Kis színesek

2009.04.20. 15:17 tvjudit

Azt hiszem, talán ez az egyetlen szintje ennek a most lezárult kihívásnak, ahol ugyanannyi résztvevő van az egyik és a másik oldalon is. Gondolkodtam rajta, hogy stratégiailag helyes-e megosztanom, a magam részéről a végén még 40 kilit dobtam be a lány csapat gyűjteményébe, amely igen szép hosszra gyarapodott az elmúlt 5 hétben. Pláne, hogy az induláskor többünknek (elsősorban a lányoknak) voltak apró-cseprő technikai nehézségei.

Elég mozgalmas hét áll mögöttem munkailag (4 nap 6 napnyi munka), egyébileg (háznézőben Pályott és Pilisett) és hát futásilag is. Húsvét hétfőn a Vértesben voltunk kéktúrázni. A fiúkat kiraktuk Bakonykútin, mi lányok pedig visszamentünk Gántra, ahol az aznapi maratonnyi etap végét betervezte a kis csapat. Én a logisztikai problémák elkerülése véget innen futottam egy oda-vissza másfél, azaz összesen 3 órát a kéktúra mentén. Kiváló idő, kényelmes, jól futható útvonal és 140-es átlagpulzus volt az „étlapon”. Jó ízű lakmározás volt, hibátlan körítéssel.

Kedd spinning, szerda reggel Hármashatár-hegy, csütörtök este egy kis résztáv a Margitszigeten. Persze csak finoman, hogy az a fránya pulzus ne nagyon menjen 160 fölé. A sziget most is olyan volt, mint egy fesztivál helyszíne. Folyamatos áramlás, jövés-menés, bringózás és dohányfüst, motoszkáló sün a Palatinus gyepén és émelyítően édes orgonaillat. Mindenesetre éles a kontraszt a Vértes és a Margitsziget között. De azért néha jó ott is rohangászni. Jó, hogy van egy ilyen szigete a fővárosnak.

A jövő héten pedig Mátrabérc. Eddigi legnehezebb túrám, szóval már készülök nagyon. Az útvonalat hetek óta tanulmányozom a turistatérképen, az itinert kinyomtattam, frissítőpontok számát, távolságát jegyeztem, korábbi teljesítőket többször is „zaklattam”. Időtervem nincs. Hogy is lehetne, nem csináltam még ilyet soha, ilyen hosszan, ilyen sok szinttel. Viszont szombaton futom meg az idei ezredik kilimet. Ebben a pillanatban még egy félmaraton hiányzik addig. Sok hosszút futottam idén és sok hegyre felmásztam. Az edzésnaplóm szerint kb. 5 és fél napot mozogtam összességében, ami kimondva nem is tűnik annyira soknak. Jövő szombaton tehát kicsit alaposabban szemügyre veszem a Mátrát, avagy a csupasz láb nem feltétel, hisz az aerodinamikának ott nem igazán lesz szerepe a sok-sok, dinamikus haladást nehezítő körülmény miatt.

8 komment

Címkék: térkép résztáv vértes sziget mátra túra kéktúra itiner

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr761070704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ombre 2009.04.20. 20:17:13

mátrabérc, az borzasztó

csigaszem 2009.04.21. 12:50:33

Sziasztok!

Találtam egy oldalt, ahol szerintem nektek is helyetek lenne!

www.hurrakirandulunk.com/

Tulajdonképpen közösségi oldal kirándulóknak, tervezésre, informálódásra, mesélésre is kiválóan alkalmas!


Gergő

potyesz 2009.04.21. 15:25:54

@Borsii: SSSSSSSSSUN, SSSSSUN!!! Mellesleg jo volt a post Birdie, en is kedvet kaptam a turazashoz :)

vangelis1978 2009.04.22. 16:09:46

A lábat nem fontos borotválni , legalábbis férfiaknál.Viszont a hónaljakat igen.MIóta borotválom, még ha nem tudok lezuhanyozni egy maraton után,akkor sem vagyok testillatú.Meg szex közben sem mellékes,hogy az ember milyen illatú lesz:).

vangelis1978 2009.04.22. 16:14:01

ó ezt nem ide akartam mindegy.Remélem, megbocsátottok:fáradt vagyok, hála az extra fogyókúrámnak.

tzh 2009.04.28. 11:47:32

A Hanák Kolos Te honlapján tegnap már fent voltak az eredmények, grat a 9:19-hez :) Kemény időeredmény

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása