A Diadalív árnyékában
2012.04.25. 08:33 szasza75
Csétomi nemrég a Párizsi maratonon megpróbálta megdönteni a saját maratoniját. Vajon sikerült neki? Az ő beszámolóját olvashatjátok:
Péter Attila minden évadzáró Balaton Maratonon el szokta mondani, hogy az ott 3 részletben futott idő jó cél lehet a következő évi maratonunkhoz. Így már négy évvel ezelőtt befészkelte magát a fejembe egy "sub 180" (3 órán belüli maraton – a szerk.) gondolata. Ez sokáig csak nagyon messzi álom maradt, nem sikerült közelebb kerülnöm hozzá. Sem fizikálisan, sem fejben. Persze minden évnek úgy futottam neki, hogy idén most már tényleg megcsinálom.
Tavaly ősszel újabb lendületet adott az, hogy összeállt egy kis csapat, időben és néha térben is egyszerre készültünk ugyanezért a célért. Nekem rosszul jött ki ismét a lépés, a próbálkozásom kudarccal végződött, viszont Hiver, Gergő és Szasza Firenzében irigylésre méltóan jó időket futottak.
Ekkor döntöttem el, hogy ezúttal nem várok őszig, és tavasszal minden eddiginél nagyobb elszántsággal vágok neki a feladatnak. Már csak a tett helyszínét kellett kitalálni.
Novemberben kezdték el játszani a mozikban Woody Allen legújabb filmjét az "Éjszaka Párizsban-t". Én ugyan nem láttam a filmet, de párom olyan lelkesedéssel mesélt a gyönyörű helyszínekről, hogy másnap be is neveztünk a párizsi maratonra és lefoglaltuk a repjegyeket is. (Hát persze, hogy a Malévnál, és a csőd miatt majdnem Bécsre módosítottuk a tervet, de végül szerencsésen megoldódtak a dolgok.)
Két hét múlva érkezett a mail, hogy a nevezést lezárták, a létszám betelt. Negyvenezer egyéni maratonista! Még soha nem indultam ekkora versenyen. Barátkoztam a gondolattal, de fogalmam sem volt, hogy ez a szám mit jelenthet a valóságban.
Mikor eljött a verseny napja, életem legjobban sikerült felkészülése volt mögöttem. Tiszta volt a lelkiismeretem. Úgy éreztem minden tőlem telhetőt megtettem, és minden olyan dologról lemondtam a cél érdekében, amiről az amatőr hobbifutó érzés elvesztése nélkül le lehetett. A verseny előtti főpróba – a Vivicitta félmaraton is jól sikerült.
Már a verseny előtti expo is igen impozáns volt. A rajtszám és a rajtcsomag átvétele olajozottan működött, minden részfeladatot külön csapat látott el. A kiállítók között volt az az éremgyártó, aki többek között a Párizs Marathont is kiszolgálja. Amikor megláttam az emlékérmet, amit vágyaim szerint másnap a nyakamba akasztanak, torokszorongató érzés fogott el, éreztem, hogy ez a verseny másfajta lelkiállapotban fog számomra eltelni, mint az előzőek.
Költöttünk egy kis pénzt, utána én visszamentem a szállodába pihenni, Tücsök ezalatt barátnőjével kávézgatott és sétálgatott a városban. Én aszkéta módon a nyaraláskor kívánatos sörmennyiségnek csak töredékét, két korsót engedélyeztem magamnak 1 dél / 1 este bontásban. Vacsora előtt még bejártuk a Diadalív környékén a kb. 4 km hosszú rajt és célzónát. A kiszolgáló épületek (gyúró-sátor, ruhatár) méreteiből arra következtettem, hogy a másnapi menet nem lesz túl egyszerű.
A rajtról majdnem sikerült lemaradni. Az információs füzet a Charles de Gaulle Étoile metrómegállót jelölte meg, mint egyetlen pontot, ahonnan a rajtzónákat meg lehet közelíteni. Mivel nem ismertük a helyi viszonyokat, nem mertünk improvizálni. Kár volt. A föld alól felbukkanva a mezőny háta mögött találtuk magunkat. A Champs Elysées teljes szélességben több, mint egy kilometer hosszan követték egymást a célidő szerinti rajt-ketrecek melyekbe oldalról, a járda felől lehetett bejutni. Minden blokkban egy-egy magasított emelvényről vezényeltek külön bemelegítést.
A járda szélességét néhol annyira leszűkítették a kerthelységek, hogy alig lehetett haladni. Jó húsz percbe telt, mire átverekedtük magunkat a 3 órás zónáig. A tervezett bemelegítő kocogás így elmaradt, de legalább filózni sem nagyon maradt időm. Elbúcsúztam Tücsöktől és beálltam a rajtba sok ezer vadidegen sorstársam közé. Hátborzongató érzés volt, összeszorult a gyomrom, egy-két könnycseppet is elmorzsoltam.
Sok maratont futottam már, de külföldön, tökegyedül ez volt az első, ráadásul a jelenlegi céllal az eddigi legnagyobb próbatételem. Abban a pillanatban nagyon magasztosnak és heroikusnak éreztem a küzdelmet, mellyel megpróbálunk átlépni vélt, vagy valós határainkon. Ráadásul a hangszórókból hatásos aláfestésként megszólalt a Tűzszekerek zenéje is, olyan volt az egész, mint egy hollywoodi film trailere.
Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat és csak a feladatra koncentrálni. Visszaszámoltunk és megindult a mezőny.
(Utólag megtudtam, hogy a különböző zónákat késleltetett tömegrajttal indították több hullámban.)
Miközben sodródtunk a rajtkapu irányába, a fejünk fölött záporoztak a levetett ruhadarabok oldalra, a kerítések felé. Itt is szokás, hogy a futók megunt ruháikat veszik fel a verseny előtti várakozáshoz, amit aztán eldobnak és a hajléktalanok szedhetnek össze. Csinos kis hegyek nőhettek itt, mire az utolsó futó is elrajtolt.
Maga a pálya egyszerű vonalvezetésű, a Szajna vonalát követő hatalmas velőscsontot formáz, érintve rengeteg párizsi látványosságot (városnéző maratonként szerintem a rómaival azért nem ér fel). Meglepő módon elég sok benne a szint. Nem durva módon, hanem hosszú emelkedők és lejtők formájában, de szinte folyamatosan hullámzik.
A futás könnyen indult (egy marathon elején el is várható), de kikapcsolni és beleülni a tempóba nem nagyon tudtam. Szokatlan volt 4:10-es tempóban futni sűrű tömegekben. Meg kellett tervezni minden egyes irányváltást, főleg az itatóállomások előtt nagyon vigyázni, itt gyakoriak voltak a boka koccintások, "badicsekkek". Az állomások után, az út szélén elhelyezett kukák felé repülő ásványvizes palackok elől is hajolgatnom kellett (a vizet kétdecis palackban osztották, ami nagyon tetszett).
Nem unatkoztam. Egy idő után kezdtem ráérzeni a pálya ritmusára és a tömeg mozgására, így ügyesebben váltottam pozíciót a kényesebb helyeken. Fordító egyáltalán nem volt az útvonalon, de pár helyen, ahol élesebb kanyart vettünk, eléggé megszorult a mezőny.
A 15. kilométerig – velőscsont egyik gumójáig ami a vincennes-i kastélynál volt – nem igazán ritkult a tömeg, de onnantól szép fokozatosan kezdett kényelmessé válni a népsűrűség. A félmaratont pontosan az előzetesen tervezett 88 perccel vettem, a 23. kilométernél értünk vissza a belvároshoz és fordultunk le a Szajna partra, a rakpartra. Itt éreztem először, hogy már nem maguktól pattognak a lábaim, ezért a következő itató állomás előtt ettem egy gélt.
A közönség fantasztikus, tömött sorfalban álltak szinte végig az útvonalon, sokan saját produkcióval készültek, azzal szórakoztatták a futókat és a többi szurkolót. Volt jópár nem hivatalos frissítőpont is, ahol házi készítésű süteményekkel, csokival, néhol borral kínáltak. A nevezéskor meg lehetett adni egy nevet, ami rákerült a rajtszámra, így a saját nevünkön szólítva buzdítottak minket, ami nagyon jól esett. Jónéhány kilométer kellett ugyan hozzá, mire nekem ez leesett, de attól kezdve kedves intéssel (végefelé biccentéssel) köszöntem meg minden "allez-y Tomi, courage!"-t.
A rakpartnak a 25-32-ig tartó szakasza kész hullámvasút, sok versenyzőt megevett. A sor egy 700 méteres alagúttal kezdődött, majd minden hídnál egy újabb aluljáró gondoskodott róla, hogy a pulzusunk ne nagyon unatkozzon. Én a tempótartós taktikát választottam, azaz lejtőn pihentem, emelkedőt jobban megnyomtam. Nem tudom, jól döntöttem-e, mindnesetre nem viselt meg nagyon ez a rész, miközben körülöttem egyre fogytak a kollegák. Meglepett ugyanakkor, hogy a háromórás iramfutók itt újra beértek, pedig valahol a vincennesi erdőben már megelőztem őket. Ránéztem az órámra, több, mint kétperces előnyöm volt a 180 perchez képest, úgyhogy valszeg ők számolhattak el valamit (a verseny végén sajnos nem néztem meg, mennyi embert sikerült behozniuk, de gondolom ez az akció nem vált a létszám javára).
Tücsökkel előre megbeszéltük, hogy valahol a Trocadero után fognak drukkolni a 31-es kilometer környékén. Annyira vártam, és lestem őket az út szélén, hogy talán emiatt valahogy sikerült elmennem a "várva várt" maratoni fal mellett is. Aztán majdnem mellettük is, mert természetesen a túloldalon álltak. Végül én vettem észre őket. A találkozás újabb lendületet adott, az iramfutókat ezúttal már végleg magam mögött hagyva futottam be a boulogne-i erdőbe.
Itt volt az egyetlen olyan frissítőpont, ahol ISO-t adtak, a 33-as kilométerkőnél. Botor módon nagyon hajtottam a gatorade-re, viszont ez egy plusz állomás volt, a többi frissítőpont rendjébe nem szólt bele. Itt ittam, két km múlva a soron következő helyet automatikusan kihagytam. Ha utánaszámoltam volna, valószínűleg másképpen döntöttem volna, mert a legközelebbi pont már 40 km-nél volt, akkor meg már nem láttam értelmét lassítani.
Egy maraton végén 9 km szárazon már visszaüt, így az utolsó két kilin nem mosolyogtam olyan veszettül. Dühös voltam magamra. Tanulságos volt, hogy egy maratont az utolsó pillanatig komolyan kell venni. Hiába voltam már 3 perces előnyben a célidőmhöz képest, átvillant az agyamon, hogy akár még innen is veszíthetek.
Szerencsére nem így lett, sikerült egyben tartani magamat, egyre inkább közeledtem a cél felé. Az utolsó sikánban a Foch Avenue elején még megláttam Tücsköt a tömegben integetni, aztán befutottam a célba. Kinyomtam az órámat, 2:57:21, sikerült.
A célzóna legalább olyan hosszú volt, mint a rajtzóna. Lassan sétáltam rajta végig, néha megálltam nyújtani, átvettem az érmet, kaptunk enni, inni, meg egy jó kis finisher pólót, és egy esőköpenyt is. Közben hullámokban törtek rám az érzelmek, hol vigyorogtam, hol a könnyeimmel küszködtem. Nagyon furcsa volt ez, utoljára az első maratonimon éreztem hasonlót, azóta egyetlen versenyen sem, és úgy is gondoltam, hogy az az érzés, mint amit az első jelent, nem is térhet vissza soha.
Úgy látszik, hogy egy sokáig csak álomnak tűnő határ leküzdése, és az abba fektetett munka megtérülése igenis jelenthet hasonlóan meghatározó élményt.
29 komment
Címkék: beszámoló párizs pb maratoni
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tschöppy · http://elsomaratonom.blog.hu 2012.04.25. 08:48:45
Mi is indultunk ezen a maratonon testvéreimmel, végül csak a legidősebb bátyám ért célba. Nekem ez lett volna az első maratonom, és talán bírtam is volna, hogyha a térdem nem makacsolja meg magát. Így is 28km-ig sikerült eljutni, ami egyéni csúcs, "köszönhetően" a nem annyira jól sikerült felkészülésnek.
Nagyon jó hangulata van a versenynek, és bár nagyon sokan vannak (ahogy bátyám fogalmazott, olyan mintha a budapesti maraton első kilométere lenne végig), és Párizs nagyon szép hely. Engem az a bizonyos alagút nagyon szétszedett, igaz ott már nem voltam száz százalékos térdben sem.
Neked és mindenkinek gratulálok aki célba ért! Jövőre felkészülök rendesen, és én is célba fogok érni :)
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2012.04.25. 08:51:41
Mikor lehet nevezni? :P
dvorcsakl 2012.04.25. 09:09:01
ha végül tényleg bécsre kellett volna átirányitódnod, legalább mondhatnám, hogy "együtt" futottunk!
@ulrik: jövőre bécs helyett? (ha nem jön össze london?)
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2012.04.25. 09:50:33
Nagyon jó eredmény! :)
ulrik · http://ulrik.blog.hu 2012.04.25. 09:51:18
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.25. 10:06:06
Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2012.04.25. 10:28:16
Én már kétszer futottam Párizsban, és valószínűleg még megyek is, csodálatos verseny.
A frissítéshez annyi megjegyzésem lenne, hogy az izoitalokat érdemes a kísérőkkel, vagy kulacsövvel megoldani. Előbbi kis szervezés és nagyobb maratonokon szerzett tapasztalatot igényel, pl. az első párizsi maratonomon a feleségem nem ért át a Bercytől (félmaraton) a Trocaderoig (31km) mire futva odaértem, mert olyan oldalon állt meg, ahonnan a hihetetlen nagy szurkolói tömeg miatt csak egy másik metróvonalon lévő állomást tudott megközelíteni. Térképen kinézve pedig előzetesen minden egyszerűnek tűnt.
cindbl 2012.04.25. 11:00:44
Tschöppy · http://elsomaratonom.blog.hu 2012.04.25. 11:02:05
A frissítésekkel kapcsolatban két dolgot nem értettem. Az egyik ez a "gatorade csak a 33. km-nél", amire édesapánk, aki egyébként atléta edző volt annyit mondott: "akkor már minek, zuhanyozni?". A másik meg a kockacukor. Nem szőlőcukrot adtak (mint ahogy ígérték a honlapon), hanem kockacukrot. Az pedig eléggé bosszantó volt.
Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.04.25. 11:03:28
"Tanulságos volt, hogy egy maratont az utolsó pillanatig komolyan kell venni. Hiába voltam már 3 perces előnyben a célidőmhöz képest, átvillant az agyamon, hogy akár még innen is veszíthetek."
Ugyehogyugye? Nekem is hasonló érzésem volt, a 3 órán belüli időrét futva asszem nincs lazsálás a végefelé sem:
"nem engedhettem ki egy perce sem, örültem, hogy gyűlnek a tartalék mp-ek, mert tudtam, hogy ez maraton b+, bármelyik pillanatban meg lehet borulni úgy, hogy a 6 perces tempó is kínszenvedés. Tehát még a 3:03, 3:06 is veszélybe kerülhet, ha nem veszem komolyan"
2012.04.25. 11:05:36
Tapmancs 2012.04.25. 11:08:45
off: egy korábbi posztban már kérdeztem de nem jelentkezett senki:
Van valakinek tapasztalata Suunto M4-gyel?
dvorcsakl 2012.04.25. 11:11:10
csétomi 2012.04.25. 11:41:54
@Jozsef: a Te blogodon találtam meg ezek szerint a legjobb beszámolót mikor készültem a versenyre. Nagyon hasznos volt minden részletre kiterjedt, neked köszönhetem, hogy nem volt minden teljesen idegen! Mondjuk a vizespalackba pisilést nem próbáltam ki, de az alagutak nem értek váratlanul :) Így utólag is nagyon köszönöm!
@Hiver: szóról szóra! :D Őszig már semmi komoly, de akkor talán kihozom még a maratonból, ami benne maradt, meg jó lenne egy 82 perces feles is :) Álmodik a nyomor :))
@cindbl: a vége elég gyilkos, egészen a célig emelkedő, ráadásul a Roland Gaross melletti macskaköves szakasz sem esik már olyan jól..
@Tschöppy: az iso dolog tényleg rosszul van megoldva, igaza van édesapádnak. Ráadásul rohadtul nem is volt rá szükség, mert hűvös volt az idő, tökéletesen elvoltam vízzel. Viszont verseny előtt és után számolatlanul osztogatták a gatoradet
Tschöppy · http://elsomaratonom.blog.hu 2012.04.25. 11:44:02
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.25. 11:44:35
Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2012.04.25. 12:46:51
mostanában kevesebb időm van beszámolót írni, a tavalyi bostoni is csak készül, készül...
@Tschöppy: Izotémához: én már 10kmtől elkezdem az izos frissítést. Nagyon érzékeny a gyomrom, így csak a jól bevált márkámban bízom, így a szervezőktől maratonon nem veszek fel ilyen típusú italt. Kulacsövben viszem, illetve kísérőmtől -páromtól - veszem át a megbeszélt pontokon.
Nagyobb maratonokon kísérőnek-frissítőnek lenni nagyon komoly munka, sok tervezést, terepbejárást és tapasztalatot igényel. Egy jó eredményben az ő munkája is nagyban benne van.
thepresp · http://www.attackpoint.org/log.jsp/user_10546 2012.04.25. 18:26:21
dvorcsakl 2012.04.26. 09:25:27
doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.04.26. 09:42:14
Kerdes: Elkepzelni sem tudom milyen lehet 4:15-os tempoval 3 oran at futni (jomagam a 4 oras mezonyben kocogok), irnal rola par sort? Gondolom nem hallgatsz zenet. Gondolom nem cipelsz magaddal sok vackot. De mire gondolsz? Az 5:40-es temponal arra ugyelunk, h ne unjuk el magunkat, de neked van, hogy elengeded magad? Van lelki krizis? Vagy csak a pres, a feszult fokusz, a vasmarok nem lazitasa? Milyen a pulzusod kb?
Megjegyzes: a New York City Marathonon rengeteg Gatorade frissitopont van, asszem minden masodik merfoldnel az van. Szolocukorrol meg sosem hallottak, azt sem tudjak mi az, ellenben 30k korul van Powerbar zsele tobb izben is. Ennek ellenere en sosem biznam magam ezekre, van nalam 5 zsele (ebbol kettot altalaban masnak adok, aki elszamolja magat es ajuldozik korulottem), egy szolocukor, kis so, emellett eleg a sima viz is nekem, nem kell stresszelnem a Gatorade miatt, lesz-e. Epp eleg varatlan dolog tortenhet velem a 3. ora utan, nem hagyhatok a pakliban meg egy valtozot.
csétomi 2012.04.26. 09:43:52
csétomi 2012.04.26. 12:17:37
doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.04.26. 14:02:14
M.Islander 2012.04.26. 14:33:30
remélem, hogy 1-2 éven belül én is megugrom a SUB180-at, a bécsi maratonon (3. maraton) 3:24 lett, azaz van rá esély...
a hőmérséklet szerintem nagyon sokat számít, 168 lett az átlagpulzusom és 171 a max (mivel az utolsó 300 méteren belehúztam), de gyakorlatilag végig ezzel a pulzussal futottam.
ugyanez 20 fok felett nem teljesen így működne... átállálok a tavaszi maratonokra (évente 1, max. 2-t futok), így legalább garantált a téli rendszeres edzés és még egy nátha sem kap el :o)
én jövőre is a bécsit célzom meg (már regisztráltam), nagyon bejött!
bitliszbá 2012.04.26. 15:49:27
Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.05.14. 10:33:32
42195.blog.hu/2012/02/01/napoly_maraton_beszamolo
doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.05.14. 13:53:50
A kedvenc reszem ez volt "ha lelassulok 4:30-4:40-re, nem fog kevésbé fájni, viszont sokkal tovább"
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
