz kevesebb kóla stb. azóta a pocak átalakult izommá, olyan vékony vagyok, mint 60 kilósan, súlyra mégsem lettem sokkal kevesebb, és gyorsabb maratont tolok simán, mint pár éve azzal a pörgető cuccal, amit zsírégetőként árultak. Én is szedek továbbra is C vitamint, Magne b6-ot, Kalcium pezsgőtablettát (azt az allergiám miatt is muszáj) meg Supradint vagy Activalt de nekem itt elég, nem kell többet semmi más! Esetleg néha letolok még egy-egy fehérjeturmixot edzés után, de már csak az íze miatt! : )

bspbsy 2009.04.14. 21:34:37

kétféle hülye van ebben a témában:

az egyik aki annyira sötét - mint az áltagember - hogy azt hiszi hogy a vitamin az rögtön dopping, valamint csekély képességeivel nem érti a vitamin és ásványi anyagok jelentőségét.

a másik hülye az, aki azt hiszi, kajából be lehet eleget vinni - miközben nyilvánvalóan fingja nincs a táplálkozásról és mocskot eszik!

persze van közös halmaz!

nem kötelező táplálékiegészítőket szedni senkinek - de hülyeségeket beszélni sem!

miért van az, hogy ehhez minden faszfej ért saját maga szerint?

Vegyi Ali 2009.04.14. 22:13:53

@bspbsy: szerintem háromféle van. Kitalálod, ki a harmadik?

Vegyi Ali 2009.04.14. 22:24:06

@zsolababe: Az, hogy legálisan kapható, az mire garancia??? A szeszkógazdaságos barackízű is legális, de azért nem mondanám, hogy frankó. A csavarlazító is legális. Szerintem tíz flakonból ha egy megy a csavarokra.
Szóval az, hogy ezek legálisak, az semmit sem jelent. Pont ott van a vicc, hogy egy olyan gyógyszert, amiből 3 darabot eszel meg összesn (pl. antibiotikum) millió vizsgálatnak vetnek alá. Az ilyesmi meg (amiben mondjuk tucatnyi különböző növényi kivonat van, amikről egyenként sem nagyon lehet tudni, hogy mit csinálnak) árusítható, ha mondjuk nem halsz meg tőle azonnal. Emberek meg évekig eszik őket...

zsolababe 2009.04.14. 23:30:57

@Vegyi Ali: jogos... en nem is szedek semmit.. mondjuk ez nem igaz mert telen eleg nagy dozisban szedek C- Vitamint es nem is vagyok beteg szinte soha.. pedig most is atfutottam a telet durva minuszokban is hoesesben is szoval mindig
Egyebkent a taplalekkiegeszitokrol csak annyit, hogy itt valaki(konkretan a harmadik tipusu:D) aki siman faszfejezik csak ugy mar az elso itteni hozzaszolasaban, kozolte, hogy nem lehet kajabol siman bevinni mindent... hat elmondanam neki, hogy en, aki valoszinuleg az ittlevok kozul a legegeszsegtelenebbul etkezem meg en is megkapom a NEKEM szukseges tapanyagokat... reszt vettem egy-ket komoly vizsgalaton az elmult ket evben es tokeletes minden leletem... de a kozerzetem is, mint fizikalisan, mint mentalisan es nem szedek taplalekkiegeszitoket... futok mindennap.. heti 70-100km-t nem potlok asvanyi anyagokat sem sot tehat tenyleg felrugok mindenszabalyt es megis egeszseges vagyok... hogy lehet ez? Esetleg ugy, hogy nem egyformak az emberek. Csak sajnos ezt nem mindenki erti meg. Ami jo az egyiknek nem jo a masiknak es szerintem mindenki sajat maga kel erezze, hogy mit bir es mire van szuksege... mint, ahogy meg azt is jelzi a szervezeted ha mar sok neki a feherje.. vagy valaki a szenhidratok bizonyos fajtaitol puffad... az emberi test tokeletes.. jelzi is, hogy mi kell neki csak kellene ra hallgatni... inkabb mint masokra vagy a reklamokra( vagy az olyan faszfejekre, mint en:D)

everest 2009.04.14. 23:36:48

@Vegyi Ali: uristen, ennyire ne keverjük már össze a dolgokat.

hogy a te példáddal éljek: attól, hogy legális a szeszkó gazdaságos lószar, még nem azt jelenti, hogy minden pálinka hamisítvány. nem tudom, érthető-e? ugyanígy van a tápkiegeknél is, vannak minőségi bevizsgált cuccok, és van a szar. azt nem kell megvenni.

hcpeter1 2009.04.15. 07:14:17

Azon tűnődtem, hogy egy átlagos étkezési szokásokkal élő ember megkapja-e a junk foodból a megfelelő tápanyagokat? Én kerülöm az ilyesmit, egészséges dolgokat eszem, de szerintem még így se jut be elég... Pl, ha napi egyszer eszek 1 szelet húst: vajon elég-e a protein amit abból nyerek?
Na mindegy, semmi flame, én szedek tápkieget, utánaolvastam rendesen, és úgy ítéltem meg, hogy a protein turmix ártani nem hasnyál.

Szerintem mindenkinek ezt kéne tennie: informálódnia, aztán döntenie. (Amúgy ez kicsit olyan hitvita, minthogy melyik a jobb párt, él-e isten, vagy mi volt előbb? típusú dolgok -> parttalan.) peace

sztibi25. 2009.04.15. 07:28:24

@hcpeter1: Teljesen egyet értek.
Amúgy meg az aminosav vagy fehérje állóképességi sportokhoz is hasznos kis mennyiségben. Gyorsítja a regenerációt, segít az elhasznált/lebomlott izomfehérjék újraépítésében, valamint a szénhidrát felszívódást is gyorsítja. Nem véletlenül van a regeneráló italokban is fehérje.

Még egy képzavar: Ateszking írta, hogy az energiaitalok károsak, és a sportolók kidőlnek tőle. Az energiaitalok és más pancsok tényleg károsak (red bull, bomba...) de a sportolók ne energiaitalt isznak, hanem SPORTITAL. Amelyik meg energiaitalt iszik, meg is érdemli. Amíg az energiaital minden szarral tele van, és vizelethajtó hatású, a sportital csak szénhidrátokat és ásványi anyagokat meg némi vitamint tartalmaz, ami tudomásom szerint nem ártalmas.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.15. 08:24:36

Azt nem értem, hogy tudott eddig fennmaradni az emberiség táplálékiegészítők nélkül! A háziállatoknál is azóta diagnosztizálnak rákot, mióta zacskós kutya- és macskakaját esznek. Ez egy iparág, ami az USA-ban dollármilliárdos piacot jelent, ennek ellenére akkora seggű nők vannak ott, hogy elképesztő. Persze nálunk is megjelentek, a fiatal lányok FELE alaktalan amőba! Ja, és nem is szégyelik. Enni, ami jólesik és nem ment át ipari feldogozáson és mozogni!

potyesz 2009.04.15. 08:26:35

@zsolababe: @Vegyi Ali: koszi fiuk... :) azt hiszem erre mondjak, hogy akinek ilyen baratai vannak, annak nincs szuksege ellensegekre :). Ma reggel toltam 20 csepp beres cseppet, meg 100mg C vitamint...

DaMartian 2009.04.15. 08:48:45

Én szoktam inni RedBullt, de nem sportoláshoz, hanem vezetéshez meg bulizáshoz! Azzal a legjobb a Jager! : )
Ha meg a piával már úgyis gyilkolod a májad, akkor az a kis energiaital már oly mindegy : )))

Vegyi Ali 2009.04.15. 08:54:10

@everest: szerintem te kevered a dolgokat. Én nem mondtam, hogy minden pálinka hamisítvány (az említett gazdaságos termék nem is pálinka, hanem szeszesital), viszont a legjobb pálinka sem egészséges. Tulajdonképp igazából nem is egészségesebb, mint az aromából+alkoholból előállított gazdaságos. Ugyanis abban azért egyet kell értsünk, hogy nem az aroma benne a legártalmasabb.
A táplálékkiegészítőknél egész más a helyzet. A "minőségi, bevizsgált cuucok" alatt nem tudom, mit értesz, szerintem te sem. Ugyanis azt tuti nem vizsgálta senki, hogy ezek milyen hatással rendelkeznek (most ne a Mg-pezsgőtablettára gondolj, hanem pl. a cikkben is említett tucatnyi növénykivonatot tartlamazó készítményekre). Még egy gyógyhatású készítménynél is csak toxikológiai vizsgálat van, tehát azt kell igazolni, hogy nám árt. Viszont ez olyan mélységű, mint a gyógyszereknél. Fontos viszont, hogy ezeknek nem kell, hogy hatásuk legyen. Nem kell igazolni.
Az élelmiszeradalékoknál (színezékek, aromák, stb.) hosszú távú toxikológia van, igazolni kell, hogy hosszú időn át folyamatosan fogyasztva sem károsak.
A táplálékkiegészítőknél (azoknál, amiket te bevizsgáltnak hívsz) csak egy egyszerű toxikológiai vizsgálat van, az engedélyezés meg annyi, hogy egy szakember megnézi az összetevők listáját, és összehasonlítja egy táblázattal, amiben fel van sorolva, hogy mi nem lehet egy ilyen készítményben. Ennyi. Senki sem tudja, hosszú távon mit fog csinálni veled.
A gazdaságos barack (vagy a minőségi, egyremegy) tehát sokkal tisztább ügy, nagyon jól tudod, hogy hosszú távú, szorgalmas fogyasztással mit fog tenni veled. A különbség ott van, hogy pálinkázni lehet ritkán, mértékkel, táplálékkiegészítőt fogyasztani csak rendszeresen lehet.

Vegyi Ali 2009.04.15. 09:00:52

@sztibi25.: @ateszking: Az energiaitalok kb. annyira veszélyesek, mint a kávé, vagy a tea. Mondjuk az igaz, hogy taurin is van bennük, amiről nem nagyon tudjuk, hogy mire való, de van valami köze a sejtek energiaellátásához. Ami biztos, hogy nem célszerű ezeket az italokat életmódszerűen fogyasztani, de alapvetően veszélytelenek.

Vegyi Ali 2009.04.15. 09:11:17

@BGy: ez a rákos dolog jól hangzik, de azért nem igaz.
Viszont én is mindig abból szoktam kiindulni, hogy mondjuk egy maszáj harcos a rohadt hőségben simán gyalogol naponta 50 km-t, egy serpa vidáman elsétál 20-30-at 40kilós csomaggal 4000 méteren táplálékkiegészítők nélkül. Az a helyzet, hogy az emberi szervezet sokkal nagyobb teljesítményre képes alapból, mint amennyire mi igénybe vesszük. 50-100 évvel ezelőtt nagyapáink napi 12-15 óra kemény fizikai munkát megcsináltak szalonna+kenyér+kolbász+bor kombóval, és nem volt hozzá szükségük L-karnitinre, meg aloe verás regeneráló krémre...

sztibi25. 2009.04.15. 09:19:25

Hát nem tudom. Ha választani kéne a két dolog között, én inkább a "gyilkos"vitaminoknál:)), és hasonlóknál maradnék, mint a "veszélytelen" energiaitaloknál. Úgy látom az az összkép kezd kialakulni, hogy a vitamin felesleges, és más táplálékkiegészítőkkel együtt ártalmas, míg az energiaital csak egy ártalmatlan üdítő, amit bármikor lehet inni.
Amúgy amíg a teának egy rossz tulajdonságát sem ismerem (a pisilésen kívül::) az energiaitaléról elég sokat hallottam. Szóval amíg a tea egy antioxidáns csodaszer, addig az energiaital inkább a vegyi laborok "csodaszere".

sztibi25. 2009.04.15. 09:22:17

Ez picit demagógnak tűnik:))
Igaz, hogy kibírtak 12-15 óra munkát, de nem is nagyon szólt másról az életük. Úgy gondolom, a mai ember is képes lenne rá, ha nem kéne ennyit rohangálni, idegeskedni, kapkodna, nem foglalkozna kismillió más dologgal, és a téli időszakban elég lenne ha tollat foszt, vagy a pipájával bajlódik.

Vegyi Ali 2009.04.15. 09:43:18

@sztibi25.: Hát, ha már így összegzel, akkor szerintem a vitamintabletta az leginkább placebo, a nyomelemek szintén. A "zsírégető", "teljesítménynövelő", "izomtömegnövelő", "szálkásító" stb. termékek
1.jó esetben placebo
2.rosszabb esetben hat, de mint mindennek ami hat, annak mellékhatásai vannak
3. legrosszabb esetben meg szimplán csak ártalmas, némi placebo hatással.
Az energiaital mértékkel ártalmatlan, mértéktelenül ártalmas.
A zöld teáról mostanában bizonyítják, hogy nagy mennyiségben fogyasztva a zöldteakivonatot tartalmazó termékeket, súlyos hosszú távú mellékhatásai lehetnek. Ez összefügg azzal, hogy az antioxidánsok sem feltétlenül hasznosak mértéktelenül.

Más: igen, arról szólt az életük. Én nem szóltam arról, hogy bírnád-e te, azt mondtam, hogy nem szedtek hozzá táplálékkiegészítőt. Arról meg látszik, hogy fingod sincs, mit csinált télen a parasztember...

sztibi25. 2009.04.15. 10:26:48

@Vegyi Ali: Úgy látom, veled nem lehet vitatkozni. Te, mint a "mindeneket tudó", alapigazságokat közölsz, és minden apróságot kiforgatsz, hogy az igazadat bizonyítsd. Érvelésedben pedig előkelő szerepet kapnak a "hülyeség", a "fingod nincs" és a hasonló stílusú kioktató jellegű szavak. Kíváncsi lennék, te honnan tudsz mindent ekkora bizonyossággal?
A parasztok téli munkáit pedig direkt nem soroltam fel, mert gondoltam, hogy aki ekkora tudással rendelkezik mint Te, érti, hogy arra céloztam, sokkal kevesebb tennivalójuk volt, mint az év többi részében. Emellett nem akartam a többieket sem untatni ezzel. Sajnos ugyanis eltöltöttem pár évet történelem szakon a felső oktatásban, és van róla egy kevés "fingom".

Amúgy én nem teakivonatokról írtam, hanem magáról a zöld teáról. Írtad, hogy mindennek van káros mellékhatása, vagy jó esetben placebó. Ezzel nem értek egyet. Kis mennyiségben, normálisan használva csak kiegészítik a táplálkozást, és segítenek bevinni mindenből az optimális mennyiséget. Ezért hívják őket táplálékkiegészítőnek. Nagy mennyiségben sok belőlük ártalmas, ezzel én is egyet értek. Viszont ha megnézed, amit hcpeter1 írt, teljesen igaza van. Ha valaki átlagosnál többet edz, akkor sose fogja tudni pl. a megfelelő mennyiségű aminosavat bevinni húsból. Vagy akkor egész nap ennie kell, utána meg fogyiznia. Nem véletlenül találták ki ezeket.

Vegyi Ali 2009.04.15. 10:58:14

@sztibi25.: velem lehet vitatkozni, nagyon is. Ha valami hülyeség, az meg hülyeség. Amúgy kicsit értek is a témához.
Az apróságok kiforgatásáról meg csak annyit, hogy én többször is megemlítettem, hogy nem a sportolókról, és az "átlagnál többet edzőkről" beszélek, hanem az amatőrökről, akik itt legtöbben vagyunk. Ui. arról szólt valahol a poszt is, hogy tulképp kell-e egy olyan embernek, mint winkl air, aki heti 20-50km-t fut bármilyen táplálékkiegészítőt, teljesítményfokozót, stb. szednie. A többé-kevésbé szakmailag megalapozott véleményem az, hogy nem nagyon. De azt hiszem, én is írtam, hogy szoktam porcépítő készítményt néha kúraszerűen szedni. Az működik is, nem fájnak a térdeim.

Az élsportoló, vagy aki hetente fut 80-100 km-t, az más kategória, ahhoz tényleg nem értek, nem is akarok beleszólni. De ebben meg mondjuk pl. DaMartian, zsola, vagy szasza véleménye talán mértékadóbb a miénknél.

sztibi25. 2009.04.15. 11:31:37

@Vegyi Ali: Ezzel azt hiszem pontot is tehetünk a dolog végére, ugyanis ezzel amit most írtál, teljesen egyet értek. Én csak azt nem tartom jónak, hogy egyesek:
1:teljesen megkérdőjelezik a táplálékkiegészítők létjogosultságát
2: És azt mondják, hogy csak az élsportban van szükség rá. Egy amatőr is ugyan úgy szed(het) porcerősítőt és másokat is, mint egy "profi". Sőt, véleményem szerint egy lelkes amatőrnek sok esetben még nagyobb szüksége lehet bizonyos anyagok pótlására, mint egy profinak. Ugyanis egy 2 óra körüli félmaratonért sokszor még jobban megküzd egy hobbista, mint egy profi a maga 70 percéért.
Nem csak azok szenvednek, és merítik ki magukat, akik a dobogón állnak. Sőt!

Szóval szerintem se hasznos minden táplálékkiegészítő (nem is állítottam), és a jókat is el lehet rontani túl nagy adagban.
Én heti 90km körül futok, de én is 30 környékérőről kezdtem. És akkor úgy éreztem, még többet használt a vitamin és ásványi anyag a terhelés elviselésében, mint most.
Nem voltam annyira fáradékony, nem akartam lépten-nyomon elaludni, nem kaptam izomgörcsöket.
Szóval én azt mondom, hogy heti 50km-mellett is hasznos a mértékletes fogyasztásuk. De természetesen ez az illető életmódjától, táplálkozásától és még kismillió más dologtól is függ.

DaMartian 2009.04.15. 11:56:37

Tudományosan én nem akartam beleszólni, mert nem értek hozzá, de amit a kommentemben írtam, az összefügg azzal, amit hcpeter írt. Amikor szerettem volna hízni, 8-10 kiló még ment természetes úton, de ot behúzták a kéziféket. És bár egy 182centis férfinak 68-70 kiló egészségesnek is mondható, bár azért alulról karcolja a normálist, azt mondta a személyi edzőm, nem is nagyon fogok tudni tovább hízni (főleg ennyi futással) mert nem tudok megenni 6-8 tojást, meg annyi húst, amennyi fehérje koncentráltan van a táplálékkiegészítőkben. Tény, hogy elég mű cuccok ezek, de nem hiszem, hogy többet ártanának, mint egy mekis hambi! De a kreatin meg az annál durvább cuccok már soha! Max a fehérje meg az amino!

DaMartian 2009.04.15. 12:06:40

Amúgy anélkül, hogy ne lenne minden tiszteletem az élsportolóké, de az igaz, hogy azok a hobbisták, akik komolyan veszik amit csinálnak, sokszor nehezebb helyzetben vannak! Mert míg a sportolónak az a munkája, hogy sportoljon, a hobbistának van rendes munkája is, és itt bejön a képbe egy nem elhanyagolható tényező: a PIHENÉS!!! Edzenék én többet, jobban, keményebben. De sokszor már alig vonszolom magam, mert nincs időm pihenni! Hiszen napi 8-12 óra munka mellett, plusz háztartás, szociális élet stb. sokkal jobban kizsigereli az ember a szervezetét, mint az, aki edz napi kettőt magasabb színvonalon, de közte pihen, regenerálódik, plusz olyan dolgokat csinál, amik segítik ezt (szauna, fürdő, masszőr stb.) Pont most az Ultramaratonon tapasztaltam meg a saját bőrömön, micsoda hatása van ezeknek! Így nem csoda ha az amatőrök is ilyen dolgokhoz nyúlnak.. És nem azért, hogy az utcai versenyen 527. helyett 384. legyél, hanem hogy egyáltalán legyen erőd elmenni a munka és egyebek után... És legnagyobb tiszteletem azoké, akiknek emellett még ott a család is!!! Ettől persze ez még nem egészséges, de szerintem mindenki el tudja dönteni mi az ami még belefér és mi az ami már nem! Itt nem a WADA az amitől tartani kell! De szerintem szét kellene bontani az olyan dolgokat, mint az izoital, vitamin, porcépítő, fehérjeturmix, amik (normális mértékben) nem ártanak, az olyan dolgoktól, mint kreatin szteroid meg olyan növényi vagy szintetikus cuccok, aminek ki tudja milyen hatásai vannak. A kérdés csak hogy hol a választóvonal?

.com 2009.04.15. 12:27:33

@Vegyi Ali: viszont 45-50 eves emberek mar jegyzetten oregemberek voltak
javareszt fog es egyebb hasznos kiegeszitok nelkul

.com 2009.04.15. 12:44:01

@DaMartian:
a masodik resz tetszik igazan
igen, nehez eltalani, mi tobb, kezelni ezt a hatarvonalat. Az edzes, a teljesitmeny kisse endorfin junky-va tesz mindenkit. Kit tobbe, kit kevesbe. Amikor tobbe akkor (mint en is vmikor) "termeszetes", hogy rasegit az ember, kvazi kivaltottam a pihenest...mert nalam meg csalad is van, meg qrva nagy kert.
Es mivel az evolucio alapja a siker, nos tenyleg nehez intelligensen a nem fejlodest mint nem kudarc kezelni.
A taplalek kiegeszitok meg ordogtol valok, egy bizonyos arkategoria folott (1kg > 10 000huf...)Volt szerencsem pl Hollandiaban a Nutricion gyarban jarni, komolyabb labort lattam mint a Richternel. Es ugyanugy engedelyezteteses az ugy, mert gyogyhatasunak minosul pl Hollandiaban, igy gyakorlatilag a gyogyszerekkel egyszintu jovahagyas fut ra. Megyegyszer, NEM tecso polcon vannak ezek a kiegek.
Winklair inditoja, Animal Pack, ha elvasnatok a dobozat, cca masfelszeres adag egy sima Centrum vagy Sandoz multihoz kepest...az amino tabletta meg ami meg benne, nos, tizede egy atlag feherporhoz adott mennyisegnek. Szoval, vissza a kalyhahoz, vihar a biliben

.com 2009.04.15. 12:45:37

A taplalek kiegeszitok meg 'NEM'ordogtol valok
elnezest, a leglenyegesebb szo persze kimaradt...bocs

Vegyi Ali 2009.04.15. 13:13:21

@DaMartian: Kb. ott van pont a választóvonal, amit mondasz. Vannak azok a dolgok, amik biztosan nem ártanak, és vannak, amiket nem tudni. Szerintem az amatőr hülye, ha ilyesmit bevállal. A profinak valószínűleg muszály.

Vegyi Ali 2009.04.15. 13:34:31

@.com: egy túrót voltak. Azért volt alacsonyabb az átlagéletkor 10-15 évvel, mert magas volt a gyermekhalandóság. Ha ezt a faktort kivesszük, sajnos nálunk gyakorlatilag semmit sem javultak az emberek életkilátásai az elmúlt 50 évben, sőt, férfiaknál lehet, hogy romlottak is.

A gyógyhatású, meg a gyógyszer közt rohadt nagy a különbség, ezt korábban is leírtam.
Animal pak: Ez tényleg nem olyan gáz, de azért van benne háromféle növényi kivonat, és 100mg olajsav is, amiről néhány hete olvastam, hogy pl. nőknél kimutatták, hogy köze van az emlőrákhoz.
De nézd meg mondjuk az Animal M-Stak-ot, hogy mást ne mondjak...

everest 2009.04.15. 14:20:19

@Vegyi Ali: most megnéztem az animal pak összetételét, és tényleg érdekes dolgok vannak benne. de még mindig nem értem, miért kell az ilyen készítményeket összemosni a sima kreatinnal, vagy l-karnitinnal.

ha meg tényleg értesz hozzá, akkor kifejthetnéd bővebben is, hogy konkrétan a kreatinnal, vagy citrulin maláttal, vagy argininnal mi a probléma, mint hogy egy kalap alá véve minden étrendkiegészítőről kijelentsd, hogy placebó, ha meg nem placebó, akkor még rosszabb, mert mellékhatásai vannak. és ezt nem kötözködésből mondom, hanem komolyan kérdezem.

makaii84 2009.04.15. 15:00:33

@DaMartian: a kreatint sem raknál a vonal mögé. kreatin van a halban is pl, csak hát annyit nem tudsz megenni.
a hormonok, meg az anabolikus szteroidok, na, az már necces.

Vegyi Ali 2009.04.15. 15:43:23

@everest: kreatin: ez az anyag bizonyítottan szükséges az izmok felépítéséhez, de javarészt bioszintézissel keletkezik. Húsban pl. be lehet vinni, de zöldségekben nincs, mégsem fordulnak fel a vegetáriánusok, sőt, legjobb tudomásom szerint a hosszútávfutók, és ultrafutók közt is vannak vegák szép számmal. Tehát leszögezhetjük, hogy abszolút nem szükséges megenni.
Európai élelmiszerbiztonsági ajánlás: www.efsa.europa.eu/cs/BlobServer/Scientific_Opinion/opinion_afc_09_en1.pdf
azt mondják, ne egyél rövid távon sem többet, mint 20g/nap. Ezzel szemben megnéztem a "gyúrós" ajánlásokat, nekem 73 kilósan 25g-ot kellene szerintük ennem naponta. Na ez vele a baj. Meg az, hogy ha 99,95%-os (ami már nagyon tiszta, a legtöbb gyógyszerhatóanyaghoz képest is) akkor is megeszel 20g/nappal napi 10mg szennyezést. Ami akármi lehet, de egy biológiailag aktív anyagnak a szennyezői is általában azok. 10 mg simán lehet egy adag gyógyszerben a hatóanyag, ez már nem olyan kevés.
Arginin: ez is csak félig-meddig esszenciális aminosav, a normális táplálkozás fedezi a szükségletet, és egy részét bioszintézissel is előállítja a szervezet, többek közt pl. pont a citrullinból. Ezekre egész biztosan nincs szüksége az átlagembernek táplálékkiegészítőként.
Azt még megérteném, ha épp esszenciális aminosavakra kérdezel rá, mert ha valaki rövid idő alatt 10-20 kiló izmot akar magára építeni, ahhoz biztos nem elég a marhapörkölt. De ebben a blogban nem ilyen tevékenységről van szó.

zsolababe 2009.04.15. 16:06:57

@rrroka: neveztem vasarnapra:))) az mar biztos, hogy ha ugyes vagyok akkor is maximum egy orat tudok aludni elotte.. de tenyleg nagyon lassan fogom lefutni mind a harmat.. inkabb ugy fogom fel mint egy konnyed vasarnapi edzes... eleve a heten nekem nincs pihenes mert 100km felett akarok futni szoval ha akarnam sem tudnam jol futni a vivicittat.. de annyira mondogattatok hat ott leszek :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.16. 09:44:03

@zsolababe: én még nem tutit h mindháromra megyek, majd meglátjuk hogy alakul, lehet h sok meló lesz.
a 12 az tuti, vhogy összefuthatnánk előtte.
a nagyon lassan az mi nálad? 6:30?
ma hajnalban futottam egy olyan dombos pályát, hogy elsírnád magad! :D ha egyszer érden jársz elviszlek megmutatom neked: www.futoterkep.hu/utvonal/eybbyn/

zsolababe 2009.04.16. 11:56:44

@rrroka: azert nem 6.30 de 5.50nel nem gyorsabban.. nem fogok aludni elotte mint mondtam es nem akarom tonkretenni magam viszont lefutnam azert, hogy beleszamitson a felmaraton maniaba :)

Steve01 2009.04.16. 11:58:09

@zsolababe: Na jól van!Fogadjunk, hogy bementél a BSI-be és úgy elkapott a futóláz, hogy nem bírtad megállni nevezés nélkül!:)
Én is ott leszek, csak még egy pár technikai részlet nem tiszta.Pl parkolás, öltözés...

zsolababe 2009.04.16. 19:43:35

@Steve01: en az Arpad hidnal lerakom a motoromat es a cuccomat benne hagyom jol... ennyi :) Van ott egy jo kis parkolo

Steve01 2009.04.17. 08:03:05

@zsolababe: Arra gondolsz, amelyik közvetlen a híd lábánál van?Azt tudom, csak attól félek, hogy nem lehet már oda sem lemenni, vagy onnan feljönni a lezárások miatt.Nem lehet tudni, hogy mikor nyitják meg újra a felhajtót?

zsolababe 2009.04.17. 09:02:54

@Steve01: erre nem is gondoltam :( hmm lehet, hogy mashol kell hagyjam a motort nekem is .. nem orulok neki..

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2009.04.19. 11:17:54

www.drlenkei.hu

A Magyar nemzeti vizipólós csapat is ezt tolja, gondolom kell jobb referencia :)

TaDaM87 2009.04.19. 14:56:08

drlenkei tavaly azt hiszem keringési zavarok , vagy szívpanaszok miatt volt kórházban hetekig, én köszönöm, egy termékét sem szeretném használni :)

manor 2009.04.19. 20:30:17

Tegnap volt címlapos ez a bejegyzés, itt nem túl jó színben tűntetik fel a vitaministákat
beka.blog.hu/2009/04/17/korunk_hose_3

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása