ULTRABALATON 2009

2009.06.26. 10:15 szasza75

Gál Andi korábbi vendégírónk ismét megmérettette magát az ULTRABALATON egyéni versenyszámában. Az ő beszámolóját olvashatjátok:

UB 2009. -- 26:19:28

Avagy új PB (szerk.: personal best -- egyéni legjobb) a tókörön, amiről néhány nappal ezelőtt még álmodni sem mertem volna.

Nem így telt el az elmúlt időszak, az elmúlt félév nem a futásról szólt az életemben. Akik ismernek, tudják rólam, hogy néhány hete kissé pánikba is estem emiatt. Kevés hosszú edzés (szám szerint 6-7 db hosszú futás, amiből mindössze három volt 50 km felett). Hogyan lehet hosszú edzés nélkül nekiugrani egy ilyen hosszú versenynek? Hogyan lehet anélkül odaállni, hogy az ember igazán felkészültnek érezze magát? Ez nem egy sétagalopp, nem könnyű fun-run. Nem lehet úgy odaállni a rajtvonalhoz - vagy legalábbis nem célszerű - hogy az ember egy picit is kétségesnek érezze a célbaérését. Úgy kell odállni, hogy: KÖRBEFUTOK.

No, ez az, ami hiányzott belőlem az utolsó hetekben. Persze, az fel sem merült bennem, hogy nem indulok el. Túl sok kellemes emlék fűz már ehhez a versenyhez. Próbáltam minél reálisabban megközelíteni a dolgot, és erősen benne volt a pakliban, hogy bizony nem érek körbe. Részben, mert hiányoznak az edzésnaplómból a hosszú edzések, és részben, mert nem látom igazán az utat magam előtt, bizonytalan vagyok. Erről meg is emlékeztem dióhéjban egy blogbejegyzésemben, aminek két eredménye lett.

Egyrészt elfogadtam, hogy nem biztos a célba érés. Ami persze soha, semmilyen körülmények között nem lehet biztos, de ez a megközelítés egy picit inkább arra hajlott, hogy megszűnt bennem a nyomás. Nem volt bennem elvárás saját magammal szemben, és ez valahogy rengeteget könnyített az utolsó napokon. A másik pedig, hogy a kedves futós barátaim elhitették velem talán a legfontosabbat, hogy nem az elmúlt félév edzésmunkája, hanem az elmúlt évek munkája adja meg a fizikai erőt, a többi pedig - azt már minden futó tudja: fejben dől el.

Mire 2009. június 20. szombat 10:00 óra lett, minden összeállt. Teljes nyugalomban álltam a rajtnál. Az esőre hajló idő azért adott némi aggodalomra okot. Az eső jó, de rövid futásokon. Ha hamar letudom a futást, és átöltözök szárazba.

Hűvös időben rajtoltunk, az eső eleinte elkerült bennünket. Kellemesen, beszélgetős tempóban gyűrtük a dombokat. A Káli- medence gyönyörű falvait végre meg tudtam csodálni. Tavaly ilyenkor az aszfalt hullámzott a szemem előtt a hőségtől, most viszont élvezhettem a kilátást, bámészkodhattam kedvemre, jólesett a mozgás. Ez így ment gyakorlatilag az első 120 km-en keresztül. Ha valaki szemből nézett volna, azt látta volna, hogy végig mosolygok. Nem fáj, nincs holtpont, jólesik és élvezem. Közben imába foglalom cimboráim nevét, akik annyit bíztattak, annyit győzködtek az utolsó napokban. Igazuk lett, igazatok lett. A felkészülés bennem volt, csak el kellett hinnem, hogy idén is menni fog. És ráadásul nem emlékszem az eddigi futásaim során, hogy valaha is lett volna egyben futott 120 km mindenféle holtpont nélkül, könnyedén.

Ne szaladjunk ennyire előre: az eső utolért, még a dombokon. Hideg eső volt, erős széllel. A póló, rövidgatya kombináció kezdett kevésnek bizonyulni. Jano intézkedett, fedett buszmegálló híján a kocsi hátulját varázsolta gyorsan öltözőfülkévé. Hosszúgatya, új póló, vastag esőálló dzseki lett az új öltözék. Mire Keszthelyre értem nemcsak elállt az eső, de meg is száradt rajtam a dzseki. Megvan az első harmad, eddig jó. Egy valami nehezítette csak a dolgomat, sokat kellett bokroznom. Sosem voltak ilyen problémáim ultraversenyen, de ez egy picit olyan, mintha minden verseny mellé kijárna valami plusz nehezítés, valami extra feladat, amit meg kell oldani. Nekem aznapra ez jutott. Így hát bokroztam, szorgalmasan.

Keszthely után nem sokkal belátni a Balatont hosszában. Olyan arca volt, amit eddig még sosem láttam. A viharosra hajló időben tó helyett leginkább egy homokdombra hasonlított. De a mi tengerünk, és így is a legszebb. Kár, hogy nem volt nálam fényképezőgép, bár valószínűleg nem tudtam volna olyan művészien megörökíteni, de az emlékeimben megőrzöm.

Eszterék pontján, valahol Berényben jól belakmározom. Minden van, mi szem szájnak ingere: leves, tészta és kávé, a szokásos frissítők mellé. Lelkes személyzet ugrált körbe, királynőnek érztem magam. Nem ültem le, guggolva lapátoltam magamba a tésztát. A leülés nem tesz jót, próbáltam elkerülni, ameddig csak lehet. Viszont a guggolás jólesik. Illetve csak jólesne, ha nem húzódna tőle a talpamban a sok-sok hólyag, amit az esős szakaszon begyűjtöttem. Zoknit váltok, többször is, meg babakrémezem a lábfejemet, de a cipő marad. Úgy, ahogy van, vizesen, büdösen, de kényelmesen. A hólyagokat meg elviselem, majd előbb-utóbb úgyis kipukkadnak - így gondoltam akkor.

Jóllakottan továbbloholtam, előzgettem, folyamatosan. Meg is jegyezték a kísérőim, hogy az utolsó szakaszon gyakorlatilag csak előzök, és előzök. Igen, tényleg jól megy. Próbáltam azért nem elfutni magam, messze még a vége. Nem hagyhattam a lábaimat, hogy 6 percesen belülre gyorsuljanak. Érzésre 6:10-6:20 a tempó, közeledtem Boglár felé.

Ez volt az a pont, ahol tavaly minden jó irányba változott. A verseny első fele volt számomra borzasztó nehéz, az első felén voltak csak megoldhatatlannak tűnő gondjaim. Peti, Kazuár, sós krumpli, és Paff. Bármikor eszembe jut, csak mosolyogni tudok. Paff azóta szimbólum. Minden héten legalább egyszer meghallgatom, és az idei farsangi bálon Paff a bűvös sárkánynak öltöztem. Legalább négy órámba telt, mire megvarrtam a sárkányfejeket, de nem adtam fel. Ez alatt egy hosszú edzést letudhattam volna, de Paff sokkal többet jelent. :-)

Várom most is Boglárt, nagyon. És nem csalódom. Kapok Paff a bűvös sárkányt. Peti intézkedett, és egy egész kórus verbuválódik össze a ponton. Hihetetlenek voltatok srácok!

Most nem vagyok rosszul, mint egy évvel ezelőtt, nem is időzöm a ponton sokat. Tovább kell menni. Túl vagyok a felén, de még mindig messze a vége. Valahol ez után kezdődnek a nehézségek is. Nem történt semmi különösebb baj. A szokásos bokrozás, már megszokottá vált, viszont fáradni kezdtem.

Józan ésszel kalkulálva ennek a fáradtságérzésnek hamarabb be kellett volna következnie. Földvár, Siófok, Világos nagyon nehezen követik egymást. Siófokon William várt. Kezembe nyomott egy paradicsomlevet, és meglepődött, hogy mindet lehúzom. Jólesik, tulajdonképpen mindent bevesz a gyomrom. Enni kell, mert evés nélkül nem lehet menni. Mivel étvágyam van, bármit megeszek.

Edittől kaptam vaníliás halvát, jólesett. Közben kókuszgolyó, és dinnye, majdnem mindenhol. Ja, és a legfontosabb: mazsola. A frissítőasztalokon a legjobb mazsola, amit valaha életemben ettem. Nem száraz, apró, hanem hatalmas, húsos falatok. Szinte sehol sem hagytam ki.

A löszfal tetején Steve családnál elidőzöm kicsit. SK megmasszírozott, közben forró teát kaptam. Olyan, mint tavaly Siófokon. Akkor Nyuszi masszírozott, kényeztetett kicsit. Most SK látja el ugyanazt a feladatot. Jól csinálja. :-)

Közben rásandítottam a kísérőimre, három szemrehányó szempár üzeni hangtalanul: indulni kéne. Kemény küzdelemmel, talpra álltam. Elindultam azon a szakaszon, amit nagyon nem szeretek. Fűzfőig az út hosszú, és nem halad sehová, vagy legalábbis nem közeledik Tihany irányába.

Elhatároztam, hogy ezt a szakaszt csakazértis megszeretem. Eljátszom a gondolattal, melyik házat venném meg. Mindegyik házikóban, kis telekben láttam valami fantáziát. Ezek nem a tóparti strandos telkek, de igazi pihenésre alkalmas kis helyek. A talpam hólyagjai egyre elviselhetetlenebbül fájtak, és ez kiült az arcomra.

Önkívületben lecsesztem még a kerítés mögött ugató kutyát is. Nehéz, és egyre nehezebb. Beugrottam egy bokorba, nem vettem észre, hogy tüskés. Visszafelé nem eresztett. "Hagyjál" - megpróbáltam kitépni magam.

Nem éreztem már azt a könnyed futást, amit az elején éreztem. Kísérőim is már messzire elkerültek. Hol futottam, hol gyalogoltam. A futást a keringésem már nem bírja túl hosszú ideig, a gyaloglással viszont sokára érnék be, és már nagyon a célt akarom.

Csopak frissítőponton egy kisbaba várt. Ragyogó kék szemekkel bámult rám. Beszéltem hozzá, tündéri kis arca rám mosolygott. Rám, a piszkos, izzadt, csapzott nénire. Hihetetlen, micsoda energiát, erőt lehet ezekből a pici babákból is meríteni. Jobb kedvem lett. Ráadásul kísérőim megállapították, hogy éppen 24 órája indultam útnak, így megörvendeztetjük új 24 órás csúcsomat: 196,5 km. Király!

Továbbfutottam, illetve inkább csak kocogtam. Vagy még inkább: andalgtam. Váltogatni próbáltam a futást a gyaloglással, de ez a talpam hólyagjainak rossz volt nagyon. A lépésváltással valahogy másképp terhelődtek plusz fájdalmat okozva. A gyalogosátkelések biztosítására a folyamatos kerékpárutat helyenként megszakították kb. 80 cm-es kiskocka burkolatú betétek. A tervlapon jól nézhetett ki, de kérem, miért valósítunk meg ilyen értelmetlen dolgot? Ez a kerékpárosoknak borzasztó, a gyalogos pedig úgyis ott kel át a kerékpárúton, ahol akar.

Végre elértem a legutolsó frissítőpontot, Tihany bejáratát. Innentől még egy nagyon kemény szakasz várt, de azt már élveztem újra. Az emelkedőket sétálom, Böki jött szembe, kísért kicsit, beszélgettünk.

A kör már az enyém volt, megcsináltam újra, 2009-ben is. Nézelődök, elmélkedek. Itt indultunk, frissen, 26 órával ezelőtt, a Balaton szívéből, és ugyanitt ért véget utunk. Mint egy vándor, megtettem egy kört, egy csodálatos tó körül. Miért jó ez? Nem tudom a választ.

Fotók: Edzésonline

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

17 komment

Címkék: balaton győzelem kör ultra ultrabalaton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr401209347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DaMartian 2009.06.26. 11:53:35

Óhmájgáááádrespekt!!! Mostmár valamennyire el tudom képzelni, milyen érzések ezek. Amikor már minden fáj, amikor még rengeteg van hátra, amikor még a természet is nehezít. És hogy mennyire fontosak ilyenkor a barátok, kísérők, szurkerek... De az egész 4 napos tókerülésem, amit még így is Superman teljesítménynek hittem, sehol sincs ehhez a non-stop Wonderwoman teljesítménhez képest! Remélem egyszer majd felnövök idáig!

[hirdetés] Nike Flyknit Lunar 3

Futóblog

2009.06.26. 10:15 szasza75

Címkék: balaton győzelem kör ultra ultrabalaton

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

doncii · http://doncii.blogspot.com 2009.06.26. 14:55:40

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.06.27. 21:14:36

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2009.06.28. 00:11:11

Futóblog

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

Keresés

Friss topikok

Feedek

Egyéb