Holnap: JUST 30!

2011.09.21. 11:31 angelday

Tegnap 19 óra körül kiküldtük minden jelentkezett résztvevőnek a jelentkezési információkat, tudnivalókat, reméljük olvastátok. Több email visszapattant, ezeket a személyeket én magam hívtam fel telefonon, aki nem vette fel SMS-t kapott. Várunk tehát mindenkit.

Időpont: mivel a vártnál háromszor többen jelentkeztetek, próbáljuk a tömeget menedzselni a lehetőségek szerint. Kérjük, hogy gyertek minél előbb, akár 17:00-tól. Szeretnénk a regisztrációt és rajtoltatásokat jó ütemben, jó tempóban minél feszesebben lezavarni.

A nevezettek listáját és a rajtszám kiosztásokat itt nézheti meg minden érdeklődő. Érdekes, hogy a promóciós képeken is szereplő utánfutó, Kiss "30:02" Jenni is indul "dzsenáj" néven, viszont ki lehet az 1087-es versenyző? :)

Az eredményeket csak a végén fogjuk ismertetni, így az utolsó beérkezéséig nem fogjátok tudni, ki áll a legközelebb a bűvös 30 perchez. Századokat is mérünk és publikálunk, a holtverseny kizárva.

58 komment

Címkék: indulók rajt just 30

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr103242967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrCain 2011.09.21. 11:53:09

Megkaptam a levelet, köszi. Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy ma megyek ki a szigetre és a nagyszámú jelentkezés miatt esetleg lesz-e lehetőség már ma a regisztrációra/rajtszámátvátelre? Ezáltal talán kicsit csökkentve a holnapi tumultust.

angelday 2011.09.21. 12:26:24

@MrCain: elég, ha 17-re jössz. Csak azok jöjjenek 18:00-ra, vagy később, akik OKVETLEN.

2011.09.21. 12:48:45

1055!!! Hüpp-hüpp! Teljesen meghatódtam örömömben!!! Mega köszönet a szervezőknek!

ui: a versenyből sajnos kiszállok. Mármint fizikailag ott leszek, és futni fogok, de minden esélyem eljátszottam. A múlt héten futottam egy teszt kört óra nélkül: 30:01:64-et mentem. Egy matemaikus ismerősöm szerint ezután az ismétlésnek kissebb az esélye, mint két lottó 5-ösnek egymás után úgy, hogy mindkét alkalommal túlélek egy közvetlen villámcsapást :)

Srácz 2011.09.21. 12:56:54

1010 és nagyon izgulok!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.21. 13:05:44

@viito: fussál egy lassabbat, vagy gyorsabbat és próbáld azt megismételni. Annak is kicsi lesz a valószínűsége, viszont az eredeti 30:01.64-ét ezáltal növeled. :)))

2011.09.21. 13:14:49

@BGy: igen, ma fogom teljesíteni azt a kört, amit majd ismételni akarok a versenyen, és ott jól elszúrva összejön a 30:00:01 :)

Egyébként kezd olyan lenni, mint a statisztikus a bombával: Ha biztos akarsz lenni benne, hogy a repülőgépen nincs bomba, akkor vigyél egyet magaddal, mert két bombának elenyésző az esélye :D

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2011.09.21. 13:23:21

@viito: ez az időd már megtörtént esemény. Nem befolyásolja a következő események bekövetkeztének valószínűségét.

Kimondottan a futást nézve ráadásul szerintem inkább növeli pontosságot, mert tudod, hogy mennyivel kell gyorsabban menned, hogy még pontosabb legyél :)

Mivel közel 150 versenyző lesz, szerintem lesz olyan futó, aki 2-3 másodpercnél kisebb eltéréssel futja majd. :)

Perrito 2011.09.21. 13:33:16

Ez nagyon ki lett találva:-) hétfőn én is teszteltem magam, hát holnap kiderül. Nagyon tetszik a névre szóló rajtszám!

2011.09.21. 13:49:47

@ulrik: tényszerűen persze igazad van, de a babona grádienst nem számolod bele :)

Egyébként az ilyen -/+ 1-30 másodperces "űridőknél" szerintem borzasztó magas a mázli faktor. Bőven elég, ha egy pár száz méteres szakaszon kicsit máshogy fúj a szél, és mindjárt gyorsabb-lassabb leszel észrevétlenül.

Egyébként az az érdekes, hogy nekem igazából 5km-nél van meg a 30:00:00 általában ha kényelmesen edzek, tehát most azt csináltam, hogy sprintben tettem meg az utolsó 500-600 métert, és így jött ki :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.21. 13:53:30

@angelday: verseny után egy statisztikát majd tegyetek már ide fel, hogy mennyi lett a medián, szórás és egyéb hasonló "csemegék". Nagyon kíváncsi vagyok! A 140 már elég jó mintának számít.

bagolybagoly 2011.09.21. 14:04:21

Én csak akkor érek oda időben, ha rögtön munkából megyek.
Az lehet, hogy az elvileg MAC használatra feljogosító 'All you can move' kártyatulajdonosok a biztonságiőrbácsi rosszallása nélkül használják az öltözőt, és a zuhanyt?

Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2011.09.21. 14:18:06

Hajrá Fru! Ahogy beszéltük.... Számolj magadban 1800-ig úgy, hogy az egyes számok között pont 1 mp teljen el! :-)

2011.09.21. 14:23:27

@Belus Tamás: próbáltam a módszert, de volt vele egy kis gond: addig oké, hogy az 1 Mississippi =1 sec. De a 11 Mississippi az már hosszabb, szóval akkor már át kell váltani arra, hogy 11 Mississi, 100-asoknál tovább csonkolni, ezreseknél már csak Miss-t mondasz, és ha nemet közben ezen kell agyalni, akkor 1800 Miss környékén még csak az Árpád hídnál jársz, ahol azon töprengsz éppen, hogy hányszor tévesztetted el a számítgatást :D))))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.21. 14:48:19

Ha 60 mp-ig egy répát húzol magad után egy madzagon, az pont egy perc. Ezt harmincszor kell megismételni.
Egy rövid dalt kell fejben énekelgetni, aminek a hosszát ismerjük. Közben figyelném, a rekortánon felfestett 500 métereket. Úgy meg lehet becsülni a sebességet.

2011.09.21. 15:01:24

a mókusok esznek répát? a múltkor a rekortánon szembe jött egy velem reggel, lehet, hogy a répára rávetnék magukat

(egyébként jópofa volt a mókus, kicsit sajnáltam, hogy nincs nálam fotógép, mert felrohant egy fára, és fejmagasságban kb 1.5 méterre szemeztünk egymással:)

Zime 2011.09.21. 15:03:09

Akkor most holnap kvázi le lesz zárva a sziget? Merthogy 150 tikkre futó elmeroggyant fogja félrelökdösni avagy feltartani az olyan ergya nemversenyző futókat, mint pl. én (amúgy is elmúltam már 30...), aki szintén holnap 6-ra szándékozom kimenni testmozogni (na ennél azért többről van szó, mert a Spar30-ra készülök).

Azt akarjátok, hogy megutáljalak titeket?! :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.09.21. 15:22:20

@Zime: Akkor is lehet minket utálni, amikor elkezdjük az edzést és a futóklub előtt és teljesen elálljuk a pályát. Ha egy mezei futó lennék olyankor, legszívesebben elgáncsolnám magunkat. :-)

2011.09.21. 15:28:57

ez egyébként nem is túl szép dolog a futóklubboktól, amikor nem figyelnek arra, hogy mások jönnek. szerencsére 1-2 edző szokott szólni, de azért jó lenne ha erre minden sporttárs magától koncentrálna.

A hétvégén amúgy ugyanezt csinálta a Zöld Gömb, ők annyival variálták, hogy bár elállták az egész pályát, de ha Te lassabban futottál, mint az ő versenyzőik, akkor beszóltak, hogy ne tartsd fel őket. Ez igazán kellemes példa volt a kettős mércére, szerencsére sok gyerek is kint volt, így összekötötték a testmozgást a szemléltető oktatással.

sanyosz 2011.09.21. 16:07:51

@Zime: azért ne feledd, hogy nem tömegrajtban engedünk el benneteket, hanem csak csepegtetve, egyenként, mint a Stasi-ügynököket Berlin utcáira :)

angelday 2011.09.21. 17:00:47

Gyerekek én kidolgoztam magam mára, kibújt Józsi mókatára:

plastik.hu/media/images/jozsi_ready.jpg

BRING IT ON!!

És most elfutok a Szigetre, ott találkozunk, faszik!

effe 2011.09.21. 20:05:59

kicsit sajnálom, hogy nem neveztem. habár 30 perc alatt nem tudom lefutni a szigetkört, de legalább lenne ilyen szép rajtszámom :)

ugye lesz JUST33 valamikor?

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.09.22. 12:35:51

@effe: Én is így vagyok vele. A rajtszám olyan tuti és egyedi, hogy már csak azért megérte volna benevezni.

Jó futást mindenkinek! Nagyon kíváncsi leszek az időeredményekre.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.09.22. 13:36:27

@angelday: Meddig tart majd a heppening? Lehet tudni, h mikor lesz eredményhirdetés?

sanyosz 2011.09.22. 13:45:32

@b.fruzsi: az utolsó célba érkező után pár perccel. Kinyomtatjuk a végeredményt és ceremónia, fanfárok, nyeremények.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.09.22. 13:51:35

@Belus Tamás: Tomikám, ez egy nagyon leleményes taktika! :-)

2011.09.22. 16:00:02

még 90 a just 30-ig!

KGYuri 2011.09.22. 20:26:04

Ez jó buli volt!!! :))
Köszi a szervezést!

Ui: Lehetett volna több pogácsa ;-))
Uii: 29:33 :)

-Mariann- 2011.09.22. 20:50:07

Szerintem is jó volt! :)
Próbáltam lassabban futni, de 28:47 sikerült csak. :D Kb. a negyedik km vége felé járhattam, mikor azt gondoltam belassulhattam és csak hajszálnyit emeltem a tempón :) hát nem gyorsabb lett.

Jó móka volt.

@KGYuri: tök sok pogi volt! Mikor eljöttünk, pedig akkor már nem olyan sokan voltak ott, még 4 zacskó félig volt szinte.
Hmm? :)

-Mariann- 2011.09.22. 20:50:47

..és az én rajtszámom is fent van a képen! De jóóóó! :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.09.22. 20:55:12

@Road Runner 77: Keveset futottál tegnap, jobban ki kellett volna hajtanod magad. :)

KGYuri 2011.09.22. 21:02:40

@Road Runner 77: a kacsintos smile-t viccnek szántam :))
rengeteg és nagyon finom pogi volt, főleg a tökmagos

-Mariann- 2011.09.22. 21:34:47

@Raиdoм_: Én egész hónapban igyekeztem (177km-t futottam, legtöbbet terepen) :D és tegnap is mindent megtettem, de mit tegyek? Ez van. :P :)))

2011.09.23. 06:59:56

Kíváló rendezvény volt, igazán profin szervezve. Egyetlen dolgon lehetett volna javítani és az az én helyezésem, de ezt most sehogy sem tudom a rendezőkre kenni. :)

Gabinak pedig ---<--@ a kívánság rajtszám megvalósításáért!

Az eredményeket hol lehet megnézni? Mondtatok valami oldalt, de persze nem figyeltem :)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.09.23. 07:12:10

Én kb. 30 másodperccel szúrtam el a dolgot, 30:30 lett a vége, ez a 24. helyhez lett elegendő! :-) A verseny tényleg nagyon klassz volt, legközelebb is jövök! :-)

@viito: A sportido.hu-n lesznek rajta az eredmények! :-)

Ötike 2011.09.23. 07:27:25

sportido.hu/timing/result.nsf/0/C910E13E5B6BF332C12579130062533A/%24FILE/FutoBlog.pdf

A pdfben márt fent vannak az eredmények, nekem a weben még nem indult státusz van.

Tényleg nagyon jó kis verseny volt, 20mp -re megközelítettem a célt és ezzel nagyon nagyon elégedett vagyok. Sikerült a szigetkört feldobni pár lendületes tempó váltással és akkora flowkat megélni rakéták közben hogy úgy éreztem a lábaim maguktól mennek és nem tudatosan irányítom őket, Mintha a testem két részre szakadt volna és a felsőrészem csak nézelődik hogy mit csinálnak a lábak :-), jó volt nagyon, főleg ismerősökkel összefutni és amennyire az idő engedte kicsit dumálgatni. Köszi a szervezőknek, remek ötlet volt, reméljük követi még hasonló

sanyosz 2011.09.23. 07:38:03

@Ötike: leültem egy sarokba és azt ettem éjfélig, az utolsó morzsáig :)

Ötike 2011.09.23. 07:44:06

@sanyosz: Legközelebb besegítek ígérem, mivel Te hoztad a pogit én beszállok pár sörrel hogy jobban csússzon

2011.09.23. 07:46:04

1 perccel lógtam ki a szintből, pedig direkt készültem, hogy ne kapjon el a verseny drukk. Igaz, 4km környékén utolértem egy sporttársat onnantól azon agyaltam, hogy ő a túl lassú vagy én vagyok a túl gyors :)

Viszont végre egy verseny, ahol megvertem 1-2 nagyágyút, itt fent a post tetején pedig egy lapra kerülhettem velük. Már így megérte a nevezés :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.23. 08:01:28

Gratulálok az első helyezettnek! 2,8 másodpercet "tévedett"! Nem rossz. Kíváncsi lennék, hogy ez neki gyors, vagy lassú tempónak számított? Néztem az eredmények között, hogy az UFÓK nem tudnak lassan futni. :)))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.09.23. 08:09:32

@Ötike: nana, a pogit nem Sanyosz cipelte.. .-)

_Enci_ 2011.09.23. 08:30:43

Én is beértem 2-3 futót, és meggyőződésem volt, hogy ők lassúak, én meg jó tartományban vagyok.. Hát nem.. Akkora PB-t futottam, hogy lelógott a papírról :)

2011.09.23. 08:36:58

:)))) Tegnap pont ezen viccelődtem, hogy vajon hány ember fog PB-t futni just30 keretében űridőt tolva :)

Ezek szerint 1 már van, sikerült még valakinek PB-t tolni úgy, hogy legalább 1 perccel alatta is van a 30'-nek (29:59-es PB nem érvényes!)

BEEP 2011.09.23. 08:59:04

Az volt a baj, hogy a srácaim nem tudnak még 10-ig sem számolni, nem, hogy 1800-ig:) A viccet félretéve az a kis szembe szél ami a pesti oldalon volt teljesen kikészített, na meg plusz egy m2 felület és kb 40 kg, lehet, hogy kellene szereznem nekik egy áramvonalasabb kocsit! Nem magyarázkodom, jók voltatok, jövőre összejön nekünk is! És itt is köszönöm a lehetőséget és a szuper szervezést!

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2011.09.23. 09:05:00

Nekem SB lett, bő 40 másodperccel, pedig megesküdtem volna, hogy inkább picit lassabb vagyok pár másodperccel. Pulzus és "kényelmetlenségi faktor" alapján. Szerintem engem a relatíve hűvös zavart meg. 10-15 fokkal melegebb időben futottam az elmúlt hónapokban és az engem mindig nagyon visszavet. Így lett 27:23... Hát ez van :)

szászgabi 2011.09.23. 09:21:51

@viito: ;) azért ne szokjatok hozzá, nem mindig vagyok ilyen jó fej :P

A sportido.hu-n csak letölthető formátumban vannak fent az eredmények, magára az oldalra technikai okok miatt nem is fogjuk feltölteni.

KGYuri 2011.09.23. 09:34:48

@sanyosz: legközelebb pár sör mellett segítünk megenni a maradékot :)

Ötike 2011.09.23. 09:35:40

@szasza75: .-) Először lássuk a képeket aztán majd megbeszéljük :-)

KGYuri 2011.09.23. 09:36:19

képek, videók hol lesznek elérhetők?

sanyosz 2011.09.23. 09:50:59

@KGYuri: coming soon...a sört behajtom :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.09.23. 10:11:22

kép lesz, de csak majd hétfőn... kis baki miatt nem mentettem el a módosításokat , így most mérges vagyok magamra... kezdhetem újra... kb 230 kép lesz

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása