Kiadós kocogásra készülök

2011.08.30. 14:34 Winkler Róbert

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bárki is futott volna az elmúlt egy, hőségrekordos héten. Ez persze csak annyit tesz, hogy gyér a fantáziám, hiszen az Árpád-hídon járok a munkahelyemre, és mindig láttam, ahogy a sporttársak becsülettel szaladnak befelé a Margitszigetre. Mindezt akkora hőségben, ami még egy szál pólóban robogózva is az elviselhetetlenség határesete. Na, én ilyet nem csinálok; minden tiszteletem azoké, akik ezt ilyenkor is nyomják, de nekem első az emberélet, a sport csak azután jön.

Sportolni azért sportoltam: lelkesen jártam gyúrni Kőbájker kolléga csaja, Medve szakmai irányításával, amiről csak annyit mondanék, hogy bármikor elő tud idézni egy ötnapos bicepsz-izomlázat. Ami szép, csak egy hét múlva lesz a Nike Félmaraton, márpedig húsz kilométer környékén a 43-as kar inkább hátrány, mint előny.

Most mindenesetre kihasználtam a hidegfront adta emberi körülményeket, és vasárnap este futottam egy tízest. Váratlanul jól ment – ezzel a tempóval abszolút kiegyeznék, de be kell valljam, a hétvége nagy vonalakban szénhidráttöltésből állt, csak nem felkészülési, hanem falánksági alapon. A nyáron gyakorlatilag nem voltak hosszúfutásaim, kivéve persze azt a 30 kilométert az Ultrabalatonon, de félmaratonokra úgyis tízesekkel készül fel az ember.

Józsi kapacitált, hogy szálljak be egy váltóba, de nekem sajnos ezek az 5-10 kilométerek nem fekszenek, szeretem kifutni magam. A 15 már jó lehetne, de az meg ugye már majdnem a teljes táv, úgyhogy tulajdonképpen nem bánom, hogy teljes távra jelentkeztem. Stratégiailag több lehetőségem van: az első, hogy szép biztonságosan lekocogom, mert amúgy se kívánom most a nagy igénybevételt. A másik, hogy megint elborul az agyam, rákapok az előzgetésre, folyamatosan tömöm magam a frissítőpontokon izoitallal meg szőlőcukorral, és émelyegve hajrázok be a célba. A hét elején még futok párat, aztán csinálok egy kis szénhidráttöltést a szemközti rétesesnél. Valahogy majd csak kiadja.

6 komment

Címkék: meleg felkészülés félmaraton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr763186553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bitliszbá 2011.08.30. 14:51:03

a tervek jók, az émelygést meg a célban lefojtani egy (2-3) sörrel :)

MrCain 2011.08.30. 17:07:48

A hőség az én felkészülésemnek is betett. Aggódok is, hogy nem fogom tudni végigfutni a félmaratont. Ma azért kiszaladok egy 10esre, aztán majd meglátom mik az esélyek vasárnapra.

/laki Gy." 2011.08.31. 10:03:28

én se készültem fel rendesen, meleg és nyaralás miatt... parázok is kicsit, de érzem meg lesz...

DaMartian 2011.08.31. 10:34:26

Én őrült lelkesedéssel toltam a 38 fokos kánikulában, sőt még méltatlankodtam is, hogy nem megy... Megborultam tőle ahogy kell.. Konzultáltam Zsuzsanénivel, azt tanácsolta, hogy többet ártok már vele mint használok, így pihenőre fogtam a dolgot. Verseny előtt amúgy is azt vettem észre, hogy nekem a totális pihenés használ, míg van aki még az utolsó héten is tolja... Nagyon kíváncsi vagyok ezek után "hozom-e" a terveket? Mondjuk szerintem nagyrészt időjárás függő... Mert hallottam 30 fok napos és 23 fok esős előrejelzéseket is és hát időeredmény szempontjából NAGYON nem mindegy!

pannonfunk 2011.08.31. 12:54:07

@DaMartian: Az a gond, hogy a 10 napos előrejelzésben szerepelt a 23 fok és eső, ahogy közeledünk a verseny napja felé, egyre inkább a 30 fok és napsütés kezd realizálódni... :P

Én is túledzettem magamat kb. 2-3 hete, meg persze hőség is volt, ezen a héten 2x2 kör gyógytempóval regenerálódok. Ez a gyógytempós futás szerintem bejön, úgy kell futni, hogy a végén azt mondjad, hogy futni akarok még, még, még. És akkor hazamész és pihensz, a versenyen meg robbantasz :)

watergate71 2011.08.31. 14:51:42

Jó olvasgatni a hozzászólásokat, ez mindig új erőt ad. A félmaraton nekem keserű, egyszerűen nem tudom előre a hétvégémet (mondjuk, munka miatt ), és amikor elolvasom, hogy helyszíni nevezés 14e forint, kicsit megreccsenek... Jó tudom, voltam már versenyen, van ilyen-olyan kedvezmény, de akkor is! Tudom, sokba kerül, leszervezni, meg minden, de AKKOR IS! Egy ellen-fél maraton, egy tóparti-futóparty, akkor az nem olyan jó?! És nem azt mondom, hogy legyen ingyen, (és még emlékplakettet is adjanak:) , de oda az ember szívesen bevásárol, banánból, meg egyéb jóságból, és még beledob a közösbe egy szerény összeget is.
Vagy rosszul látom, és kész...
Nem akartam itt negatívoskodni, csak egy gondolat volt, ennyi...
Majd ezen a hétvégén is erősítem az extrém közösségi futók csapatát. Egyedül futok...
Mindenkinek kellemes időt, és jó futást kívánok a hétvégére (is)!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása