Egy tempós lépés Berlin felé

2012.08.20. 21:59 mgergoo

Igen, tényleg sok a könnyű és aránylag (mármint a maratoni edzéstervhez képest) rövid 10 km távú edzés az edzéstervemben. Én csinálom, mint a gép. Az elején tényleg nem könnyen viseltem, de most már mintha kicsit könnyebben menne ez a heti 80 km feletti edzésadag.

Az Ultrabalaton óta emelkedett a mennyiség, de pont ebben az időszakban nem volt visszacsatolásom a fejlődésről, nem indultam olyan versenyen, aminek az eredményei bármiben is támpontot adtak volna arról, hogy hol tartok. Nem is nagyon izgatott mondjuk, csak futottam a kiírt edzésterv szerint, immáron egyre jobban felemelt fejjel és tettem a lábamba a kilométereket.

A Suhanj! hatórás futáson viszont sikerült olyat futnom, ami egyértelmű jele annak, hogy jó úton vagyunk Vajda Zsuzsival. Sokaknak nem nagy dolog, de nézzétek el nekem, hogy én nagy lépésnek tartom: az első 5 körös szakaszomon sikerült új 10km rekordot beállítanom, az új rekord 49'19", ami 4'56"-os (!) ezreket jelent. Nem gondoltam volna, hogy tudok 5 perc alatti ezrekkel 10K-t futni. A versenyt párosban futottam Tücsi barátommal.

tucsi_s6.jpg

A taktikánk az volt, hogy a 2 km hosszú pályán először 5 - 4, majd 3 kört teljesítünk felváltva, a maradék időben pedig két-két köröket futunk a végéig annak érdekében, hogy fenn tudjuk tartani a tempót. Az első váltás után így volt egy bő félórám pihenni, majd Tücsi után én is elindultam a 4 körös (óra szerint 7.86 km-es) szakaszomra. Itt már kissé lassultam, de a váltást követően még mindig 5'12" alatti ezrekkel sikerült ezt is megfutnom. A rövid pihenő csak arra volt jó, hogy rendetlenkedő gyomromat kicsit rendbe tegyem. A 3 körös etapot (5.98 km) már csak 5'22" ezrekkel sikerült teljesítenem, persze itt már egyre jobban fáradtam.

s6profil2.jpg

Innentől Tücsi a 2 körös szakaszba lépett, ami sajnos azzal járt, hogy nagyon kevés időm volt pihenni. 20-25 percre csökkent a pihenőidő, ami ilyen megterhelés után csak arra jó, hogy éppen kicsit kifújjam magam. A pulzusom harminc méter után ugyanott volt, mintha egy percet sem pihentem volna. Ezt már tavaly is megfigyeltem Almádiban, nem lehet regenerálódni ilyen kis idő alatt, gyilkos dolog a tempós váltófutás!

A negyedik szakasz ennek megfelelően már fáradtabbra sikerült, de még itt is tudtam tartani a berlini céltempó környékét, 5'46"-os átlaggal és szenvedős fáradtsággal futottam a kiszabott 4 kilométeres penzumomat. Itt már nem csökkentettük a körök számát. Hajnal fél hat környékén indultam utolsó két körömre, már nagyon laposan, droid stílusban tudtam csak futni, az utolsó 2 körömet (3.93 km) 5'43"-as tempóban csoszogtam össze.

Nagyon-nagyon kifutottam magam, megérdemelt és nagyon jól eső jutalom volt, hogy a verseny után a csapat egy részével ellátogattunk a leányfalui strandra és beültünk a meleg termálvízbe (erről nincs kép!), hihetetlen jó volt az az érzés, amikor fáradt lábbal végre meg tudunk pihenni a meleg vízben.

Összességében ebben a hajnali rohanásban 31.78 km-t futottam öt szakaszban 2:48'06" alatt, ami 5'17"-es ezreket jelent. Tücsi is becsületesen kifutotta magát, ennek köszönhetően a versenyt 66 kilométerrel zártuk és a 2-3 fős váltók között a hatodik helyen végeztünk.

Köszönöm Tücsi, hogy veled futhattam, tudom, hogy gyilkos taktika volt, de megcsináltuk!

tucsi_gs6.jpg

A maratoni felkészülést tekintve bizakodásra adhat okot – bár még mindig szkeptikus vagyok a 4 órás maratonban –, hogy a berlini 5'40"-es céltempót még fáradtan, kifacsarva is többé-kevésbé tartani tudtam. Ide tartozik, hogy új edzéstervet kaptam Zsuzsitól, írok majd arról is.

12 komment

Címkék: eredmény maraton felkészülés dk

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr664709422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iramszarvas 2012.08.20. 22:33:39

Szép, de nem tudom, nem lett volna-e hasznosabb felmérés egyedül hosszút futni. Mondjuk ez nagyon jó arra, hogy lásd, hova vezet, ha elfutod az elejét... meg persze erősítő edzésnek is jobb. De, gondolom, lassan jönnek a hosszú edzések...

T@Z 2012.08.21. 08:17:33

Nem találok szavakat a tempóra. Egyértelmű és folyamatos a fejlődésed, gratulálok (és irigyellek :) )!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.08.21. 08:54:52

@iramszarvas: Az volt a tervem, hogy egyedül futom, de Vajda Zsuzsi megkért, hogy ne csináljam. Megegyeztünk a párosban.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2012.08.21. 11:06:29

szerintem így volt ez jó, klassz futás volt!

gergoke 2012.08.21. 17:16:36

Szia Gergő!

Örülök, hogy ezt megírtad ide. Lenne egy kérdésem hozzád: annak mi volt az oka a Suhanj! 6-on, hogy a váltásokat nem a váltózónában hajtottátok végre a társaddal, hanem azon kívül? Többször is előfordult ez hajnalban sajnos.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.21. 17:46:36

Iramszarvassal egyetértve, hosszabb szakaszokból több dologra lehetne következtetni. Ezek a 4-8 km-s etapok szerintem rövidek felmérő céljára. Viszont a versenyen gyümölcsöző volt a taktika.

karma.koma 2012.08.21. 22:19:11

Sziasztok,
én is első maratonomra készülök, de meló és egyebek miatt elég nyögvenyelősen mennek az edzések. Az időtervemet már feladtam, most a cél az, hogy élve befejezzem :-) Szóval a kérdésem, ha le tudok futni 25 km-t 5:30-as átlaggal, azt vehetem biztató jelnek arra, hogy le tudom futni a maratont? a tervezett tempóm egyébként 6.00 p/km.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.22. 08:12:19

@karma.koma: nehéz kérdés, egyéntől függ a válasz. Látatlanban azt mondom, 6 perces tempó reális azok alapján, amit írtál. Nagy általánosságban.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.08.22. 09:14:01

@gergoke: láttam, hogy mások is ott váltanak, Tücsi és én is már az utolsókat erőnket is kifacsartuk, a sétálás is elég szögletesen ment. Szóltam Tücsinek, hogy mi is váltsunk ott, ahol a DK csapat szurkol nekünk. Egy körpályán ebből előnyünk nem származik, de ha bárkit is zavart a dolog, akkor utólag is elnézést kérek.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.08.22. 09:15:41

@karma.koma: hasonló szinten lehetünk, nekem ugye 4 óra van becélozva, de én is maradéktalanul elégedett lennék egy 4:15 alatti /6 perces tempójú/ maratonnal.

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2012.08.25. 10:21:27

@karma.koma: nem véletlenül mondják, hogy a maraton 30-32 km-nél kezdődik. Nyilván ez is egyénfüggő, de nálam ez pl. totál igaz. 5:30 körül nekem is megy (menne) 24-25 km, de mire 30-35 km környékére érek elfáradok. (persze nem 5:30-as tempóval haladva addig, hanem már az elejétől tartalékolva) Szóval nálam a 7:00-s átlagtempó jön ki. Nyilván ezer dolgot rosszul csinálok, de ezt csak saját tapasztalattal lehet fejleszteni. :) Amint jönnek a 30-35 km körüli futásaid, sokkal okosabb leszel! :) Hajrá!

Orsi70 2012.09.19. 19:44:22

Gergő! De kár, hogy a S!/-on még nem voltam DK-s!!! Ilyen klassz Szsaszafoto nekem is kellett volna, ha már itthon futottam! :)
Nem baj, Gusztos Petinek nagyon tetszett az egész, remélem lesz jövőre is!!! :)))
A maratonra hajrá!!!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása