Transgrancanaria 2011, 2. rész
2011.03.17. 09:40 szasza75
Az alábbiakban folytatjuk Németh Csabi beszámolóját a Trans Gran Canaria 2011-es versenyről, kicsit lejjebb olvasható az első rész:
(...) Felérek egy gerincre és hullámos részhez érkezek. Egy bozótoson keresztül szaggatom magam. Újabb frissítő, két banán, kulacs víz, pár keksz darab. Emelkedő, ahol visszanézve megpillantom Sebastiant és Zigort. Három-négy perc körüli az előnyöm, de az emelkedőkön jól haladok. Megnyomom és a legmagasabb nyeregbe érve elnézem a ködben az útirányt. Keresgélek, visszafordulok, majd a jó úton felérek a pálya legmagasabb pontjához. Az ellenőrző ember alszik a sátrában. Felkeltem, előkászálódik, bekapcsolja a lábtörlő méretű chipleolvasót így végre mehetek is.
.jpg)
Olivér a köveken
Visszafelé szembe találkozok az üldözőimmel. Egymásra nézünk. Próbálunk a másikból kiolvasni valamit. Ők úgy gondolják, hogy végem, mivel utolértek, ezért minél hamarabb behozzák a pár száz méteres hátrányukat. Megnyomják. Le akarnak számolni velem, lélektanilag pedig megtörni. Én sem most kezdtem. Felkészülök a támadásra, minden maradék kaját, magnéziumot, só tablettát megeszek, megiszom az összes vizet, mivel a két belső combizmom közben görcsölni kezdett.
Egész közel engedem őket, de mikor már csak száz méter a különbség én is megnyomom.
A hullámos pálya kedvez nekem. Kialakul az "állóháború". Az emelkedők tetején vissza-visszanézek rájuk, ők pedig rám. Ez az igazi verseny. Megy a taktika. Jön egy meredek, hosszú lejtő. Beérnek, kézfogás elengedem őket. Zigor megy végig elől, látszik, hogy ő erősebb Sebnél. Sík rész jön és már hallani a 81 km-es frissítőt. Szinte egyszerre érünk be. Gyors kaja, gondolatok, hogy mit kellene enni és vinni az utolsó 40 kilométerre. Persze az előre leadott csomagom percekig nem találják. Mire megkapom, a többiek már átöltöztek és készek a folytatásra. Épp hogy kiveszek egy zacskó izóport és már menni is kell tovább. Nincs időm semmimet lecserélni.
A tömeg őrjöng, Zigorral egymás mellett futunk, Seb kicsit mögöttünk. Elkezdődnek a nagyobb lejtők. Innen már döntő részben lefelé megyünk. Zigor hamar ellép. Gyönyörűen és magabiztosan fut a legmeredekebb köves részeknél is. Itt nincs esélyem. Sebastian is leelőz. Fáj mindenem, szinte úgy érzem, nem bírom tovább. Ebből az érzésből jön még több mint három óra, ha beletörődök és feladom.
A tapasztalat és az önismeret segít. Rendezem a gondolataimat, felülkerekedek a fájdalmakon és a negatívumokon. Elkezdek működni. Csak az adott pillanattal foglalkozok, nem gondolok előre, teszem a dolgom és futok…
Egyre lazábban, már nem romlik az állapotom fizikailag. Sőt, stagnálva, de kicsit javulok is. Seb 2-3 perccel jár előttem. A száz kilométeres frissítőnél csak egy perccel. Zigor úgy 5-6 perccel előttünk. Ráfutunk a legrövidebb távon indulókra. Több száz embert kell kikerülni, de senki nem hátráltat egy pillanatig sem. Egy szó, és szinte leugranak az útról, miközben hevesen biztatnak minket. Hát igen, más kultúra, más nép.
Az utolsó frissítő előtt van egy kegyetlen szakasz: két-három kilométer egy kiszáradt folyómederben. Ennél kellemetlenebb és bokaforgatóbb helyen még nem futottam. Itt csak tűrni lehet és szitkozódni. A pont előtti meredeken meglátom Sebastient. Ráfutok és viccesen a jobb könyökét megpöckölve balról elfutok mellette. Megkérdezem, tudok-e segíteni valamit, erre ő mondja, hogy görcsöl a combja. Mondom neki, hogy igyon többet, mert dehidratált, de ezt ő is tudja. Most járunk az órám szerint 116 kilométernél.
Elköszönök tőle és egyszerűen állva hagyom. Ha tud az ember ilyenkor tempósan futni, akkor az védhetetlen. Még egy frissítő, egy kulacs víz, bele egy fél zacskó izópor és minden fölöslegest eldobok. Hullámzik és kanyarog a pálya, de egyre jobban látszik a Las Palmas-i cél. Jól haladok, de azért hátra-hátra nézek, nehogy Seb meglepjen valamivel. De nem jön. Az utólsó 2-3 kilométer dörgő aszfaltos lejtő. 4.10 - 4.30-as tempóban ereszkedek, majd ráfordulok a célkapura. Nagy taps, elégedettség érzése hullámzik át a testemen.
A tenger zúg, csakúgy mint 13 és fél órával ezelőtt. Csak közben átkeltem ezen a csodálatos szigeten, szívembe zárva annak minden apró szegletét.
Hogy mi is hajtja az embert látszólag megmagyarázhatatlan már-már őrültnek tetsző cselekedetek végrehajtására? Nem nehéz megmondani. Átélni önmagunk határhelyzeteit és felülkerekedni azokon. Lám milyen egyszerű, csak csinálnunk kell...
6 komment
Címkék: verseny trail németh csaba transgrancanaria
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bellone 2011.03.17. 10:29:28
Zime 2011.03.17. 14:59:45
BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.17. 16:02:15
pannonfunk 2011.03.17. 18:20:45
A dörgö aszfaltos lejtőn nyomott 4:10-4:30-as tempótól a hideg kiráz, nincsenek róla jó emlékeim... :S
@BGy:
10 napra rá futott 28 kilit 4:25-ös tempóban :)
Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2011.03.18. 11:24:34
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
