Kárpátok, tehenek, esztenakutyák

2009.05.21. 14:09 Winkler Róbert

Az előrelátás a pokolban is előrelátás: nem hiába vittem futócuccot a motorostúrára. Gyergyószentmiklósi panziónk igazából nem a városban, hanem már jócskán kint a hegyen volt, úgyhogy megkérdeztem vezetőnket, BMW-s Pistát, merre vezet az a földút a ház mögött, de főleg milyen messze? Rendes endurósként már természetesen lejárta motorral, úgyhogy egészen konkrét választ tudott adni: 7-8 kilométer végig felfelé, az erdőszélen.

Perfekt!

Valahol félút táján összefutottam, vagyis inkább találkoztam Gumis Rudival, aki már lefelé motorozott a hegyről, és óva intett a harapós kutyáktól. Bizony, az esztenakutya nem akármi, még a Búvár zsebkönyvek kutyás kötetében is benne volt: az esztenakutya a havasi legelőkre, az esztenákra kihajtott nyájakat őrzi. Nem elismert fajta, csak amolyan nagy vonalakban kuvaszszerű, és persze kurvára harapós.

Futócuccot vittem, de Plus karkötőt és pulzusmérőt nem, pedig érdemes lett volna. A szintkülönbség szerintem Szasza kényes ízlését is kielégítette volna; pont annyi, hogy kocogós tempóban lehessen haladni felfelé, de végig határozottan emelkedik. A pulzusomra nagyon kíváncsi lettem volna, mert a rendes esti futásokon a népszigeti, kétemeletnyi lépcsőtől felmegy 170 környékére, így viszont sose tudom meg, mennyi lehetett. A távot se tudtam mérni, úgyhogy 40 percet futottam felfelé, hogy tutira meglegyen az összesen 10 kilométer.

Igazán idillikus a Kárpátokban hegyre futni, örültem, hogy szorítottam helyet a futócuccnak. Annyira persze nem zavartalan az idill, és itt természetesen nem arra gondolok, hogy a földút melletti patak időnként túlcsobogja az MP3 lejátszót, vagy hogy ráadásul több kisebb ér folyik keresztül a kavicsos dűlőúton. Hanem bizony egyrészt még az ennyire természetközeli, civilizáció-távoli helyeken is vannak elhajigált pillepalackok, de leginkább tehenek. Sokáig csak a lepényeket láttam és kerülgettem, a róluk felszálló legyek pedig engem, attól függetlenül azért jó itt futni.

Aztán beértem a teheneket. Hogy miért rettegnek ennyire a tehenek, nem tudom, de egész szaporán kezdtek futni előlem, egyszer még egy szügymagasságban elhelyezett rönköt is odébblöktek, amin épp két favágó dolgozott klasszikus kétszemélyes kézifűrésszel, szakasztott mint a rajzfilmekben. Méltatlankodva néztek rám, én meg mentegetőzve vissza: bocs, én csak futok, nem a teheneket kergetem, bár a látszat tagadhatatlanul ellenem szól.

Végül a szűk hely dacára megelőztem a gulyát, a tehenek sem egymást, sem engem nem tapostak össze és nyársaltak fel, viszont egy utánfutó-kunyhóhoz értem, és ott voltak a kutyák, négyen. A legnagyobb meg is indult felém ugatva, de rutinos szem egyből látja, hogy ez nem támadás, inkább bátortalan barátkozási szándék. A végeredmény: nem tudtam odamutyi-mutyizni magamhoz, csak egy kis bundás kutya merészkedett át a patakon, őt még talán nem ütötték-rúgták annyit. Ahogy megdögönyöztem a kicsit, átjött a nagy is, óvatosan megkerült és hátulról megszaglászott, de ahogy kinyújtottam felé a kezem, valami egész abszurd távon ugrott hátra. Na mondom, srácok, jó volt veletek beszélgetni, kicsit lazsálhattam az emelkedőn, de most már mennem kell, agyő!

Találkoztam még egy bundással később, de az valóságos Geronimóként bujkálva menekült előlem. Mit művelnek a székelyek a kutyáikkal? Na mindegy, a lényeg, hogy a négy napos motorostúrán két tízest is sikerült futnom, amivel úgy éreztem, megszolgáltam az esti pacallevest az elképesztő fajsúlyú székely kenyérrel, és átmenetileg megint embernek éreztem magam.

(A képekért köszönet az emot.hu-nak)

14 komment

Címkék: erdély futás szint tehenek székely gulya emelkedő kárpátok esztenakutya kézifűrész

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr941135454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exchange_student (törölt) 2009.05.21. 16:31:02

Esztenakutyákkal vigyázni kell.Erre előre szóltam volna :)

Egyszer annyira megtetszett a táj Kovászna mellett, hogy megittunk ketten egy üveg pálinkát egy réten du 14-kor.
Arra ébredtünk, hogy 3 kutya áll körbe és elég hangosan ugattak is meg morogtak, nem a jófej bundás fajtából valók voltak.
Nálunk is volt ott futás, na persze nem futócuccban.

Qrva jó a 40 perc/10 kmes távon főleg emelkedőn! Congratz!

Amúgy én nemrég kezdtem el futni (kb fél éve) a római dunaparton fel a Büdös árokig (Békásmegyer vége) meg vissza haza, ez 9,2 km de én csak 63 perc körül tudom ezt jelenleg abszolválni. Szal' ez még nem is futás csak kocogás de néha már élvezem. Persze még fogyni is kéne pár kilót (jelenleg 186 cm 90 kg) utána jobb lesz.

balota 2009.05.21. 17:37:46

@FrankoNéro: Csak az odaút volt 40 perc, nem oda-vissza.
Én két éve voltam Erdélyben egy hetet. Hihetetlenül szép, a levegöt harapni lehet, a vendégszeretet példás, a pálinka erös. Egy kis Magyarország Románia közepén.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.22. 06:15:03

Robi, örülök, h nem faltak fel az ebek. :)

@FrankoNéro: a 60 perces tíz kiri se rossz, sőt, azt meg mindjárt el fogod érni az edzésekkel, elhiheted. hajrá!

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.22. 08:43:08

@FrankoNéro: én egy hete pulzusméréssel futok és 6-7 perccel kell lassabban futnom a tíz kilómétereket, mint előtte. Így nekem is 55 perc körül vannak. Nehezen is dolgozom fel ezeket az időeredményeimet. Eddig minden edzésem arról szólt, hogy az előző napi időt megdöntsem. Aztán vagy sikerül, vagy nem. :))))

zsolababe 2009.05.22. 09:31:15

@BGy: egy ideig az a modszer tok jol mukodik.. az elejen szerintem meg felesleges a pulzusmeros modszer mert lassabban(de biztosabban) fejlodsz es kevesebb a sikerelmeny... az elejen erdemes folyton az elozo napi idoeredmenyeddel versenyezni es amikor mar egy aranylag elfogadhato szintet eler az ember akkor nekiallni pulzusmerovel jol lelassulni:) ..viszont addigra mar nem adod fel ugysem mert megszeretted a futast :)

kg_kilo 2009.05.22. 10:27:20

Imadom ezeket az 'Gumis Rudi' meg "Bmw-s Pisti' neveket. :)
A telefonom tele van ilyenekkel, mint Hifi Tibi, Pemzli Gyuri, Gumi Kocso meg a legjobb, a Pizzas Csavo... szegenynek mar a nevet se tudom, de azt igen, miert fontos :D

Nimandi 2009.05.22. 11:55:32

@zsolababe:
Én vitába szállnék, azaz inkább azt mondom, nekem éppen a pulzusmérős módszer jött be. Kb. hét hónapja futok, és az első alkalom után ideirányított a futótársam, elolvastam az összes bejegyzést ám. ,)

Ennek eredményeképpen a második futásomat már pulzusmérővel nyomtam, és azóta szinte mindig, habár egyre kevésbé érdekes, nem kontrollt ad, inkább csak tájékoztat arról, amit amúgy is érzek.

Nem az a nehéz, hogy 150-160-as pulzussal fusson egy ember, aki akkor kezdi a futást, és emiatt elég kidolgozatlan úgymond a keringése, a tüdeje, ezért egy padka átlépésétől már 170 lesz. ,) Hanem az, hogy nagyon lassan kell futnod a többiekhez képest, éppen akkor, amikor amúgy is úgy érzed, hogy szendvicsemberként hordozod magadon a kezdőséged - holott voltaképp mindenki leszarja, vagy ami még jobb, kedvesen és örömmel állnak hozzád, mert immár te is elkezdtél valamit, amit szeretnek.

Mi vezettük a hét hónapnyi futás adatait, és így látszik igazán, hogy lettek egyre nagyobbak a távok, hogy alakult lassan, de biztosan, hogy ugyanazzal a tempóval vagy gyorsabban már sokkal alacsonyabb pulzussal futunk.

Bő egy hete újra csak egy szigetkört futottunk, és amíg kezdéskor örültem, ha 6:30 volt egy kilométer 166-os pulzussal, most könnyedén futottuk le 150-es pulzussal 5:40-es km-es sebességgel, beszélgetve.

Viszont csak a lassú és hosszú futás nem jó, mert unalmas, mi félmaratonra készültünk, és 3 hónapig egy edzéstervet próbáltunk nagyjából követni. Így volt mindenféle futás, meg izgalom is, meg tervek. Éééés. Múlt hét szombaton lefutottuk a félmaratont, és talán csalás volt, de nem akartunk meghalni sem közben, sem az utolsó métereken, sem utána, hanem örülni, hogy ezt is tudjuk. Végül átlag 6:25-ös km-ekkel futottuk le, de egyszer majd kipróbálom, milyen tényleg minden erőt rászánni, és a végén fel is élni, ami van.

(Na, csak eldicsekedhettem jó bő lére eresztve, de hát annyiból ontopik, hogy felkészülés alatt végig a Futóblog csecsén lógtam. ,) Ez de szép mondat lett. ,)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.22. 15:27:17

A pulzusmérős futáshoz még annyi hozzátartozik, hogy ha jó csaj jön szembe, akkor gazella módjára futok, de aztán visszaveszek. Ez kb. 10 bpm-et jelent pluszba, rontja az átlagot, de a kialakult faszagyerek imidzsemet nem áldozhatom fel a tudományos futás oltárán. :))))
@Nimandi: ez is jó oldal: powerhiker.fw.hu

Mylady 2009.05.22. 23:12:51

A pulzusméréshez kérdezném: tudom, hogy ez némileg egyénfüggő, de végülis mi az a tartomány, amiben futni kellene?
Én a 150-160-at lőttem be magamnak, de egy kollégám szerint hülye vagyok, az nagyon magas, 120 a jó. Én a 120-at nagyon alacsonynak érzem.

bodlac 2009.05.22. 23:49:26

120-az nagyon alacsony, jobb nagymamák ennyinél horgolnak zonkit. A 150-160 inkább hihetőnek tűnik, de ez nagyon egyén függő, a max és nyugalmi szívritmusod ismerete nélkül nem lehet igazán megmondani. Legalább az életkort közölnöd kellene.

Steve01 2009.05.23. 12:46:13

@Mylady: Igaza van az előttem szólónak.A 120 valóban alacsony.Legfeljebb regeneráló átmozgatáshoz jó, de fejlődéshez semmi esetre sem.
Nagy általánosságban elfogadott, hogy a maximumpulzus egyenlő: 220-életkor.Pl 30 évesen 190.Nyugalmi pulzust pedig meg tudod mérni közvetlenül a reggeli ébredés után.A kettő különbözete lesz a használható pulzustartományod.
Azután itt egy kis segítség:www.edzesonline.hu/edzesterv/68/pulzusmeres_3_pulzustablazat_kitoltese

Mylady 2009.05.23. 13:13:52

köszi, megnyugodtam, nem én vagyok a hülye :)
egyébként 32, a nyugalmi pulzusom kb 60
10-13 km-t szoktam futni, 1-2x egy héten
mostanában kezdtem el a pulzusmérőt használni, 150-160-at számoltam és az nekem jónak is tűnik futás közben (bár nem értek hozzá)

Nimandi 2009.05.23. 14:55:56

@BGy:
Wow, köszi, tényleg jó kis oldal!

jacky13 2009.09.03. 13:28:07

Eh :(, ha így tudom h errefele vagy esetleg találkozhattunk volna, amúgy látom megtapasztaltad azt amit én lassan megszokok(tegnap 15 csípőig érő bundással találkoztam, kishíján megettek). Amúgy gondolom a kutyák majdnem hülyét kaptak, hogy nem ijedtél meg a "barátkozási szándékuktól", errefele általában elég ha 1 kicsit barátkoznak és máris üres a területük :P

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása