Futók közti köszönés?

2013.12.05. 09:36 angelday

eLzsÉ tegnap éjjel nagyon jól fogalmazta meg a problémát, ezért hozzászólását most teljes terjedelmében kiemelném ide:

A köszönés érdekes dolog, én is mindig morfondírozok rajta.

Amíg a Szigetre jártam, ott eszembe sem jutott köszönni, annyian jöttek szembe, hogy semmi értelmét nem láttam. Az utcán sem köszönök a járókelőknek.

Aztán átszoktam a Népligetbe, ahol sokkal kevesebb a futó, itt tehát köszönök, legalábbis intek a szembe jövőnek, meg akit lehagyok (na, azok miatt nem kell megerőltetnem magam:)

Azt vettem észre párszáz futás után, hogy a nők 95%-a nem köszön. Lehet, hogy egymásnak és jobbképű pasiknak igen, de nekem nem:)
Persze lehet, hogy tartanak tőlem, de azért reálisan nézve nem egy rendszeres futó fogja megtámadni, ha viszont kiépítene egészen laza, akár csak biccentésnyi kapcsolatokat, szerintem nagyobb biztonságban érezhetné magát, hiszen egy csomó "ismerős" lenne párszáz méteres távolságban, még akkor is, ha a Népliget nem egy veszélyes környék.

A pasik viselkedését viszont nem tudom mire vélni.
A törzstagoknak nem derogál odainteni, van egy srác, 20-ban volt a tavalyi SPAR-on, ő tudja venni a fáradságot. Az ős-népligetesek, pl. Róka Laci is értelemszerűen köszön, pedig ő nem is ismer engem, csak én őt:)

Akik ritkán járnak, lesütik a szemüket, vagy néznek mereven maguk elé.

Hozzáteszem, hogy én sem vagyok barátkozós ember, nem igénylem a társaságot, vagy a beszélgetést, de a köszönés az egymást látásból esetleg évek óta ismerő emberek között szerintem alapvető udvariassági követelmény.

Az is érdekes, hogy most, amikor jó az idő, értsd hideg van, a futók legnagyobb része elmarad.
Mire várnak, vajon? Megint a 40 fokra?

Már előre várom a havat, amikor egyedül leszek és annyira szeretek nyújtás közben meginni egy termosz teát:)

52 komment

Címkék: közösség hozzászólás etikett

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr375676641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.12.05. 10:16:41

mi itt Érden köszöngetünk egymásnak, ha vki meglepetésből/óvatosságból nem köszön vissza elsőre, másodszorra általában szokott. :)
néha megszokásból akkor is bólintok, inteka futóknak, ha civilben vagyok, akkor azért értem a fura nézést. :D

tankista cica 2013.12.05. 11:07:29

A sziget az más. Futókorzó. Ott szerintem fel sem merül senkiben a köszöngetési kényszer.
Ellenben a budai alsó rakparton nagyjából ugyanazok az arcok ugyanazon időben járnak, velük gyakran összeintek. Valahogy kialakul hajnali fél hatkor, -3 fokban hogy ugyanannak az idiótaklubnak vagyunk a tagjai.
De a lányok tényleg nem intenek (nem mindenki, tisztelet a kivételnek). És én is leszoktam erről. Nem hiányzik hogy valamelyik elmeroggyant esetleg nekem essen zaklatásért. A minap is futottam egy lány után (gihi.. :D), mikor mögéértem valahol a Lánchíd előtt, akkorát ugrott szegény hogy alig tudtam kikerülni. Azt nem is akarom tudni mire számítot... ehhh... a fejem csóváltam még egy darabig...
Amúgy azt figyeltem meg hogy az idősebbek simán vigyorogva intenek, sőt jóelőre. A fiatalabbak nehézkesebbek. Ha rájuk intek, néha csak döbbent arc és még én érzem hülyén magam. Szocioizé...

angelday 2013.12.05. 11:10:09

@tankista cica: szerintem be lehetne vezetni valami intézményesített programot, hogy "futó vagyok és köszönök"

Motorosok köszönnek intézményesen egymásnak, ha jól tudom.

Zsolt Kovacs 2013.12.05. 11:21:44

Én a futóknak mindig intek .. mondjuk, jó ha 2-vel találkozom/hónap :) .. márcsakhogy sporttársi üdvözlés miatt illik szerintem,. de köszönést nem viszonozni az egyrészt csúnyán kulturálatlan dolog, másrészt hát asszem eléggé nem kedves és barátságtalanság is, hogy szépen fejezzem ki magam ...

Pepinke 2013.12.05. 11:23:44

Itt Óbuda/Aquincum-nál is az van, hogy a hapsik odabiccentenek, vagy intenek egymásnak, de a nők sosem köszönnek vissza. Pedig még csak nem is azt várom, hogy ő köszönjön előre...
Mondjuk ezt a nőkkel szembeni udvariasságban is megfigyeltem: kezdi sok nő azt hinni, hogy az jár és oda se köp, legalább egy köszönömöt, a mosolyról nem is beszélve! (Tisztelet a csodás és drága kivételeknek! :) )

Herr Bruder Netzwerk 2013.12.05. 11:27:31

Kopaszin munkanapokon a hajnali műszakban (nyitáskor) összesen egy futóval szoktam mindig találkozni, vele mindig integetünk. Hétvégén, napközben, amikor (relatív) sokan futnak, nem annyira jellemző az integetés, eltekintve egy-két jellegzetes arctól.

angelday 2013.12.05. 11:27:42

@Pepinke: szerintem a nők azért nem köszönnek, mert azt gondolják (KIS BUTUSKÁIM), hogy akire visszaköszönnek, az egyből úgy érti, hogy "pálya van".

*nevet*

Pepinke 2013.12.05. 11:29:24

@angelday: szerintem is ez az oka, pedig nem kéne ettől tartaniuk, mert csak a második köszönés után hívnám el őket randizni! :)

Ketszeri 2013.12.05. 11:40:02

Futóknak mindig intek+helló, akit kikerülök (sétálók) azoknak megköszönöm.

Ha igazán rossz időben futok akkor ~80% visszaköszön, ha kellemesben akkor 20. A következtetést majd ti levonjátok.

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.12.05. 11:48:15

A Margitszigeten a belső úton futva rendszeresen köszönünk egymásnak. Az ismerősnek ugye alap, hogy köszönünk, de aki fut szembe, annak egy intés, egy helló mindig megy, főleg, mert pár alkalom után már ismerősek vagyunk egymásnak. Van olyan is, akinek a nevét pl. nem tudom, de utcán is többször találkoztunk már, megismer "civilben" is, és köszön. A rakparton futva eddig azt tapasztaltam, hogy a fiúk köszönnek, méghozzá előre!, a lányok viszont nem igazán, volt, aki még a fejét is elfordította. De a futók többsége a városban azért köszön, és mosolyog a "sorstársra". :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.12.05. 13:16:52

Csajoknak mindig köszönök és ezzel le is lepleztem a hátsó szándékaimat. :))) Sok embert látok évek óta az erdőben, velük mindig köszönünk egymásnak.

rhubarbjelly 2013.12.05. 20:11:25

Én nőből vagyok és szoktam köszönni ha futok, még a pasiknak is. Viszont azt megjegyezném, hogy a csajok nekem sem köszönnek vissza, elfordítják a fejüket, pedig nem szoktam lányokat felszedni :-) Tisztelet annak a néhánynak, amelyik köszön, de én ilyennel még nem találakoztam. Sokaig nem ertettem és itthon panaszkodtam futás után h egy csomóan mar megint nem köszöntek vissza. Ma már nem érdekel. Aki köszön az jó fej, aki nem az egy tahó.

angelday 2013.12.05. 21:12:14

@rhubarbjelly: véleményed szerint mi ennek az oka?

hidegchaco 2013.12.05. 21:16:08

Bennem még soha nem merült fel, hogy a lakótelepi kis futópályán köszönjek az ott kocogóknak - még azoknak sem, akikkel évek óta látjuk egymást -, miközen az út túloldalán lévő kiserdőben minden szembejövőnek - szóban vagy intéssel - köszönök. Utóbbi helyen a futók kb. 2/3-a vissza- (vagy előre) köszön.
Talán tényleg kell az az érzés, hogy "mi itt valami egyedi hülyeség kapcsán ismerősök vagyunk", ami értelemszerűen nincs meg ott, ahol tömegek futnak.

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2013.12.05. 22:10:18

Én soha nem köszönök és nekem sem szoktak. Na jó, talán 20 esetből egyszer ( biztos a fenti kommentelők valamelyike), de mire felfogom hogy mi van, már továbbfutottam. Ilyen ez a nagyvárosi élet.

coltaan 2013.12.05. 22:43:45

Én minden futónak köszönök és mindig visszaköszönnek. De én már nagyon vidéki vagyok :-D

coltaan 2013.12.05. 23:45:16

@angelday: Balassagyarmat mellett futok (a városban soha). Terepen, erdőben mondjuk nem sok mindenkinek köszöngethetek :-), aszfalton viszont szinte mindig találkozok valakivel.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2013.12.06. 12:25:07

Ritkán találkozom futóval Érden, de mindig köszönök. Előfordult viszont párszor, hogy rohadtul nem köszöntek vissza. Ilyenkor félig magamban de utána szólok, hogy köcsög :).
Ja, és a járdán ha valaki lehúzódik, félreáll, vagy csak jelét mutatja, hogy kicsit szabadabb utat ad, annak megköszönöm.
Szerdán egy sráccal találkoztam, ő gyorsabb volt és hangosan rám köszönt, én viszonoztam. Ja, és ez kb. reggel fél7 körül

RoGeR 2013.12.06. 14:31:20

Én három hónapot futottam a Monza parkban, ott senki se köszönt senkinek, mert zsúfolásig volt a terület futóval, gyalogossal, bringással, stb, stb.

Most, hogy hazajöttem Magyarországra a környékünkön nem nagyon láttam futót. :)

Katalin Porumb 2013.12.07. 14:24:01

Hm....a köszönés sok embernél gyerekszoba kérdése ...Mivel vidéki vagyok futás közben a szembejövő embernek- értsd. Mari néni, Józsi bácsi, Pannika, Annuska- odaintek.... Szomorú hogy manapság azon gondolkodunk, hogy miért nem bődül nekünk oda a szembejövő.

coltaan 2013.12.07. 14:34:56

@Katalin Porumb: hi, te merre futkározol? ;-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.12.07. 15:57:43

Én elkezdtem egy pár hónapja, hogy minden szembejövő futónak köszönök és feltartott hüvelykujjal mutatom, hogy fasza gyerek vagy, ha ilyen hidegben is itt futsz a rakparton. 90% felnéz és köszön. Lányok tényleg félénkebbek :-)

Katalin Porumb 2013.12.07. 16:13:54

@coltaan:Gyarmatról származom, egyébként meg a Cserhát alján szaladgálok...

coltaan 2013.12.07. 17:32:29

@Katalin Porumb: én ebben a pillanatban estem be a gyarmat-csesztve-bakópuszta-szügy-gyarmat félmaratonról :-D

angelday 2013.12.07. 18:32:07

@coltaan: @Katalin Porumb: ugye most nem az van, hogy ti a Futóblogon találtok egymásra, a köszönés tekintetében?

Katalin Porumb 2013.12.07. 18:38:31

@coltaan: én most lázasan itthon. A félmaratoni edzés nálam: dengeleg-héhalom-palotás-kisbágyon-szirák-dengeleg. :)
@angelday: fura...kicsi a világ, de szerintem nem ismerjük egymást....én már nagyon régen, kb.20 éve elkerültem a városból.

coltaan 2013.12.07. 18:42:51

@angelday: LOL, nem egy helyen futunk, mint olvastad, csak földik vagyunk. ;-)
ma egyébként senkit nem láttam, pedig elég sokat futottam aszfalton. mondjuk a szél iszonyat durcás volt, de erre találták ki a megfelelő ruházatot :-D

coltaan 2013.12.07. 18:44:18

@Katalin Porumb: nekem életem első félmaratoni távja volt, ennek megfelelően nagyon büszke vagyok rá :-D
ha azt veszem, hogy csak 9 hete kezdtem futni...

Katalin Porumb 2013.12.07. 19:12:25

@coltaan: akkor belehúztál a rock'n'rollba! Gratula! És, hogy ment???

coltaan 2013.12.07. 21:10:13

@Katalin Porumb: Azt hiszem erre mondják, hogy simán.
Lehet írnom kellene egy bejegyzést a 'Hogyan fussunk félmaratont nulláról két hónap alatt' címmel ;-)
Azt hiszem a pulzuskontroll (szívfrekvencia) a kulcsszó. Az elejétől (október 5-én futottam először) csak erre figyeltem, eleinte 136-os HRM átlagot tartottam (dombon fel kicsit több, lefelé kevesebb), majd nagyon picit emeltem 140-re. Ma is ennyivel futottam a félmaratont. nem fáradtam el, nem vagyok kihajtva, ment volna gyorsabban is, de nem az volt a cél. 6:30-as (átlag) kilométereket terveztem, 6:28 sikerült. Majdnem tökéletes.
Egyelőre nem merek jobban hajtani, majd ha voltam orvosnál és azt mondják a 28 év cigaretta (napi két doboz) hagyott még esélyt ennél jobb teljesítményre :-D

SzJucus 2013.12.07. 21:43:08

Ne is reménykedj benne, hogyha leesik a hó, akkor egyedül futhatsz majd a Népligetben, mert én is ott leszek! :) És én szoktam inteni...

Katalin Porumb 2013.12.07. 21:45:01

Ismerek ilyen ultrást, de te szerintem nézesd meg magad sportorvossal... Elötte sportoltál valaha?

coltaan 2013.12.07. 22:10:21

@Katalin Porumb: Rendszeresen nem. Jártam pár évig vadvízi kajakozni, lovagoltam, de ezek egyike sem volt rendszeres. Nagyon régen aktívabb voltam, tájfutást is csináltam annó, de 25 éve (20 évesen) abbahagytam a rendszeres sportot. Ebből kiszámolható, hogy most 45 éves vagyok. Cirka 1/4 század kihagyás után nyomtam egy reboot-ot :-D

Katalin Porumb 2013.12.07. 22:26:08

Visszatérve az eredeti témához, szerintem nekem nem köszönnétek, mert az idegenekre úgy nézek, hogy „ letépem a fejed, ha hozzámszólsz” . :D :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.12.08. 07:54:43

@coltaan: Ha még nem indítottál saját futóblogot és nem akarsz ezért az egy posztért indítani, akkor mi szívesen kirakjuk az írást a mi blogunkra! :)
Ja, és HELLÓ! :)

@Katalin Porumb: ...és meg is teszed, meg egy kicsit igazítasz rajta martensszel is. :D

Katalin Porumb 2013.12.08. 09:03:13

@rrroka: na ezen visítva röhögtem :D
mondasz valamit, de abban meg nem lehet futni kényelmesen.(A Nike-n volt egy lány akivel futottam egy kilométert.....)

coltaan 2013.12.08. 12:39:22

@rrroka: ok, megírom, teszek hozzá pár képet is, mert az első naptól kezdve runkeeper-t használok, minden adatom megvan.
Ha jól látom nálatok inkább advanced futók olvasnak, nem tudom nekik mennyire hasznos ez az infó :-)
Érdekes, hogy épp az előbb mondta egy ismerősöm, a futó barátai alapból kétségbe vonták a szavaimat, mert állítólag nem lehet ilyen korban, ilyen előélettel, ennyi idő alatt ilyen eredményt elérni. Hát pedig de :-D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.12.08. 17:50:45

@coltaan: hát figyelj, futás közben nem cigiztél nyilván, az mekkora előny már! meg 28 év anaerob edzés! :D

himmelhergott 2013.12.09. 00:27:10

rendszeresen futok a népligetben. nekem is ilyen tapasztalataim vannak. Azért a lányoknak nem árt vigyázni, kurvák, hímringyók kutyások hozzá tartoznak a ligethez.
Nyaranta ritkábban megyek ide mert a közvilágítás fényét elfedi a fák lombozata, emiatt szinte teljes a sötétség.

JoeJoe74 2013.12.09. 12:49:03

A népligetben én is köszönök mindenkinek, de van aki fel sem néz. Nekik már a második körön nem is intek.
Hollandiában amikor sikerült futnom párszor a 2X3 sávos kihalt út másik oldaláról odaintettek (és pont egy lány), illetve volt hogy bringások köszöntek, gondolom ha már úgyis a szemerkélő esőben nyomulunk... :)

coltaan 2013.12.09. 13:09:11

@rrroka: telefonos interjút csináltam szívdokival, ennek eredményeként péntek 13 számomra a terheléses EKG és szív ultrahang napja lesz. addig is csak kettő db 8km-es futást engedélyeztek, azt is csak max 120 körüli pulzussal :-/
..mondjuk épeszű ember ezeket az életmód váltás előtt teszi meg...

eLzsÉ 2013.12.11. 03:40:02

@himmelhergott:

Nem gondoltam volna, hogy poszt lesz egy hozzászólásomból:)

"Azért a lányoknak nem árt vigyázni, kurvák, hímringyók kutyások hozzá tartoznak a ligethez."

Kétségtelen, mint ahogy a drogosok is, de ezek általában ártalmatlanok és emellett jobbára erős a rendőri jelenlét is.

De aki naponta szembefut, férfi, vagy nő, aligha tartozik ezen csoportokba.

Én ott már mindenkit ismerek, minden kutyát, minden futót.
Még a Fradi futballistáit is, akik ott alapoznak.

Ha meg ismerjük egymást, akkor köszönünk, automatikusan, szerintem.

Vagy nem...:)

Nem egy kardinális kérdés ez, csak feltűnt.

DSL · http://runbabyrun.blog.hu/ 2013.12.16. 14:55:12

Na es az milyen amikor en koszonok (csaj vagyok) a tobbi futonak aki szembe jon, pl pasiknak es ok nem koszonnek vissza? Itt uzennem nekik, h nem felszedes celkjabol koszonok! Nekem azonmban ettol mar kezd elmenni a kedvem. Viszont aki koszon annak visszakoszonok es mosolygok, mert ennek igy kene lennie.

rhubarbjelly 2013.12.21. 09:58:09

@angelday: most erre így azt válaszolnám, hogy talán kissé magasan hordják az orrukat :-D

hidegchaco 2014.02.16. 19:21:27

@eLzsÉ: >>"Azért a lányoknak nem árt vigyázni, kurvák, hímringyók kutyások hozzá tartoznak a ligethez."

Kétségtelen, mint ahogy a drogosok is, de ezek általában ártalmatlanok és emellett jobbára erős a rendőri jelenlét is.<<

Háááát, női és férfiqrvákból és kutyásokól valóban akad bőven (én rendőrt eddig csak egyszer láttam: az Üllői úti részen, amikor Fradi-UTE meccs volt), de tény, hogy konfliktusról nem tudok. A köszönés viszont igen ritka itt: ma volt egy mosolygós szőke lány, aki engedett köszönni, de a másik szembefutó az következetesen elnézett mindig a nirvánába.
Ezzel szemben a Halmi-erdőben tegnap tartott (mint utólag számomra kiderült, az ún. "közösségi" kategóriába tartozó) futóversenyen nem csak köszönés, de bemutatkozás is volt, plusz a neveket ráírtuk a rajtszámra - igazán bájos rendezvény volt.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása