Korai fartlec kísérletek

2009.07.22. 08:33 Winkler Róbert

Megkezdtem tudományos felkészülésemet a félmaratonra. Az Ultrabalatonon már kiderült, hogy le tudom én ezt futni két óra körül, de ott tökéletes (hűvös) időjárás volt, mi lesz velem a dögmelegben?

Legutóbbi jelentkezésemkor már az első hozzászóló belinkelte a verseny honlapját, mert hogy a 22. oldalon van egy gyorsító edzésterv, hetekre lebontva. Na jó, ez épp annyira tudományos, amennyire nekem kell. A link még pont idejében érkezett, én viszont link voltam (bocsánat), és csak vasárnap kattintottam rá. A gyorsító edzést eszerint a múlt héten kellett volna elkezdeni, lemaradtam 60 perc futásról (kedd), 60 perc "más sportmozgás"-ról (szerda), 6 km/3-ról (csütörtök), amiről elképzelésem sincs, mi lehet, 5 km + (8x80m) repülőről (szombat), vasárnapra esett volna 12 km jóleső futás.

Igazából persze nem maradtam le mindenről, mert futni speciel futottam, a más sportmozgás is megvolt (gyúrás, vaze). Viszont nem kezdhetem 12 km jóleső futással a tervszerű edzést: valami tudományosabb kell. A második hétre például ki van írva 6 km fartlec futás, ami aztán tényleg homály. Kiültem az erkélyre a szép napsütésben, és elkezdtem a felkészülési google-ozást. Fartlek?! Azanyád! Hamar a brit Runners World honlapra keveredtem, ahonnan időnként el-elvittek különböző linkek, és kalandozásai során megfigyeltem, hogy a fartlek az lehet farlec, farklek vagy fartklek. A szó állítólag svéd eredetű, és a tempó és játék szavakból származik. Hogy egy svéd milyen betűk sorba rakásával írja le, nem tudom, az angolok általában raknak bele egy t-t, mert úgy kiadja a fart, a fartlec edzés pedig nyilván egy kicsit fingató. (fartlek a Google és a Wikipédia szerint még angolul is -- a szerk.)

Na, aztán miután már tiszta volt, hogy a fartlek lényege, hogy a normál tempónkba sprinteket iktatunk, aztán visszaállunk, míg a pulzusunk megnyugszik, aztán megint sprint, egyre vadabb honlapokra keveredtem, és már zsongott a fejem a különféle aerob és anaerob elméletekről, a szénhidrátból és zsírból történő futástól.

Megnéztem még az Eurosporton Usain Bolt berlini sprintjét szuperlassítva, elég félelmetes volt, hogyan mozog a bokája minden talajfogáskor. (videónkon Asafa Powell látható -- a szerk.) Ekkor jutott eszembe, amit szintén most olvastam, hogy érdemes sokat futni terepen is, mert erősíti a láb ízületeit. Na, ezt jól csináltam, magamtól is sokat voltam földúton. Az is különös egybeesés, hogy a szakma nagy egyetértésben ajánlgatja a hétvégi hosszú futást, amit ugye magamtól is hétvégén szoktam megkívánni. Természetesen nyomára bukkantam alternatív elméleteknek, mint például nyolcnapos heti edzésterv, meg hosszú futás-tili-toli, de ez nyilván csak azokat érdekli, akik régóta csinálják már a konvenciók szerint.

Miután így megdicsértem magam, elmentem fartlekelni, a sztenderd 9 kilométeres távomra. Arról ugye kiokosítottak, hogy a résztávokról szabály nincs, kinézünk például egy fát, és addig tart a sprint - én azt csináltam, hogy száz lépés egy-egy gyors szakasz. Az első kettőnél 170-175 közé ment a pulzusom, aztán úgy látszik, jobban belehúztam, mert 184 is volt, ami az elvi csúcsom, a 220 mínusz életkor felett van.

Hogy összesen mennyi sprint volt, nem tudom, olyan 6-8 között lehetett. Gondoltam, majd a Sportband kirajzolja a görbét, amiből látszanak a csúcsok, de nem. Érdekes, hogy a Sportband a sprintektől összezavarodik: nemhogy nem látszottak a csúcsok, de az össztávot szűk egy kilométerrel rövidebbnek mérte, mint amennyi egyébként lenni szokott. Persze tökmindegy, a lényeg, hogy jól esett, amin kicsit csodálkoztam is. És egy kicsit azt is megértettem, miért úgy néz ki Usain Bolt, ahogy: a sprintektől szépen bedurran az ember válla.

Jó ez a résztávozás, lelkes vagyok, igazából szívem szerint kizárólag ezt csinálnám. A honlapon mára nincs kiírva semmi, szerda meg pihenőnap, csak csütörtökre írnak elő fartlecet. Csütörtökön viszont négynapos motorostúrára megyek, x alpesi hágó y nap alatt fantázianévvel. Viszek futócuccot, mert akár fartlec, akár nem, azt is olvastam, hogy a helynek nincs párja, csak lefelé kell lassan haladni, mert a térdet különben brutális terhelés éri.

29 komment

Címkék: eurosport résztáv edzésnapló felkészülés félmaraton usain bolt fartlec

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr461257677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.07.22. 08:53:09

Nálam gerincvelőből fakadó, ősi fartlek szokott előtörni. Ha érzem, hogy valaki utolért, ott liheg mögöttem, akkor jön az iramjáték és már csak a port nyeli, amit magam mögött hagyok. Utána meg kapkodok levegőért, de arról már csak én tudok. :)))

M.Islander 2009.07.22. 09:07:44

a Runners' World egy amerikai kiadvány, nem brit. sajnálatos, hogy nem saját fartlec videóval színesítetted a cikket.
azért majd add meg, hogy a sprintnél milyen sebességet sikerült elérned ezzel a pulzusszámmal.
a sprinttől nem durran be a karod, valójában külön edzeni kell és ezt követően tudod valamire használni a felsőtested futás közben.
én sem ismerem fel az ugráló arcizmokról a sprintereket :o)

M.Islander 2009.07.22. 09:08:28

a sportbank milyen pontossággal mér bármit? +/- 40%?

angelday 2009.07.22. 09:09:19

@mîkæl: nincs egy jó fartlek videód? Örömmel beraknám!

M.Islander 2009.07.22. 09:29:40

sorry vagyok, a Runners' World-nek tényleg van brit változata - viszont az originál tényleg amerikai...

M.Islander 2009.07.22. 09:38:16

www.youtube.com/watch?v=_tBAL09THvE&feature=related
a fartlekhez ugyan nincs sok köze, de a zene mindent visz, és a madár úgy néz ki, mintha nyújtott lábbal csúszna előre :o)
by the way: 185-ös pulzust 19,9 km/h sebességnél értem el (ebből kb. 50-100 méter bőven elég volt).

FutoBolond 2009.07.22. 09:44:44

sportband osszezavar: nyilvan rajottel mar, hogy a sprinteket mashogy leped, ez zavarhatja a footpodot...

en reszben (es az uszas miatt) vettem inkabb gps-es polar rs300x multit. persze a gps-szel sem habostorta az elet, epuletek kozott eleg sokaig keresi a muholdat, gyakran indulok el ugy, hogy majd valahol a parkban ratalal a koordinatakra...

en varosban zoldlampaknal toltam a tudatlan fartletet. egy ideig. rajottem, hogy sprint kozben nem nezek a labam ele, es egy jardaszegely elegge megszivatott. befordult a bokam, ugrott 3 het futas...

azota csak egyenes, egyszeru terepen tolok sprintet... ezalol kivetel a hegyi menet, ahol hagyom neha a pulzust felkuszni, mert 180 korul is gyozok meg a labam ele nezni :-)

M.Islander 2009.07.22. 09:58:51

a garmin forerunner 405-tel rögzített futásaim/bringázásaim:
connect.garmin.com/explore?owner=szigetimg
a legutóbbi margitszigetin (júl. 20) futottam a 3. kört fartlekként (3,00 perc/km, azaz 20km/h a leggyorsabb, de többször ismételtem hasonló sebességgel).
változatlanul kedvencem a HHH 3,5km-es Árpád-híd feletti szinten teljesen sík szakasza,, gyönyörű panorámával - ha valaki nem ismeri, csak ajánlani tudom!

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.07.22. 10:18:51

@mîkæl: 3 perc/km? Le a kalappal! Én ha 4 perc alá viszek egy km-t, már gyorsnak érzem magam. :))) De egynél többet nem bírok ilyen tempóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.22. 10:34:47

@BGy: én ezt úgy értelmezem, hogy 3perc/ezer tempóval ment a sprint részben, de nem egy kirin keresztül, hanem csak az adott résztávon.

M.Islander 2009.07.22. 10:38:24

rrroka
így van! ez a max sebesség, egy km-en keresztül aligha bírnám :o)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.22. 10:40:06

@mîkæl: ezt a HHH részt térképen be tudnád jelölni és belinkelni? meg h tömegközlekedve hogy lehet eljutni? köszi!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.22. 13:57:16

@mîkæl: most egy kicsit hősködni fogok, de szerintem én régen fénykoromban egy darab ezret meg tudtam futni három percen belül. :)
ezért tudom elképzelni milyen embertelen lehet maratonon keresztül ezt tartani. az nagyon durva!

.com 2009.07.22. 14:52:41

@rrroka: de gondolom, hogy nem 160 centi vagy es 50 kilo... :o)
vmi uszogumi is remlik :o)))

.com 2009.07.22. 14:54:33

@FutoBolond: ket hete vagyok boldog tulaja egy ilyen Polarnak
ketfele allasa van a GPS modulnak. Az erosebb "felbontasban" is szarakodik a hazak kozott?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.22. 15:52:37

@.com: hát nem, akkor még fiatal voltam és bohó. :) 17 éves, kb 60 kiló és a két perces 800 méterrel küzdöttem...
most van kicsi úszógumi féle, de télleg csak kicsi, és ha menne egy két perces 400, akkor örülnék! :D

Jane 2009.07.22. 16:37:06

Egy saját Winkler fartlec videót Én is szivesen megnéznék. Kiváncsi lennék közben Robi arcára, ahogy koncentrál, mert számolja közben a lépéseit :)
Nekem az "elfutok addig a fáig" módszer jobban tetszik, egy gyors futásnál pont elég arra figyelni, hogy ne essen szét az ember mozgása, nemhogy még számoljon is magában egytől százig...

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.07.22. 17:23:23

Nemrég számoltam ki, hogy egy kiló felesleges tömeg (úszógumizsír) is mennyit jelenthet. Félmaratonon mondjuk lépünk 26 ezret. Ez 26 ezer elrugaszkodás, azaz 26 tonna ellökése a földtől pluszban. Agyrém. Meg az is, hogy ilyeneken agyalok...

reventlov (törölt) 2009.07.22. 17:47:42

fartlek miatt nem kell olyan messzire menni, ott a Kropesz edzésterve.
váll: nyilván nem csak a sprinteléstől "combosodik" (visszavágás a linkért) ki, hanem gyúrnak rá. mozgás közben van egy feltétlen relfex, miszerint az ellentétes végtagpárok egyszerre mozognak, ergo ha erősebb a vállad, hamarabb mozdul a lábad.

csétomi 2009.07.23. 16:28:15

Azért az megjegyezném, hogy a résztávozás és a fartlek két tök különböző dolog...

FutoBolond 2009.07.23. 20:02:23

@.com: amint elall az eso, kiprobalom, koszi a tippet

M.Islander 2009.07.23. 21:53:59

rrroka · erdfigyelo.blog.hu 2009.07.22. 10:40:06
nagyon egyszerű:
connect.garmin.com/player/8921414
a fenti térképen az útvonal első 3,5 km-e, azaz a Fekete Salak utcától (ez egy erdei út!!!) a Máriahegyi útig.
ha vizuális típus vagy: autóval felmész a Hármashatárhegyi úton, majdnem a TV toronyig, ahol van egy 3-4 autónak kialakított erdei parkoló-szerűség (a fasorompóról lehet felismerni), az útvonal végét (zöld kereszt jelzés) onnan lehet felismerni, hogy egy murvás útra érsz.
azért ha eljutottál a 3,5 km végére, érdemes lemenni a reptérig, vagy akár Hűvösvölgyig a kék jelzésű úton.
sok sikert!
M.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.24. 08:31:12

@mîkæl: "autóval felmész", én itt elbuktam. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.24. 08:33:20

@csétomi: igen, de ha úgy nézzük, akkor egy edzésben a megtolt szakasz az egy rész táv, nem? :)
szerintem itt senki nem résztávozik igazit, ilyen klasszikus 6x1000 meg hasonlókat pályán, időre, x perc pihenővel. pedig tényleg hasznos tud lenni, de egyedül uncsi, csapatba összeverődni meg nehéz.

effe 2009.07.24. 15:56:45

@mîkæl: lehet, hogy hülye kérdés: kóbor (és egyéb szabadon eresztett) kutyák nincsenek arrafelé? múltkor írt valaki valamelyik postban egy hhh-i kutyás kalandról...
futáshoz mindig kutyamentes helyet próbálok keresni, erre még sohasem jártam, nem tudom, mire számíthatok.

csétomi 2009.07.24. 16:09:28

@mîkæl: az autóval jó vigyázni. A kékes csúcsfutás alatt egy csomó futónak feltörték a parkoló autóját, és úgy hallottam már a HHH-nél is volt hasonló eset.

csétomi 2009.07.24. 16:28:11

@rrroka: :))) meg ha elfutsz valameddig, és vissza az már két résztáv.
A Winkler sporttárs által leírt edzés azért már inkább egy 8*100-as résztáv, amire persze akkor lenne szüksége, ha egy ezres versenyre készülne. A fartleknél a szakaszokat nem is muszáj maxra futni, viszont fontos a véletlenszerűség, az egyenetlenség és általában 10km feletti edzések részeként szokták előírni. Persze mondanak annyi mindent :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.24. 18:43:07

@effe: kutyás sztori a héten: új pályán futottam érd felfedezetlen területein. egyszer csak hallom, hogy vmi jön utánam. megfordulok, látom, h egy harci kutya féle piros szemű lapos fejű, albínó dög rohan utánam. szembefordultam rákiabáltam, akkor láttam, h csak a fele arca pigmenthiányos, a másik fele jópofa kutya, ráadásul nagytappancsú kölyökről van szó. megállt, vakkantott kettőt. mondom neki, mi van öcsi, erre nyújtja a mancsát pacsira. :DDD megsimiztem azt mentem tovább, egy darabig még elkísért.

@csétomi: a fartlekket tényleg nagyon sokféleképpen értelmezik. régen egy kb 2 kiris pályán (a megboldogult beac pálya körül, most romkocsma lett a megmaradt rekortánon...) 3x 100 méter körüli belesprintelésként csináltuk, mostanában hosszabb részeken nyomom 3-4-500 méter intenzíven, de közte meg nagyon lassan kipihenésig, utána normál sebesség, majd a megfelelő terepviszonynál megint 3-500 erős lendületes. a lényege h bírja az meber a tempóváltást és szokja a tempót. egyébként egy lsd vagy lydiard edzésmódszer után nagyon meglepő lehet a felpörgött pulzus és a szapora levegővétel. :)
őszintén szólva én jobban kedvelem ezt a résztávos, pörgős módszert, mint a nagyon sok hosszú futást, de azt mondják utóbbival fejlődik jobban az ember.
komolyan elgondolkodtam azon, h maratont sose fogok futni, mert hosszú és lassú az nekem.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.07.29. 22:18:57

Én könnyű 4-5 kilis bevezető után szoktam fartlekezni. Timex órám van, azon beállítom a folyamatos visszaszámlálást, ami ha 0-hoz ér újra kezdi a számlálást és 10 mp-ig csipog. Ezalatt a 10 mp alatt futom a gyorsat a maradék 25-30-35 mp-ben (mikor mennyi pihenést engedélyezek magamnak) pedig kocogok. Ebből vehemenciának és erőnlétnek megfelelően 1-3 kili, aztán még 2-3 kili levezető, de már gyorsabb tempoban.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása