Önkéntes voltam

2010.02.20. 11:09 szasza75

Mint a múlt héten írtam, bejelentkeztem a Börzsönyi Éjszakai Túra segítői közé, és felvételt nyertem. Hogy miért? Egyrészt részt veszek néhány ilyen jellegű rendezvényen és tudom, hogy akik ott segítőként dolgoznak, azért teszik a dolgukat, mert szeretnének hozzájárulni, mind a résztvevők, mind a rendezvény sikeréhez. Ezt az "adást" valahogy én is viszonozni akartam. A másik ok, tavaly ezen a túrán volt az utolsó befejezetlen megmérettetésem, így ott kívántam jubilálni, ahol feladtam. Persze hogy más is részesüljön az élményből, beszerveztem az éppen unatkozó tesómat és Dömét, akire szintúgy ráfért a kikapcsolódás.

Eszembe jutott dönci blogjának egy posztja, melyben arról ír, hogyan debütált Course Marshal Captainként egy New York-i futóversenyen. Hogy ez hogy jutott csak úgy magától eszébe, azóta sem tudom. Azt sokkal inkább sejtem, hogy tesómat mi motiválta arra, hogy önkéntesként erősítse a tavalyi budapesti duatlon EB frissítő csapatát. Olvastam, hogy egy-egy nagyobb tengerentúli futórendezvényre akár évekre előre betelnek az önkéntes segítői pozíciók. Magam is láttam, illetve a helyiek mondták, amikor ott jártam, hogy a svájci falucska, Trient lakosságának 70%-a segítőként közreműködik az UTMB rendezvényen. Oké, csak 140-en lakják, de akkor is. Remélem csak tévedek azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon az önkéntességnek nincs hagyománya, és csak én vagyok tudatlan, de valahogy inkább közönyt és érdektelenséget látok, mint összefogást.

Visszatérve a szombat éjszakára. Ügyeleti helyünk a Börzsöny, Spartacus turistaház. A helyszín jó időben könnyen megközelíthető, aszfaltút vezet oda, csak egy olykor lezárt sorompót kell leküzdeni. Az elmúlt időszak havazásai viszont nem ígértek sok jót. Döme előrukkolt az ötlettel, hogy majd ezt megoldja, hoz egy járgányt, ami jó lesz. Én közben bekészítettem a bográcsot teafőzéshez, egy tepsit pogácsamelegítéshez, házi szilvát a melegedéshez. Indító tüzifa, kisfejsze, nagybalta, forraltbor, réteges ruházat stb. Nem nagy ügy, este 10-től csak hajnali négyig kell maradni.

Döme megjött a járgánnyal. Nem tudom honnan szerezte a katonai Puch Steyrt, de innentől kezdve nem aggódtam a hó miatt. Útközben lajstromba vettem a gépfegyver tartót, a katonai rádió helyét, a lenyitható szélvédőt, egyéb szériatartozékokat, azaz: 1500 gr fejsze, gyalogsági ásó, CD lejátszó, klíma, elektromos ablakemelő -- átlőtt karosszéria azt nem találtam.

Lassacskán kiértünk a pontra, felállítottuk a bográcsot, tüzet raktunk, elhelyeztük a kempingasztalt, és a kempingszékeket, a "bolt" kinyílt, vártuk a vendégeket. Az érkezők jöttek, szépen sorban kikérték a pohár tea-pogi menüt, a "kulacsot tele kérem", és kisebb nagyobb időzéssel indultak tovább.

48 km, 2600 m szint. Még barátságos is lehetne, ha nem minimum térd, de olykor derékig érő hóban kellene taposni. Mi pont a féltávnál voltunk, közel a célhoz. Sokan nem bírták a fizikai és a fejben zajló megpróbáltatásokat, nagyjából a fele feladta. Érdekes volt kívülről látni azt a vívódást, amit néha én is átélek. Menni tovább vagy még maradni egy kicsit, vagy feladni. Egy-egy jó pillanatban elejtett biztató szó elég, olykor a beígért túró rudi is kevés. Már az elején csatlakozott hozzánk két kísérő hölgy, könnyen szót értettünk, jófajta birspálinkát hoztak. Eljött egy úr is fotózni csak úgy, végig ott van velünk. Már 17 éve is itt volt ezen a túrán, most fáj a térde, hamarosan műtik, de nem tudott otthon maradni, szívesen segítene. Sokan jönnek, gyorsan eltelik az éjszaka, négy után összepakoltunk, leadtuk a célban a felszerelést, és irány haza...

Az önkéntességgel kapcsolatban több kérdés megfogalmazódott bennem.

  • Gondoltál már arra, hogy ne csak mint résztvevő, hanem mint segítő is részese légy a futótársadalomnak?
  • Ha lenne információd ilyesmiről, jelentkeznél?

22 komment

Címkék: önkéntes börzsöny közéleti futók

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr831761395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2010.02.20. 12:33:32

1-kérdés:persze,hogy gondoltam,de úgy éreztem mindíg,hogy ez a szerep a kiváltságosoké és kihalásos alapon lehet bekerülni....ezek szerint nem tévedtem túl nagyot,de ha jól értem csak külföldre igaz,és itthon lepkehálóval vadásszák az önkénteseket.
Pedig szuper dolog segíteni bármilyen élethelyzetben.
2-kérdés:adódik a válasz az előbbiből,persze,hogy jelentkeznék.

felician 2010.02.20. 12:33:40

1. igen
2. igen - persze ha épp ráérek

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.02.20. 13:18:24

én elméletben szívesen segítenék, gyakorlatilag meg az van, hogyha megyünk egy versenyre akkor résztvevő vagyok, ha meg nem, annak mindig vmi oka van, így támogatni sem tudok menni.
így általában az van, h ha megyünk vmelyik versenyre akkor oda 5-10 fős társaságban, így őket koordinálom és segítem. :) a nike félmaratonon pl voltunk vagy 15en.

Mylady 2010.02.20. 13:32:02

én szívesen mennék segítőnek... őszintén szólva eszembe sem jutott eddig, hogy lehet jelentkezni

colika 2010.02.20. 15:04:20

én is mennék, ha lenne róla információ!

pepita ofélia 2010.02.20. 18:36:42

Szerintem a sok futóbolond nője-neje, fiúja-ura mind elmenne, addig sem passzívan kellene várni a párját.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.02.21. 06:02:14

Én egyetemista koromban voltam segítő Pöstön, a Mars Maratonon, ami hagyomány volt, mert ott szereztük be a Mars csokit, amit aztán jó pénzért tudtunk eladni a koliban. Emiatt mentünk. :)) Ja, és a pólók miatt. Szívesen mennék most is, de az asszony tökön szúrna, ha ilyenre is pazarolnám az időmet a futás mellett. A Mátrabérce is alig akar elengedni. :)

DaMartian 2010.02.21. 11:14:30

@BGy: akkor miattatok tévedt el a mezőny? : ) A Mars maraton legendásan nagy égés volt! : (

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.02.21. 12:28:23

@DaMartian: Én a befutónál voltam mindig. Színpadot ácsoltunk, meg a Mars csokikat spájzoltuk még dobozban a saját holmijaink közé. Régi szép idők! Három csoki árából már tudtunk venni egy nagyrédei olaszrizlinget a csütörtöki bulira. A kannás bort 1-1-ben váltották. 1 Mars szelet=1 liter kannás bor. Persze az, hogy kannás, az csak egy fél év után esett le nekünk. A faszi egy lakótelepi pincében méricskélte a bort hordóból(!), 60-100 forintért. Szép nevei voltak a boroknak. A vörös egy kicsit drágább (eggyel több tabletta kellett bele?). Aztán egyszer korábban mentünk és láttuk, hogy 10 lityós kannákból töltögeti a bort a hordókba és a kannákat a végén felrázta, hogy a leülepedett darabkák (tabletta-maradék?) is a hordóba kerüljenek. Bár ez nem bizonyíték, de azért mégiscsak az. :)))) Nagy tételben 1 liter 50 forint volt, ezen nőttünk fel, mert az egyetemi bulikban is ezt a szart lehetett kapni. Kisfröccs 11 forint. 10 a deci bor, 1 a deci szóda. 100%-os haszon! :)))
Hol volt még akkor a VPOP és egyéb ilyen nyalánkság! Azóta sportcsávó vagyok, borokból kipupálódtam és csak megbízható borokat iszok (iszom, bár az tárgyas ragozású). :))

M.Islander 2010.02.21. 17:52:18

szerintem is a családtagonak jelentene elsősorban felhőtlen szórakozást az ilyen események támogatása, valamivel szórakoztatóbb lenne minden futóverseny :o)

ha valaki ismeri a minden évszakban megrendezett HHH szintkörös versenyt (a legközelebbi jövő hét végén lesz), kérem adja meg a részleteket/elérhetőséget, szívesen csatlakoznék.

ateszking (törölt) 2010.02.21. 22:27:23

1. Az utcai futóversenyek esetén nem annyira, a teljesítménytúrákon (amelyeken futók is indulnak ugyebár) igen.
Már volt is rá példa, eddig úgy jött ki a lépés, hogy mindig söprű voltam.
2. Igen

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.02.22. 05:31:01

@mîkæl: elképzeltem, és szerintem a családtagnak nem lenne felhőtlen, főleg ha vmelyik pálya közbeni pontra kerülne segítőnek. mert ugye rájuk a rajtnál és célnál van leginkább szükségünk, és ha nem rajtközpontban segít, akkor ez eleve kiesik. én pl még nyugtalanabb lennék, ha feleségem menne ki egy félmaratonon vmelyik frissítő ponthoz, bár az tény, h nagyon örülnék amikor közben találkozunk, meg alapvetően tök jó hogy másoknak is segít.
én azt tudom elképzelni hogy szurkoló zajongó legyek vhol, ahol egy verseny útvonala 3-4 helyen is könnyen megközelíthető, pl hidak környéke.

rodriguez 2010.02.22. 18:27:53

Én szívesen vállalnék ilyet, ha időben jön az információ. Időnként nézőként is kimegyek, ha nem indulok a versenyen. Hasznosabb lenne, ha segíteni is tudnék...

doncii · http://doncii.blogspot.com 2010.02.22. 19:09:57

Kosz a reklamot - es riszpekt az onkenteskedesert!

Lehet, hogy most csalodtok, de kenyszer hatasara onkenteskedtem :) A NYC Marathonra akkora a tuljelentkezes, hogy kisorsoljak ki indulhat, de van egy Guaranteed Entry opcio is. Ha elozo evben reszt veszel igazoltan 9 NY-i futoversenyen plusz 1 versenyen onkenteskedsz, akkor kov. evben garantaltan indulhatsz a NYC Marathonon. Mivel a 43e indulobol ~25e NY-i lakos, ezert amiota bevezettek ezt a szabalyt par eve, kapasbol ennyi onkentessel szamolhatnak az itteni versenyszervezok egy evre elosztva. Legalabb 1x tehat iden is fogok onkenteskedni, de szerintem inkabb 2-3x. Teny, hogy ramegy az egesz napod es farasztobb mint ha futnal, de nem csak jo erzes, hogy visszaadsz valamit a "komjunitinek" hanem marha jo buli is. Csak ajanlani tudom!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.02.23. 05:18:33

@doncii: öszintén szólva, azok után amit meséltél, hogy milyen tömegnyomor van, én azt nem értem, h minek akar vki a NY maratonon indulni... :) ezerszámra vannak sokkal jobbak.

colika 2010.02.23. 15:35:29

@szasza75:
Az ideális pontőr vagy segítő tehát:

•az erdőben otthonosan mozog,
•jól tűri az időjárás szeszélyeit,
•nem fél a vérmókusoktól,
•jó kommunikációs képességgel bír.

vérmókusok???????? :)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2010.02.23. 20:48:24

@rrroka: Par ok:
- 43.000 induloval azt hiszem a legnagyobb maraton a vilagon, de tuti a legnagyobbak egyike
- eleg jolszervezett, szerintem nincs tomegnyomor sehol, meg az elejen is tobb hullamban inditjak a nepet, a Verazzano bridge 12 savjaban (also es felso szinten egyszerre)
- NY nem csunya varos es vegigvisznek mind az ot keruleten, szerintem szep latvany + mar a rajt, ami a vilag 8. legnagyobb hidjan visz at sem semmi
- NY egy nagyon aktiv futo varos es ez a fo futoesemeny az evben, vagyis
a) elkepeszto penzt koltenek ra, hogy jol nezzen ki, a palya, a frissitok, a tobbszaz egyuttes es show-elem a palya menten es
b) >100.000 szurkolo van kint az utcakon, ezen a hetvegen az egesz varos errol szol. Van hangulat ezerrel.

Csucsok felallitasara kevesbe alkalmas, mert a hidak es a Central Park is olyan emelkedoket dobnak be, ami kivesz jopar percet az idobol, egy 1.5 km-es hidnak mar van ive rendesen.

Eddig csak kiserokent futottam az utolso 15 km-t egy baratommal, onnan a fenti benyomas, de ha nem torom ki a nyakam addig, akkor nov 7-en, az Oktoberi Forradalom napjan, megtudom milyen igazibol.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.02.24. 05:25:20

@doncii: nekem mondjuk az első két ok, pont hogy ellenérv, de a többi mondjuk jól hangzik. :)

leilana 2010.02.24. 14:18:04

Szerintem remek dolog az önkéntesség. Én tavaly a duatlon EB-n voltam 4 napig önkéntes. (2 nap szabit ki kellett vennem e miatt, de nem sajnáltam!) Nagy buli volt :-) Mindenkinek tudom ajánlani!!
Ha pedig én indulok valahol, akkor mindig megköszönöm annak, aki a kezembe nyom egy pohár vizet. Néha az életemet menti meg! :-P

szászgabi 2010.02.26. 17:03:43

Kedves Futók!
Nekem az elmúlt 4 évben volt szerencsém több ezer futónak a kezébe adni 1-1 pohár vizet, pár szem mazsolát vagy éppen bíztatni néhány szóval -kinek mire volt szüksége. Mára a frissítés szinte hobbimmá vált, amihez nem csupán az apró ruhadarabokat viselő, nyári melegtől gyöngyöző testű atlétáknak a közeli látványa, hanem még inkább néhány hálás szó vagy tekintet segített hozzá... :) Nagyon jól esik néha segíteni, és elgondolkodtató mikor valaki a legnagyobb szenvedése közepedte is ki tud bökni egy 'köszi'-t. Eddig az egyik legkedvesebb gesztus az volt felém, mikor az egyik külföldi versenyző az első körét futva kinézett magának, és onnantól kezdve minden körben csak tőlem volt hajlandó elvenni a vizet, mindezt fülig érő mosollyal... :) még erre is tudott koncentrálni verseny közben... Javaslom minden futónak, hogy egyszer próbálja ki milyen az asztal másik oldalán állni, vagy csak menjen ki szurkolni 1-1 versenyre ha éppen nem indul rajta.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása