Offroad
2013.10.30. 07:41 SeSam
Szóval az úgy volt, hogy Zsófi haverom megkérdezte Twitteren, ki akar vele tartani a 6. Intersport Túranapon egy 30 kilométeres etapra. Én meg úgy gondoltam, mi baj lehet, nosza, menjünk. Pár perccel később már mindkettőnk nevezése el volt intézve.
Érdemes megjegyezni, hogy terepen utoljára családi nyaralások alkalmával voltam. Ugyan nem voltunk kispályás túrázók, több tíz kilométeres utakhoz voltunk szokva egészen kicsi korunktól öcsémmel, tapasztalatnak azért ez sovány. Az emelkedők terén megrekedtem a budapesti futóversenyek során átélhető margitszigeti feljárónál és a Nyugati téri felüljárónál. Ja igen, egyszer felfutottam felszenvedtem magam a Normafához a Moszkva térről, amikor az egyik téli Nike futóklubot ott tartották meg.
Bónuszképp a nálam erdőben sokkal többet szaladgáló Zsófit is elvesztettem az utolsó este: annyira megfájdult a talpa, hogy nem tudta vállalni a rajtot. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy elindulok akkor egyedül. Már csak biciklivel értem ki időben, úgyhogy 15 kilométer tekerés volt a bemelegítés a Csillaghegyi Általános Iskoláig. Bicikli lezár, rajtszám átvesz, felrak, aztán "tűz, Csucsu".
Rögtön az elején elkezdtünk különféle szimpatikus emelkedőkön felmászni, majd nemsokára lépcsőzni. Az út szűk volt, előttem pedig rengeteg túrázó – köztük sok gyerek – kaptatott, úgyhogy lassú volt a tempó. Mindenki nagyon kedvesen elengedett persze, amikor feltűnt nekik, hogy valaki úgy fújtat mögöttük, mint egy rossz 424-es. Gyorsan megtanultam, hogy az emelkedők exponenciálisan fárasztanak ki.
Még jó, hogy a térképet magammal vittem, mert – mint arra az első ellenőrzőpontnál ráébredtem – erre pecséteket is kell gyűjteni a pontokon áthaladáskor. Képben voltam, hiába. Ami viszont hiányzott, az a folyadék-utánpótlás. Magammal nem vittem semmit, az ellenőrzőponton sem volt frissítés. Jó, gondoltam, a következő nincs olyan messze, és amikor a városban futok, sem viszek magammal semmit tíz kilométer feletti távokra. Kicsit rosszul érintett azért, hogy a másodikon is csak pecsétet kaptam a térképemre.
A harmadik ellenőrzőpont neve Szent-kút volt, ez némi optimizmusra adott okot. És valóban rá is találtam a vízforrásra. A táblát csak futtában olvastam el, de a forrás vize amúgy mindenféle nyavalyára is orvosság (állítólag). Majdnem féltávnál mindenesetre iszonyú jólesett. Utána volt egy kút Csobánkáról kifelé menet is, sőt, utólag a szöveges útvonalleírásban is megtaláltam mindkét vízvételi lehetőséget. Ja, hogy ezt előtte kellett volna elolvasni...
A Csobánka utáni hegymászós szakaszhoz nem is ártott a frissítés. Persze amikor épp nem az életemért küzdöttem egy köves lejtőn vagy a dobhártyámban dübörgő pulzusommal voltam felfelé elfoglalva, nagyon tetszett a terepen futás. Sok időt nem pazaroltam a nézelődésre, de a csúcsokról nagyon szép kilátás nyílt a környező völgyekre, főleg hogy addigra már a köd is felszállt. Az őszi erdőt pedig gondolom mindenki el tudja magának képzelni.
Apropó, napsütés, nem éppen októberi volt az időjárás. Sikerült iszonyatosan túlöltözni az eseményt a hosszúnadrággal és hosszúujjú felsővel. Amikor elindultam, még olyan szottyosnak tűnt az idő, meg aggódtam, hogy majd a lombok alatt hűvös lesz. Hát egyáltalán nem volt. A jövőre nézve ez is tanulság, "az ajtón kilépve még fázhat kicsit az ember" aranyszabály nem feledése.
Suhanok lefelé a lejtőn, mint a lavina!
Ja, terepfutó cipőm sem volt. A Flyknit felsőrész kiválóan étengedte a port, a Lunarlon talp meg teljesen szükségtelenül csillapított, meg igazgatott külső talpélre, de hát az ember abban fut, amije van. Az aszfaltos részeken legalább otthon éreztem magam.
Az viszont szuper volt, hogy a késői indulás és a sok túrázó miatt gyakorlatilag végig csak előzgettem, engem nem hagyott le senki. Ez azért kiváló motiváció, akárhogy is nézzük, és mindig találtam valakit előttem, akit utol tudtam érni. Ennyiből talán jobb is, hogy nem értem oda nyolcra, amikor a komoly futók rajtoltak a túrázók előtt. Kicsit lelombozó lett volna a távolodó hátukat nézni végig.
Majd egyszer rájövök, miért tollszárfogással tartom a térképet.
Szóval simán végigértem. Ekkora Rocky Balboának utoljára talán az első maraton után éreztem magam a célban. 3 óra 13 perc 30 másodperc lett a vége, amivel teljesen elégedett vagyok. Ugyan 29 kilométernek volt hirdetve, a TTT szerint inkább csak 28,2 km a táv, nekem pedig 27,9-et mért a Nike+ GPS App. Viszont ebben a huszonnyolc kilométerben volt összesen 948 m szintkülönbség. A lankásabb emelkedőkön igyekeztem kocogni, a durva kaptatókon pedig erőltetett menetben sétáltam, a többi futás.
Egyértelműen teljesen más élmény, mint sík terepen, városban, aszfalton tolni. Amikor egyedül voltam az ösvényeken, odaképzeltem a szarvast.
2 komment
Címkék: verseny beszámoló terepfutás sesam
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.10.30. 07:58:45
SeSam · http://sesam.hu 2013.10.30. 08:40:39
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
