Váratlanul könnyű lett a Lunar3

2011.09.16. 11:21 Winkler Róbert

Még a napszemüvegek mázsálásához vettem ezt a remek, grammos konyhai mérleget. Most viszont ki kellett próbálnom, elfér-e rajta egy futócipő is. Kíváncsi voltam, hogy az új Lunar 3 mennyivel könnyebb, mint a téli, Goretex-szel súlyosbított, alapban is sokkal stabilabb cipő. És akkor már persze össze kell hasonlítani az előző Lunarglide-dal is, aminél lényegesen jobban rugózik és stabilabb is: vajon hány gramm többlet árán?

Először a téli Triax ment a mérlegre: 381 gramm.

Egy napszemüveghez képest sok, mondjuk úgy, 10-15 átlagos napszemüveg. Cipőt még ugye sose mázsáltam, és katalógusban sem kerestem tömegadatokat, mert az én szintemen mit számít az.

Másodszorra felraktam a régi Lunart, hogy kapjak egy alsó értéket, hiszen ez egy igen könnyű cipő, csak az a kérdés, a Lunar 3 melyikhez lesz majd közelebb és mennyivel. A régi, keveset csillapító, nem is különösebben stabil Lunar 323 gramm.

58 gramm a különbség, kicsit többre számítottam a latyakban gázoló kétéltű traktor és a szandál határesete között.

Aztán felraktam a mérlegre a Lunar 3-at, és a következő számot láttam: 301 gramm.

HE??? Könnyebb, mint a régi, amihez képest stabil, mint egy atomerőmű betonkoszorúja, és puha, mint egy gumicsónak?

Igazából rakétatudomány, írja róla az amerikai Nikerunning honlap. Hát nem tudom, mennyit kell futni egy rakétában, de tényleg furcsa, hogy 2011-ben egy futócipőben még ennyire radikális fejlesztési lehetőségek legyenek.

41 komment

Címkék: mérlegelés futócipő súlyok lunarglide3

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr153231482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Srácz 2011.09.16. 12:05:41

Hát ennek nagyon örülök,mert pont ma veszek át egy hármast!

DaMartian 2011.09.16. 13:28:21

Talán kevésnek tűnik Neked az 56g különbség, de számolgassunk egy kicsit! Egész pár esetén az újabb 56 (Hofi után szabadon) már 112... Az okosak (nem brit tudósok) szerint 1.1%-os teljesítményjavulást eredményez!!! Vagyis Ha futsz egy félmaratont a Structure-ben 2 óra alatt, akkor pontosan ugyanolyan körülmények között a régi Lunar Glide 2-ben 1 perc 20 másodperccel gyorsabban tennéd meg! Az új űrcsodában pedig már majdnem 2 perccel gyorsabban... Persze ez azért nem teljesen egzakt dolog, de azért láthatóan számít! Profiknál meg különösen! Engem tavaly az edzőm szabályszerűen letolt Félmaraton után, hogy miért edző, és miért nem egy sokkal könnyebb versenycipőben futottam a versenyt, az 1-2 percet még jelentett volna... Én meg azt gondolom, hogy a mi (amatőr) szintünkön többet segít ha egy cipő jobban párnáz, vagy tart, mint az hogy mennyire könnyű. Mert ha a pille cipő 80-90 kilóddal 2 óra alatt szétveri a lábad, akkor hiába tudnál benne gyorsabban futni, nem fogsz... Aki 50 kiló és 70 perces félmaratont fut, annak persze oké. Ezzel együtt ha egy csuka tökéletesen kényelmes, puha meg stabil és ráadásul még könnyű is, az azért sosem hátrány : ) Ha másért nem placebo : D

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.16. 14:02:23

Ha egy félmarcsi 21 ezer lépés, akkor az 56 gramm kb. 1,17 tonna többlet megmozgatását jelenti. Micsoda? Nem mondok hülyeséget?

bonobonohu · http://bono.hu 2011.09.16. 14:46:18

@DaMartian: ja, én akkor csodálkoztam, mikor most az új lunaromat felavattam a szokásos HHH körömön, és kevesebb erőfeszítéssel másfél perccel (a nehéz, keménytalpú terepcipőméhez képest) jobbat futottam (9 km-en)... szóval, tényleg számít a súly!
ettől függetlenül azért a Lunart nem viszem terepre többet, mert nem pont arra való... :-)

Perrito 2011.09.16. 17:11:19

Lehet ezért futok rosszabb időt a Vomero 6-ban, mint a Pegasus 27-ben? (P 223, V 252)

DaMartian 2011.09.16. 17:27:41

@Perrito: A cipő rugalmassága is számít szerintem... Én a Félmarcsi PB-met Pegában, a maratont meg Vomeroban futottam... Szerintem 3 óra fölötti futásnál már fontosabb, hogy a végéig jól érezd magad a cipőben és ne verje szét a lábad, mint hogy mennyire könnyű...

Perrito 2011.09.16. 17:30:29

@DaMartian: Amióta a Vomero-ban futok, fáj a bal lábfejem külső része...gondolkozok, hogy a 30km-t a Pegában futom le. Vélemény?
Nekem ez a két cipő tűnt a "legrugalmasabbnak", lehet most melléfogtam.

DaMartian 2011.09.16. 17:37:44

@Perrito: Elvileg a két cipő karaktere nagyon hasonló. Talpanyaguk, csillapításuk is egyforma, csak a Pegában nincs elöl csillapítás, míg a Vomeroban igen... A problémád vagy nagyon egyedi (lábforma futóstílus) ha ezzel van összefüggésben és valamit nem szeret a Vomeroban, vagy nem ehhez van köze csak véletlen...

Perrito 2011.09.16. 17:41:19

@DaMartian: Az a furcsa, hogy csak az egyik lábammal van a gond, lehet tényleg nem a cipő miatt. Biztos az se véletlen, hogy őket választottam, nálam a csillapítás ill. a szélesebb típus volt szempont. Tetszett még most nyár végén az Eclipse, de azt már nem kaptam.

pannonfunk 2011.09.16. 18:41:27

Nekem a Vomeroban futva a bal nagylábujjamon van erőteljes bőrkeményedés, ami néha fáj is. Cserébe gyógyul a talp alatti párnám süllyedése, nem áll felfelé a nagylábujjam, és nem nyomódik a nagylábujjam tövében az izület. Gyakorlatilag tinédzser korom óta volt ez a süllyedésem, néha begyulladt az izület, és egy csomó lett rajta. Most ez teljesen megszűnt. A Vomero neutrális cipő, és mivel nincs bokasüllyedésem, ezért ezt ajánlották. Azt tapasztalatom, hogy pont úgy alakítja a lábat, ami az ideális tartás lenne. A csillapítása meg tényleg zseniális. A Pega sokkal keményebb, bár azt is szeretem.

pannonfunk 2011.09.16. 18:42:31

@pannonfunk: Mármint a lábujjaim alatti párnám... Sose tudom, hogy ez milyen süllyedés, de nem ugyanaz, mint a lúdtalp.

M.Islander 2011.09.16. 21:40:28

@BGy: banyeeeeeek (e: wtf!) ezek szerint egy félmaraton alatt 1.575 tonnát (yes, másfél ezer tonnát) mozgatok meg a 75 kg-os testsúlyommal.

manonia 2011.09.16. 22:19:48

ööö, itt mindenkinek természetes, hogy gramm-mérleget veszünk napszemüvegek "mázsálásához"?
mondjuk én is lemértem a cipőmet a konyhai mérlegen, a következő pedig az lesz, hogy szétszedem.

csétomi 2011.09.16. 23:12:14

@manonia: Robi sokmindent tesztel, szerintem normális, hogy neki van.

Winkler Róbert 2011.09.16. 23:13:38

@manonia: Hát igen, a világ egy nagy buzizsúr.

csétomi 2011.09.16. 23:17:07

@pannonfunk: a Vomeroban túl sok a csillapítás és túl kényelmes ahhoz, hogy a helyes futómozgásra "neveljen", az inkább a Free (vagy sok más egyéb), viszont szerintem tényleg az egyik legjobb létező edzőcipő! Kár, hogy a Lunar vonal helyett nem ezt fejleszteték tovább...

csétomi 2011.09.16. 23:19:47

@Winkler Róbert: az hogy lehet, hogy a kettes Lunarod jobb állapotban van, mint a hármas? Ezek szerint tényleg bejött.

DaMartian 2011.09.17. 04:49:52

@csétomi: Fejlesztik nyugi! Én már láttam a 2012-es Vomerot és nagyon odab.sz!!! : )

Winkler Róbert 2011.09.17. 07:45:48

@csétomi: Igazából rosszabb állapotban van, csak kimostam. De a csillapítás örökre kipusztult belőle, úgyhogy most edzőtermi csoszogóként szolgál tovább.

pannonfunk 2011.09.17. 09:05:44

@DaMartian: Bingó! Megpróbálom megjegyezni, vagy legalábbis bookmarkolom a kommentedet :)

pannonfunk 2011.09.17. 09:07:46

@csétomi: Nálam annyira rossz volt a helyzet, hogy már a Vomero is segített :)

Vegyi Ali 2011.09.17. 12:55:48

Azért megjegyezném, hogy a nike lunarjaiban szinte mindent feláldoznak a súlycsökkentés érdekében. Csak módjával van olyasféle mozgáskontrol, mint pl. az adidas torsion (amihez hasonló szinte minden gyártónál megvan), gyakorlatilag egy könnyű műanyag hab az egész, ami minden más cipőben is az energiaelnyelés nagy részét végzi. Csak a többi cipőben van kiegészítő energiaelnyelő is (Puma Cell, Nike Air, Adiprene, Mizuno Wave, Asics Gel a teljesség igénye nélkül). És mindezek ellenére pl. az én Mizuno Wave Precision-öm (totál retkes, szerintem mérhető mennyiségű kosz van rajta) csak 269 gramm!!! Mondjuk nem 45-ös, csak 41.5-es, de ebből a cipőből a nagy méret is csak 10 uncia (280 gramm). Persze a wave precision a "performance" , (félversenynek fordítanám) cipőjük, ebben van a legkisebb csillapítás, de félmaratonon sem okoz okoz semmilyen térdfájdalmat, pedig az én térdem elég érzékeny sajnos.

Vegyi Ali 2011.09.17. 13:35:36

Még annyit hozzátennék, hogy rágoogliztam, és a lunar glide 3 gyári specifikációja 320g 44-es méretben.

M.Islander 2011.09.17. 18:29:22

@Vegyi Ali:
milyen igaz!
még tegyük hozzá, hogy az élettartama is harmatos bármilyen más futócipőhöz viszonyítva és rájövünk, hogy miért kell annyit marketingre költeni.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.18. 08:11:20

@Vegyi Ali: az előző cipőm nekem is Wave Precision volt, jó az félmaratonra is, én 6-7 alkalommal futottam is benne. Egy baja volt csak, hogy nem szép cipő. Most Wave Riderben nyomom és már megrendeltem a legújabb változatát is, baromi jó cipő, fullosabb, mint a Precision. Az Enigma és a Creation egyelőre álom kategória.

DaMartian 2011.09.18. 10:51:55

@Vegyi Ali: Ebben azért elég sok a tévedés... Igaz hogy a Lunar cipőkben nincs merevítés de ez nem jelenti azt hogy ne nyújtanának mozgáskontrollt. A Dynamic Support technológia lényege ugyanis épp az hogy úgy biztosít stabilitást hogy nem pakolja tele a cipőt olyan merevítésekkel amiktől nehezebb és merevebb talpú lesz a cipő. Ennek a súlycsökkenés is egy következménye de nem ez a legfontosabb előnye hanem hogy sokkal természetesebb benne az átgördülés ellentétben az agyonmerevített cipőkkel amik marha sokat ártanak...
Az tény hogy mivel a csillapítást itt habanyag adja tartósságban elmarad néhány más cipőtől. De pl. az adidas egyik cipőjében sincs kiegészítő energiaelnyelés az adiprene hangzatos neve ellenére szintén csak habanyag..
Súly hasonlítást meg csak azonos kategóriájú és méretű cipők esetében érdemes tenni.. 2-3 méret differencia ugyanis 20-30 gramm különbséget is jelenthet..

watergate71 2011.09.19. 11:04:06

Na ezek után döntsön a földi halandó...
Lekocogtam az új Lunaromban egy 16 km.-s kanyart, egész kellemes volt, de most már nem tudom, hogy az új cipő miatt, vagy az új "nyomik vagyunk" póló miatt sikerült kellemesre...:)

Vegyi Ali 2011.09.24. 15:18:57

@BGy: Hát, szerintem a 10-es még szép volt, nekem ilyen sárga van:
www.runbasket.it/scheda_prodotto.php?idProdotto=43
az újabbak tényleg elég rondák.
@DaMartian: Az adidas jobb cipőiben ott a teljesen külön mozgó ForMotion sarokmegoldás, és ha azt megnézed, az egy kb. fél centi vastag, az ASICS géljéhez hasonló anyagon van rögzítve. Zehát ott is van extra csillapítás.
Én ezt a Dynamic Support dumát nem nagyon hiszem el, pl. az Adidasokban épp azért van a Torsion, mert önmagában nem elég a polimer hab (Adiprene). Én azt gondolom, a Nike olcsóbban gyártható cipőket akar eladni, és technológia helyett reklámot tesz beléjük.
A súlyösszehasonlításról meg csak annyit, hogy abban egyértelműen jobb a Mizuno. A 44-es méretben a Lunar Glide gyári adat szerint 320g, a Wave Precision 280.

DaMartian 2011.09.24. 16:01:26

@Vegyi Ali: hát ezek a kommentek megint sok sebből véreznek...
Fontos dolog a marketing, de ha az ember szart reklámoz, az hosszú távon nem fizetődik ki, mert az első vásárlás után a vevők csalódnak, és elpártolnak. Tehát az, hogy a Nike sokat költ(het) marketingre, az nem jelenti azt, hogy nincs mögötte tartalom (szerencsére).
Nagyon nem vagy tisztában a Formotion működésével ha A. azt gondolod, hogy bármilyen hab vagy zselészerű anyag van benne, B. ha szerinted extra csillapítást nyújt. A Formotion egyébként egy nagyon klassz technológia (szinte az összes Nike cipőben is van hasonló, csak nem ennyire komoly megoldással (de nem is ilyen árszinten) illetve mi nem adtunk neki külön nevet). A Formotion lényege ahogyan Te is írod, hogy a becsapódási zóna egy külön kis sinen mozog néhány millimétert, így a talajfogás sokkal finomabb lesz, nincs benne hirtelen csapódó mozdulat. De az a kis szilikon ablak amin keresztül látszik a történet csak vizuális hatás (kb. mint az ablakos légbetét) tehát nincs a Formotionban semmilyen zselés cucc... Tehát továbbra is tartom, hogy csíkoséknál nincs extra csillapítás, csupán a különböző habanyagok (adiprene, adiprene+) illetve egyéb mechanikus technológiák (A1, A3, Formotion)
Na meg a jó öreg Torsion, ami viszont merevítési rendszer.
Azt mondod nem hiszel a Dynamic Supportban, meg hogy az olcsóbb előállítás miatt készítjük így a cipőket. Mindkettő óriás tévedés... Sajnos a DS semmivel nem olcsóbb, mint más technológiák (pl. öntött műanyag merevítések, amiket hagyományos kialakítású stabil cipőkben használnak/használunk). És hogy mennyire hatékony? Hiába nem hiszel benne, a futópados (egzakt és összehasonlítható) mérések egyértelműen bizonyítják, hogy ugyanolyan tartást ad, mint a merevített cipők (pronáció szempontjából) viszont azoknál nagyobb kényelem mellett. Tehát pl. ugyanannak a futónak a lába ugyanannyira dől befelé egy Glide-ban és egy GEL Kayanoban... Mondjuk logikus, hogy nem kell törvényszerűen merevítést tenni a cipőkbe, hiszen az emberi vázrendszer alapvetően mezitlábas mozgáshoz lett tervezve, és csupán az elmúlt néhány évszázadban változtak meg drasztikusan ezek a szokások, amihez ilyen gyorsan az evolúció nem tudott alkalmazkodni. Az elmúlt évtizedekben ezért elkezdték a cipőgyártók őrülten támasztani a cipőiket, amivel teljesen megváltoztatják az ember mozgáskoordinációját, ami később problémákat szül (de ez az eszmefuttatás már igen messzire vezetne). Az hogy az emberek mégis meg vannak róla győződve, hogy erre szükségük van, az a sportszergyártók sokéves agymosásának az eredménye. És hogy ez milyen jól működik, arra Te vagy az élő példa, ha valami nincs agyon merevítve, arról már el sem hiszed hogy megfelelő tartást ad, talán még akkor sem, amikor a saját szemeddel látod a futópadon magadról készült felvételt a két különböző cipőben (merevített vs. Dynamic Support) és világosan látszik, hogy nem látszik különbség : ) Az elmúlt években a Nike igyekszik ezt a folyamatot visszafordítani, és a lábbal minél jobban együtt mozgó cipőket készíteni, mert abban hiszünk, hogy ez az egészségesebb. Nyilván egy agyonmerevített cipővel ez nem lehetséges... Hogy ne lenne elég? Torsion sincs minden adi cipőben és más márkák sem használnak mindenhol merevítőket. A habanyagokat meg döntően akkor kell struktúrálni, ha homogének. A DS nem az. A külső "váz" ami egy hab/műanyag kompozit, kellő tartást ad a talpnak, míg a hagyományos kialakítású cipők talpa a széleken is ugyanolyan puha mint középen, ez teszi őket instabillá. És ezért nem kell a DS-be Torsion szerű merevítés. Közben pedig hajlékonyabb és kényelmesebb marad a talp. Hogy kevésbé tartós, mint a merevített cipők? Tény. Nem állítottam az ellenkezőjét... Hogy könnyebb? Ez is tény. Viszont az almát az almával kell hasonlítgatni. Nem mondtam, hogy a Glide könnyebb lenne, mint a Wave Precision, de nem is egy kategóriába tartoznak, hiszen az utóbbi nem stabil modell. A Glide a stabil cipők között igen könnyűnek számít, hiszen egy átlagos támasztékos modell súlya márkától függetlenül 350g körül mozog... Tehát általánosságban nem mondanám, hogy a Mizuno súlyban egyértelműen jobb lenne. Ha kategóriákon belül hasonlítgatnánk, akkor már nem ez lenne a helyzet. Bármelyik márkának van 300g alatti neutrális edzőcipője...

Vegyi Ali 2011.09.25. 11:00:50

@DaMartian: Kösz a szép részletes választ. De azért ha nem baj, nem mindennel értek egyet. Sorjában:
- ForMotion: most fogok egyet venni, ha meghal, esküszöm, szétvágom, és megnézem. Amúgy szerintem érdekes lenne egy futócipő-belező blog, ahol mindenki beposztolhatná a halott cipője boncolását, érdekes lenne megnézni, mi igaz a sok gyári maszlagból.
- Az elmondottak ellenére is úgy gondolom, hogy a Dynamic Support az vagy semmi, vagy nem sok minden. Azt egy csomó gyártó csinálja, hogy a támasztást keményebb műanyag alkalmazásával oldja meg a a támasztani kívánt részen. Ennek nem mindenki szokott nevet adni. A "merevítés" ezen felül szokott lenni, hogy kell, vagy nem az már egy másik kérdés, amire persze én nem fogok tudni döntő választ adni.
- "hiszen az emberi vázrendszer alapvetően mezítlábas mozgáshoz lett tervezve, és csupán az elmúlt néhány évszázadban változtak meg drasztikusan ezek a szokások" Hát ezzel sokan vitatkoznának. Már nem azzal, hogy az utóbbi néhány száz évben hordunk cipőt, hanem azzal, hogy pl. az ember "tervezve van" valamire. Mondjuk ha igen, akkor sem futásra, mert nem vagyunk túl hatékonyak benne. Alapvetően biomechanikailag nem vagyunk túl jók a futásra, a felegyenesedett életmód valószínűleg azért volt hasznos az őseinknek, mert egyrészt messzebbre láthattak, másrészt lehetővé tette a kézhasználatot. De mindenképp érdekes ötlet, hogy cipőhordással elrontott mozgást egy cipővel javítjuk meg :D . Az is nyilvánvaló, hogy ha mezítláb lennénk a leghatékonyabbak, akkor a rekortánon mind mezítláb futnának a versenyzők.
- Persze mindez már nagyon messze van a poszt eredeti témájától. Ha már kérted, hogy kategórián belül hasonlítsunk, akkor nézzük pl. a Mizuno Wave Elixir-t, ami szerintem már "almát az almával" összevetés. Ez teljesen hasonló a Glide-hoz: könnyű, támasztott modell. 270gramm a hivatalos tömege. Szóval azt én nem tudom megmondani, hogy melyik cég gyártja a jobb cipőket, valószínűleg ez erősen vásárlófüggő is, kinek ez, kinek az jön be jobban. De a Mizuno könnyű cipői sokkal könnyebbek, ez eléggé egyértelmű.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.25. 18:29:01

@Vegyi Ali:jövő héten hosszában szétvágok egy Mizuno cipőmet. Csak még nem tudom, melyiket. Wave Rider vagy Precision legyen. :))) Már előre sajnálom, de egy posztot talán megér. Szétvágom a Nike Air Span 5-öt is. Már máskor is eszembe jutott, de most ez a kis eszmecsere okot is ad rá.

DaMartian 2011.09.26. 19:33:41

@Vegyi Ali: Az adi oldaláról másolva: ForMotion™ Footwear: The key to ForMotion™ footwear is the active ForMotion™ element in the midsole. It adjusts to your sport motion in order to let your foot adapt more naturally to the landing surface. At any angle of touchdown, a pair of radiused, sliding plates in the midsole begin to slow horizontal forces the moment your foot touches ground. Your foot experiences a much smoother, more natural touchdown with every step. Én láttam már szétszedve is. Biztos több típus is létezik, de a lényeg egyforma. De ha szétkapod a cipőd egy fél párra "vevő" vagyok oktatási célra : )

A Dynamic Supporttal kapcsolatban nekem még mindig az a bajom, hogy a "Nem hiszek benne" érven kívül mást nem hozol fel, míg a másik oldalon nem kevés mérés és teszt eredményei bizonyítják az ellenkezőjét... És miért ne működhetne? Mert a többi cipő nem ilyen? Vagy mert "eddig nem így" készítették a cipőket? Ha ezt vennénk figyelembe még mindig fakerekeken gurulnának az autók, mert hogy sok száz évig úgy készítették őket, és nem lenne gumiabroncs... Pedig elsőre az is hülyeségnek tűnhetett: puha gumi a vas abroncs helyére? Meddig fogja az bírni? : )

Egyébként szerintem a Dynamic Support lényegével nem vagy 100%-ban tisztában, ha azt mondod más is csinál hasonlót. A Spuriban vagy a cipőteszt buszon meg tudod nézni szétszedve Igazából rém egyszerű az ötlet, nem kell élő szövetre számítan a fémvázon vagy ilyesmi, de a sajtreszelő óta tudjuk, hogy a leghatékonyabb ötletek nem feltétlenül bonyolultak... A belső támaszos cipők mindegyike több külön sűrűségű habanyaggal operál, ez igaz. A DS-nak az elhelyezése a különleges (ék alakzat). Egyik márka sem készít hasonlót sem. Apróságnak tűnhet a különbség, de 2 okból mégis fontos:
1. A teljes peremrész "keményebb" ami struktúrát ad a talpnak egyéb műanyag merevítés nélkül is, míg a többi márkánál a talp törzsrésze puha, ezáltal a szélek is, és csak bizonyos részeken betétekkel van megmerevítve.
2. Az anyagok találkozása a hagyományos kialakításnál általában függőleges, ami igen különböző érzetet ad a talp egyes pontjain. Az ék alakú elrendezés viszont fokozatos átmenetet biztosít. Ez kb. olyan különbség mint a satufék kontra ABS...

A messzire vezető témával kapcsolatban pedig: tény, hogy az emberiséget nem a fizikai adottságai emelték ki az állatvilágból, és tény hogy a mozgásunk a legtöbb emlőshöz képest lassú. Ezzel együtt ha bárki egy picit is érdeklődik a biomechanika iránt, (meg az is aki nem : )az talán egyetért azzal, hogy mindezek ellenére a testünk egy csodálatos szerkezet, hihetetlen műszaki "megoldásokkal". Az hogy mégsem mezitláb vagyunk a leghatékonyabbak, az köszönhető az elmúlt néhány évszázad/évtized olyan drasztikus változásainak, amikhez a szervezetünk nem tudott alkalmazkodni, illetve annak, hogy a testünk mellett a fejünket is használjuk, és rájöttünk, hogy hatékonyabbak vagyunk, ha olyan dolgokat veszünk a lábunkra amik jobban tapadnak a talajhoz, megvédik a talpunkat a hegyes tárgyaktól stb... Tehát a (futó)cipők elsődleges célja nem is a teljesítményfokozás, hanem inkább a védelem... Azóta pedig hogy leginkább aszfalton futunk, azóta meg különösen, hiszen a mesterséges kemény felület + fokozott erőhatások extra védelem nélkül már valóban nagyon károsak lennének. (bár a radikális mezítlábasság pártiak még ez utóbbit is cáfolják).
Az egy másik kérdés (és ez is tény) hogy a lábunk védelmére magunkra vett cipők több centiméterrel megemelik a talpunkat a talajtól, ami miatt a pronációs befelé csavarodó mozgás erőkarja megnő és sokkal erőteljesebb lesz, ami miatt meg kénytelenek vagyunk "stabil" meg "torziós" cipőket hordani. És még a mozgásunk is megváltozk tőle. Ez kb. olyan, mint amikor az egyik gyógyszer mellékhatásaira szeded a másikat. Ennek az öngerjesztő folyamatnak a visszafordítására törekszik a Nike a természetesebb mozgást segítő cipőkkel... Csak az emberek szeretik a megszokott dolgokat, nehezen fogadják el az újat, a változást, a nem "hagyományosat".

Kosarasként jó példa erre a magas szárú cipő... Évtizedekig magasabbnál magasabbak voltak a kosárcipők, mert hogy abban nehezebben megy ki a boka... Már 20 éve tudják, hogy minimális az összefüggés, ellenben egy alacsonyabb szárú cipőben jobb, kényelmesebb (és esetenként hatékonyabb) a mozgás, mégis hosszú évek alatt milliméterenként kellett csökkenten a cipők magasságát, mert ha láthatóan csökkent a szár magassága, nem vették meg, azt mondták nem fogja a lábat... Ha a mai kínálatot összehasonlítjuk a 20 évvel ezelőttivel, szemmel látható lesz a különbség, de egyik napról a másikra nem lehetett drasztikusan eltérni a megszokottól, mert mindenki annyira görcsösen ragaszkodik hozzá (akkor is ha rossz) hogy élből elutasítja a változtatást. Még ma is sokan vannak ebben a tévhitben, de szerencsére egyre kevesebben... Szinte szóról szóra ugyanez a helyzet aerobic cipő fronton is... 80-90-es évek: magas szár, ma már elvétve... De hasonlót tudnék mesélni ruházatról is, hogy milyen nehezen fogadják be az emberek a technikai sportruhákat... Vért izzadtak vele a sportszergyártók.

Ahogy írtam nem az almát az almával hasonlítottad, a Glide ugyanis stabil cipő (és nem könnyített/stabil). És ebben a kategóriában bizony kiemelkedően könnyű! Példaként kiírtam a Mizuno stabil vonalas cipőinek a súlyát, ezekkel kell összevetni: Alchemy: 375g Nirvana: 360g, Inspire: 320g. És ezzel nincs is semm baj, hiszen ahogy korábban is írtam, a stabil cipők súlya általában 350g körül mozog, tehát ezek a modellek +/- szórással az átlag körül vannak. A Glide ezekhez képest könnyű, épp azért, mert nincs teletömködve a nehéz merevítőkkel (ennek ellenére mégis stabil).

Az általad említett könnyű/stabil Elixir Nike párja a Lunar Elite modell, az viszont 275g. Itt is van még néhány gramm különbség a Mizuno javára, de azért így már nem számottevő. És ennek tükrében már semmiképp nem állítanám általánosságban, hogy a Mizuno cipői egyértelműen könnyebbek : )
Amúgy amikor futni kezdtem perverz vonzódásom volt a könnyű cipőkhöz, mert azt hittem attól leszek gyorsabb... De ez olyan, mint a dopping. Belém tolhatnának literszám szteroidot akkor sem tudnék űridőket futni. A könnyű cipővel is ugyanez a helyzet. Aki 3 perc alatti ezrekkel fut annak számít. De amatőröknél az a sok minden amit kivesznek a cipőkből hogy könnyebbek legyenek, többet árt, mint használ. Épp ezért jó a Dynamic Support, mert a kialakításából adódóan kisebb a súlya, nem kell kivenni belőle semmit. Egyszerűen csak más technikával készül.
Bocs ha megint hosszú voltam, de talán nem unalmas : )

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.27. 08:08:13

@DaMartian: most egy picit elfoglalt vagyok, de tényleg szétfűrészelem két régebbi cipőmet. Még megvárom, hogy a vadiújban tudok-e futni, mert ha nem, akkor a régiben kell mennem Kassára hétvégén. A fűrészt már elővettem a garázsból. Videót is szeretnék készíteni, már keresem a megfelelő zenét is alá. :))) Az egyiket hosszában szeletelem fel, a másikat felülről bontom széjjel. Utána elküldöm nektek.

DaMartian 2011.09.27. 08:37:06

@BGy: Köszi! Várom! ; ) Szétvágott/szedett Span-em van de a Mizunok érdekelnek : )

Vegyi Ali 2011.09.28. 21:52:36

@BGy: Engem a Precision érdekelne, most még olyanban futok :)

Vegyi Ali 2011.09.28. 22:08:26

@DaMartian: OK, a legtöbb dologgal egyetértek. Bár kicsit olyan ez most már, mint ha azon vitáznánk, hogy az üveg félig üres, vagy félig tele van :) Csak Te kitartóbb vagy, mert a mundér becsületét véded, de hát ez itt természetes, respect.
Amivel nem vagyunk egy véleményen, az a cipők összehasonlítása, szerintem az említett mizunok párja nálatok inkább a Vomero, vagy a Pegasus (nem mélyedtem el a Nike cipőkben sem olyan nagyon, ez egy vélemény, szóval hagyj meg a tévhitemben, pls).
A könnyű cipők terén is nagyjából egyetértek, nyilván ha valaki 2 órás félmaratont fut, akkor egy versenycipőben nem fog 1 órát javulni. De azért azt gondolom, hogy 50-60g-mal nehezebb cipőben futni a szükségesnél nyilvánvalóan a szükségesnél jobban megterheli az ízületeket.

DaMartian 2011.09.29. 11:14:03

@Vegyi Ali: a nehezebb cipő nem is az ízületeket terheli meg jobban, sőt legtöbbször az ízületekre még jobb hatással is van, hiszen több benne a csillapítás stb. Igazából nehezebb cipőben a lábunkat kapkodni fárasztóbb... 100g-onként a mérések szerint nagyjából 1%-al. Így egy 350g-os cipőhöz képest egy 300%g-os (2 cipővel számolva) éppen ennyi teljesítményjavulást ad. Ez egy maratoni távon több, mint 400m... Ez persze nem ennyire egzakt, de az látszik, hogy nem mindegy.
A cipő összehasonlításban éppen meghagyhatnálak a tévhitedben : ) de a Pega meg a Vomero megint más kategória, őket ezekkel lehet összehasonlítani: Prophecy, Wave Rider, Creation, Enigma. : )
És ez nem "vélemény" kérdése, így kategorizálják a cipőket maguk a gyártók. Mondhatod te pl. egy VW GOLF-ra hogy terepjáró, vagy sportkocsi, attól még nem lesz az : )

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása