66 emelet, 24 perc

2010.12.02. 15:50 Winkler Róbert

Bizonyos, hogy van valahol egy lista a függőséget kiváltani képes dolgokról. A legkézenfekvőbbek a drogok, illetve bizonyos drogok. Kávé-cigi-heroin, aztán van a szexfüggőség, ami jobbára a korral jön és megy, de persze a különböző szokások az igazán érdekesek: amikor valaki a szokás rabja. Na már most nem gondoltam volna, hogy erre a függőségi listára akár a top 100-ba is bekerülhetne a lépcsőházi futás. Pedig igen.

Még a rossz időre sem foghatom: előfordult, hogy szemerkélt egy kicsit az eső, amit kifejezetten szeretek, mármint futáshoz, de én hősiesen (vagy inkább mohó kéjvággyal?) a lépcsőházat választottam. A lépcsős edzés nehéz, de gyors és hatékony. Utána az ember érzi, hogy történik valami. A futást bármikor simán ellazsálom, képes vagyok egy órán át 130-as pulzussal csoszogni és közben a holdat nézegetni, de a lépcső és a lazsálás ellentétes fogalmak: ha már megyünk felfelé 11 emeletet, az lassan is kemény.

Mostanra nagyjából kikísérleteztem, hogy a tetőszinten 165 körül lesz a pulzus, a garázsban visszamegy 120-ra, vagy akár 110-re is, ha elég lassan megyek lefelé. Egy hossz kcogva, mármint egyesével, egy gyalog, mármint kettesével – utóbbinál elvileg lassabban megy fel a pulzus, de az ember meghúzza az utolsó szinteket, és máris minden nagyszerű. Lelkileg pedig úgy működik, hogy az első két hosszt még kívánja az ember, a harmadik után már csak egy kocogós van felfelé, az ötödik-hatodik meg ugye az utolsó – egyszerűen arra sincs idő, hogy az ember megunja. Eleinte szentül meg voltam róla győződve, hogy a lépcsőházi edzés kivitelezését kizárólag üvöltözős new york hardcore segíti hatékonyan. Egyébként tényleg jó is, a Sick Of It All nélkül valószínűleg sose jutottam volna túl az első negyedik ötödiken, mármint első alkalommal, a negyedik hossz ötödik emeletén.

Mostanra már komoly kokszolás nélkül is megy, nagyjából beállt a 66 emelet/24 perces idő, az emeleteket természetesen csak egy irányban számolva. A Szasza már kecsegtetett is valami nagy lépcsőzős futóversennyel, de nem őrültem meg: a lefelé vezető részek nélkül szerintem már a 30. körül beadnám a kulcsot. Én már taoista bölcsességnél tartok; miként az edény értelmét a benne található űr adja, a lépcsőzés se működne lefelé vezető szakaszok nélkül. Így viszont már annyira komfortos, hogy most már Mikszáth Kálmán Fekete városát hallgatom közben. Kicsit zavaros a történet, mert amikor ugyanezzel a tétellel a Hármashatár-hegyen tévedtem el, még arról volt szó, hogy valami faszinak meghalt a kiskorú gyermeke, a spanjáé meg hasonlított rá, vagy mi, aztán közben a Népszigeten folytatódott a cselekmény, és amikor másodszor is gyúrni voltam, már valami véget nem érő, terjengős magyarázat jött Lőcse városának szász gyökereiről, meg a rátarti Görgey családról. Azt hiszem, két könyv kerülhetett egy fájlba, de hogy épp mit sportolhattam, amikor az egyiknek vége lett és a másik elkezdődött, sose fogom megtudni.

35 komment

Címkék: edzés videóklip lépcsőház pulzus

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr22488612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e_easy 2010.12.02. 15:59:24

es a zenei izlest is gyogyiccsa :D

rodriguez 2010.12.02. 16:32:41

A térdednek nem árt a sok lefelé lépcsőzés?

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2010.12.02. 16:56:31

Ilyen tower runningot ma már minden jobb városban rendeznek: www.towerrunning.com/english/races.htm . Mivel most már Bp is jobb város (érted!), ideje lenne meghonosítani.

A Sick of It All meg fasza!

pumchi 2010.12.02. 17:06:08

Ha valaki Görögországban jár, ki ne hagyja Nafpliot, és ha Nafplioban jár, akkor már tudja is, hogy fel kell másznia a Palamidi erődhöz a kikötő felől. Én sajnos a másik irányból mentem, ezért előbb le kellett menni, hogy fel tudjak futni. :)
Kicsit kellemesebb, mint egy lépcsőház (a kilátásról nem is beszélve), és van benne 990 + pár lépcsőfok.
Mikor másodszor is leértem, már nem voltam jól. De estére még megfejeltem egy napszúrással. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.02. 17:35:01

Stairs 66

@Lemúr Miki: amíg egyetemista voltam, nálunk a Schönherz koliban minden évben volt lépcsőfutás. 18 emelet.
Alternatív változatban, a kolis napokon minden első szinten sör, minden másodikon pálinka. Hányás egy szinttel vissza. Nem ért fel senki.

-Mariann- 2010.12.03. 00:32:47

@effe: :))) Holnap megyek Ózdra.

Jobb ha tudjátok, általánosban a tesitanárom mániája a suli körül futás (domboldalban volt a suli), majd lépcsőzés - szinte állandó program volt. (Ózdon :D )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.03. 05:57:34

@BGy: SOTE elméleti tömbben is szokott lenni a nagyvárad téren. van nehezített verzió tűoltóknak teljes cuccban, palackkal, légzőmaszkkal.

@rodriguez: lefele nem szabad futni. egyrészt állati nagyot lehet zakózni, foggal elkapnia korlát, másrészt az tényleg fáj a térdnek. de ha lassan megy az ember lefelé, akkor sem terheli.
a felfelé szerintem veszélyesebb, mert egy alaposabb megcsúszásnál szépen rommá töri az ember a térgye kalácsát. ha nem kifejezetten lépcső edzést végzünk, akkor alapszabály, hogy lépcsőn nem futunk se föl se le.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.03. 07:12:20

októberben 100+ kiló, most 3 órás maraton. az ember, aki zsolánál is durvábban nyomja!
www.youtube.com/watch?v=HwHQzsqVNxw&feature=player_embedded
szintén hazánkfia, az indexes futobolond topikban találtam.
le a kalappal! :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.03. 09:32:22

@BGy: szerintem is van mögötte reklám, ha erre célzol, de attól még szép.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.03. 11:39:37

@szasza75: nemtom nekem az az érzésem, hogy vmi cég lesz mögötte. de lehet hogy ez már csak üldözési mánia. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.03. 11:56:53

@rrroka: szerintem a csávó nem volt pufi, csak ügyes animátorok felhízlalták. Túl profi az elején az a lefogyós animáció.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2010.12.03. 11:59:30

Csak nehogy lépcsőhurutot kapjál, érted!

Ted Striker 2010.12.03. 20:28:15

Ezt láttátok már?

manzardcafe.blog.hu/2010/12/03/futopalya_graz_belvarosaban_sandra_janser_es_elisabeth_koller

Milyen állatul nézne ki mondjuk a Margit-híd így kipingálva :-)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2010.12.03. 21:40:43

Winkler: jo cikk, kemeny vagy :) En jelentkeztem az Empire State Building lepcsoverseny lottojara iden, valami 1500 lepcso, de csak egyszer :) De nem fognak kihuzni, nem felek.

A karacsonyi szentimentalis hangulatban talaltam egy cikket, ami megfogott. Ajanlom nektek, akik szoktatok futotarssal kocogni Kristin Armstrong -Lance volt felesegenek- tegnapi cikket, aki maga is kerekparos vilagbajnok. O irt a futotarsakrol.

milemarkers.runnersworld.com/2010/12/dear-santa.html

Koszonom hat en is az en tarsamnak, hogy vegigtolta velem 2010-et esoben fagyban kanikulaban es meghallgatta az osszes hulye tortenetem, felkelt velem vasarnap hajnal otkor a felmaratonoknal es meg mindig nem utal :) Legyen ez igy meg sok even at.

eleonora05 2010.12.04. 06:57:57

Nálunk ugyan van 10 emelet, de valahogy nem túl jók a körülmények...valamiért mindenki a folyosókon dohányzik:S Márpedig a levegő jól jön az embernek, ha már lépcsőzés..irigylem azt, akinek füstmentes a lépcsőháza:)

bitliszbá 2010.12.04. 20:14:25

@Ted Striker: ezt is azt is végigfutnám...

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2010.12.07. 11:42:30

Igen a lépcsőházi futás nagyon addict jellegű dolog!!! :)

Múltkor egy tízemeletesbe kellett mennünk, és gyermeki örömmel vetem be ilyenkor magam a lépcsőzésbe.

A hangoskönyvek pedig rendkívül jók, és ráadásul ingyenesek a MEK (Magyar Elekronikus Könyvtár) oldaláról letöltve, mp3-ban!

Nagyon ajánlott pl Móricz Zsigmond: Rokonok hangoskönyve mp3-ban:

mek.oszk.hu/03300/03307/index.phtml

Sajnos nem minden hangoskönyvet színészek olvasnak fel, de azért rengeteg ilyen is van.

K*rva jó.

FutoBolond 2010.12.07. 17:21:00

@WITCH: Ket eve en is letoltam a Rokonokat mp3ban a telefonomra. A film sem volt rossz, de konyvben meg jobb. Viszont a meken tenyleg van olyan konyv, ahol hallatszik, amikor lapoz a konyvtarosneni... Aztan persze van SZabo Gyula altal olvasott is, azok nagyon allatok.

A lepcsofutasban az a jo, hogy felsotestre is edz. Legalabbis ha van korlat, azt ugyis erosen meghuzod a lepcsoforduloban, hogy atfordulj a szembe iranyba. A Schonherzben intenziven edzel lepcsofutas kozben bicepszre is.

Szokott lenni lepcsofutas a kekesi tv toronyban is. Vagy legalabbis 25 eve, amikor utoljara ott jartam, meg azt mondtak, hogy szokott lenni...

Navixaf · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.12.07. 17:24:20

@FutoBolond: vazz, a Schönherzben én is futottam párszor. Még '94/95-ben :-(

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.07. 18:07:55

@Navixaf: főleg, mikor reggel órákat kellett a liftre várni és erősen késésben voltunk valami laborgyakorlatról. A beugró kérdéseket nem lehetett lekésni. Váááááá!

Navixaf · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.12.07. 21:04:59

@BGy: Nekem nem kellett sokat lépcsőznöm, mert végig a 4. emeleten laktam (annak minden előnyével és hátrányával).
Egy hónapja volt a 15 éves évfolyamtalálkozónk - bemelegítésként "gájdid túr"-ra mehettünk a teljesen felújított koleszba. Volt pár érdekesség, pl. hogy a liftet nem lehet belülről vezérelni, még kívül föl kell programoznod, hova akarsz menni. Szóval nincs többé "karácsonyfa" :-)
A pincében meg akkora csili-vili konditermet csináltak, hogy az eszem megállt. Volt mindenféle gép, futópad, sőt - dobpergés - nagymellű nő is :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.08. 07:07:09

@Navixaf: a "karácsonyfát" egy időben büntették is. Konditerem? Nekem nem az egészséges életről szóltak a kolis évek. :)) Általános erőfejlesztésre is csak azért jártam tesi gyanánt, mert a hátsó kisteremben lehetett lazsálni. Aztán pinpongozni jártam, hogy ne izzadjak meg. :))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.08. 11:45:14

@BGy: Egyre többünknél látom, hogy csak így öreg korunkra válunk igazi sportolóvá. :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.08. 12:01:57

@azilinha: mostanra nőtt be a fejünk lágya. :) Ha visszamennék az időben, akkor a kolis éveket másként csinálnám, de akkor a kannás borok útvesztőjében tántorogtunk. Haverok, buli, csajozás ezerrel. :))))

xhege 2010.12.08. 13:25:38

@BGy: Hát akkortájt valóban ezek voltak a prioritások, de mondjuk a focit én akkor sem hanyagoltam. A futásról viszont azt gondoltam, hogyha nem kerget senki, én sem kergetem a labdát, akkor minek. Csak az őrültek csinálják :)

DaMartian 2011.01.05. 17:48:32

Nem csuklottál ma Robikám? Kipróbáltam ezt a dolgot, és hát lef@stam a bokámat olyan kemény volt! Mondjuk majdnem 2x ennyit toltam és gyorsabban is, de azért vazze... De valószínűleg én is rendszeresítem a téli alapozásban, mert nagyon jó a ráfordított idő/hatékonyság mutatója... És az se zavar ha kint 120km/órás szélvihar van : )

-Mariann- 2011.01.06. 09:52:15

Tegnap én is gyalog mentem fel lift helyett a 10.-re, mert eldöntöttem gyalog fogok feljárni, ha nem vagyok tele cuccal (bár ezt máskor csináltam már squash ezdés után squash táskával a hátamon, ami általában tonnákat nyom :P ).
Csak közben jutott eszembe, hogy mérni kellene és több kört menni belőle.
Majd bementem edzésonline-ra és láttam, DaMartian pont ezt csinálta ma. :))) Hát jót mosolyogtam. Vajon el indul a lavina? :D
Hamarosan lépcső(ház)futó versenyt fogunk rendezni? :)))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.01.06. 10:38:14

@Road Runner 77: @DaMartian: Jól elvagytok! :-D Biztos jó ez a lépcsős dolog, csak kell hozzá access egy tízemeletes házba. Szerintem én maradok a kinti futásnál.

DaMartian 2011.02.03. 15:03:18

Robinkat delegáljuk, nincs mese! Kell az újab siker a Futóblognak! : )

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása