Orális beöntéssel a gyorsabb félmaratonért

2009.09.08. 15:14 Winkler Róbert

Második gyorsan futott, illetve első hivatalos félmaratonom volt. Az első nemhivatalosnak az Ultrabalatonon futott 19+8 kilométeremet számolom, de az jó levegőn, erdőn-mezőn ment, kellemes hűvösben, ideális körülmények között. Azt 6,2-es átlaggal futottam, és nem mintha a vérem kívánná az ilyesmit, de azért szakmailag nagyon vágytam arra, hogy gyorsuljak egyet, ennek érdekében még az edzéstervet is bevetettem.

Aztán persze inkább kivetettem, mert az edzésterv mikrociklusai egy kicsit keresztbe szerveződtek a Sziget fesztivállal, a Sziget után egy héttel óhatatlanul bekövetkező megfázással, ami egy hétig tartott, és megpróbáltam futni, de végül inkább mégsem erőltettem. Aztán az utolsó héten azt csináltam, amit elvileg megint csak nem jó: elmentem kétszer 10 kilométerre az új Lunar Glide-ban

Viszont amikor éppen nem kocsmáztam, akkor legalább csináltam óvatos résztávokat, mármint fartlek-sprinteket, és úgy látszik, ez a minimál-minimál program is ér annyit, hogy most gyorsabb átlaggal futottam 21 kilométert, mint tavaly Isztambulban a 10-et.

Több dolog miatt aggódtam. Az egyik, hogy elhatároztam, hogy feltöltöm szervezetem szénhidrát-raktárait, azért már pénteken ordas zabálásba kezdtem. De olyan szinten, hogy délután többször kifosztotta a réteses nénit, este 11-kor pedig még kikászálódtam az ágyból, mint Micimackó, hogy benyomjak egy Giant Energy Bar, vagy hasonló nevű ultrageil energiaszeletet. Képzelhetik.

Szombaton már egész nap émelyegtem, de azért vitézül leküzdöttem egy nagy lábos zsíros spätzléből készült mákos tésztát. Oké, szépen le volt pirítva az alja, citromhéj is volt a mákban, és persze bio nádcukor, hogy adjuk már meg a módját. De hiába, akkor sem volt könnyű, viszont a sportos felkészülés az sportos felkészülés.

Okkal rettegtem tehát, hogy a rajt előtt-után tör majd rám, amit a maratonista csajok egy egyszerű útszéli bugyifélrehúzásos guggolással menedzselnek, de ez az Andrássy úton azért elég para volna. Na ezért is ellenzem az ilyen városi tömegfutásokat. Az Ultrabalatonon bezzeg mindenki olyan madarak tojásait költi ki az út mentén, amilyenekét csak akarja.

Felkeltem hát reggel 7-kor, és elkezdtem vizet inni. A taktika bevált, az orális beöntés rendesen kipurgált, igaz, Zsola kiröhögött a célban, amikor meghallotta, hogy én egy félmaraton kedvéért már nekiállok szénhidrátot tölteni.

Viszont a verseny első 5-10 kilométerét legalább nem lehetett túlfutni, annyira bedugult az út a nyolcezer futótól. Azt terveztem, 160-170 közötti pulzussal megyek végig, de még a 160-at se tudtam elérni, annyira nehezen tetriseztem magam előre.

A nyomasztó tömeg ellenére nem volt ez rossz, az időjárással már megint disznó szerencsém volt; hűvös plusz napsütés, ennél jobb nem lehet. Patent volt a szervezés, jók a frissítőpontok, ahol mindig gondolkozhattam egy kicsit, piros vagy kék izo-izét igyak-e. A rakparton felmarkoltam még egy szép adag szőlőcukrot is, amit egyesével elszopogattam, és még egy órával a célba érés után is émelyegtem tőle, de azért kárba ne menjen.

A vége 1 óra 53 lett, amivel már elégedett voltam – sokáig azt hittem, 1,59-et futottam, aztán egy okos ember felhívta a figyelmem, hogy a nagy óra a bruttó időt, a mezőny elejének startját mutatja, én viszont vagy öt perc után araszoltam ott át a tömeggel. Úgyhogy elmentem a faliújsághoz, és uramfia, tényleg 1.53 volt rajta. Akkor az 1.50 már nem is olyan irreális. Még öregesen elfartlekezgetek, aztán két kondér mákos tészta után elindulok a novemberi balatoni félmaratonon.

78 komment

Címkék: rákészülés taktika élménybeszámoló félmaraton befutó

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr801368627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsolababe 2009.09.08. 15:23:25

Robi! Tevedtem:) megkovetlek...kell szenhidrattoltes...vegu is az eredmeny ezt mutatja:)) szoval csak igy tovabb:):)))

Nylonman 2009.09.08. 15:37:30

Ezzel a felkészülős menüvel nem nagyon kell gyakorolni a mellbedobós célbaérést... köldökkel hatékonyabb leszel :)
Gratu a száguldáshoz.

xhege 2009.09.08. 15:50:54

A Balaton Félmaratonra tervezi még valaki a részvételt? Nekem ez hazai pálya (siófoki vagyok), úgyhogy illene elindulnom. Így életem első egyéni csúcs megdöntésére irányuló kísérletét itt futhatom le (miután eddig mindössze egyszer futottam félmaratont, mást nem tűzhetek ki célul :) ), azzal, hogy hátha sikerül 1:59'10 alá bemennem. Remélem páran itt lesztek és talán 1-2 névhez arcot is tudok majd eztán kötni (leszámítva a "híresembereket", akiknek az arcát már máshol is láthattuk :) )

DaMartian 2009.09.08. 15:58:33

@xhege: Én 100% hogy ott leszek, ha sérülés/betegség nem hátráltat, mert az egyik legjobb verseny! : )

xhege 2009.09.08. 16:01:51

@DaMartian: egy kézfogás erejéig remélem sikerül összefutnunk illetve remélem, hogy többekkel is a blogról.

felician 2009.09.08. 16:16:11

"Akkor az 1.50 már nem is olyan irreális." Nem bizony! Sőt! Én két éve 1:57-et futottam, tavaly 1:40-et, idén már 1:31-et. És a tavalyi előtt csak tessék-lássék résztávozgatás volt. Hajrá Winkler!

Borzi+ 2009.09.08. 16:20:31

Gratula winkair!

Én biztosan ott leszek a Balaton Félmaratonon, ha már ez végül kimaradt :(

M.Islander 2009.09.08. 16:21:23

az élménybeszámolóra öt, azaz 5 az-ujjaimmal-is-mutatom pontot adok.
a tészta ok, de a mákot érdemes átugrani, legfeljebb altatásra jó (to feed the coward within) :o)

xhege 2009.09.08. 16:01:51
én is megyek Siófokra, szintén egyéni csúcsra török (7 verseny és a hétvégi 1:38:00 után nem lesz könnyű... bár a saját S1 korosztályomban 'csak' 99. lettem, azért nem képtelenség)

előtte azért még útba ejtem a Spar-Asics maraton 30km-es verzióját októberben.

Zime 2009.09.08. 16:22:56

Most nem indultam a Nike-n, mondván, hogy majd én szépen lefutom magamnak a félmaratoni távomat, nem kell nekem ehhez zsúfolt kánikulás városi futóverseny.

De a Balaton az más... és ahogy olvasom itt a nájkis beszámolókat és élményeket, megindult bennem a viszketés a Balaton félmaratonnal kapcsolatban... :)

blackspeed 2009.09.08. 16:34:40

Örülök Robi, hogy a netto időre sikerült rávilágítsalak!
"egy okos ember" :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.08. 17:07:26

Az első 3 km-en keresztüli előzgetés közben azon gondolkodtam, hogy a duplaseggű csajok mi a fenéért állnak a sor elejére a rajtnál. Nem a várható időeredményt kellene kiírni a rajtzónákhoz, hanem egy seggalakot vágni rá. Ha azon átfér, akkor indulhat onnan. Ha nem, akkor húzás hátra. Ezek jutottak még eszembe:
- "Sávváltáskor" hátranézek, nem jön-e éppen egy gyorsabb futó a kiszemelt sávban.
- Frissítőnél, ha jobb oldalon haladok, nem húzok keresztbe a baloldali poharakhoz.
- Frissítőnél nem állok meg hirtelen, hanem lassan félrehúzodom.
- Köpés, turházás előtt megnézem, nem jönnek-e mellettem, mögöttem.
- Valahogyan MINDIG érzékelem, hogy valaki meg akar-e előzni a rajtnál a nagy tömegben.
- Idegeneket izzadt testtel nem ölelgetek. Broáf...
Nem sorolom tovább, mert csak felidegesít újra.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.09.08. 17:26:04

Kedves Robi! Hát ezért szép a futás! Nemcsak a testet, hanem a lelket is megváltoztatja. Meg a hozzáállást a dolgokhoz. Pedig két évvel ezelőtt még erről írtál:
"De a tömegsport, tudod, az nem azt jelenti, hogy az emberek egy nagy, rajtszámos tömegben sportolnak, hanem hogy nem szervezett élsportról van szó; ki-ki a maga örömére, kondíciójának, EKG-görbéjének épülésére edzeget. Amit pl. én csinálok, az tömegsport. Namármost télen más útvonalakon kell futnom, mint nyáron, mert hamar sötétedik, és csak kivilágított helyek jöhetnek számításba. A kivilágított helyek pedig le vannak aszfaltozva. Az aszfalton meg még hájtekk futócipőben is hamarabb fájdul meg az ember térde-bokája, mert flaszteren nem jó futni. Én tök néptelen vidékeken futok, még egy-egy autó is elég büdös. Nem tudom, érted-e már, mire akarok kilyukadni, hiszen te tízesével nyomnád a nagyvárosi futóversenyeket, de aki szerint ezek az utcai tömegfutások egészségesek, az beteg."
totalcar.hu/magazin/velemeny/dmaraton/
Amúgy 1:53-as első félmaraton remek idő! Gratula!

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2009.09.08. 17:32:23

@BGy: a duplaseggű jelzőn sírva röhögök, felveszem a szótáramba. :)

De nem kell ezeken az apróságokon meglepődni, ez egy félmaraton volt, ahová a tapasztalatlan tömegek is beszabadultak. Főleg váltóban.
A rád hullott nyálat, rosszabb esetben a rád fújt taknyot pedig egyszerűen le kell törölni, esetleg egy halk bzdmeggel lehet jutalmazni.
(de az ölelgetést én sem értem)

manor 2009.09.08. 17:32:27

@BGy:
A fat bottom szekció védelmében annyit, hogy sokan közülük azért indulnak az elejéről, mert ezzel szereznek pár perc előnyt a záróbusszal szemben. Persze erre lehetne mondani, hogy minek indul el az olyan, aki az előre kihirdetett tempóban nem tudja teljesíteni a távot. Szerintem egy kis türelemmel el lehet fogadni ezeket. Ettől is jók ezek a versenyek, hogy együtt fut mindenki.
A szélén futás egyébként nekem mindig bejön, ott járdára-padkára fellépve legtöbbször lehet előzni.
Egyébként jó a felsorolás, kis odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetnénk egymás versenyzését:) A legdurvább a tömeg közepén köpködés. Nem tudom, az ilyen arcok honnan jöhetnek, valószínűleg soha nem edzenek ember lakta területen:)

Winkler Róbert 2009.09.08. 17:34:01

@pif: Nem akarlak elkeseríteni, de a lelket annyira nem változtatja meg, hogy más lenne a véleményem, mint két éve: ez a városi tömegfutás szerintem továbbra is hülyeség. Mint ahogy fentebb írtam is, de te is csak azt olvasod figyelmesen, ami érdekel.
Az Ultrabalaton, az buli, meg az éjszakai szadomazo teljesítménytúrák. Szerintem tanulj meg együttélni azzal, hogy egyeseknek más a véleménye, mint neked.

manor 2009.09.08. 17:34:46

@pif:
Én nem vagyok benne biztos, hogy most nem így gondolja:)

zsolababe 2009.09.08. 17:42:00

@pif: "de ez az Andrássy úton azért elég para volna. Na ezért is ellenzem az ilyen városi tömegfutásokat." szerintem nem valtozott a velemeny ..csak most ravette magat, hogy induljon... ha mar beharangoztak :)

FutoBolond 2009.09.08. 17:50:52

@manor: elvileg persze igazad is lehetne, de Nemetorszagban, ahol nincs zaro busz (mert itt nem nem epitettek be a parkokat, zold teruleteket a varosok sziveben, hallod DemszkY!), szinten eloszerettel rajtolnak el a dupla feneku lanyok elorol. Persze ez csak az 5-10km-re jellemzo. Felmaratonon mar sokkal ritkabban indulnak nagyfeneku futo lanyok elorol, mert egyreszt addigra mar nem nagyfenekuek, masreszt meg be tudjak loni a celidot.

Persze az elejen levo toporgas, aztan meg a cikk-cakk az olyan amator (talan nem duplafeneku, de mondjuk masfel) jatekosokat, mint en meg siman beviszi az erdobe. Legalabbis engem amikor hagytam magam, siman elragadott a vadaszat, es a cikazastol olyan szinten besavasodott a labam, hogy total terminatornak ereztem magam a hatra levo 7 km-en. Rossz volt, borzalmas idovel.

Bgy, benned rendesen felgyult a frusztracio :-) Persze igazad van, a futoversenyen is elozekenynek (rejtett szovicc) kell maradni. Ha tovabbra is utalod az ilyen tomegjeleneteket, ajanlom a videki versenyeket. Egy ismerosom nemreg jart ilyenen, ahogy meselte, a 31.-nek mar nem jutott erem, mert nem terveztek ennyi resztvevovel a maratonon... :-) Ott nem lesz tomeg, az emberek kilometerekre futnak egymastol, stb... :-)

Steve01 2009.09.08. 18:01:53

Én mindenképpen ott leszek siófokon. Egyrészt a hangulat, a buli, a társaság miatt, másrészt pedig azért mert ott leszek aranyfokozatú félmaratonmániás!:)
Nem volna rossz ott már ténylegesen megejteni egy futóblog találkozót, fényképeszkedést. A Nike-n már találkozhattam Angelday-el, DaMartiannal, meg Winkler Robival, sőt még Kovács Ágival is váltottam egy pár mondatot, de a sok blog olvasó-íróval is szívesen megismerkednék!:)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.08. 18:03:23

@FutoBolond: Nálunk 3 éve a Mikulás-futáson nyolcan voltunk. :)))) Van is egy fényképem a rajtról. Nem sokat kellett kerülgetni.
Én is szélen szoktam menni az elején, néhány járókelő ezen meg is lepődött.
A verseny közepe táján nagyon büdös kipufogó szag volt, nektek nem tűnt fel? Valahol az Erzsébet híd tájékán. Az erdőhöz szokott kis lepkelelkemnek ez egészen letaglózó felismerés volt. Nem irigylem az ott lakókat. Persze aszondom: jövőre veletek ugyanitt! Addig még Kassán is futok egy PB-t (nálunk van ilyen tévé! P. Béla magáról nevezte el, komoly!)

manor 2009.09.08. 18:13:42

@FutoBolond:
talán az is gond lehet, hogy Pesten nincs túl sok 10-12km-es verseny, legalábbis olyan, ami nagy publicitást kap. Aztán rövidebb hijján marad a félmaraton.
@BGy:
én a Margit hídnál éreztem nagyon a szmogot, tényleg durva volt, még az én városi lelkemnek is:)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.09.08. 18:21:22

@Winkler Róbert: Vmi ilyesmit vártam. Elfogadom a más véleményt. Bár azt gondolom, hogy ha nem is kell szeretni az utcai futóversenyeket, van létjogosultságuk. (legalább annyira, mint a CM-nek, vagy mondjuk (de csak azért mert előtte való napon volt) a géjprájdnak. Arról azért nem írtál cikket, hogy tiltsák be, mert nem tudnak az autósok közlekedni tőle. No mindegy...

Ted Striker 2009.09.08. 18:22:55

@BGy: Amikor a Lánchídon futottunk át elém került egy srác aki indexelt sávváltáskor: felkar test mellé szorítva alkar vízszintesen, haladási irányra merőlegesen mutatóujj kinyújtva abba az irányba (és persze azzal a karral) amerre sávot akart váltani - még nem láttam ilyet de egyből megértettem mit akar :-)

Ami engem kicsit zavart az a fordulóknál kialakuló tumultusok: mindenki a legszűkebb íven akart fordulni, persze más más szögetből, úgyhogy a végén már inkább külső karimán futottam, és nagyívben fordultam

zsolababe 2009.09.08. 19:42:03

szivesen mennek en is Balatonra mert tavaly ott futottam eletemben eloszor felmaratont(1'57") es nagyon jo hangulatu verseny tenyleg... de "sajnos" az Ocean tuloldalan fogok epp szaladni a Philadelphia maratonon... szoval iden ki kell hagynom..de jovore ugy intezem, hogy mindenkepp ott lehessek... egyebkent gyertek szept 20an velencere most rendhagyo modon osszel is lesz egy toparti-futoparty es tenyleg a legjobb hangulatu verseny ez..most nem lesz szervezes meg semmi csak osszegyulnek azok akik ott szoktak lenni tavasszal es jol korbefutjak a tavat..zsenialis :))

HecseDLI 2009.09.08. 20:27:10

@xhege: hogyne, természetesen kedvenc versenyzési helyeim egyike Siófok!! :-)))

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.08. 20:27:48

@Winkler Róbert: (nem találtam más első beírást)
nem csoda,hogy émelyegtél:már az olvasástól no-spa-ért könyörgött a gyomrom!Csoda,hogy nem aknásítottad el az Andrássy utat!
Az idődhöz meg gratulálok!

M.Islander 2009.09.08. 22:02:56

itt a repülő Winklair más szögből:
www.futanet.hu/galeria/728
(hátulról a 6. kép)
gratulálok, hogy ilyen táv után még stílusra is futotta :o)
bár ahogy nézem a cél előtti 10 métert már fesztiválhangulatban tetted meg (uitt a 11. kép)
ezzel az S1 kategóriában a 315. helyet csípted el, gratulálok.

xhege 2009.09.09. 08:22:53

Örömteli, hogy ennyien eljöttök Siófokra. Támogatom a közös fotózkodást is. Arról nem beszélve, hogy így most már addig nem hanyagolhatom a futást sem, mert tutira el kell nekem is indulnom. Jó kis motivációs tényező ez így :)

@Domesticdragon: ha jól tudom itt nem lesz záróbusz, így tényleg csak magaddal kell versenyezned. Abban meg biztos vagyok, hogy győzni fogsz :)

weakest link 2009.09.09. 08:57:14

@xhege: Elvileg én is megyek, de csak harmadmarartont fogok futni... A felest meghagyom jövőre.

weakest link 2009.09.09. 09:03:43

@BGy: Szerintem ezeket a pontokat be lehetne venni a "Futó etikett" részhez a BSI hivatalos versenykiírásaiba. :) :)

xhege 2009.09.09. 10:01:44

@BGy: Sok mindennel egyet tudok érteni az írásodban :) Igaz én még életemben csak egy félmaratonon voltam, de ott feltűnt, hogy olyan mint autópályán vezetni :) Előzés előtt megnézem, hogy nem előznek-e vagy nem jön-e egy gyorsabb futó. Ha meg előzök, akkor azt kicsit megnyomom és visszasorolok a szélére.
Személy szerint én nem tudtam, hogy mire leszek képes az első versenyemen, és beálltam a tömeg mögé utolsónak :) Igaz onnantól jó sokat előzgettem :))

effe 2009.09.09. 10:15:40

mindenkinek gratulálok a félmaratonhoz!

na és ehhez mit szóltok:
sportgeza.hu/sport/2009/09/09/mont_blanc/

nekem még a félmaraton is hihetetlenül soknak tűnik (egyelőre, de igyekszem! )

csendesbob 2009.09.09. 10:44:39

Robi, ugye nem lettél az AP rabja, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődtél... ? Az NEM vitamin.
;)

baloo784 2009.09.09. 11:12:15

Kedves Winkler Róbert!
A nagyfenekű, útban lévő lyánykáknak a verseny első felében tessék megköszönni, hogy nem hagyták neked elfutni az elejét. Ez (is) a titka a hosszútávfutásnak. A Balaton Maratonon vélhetően nem lesz ekkora tömeg, így az ember tolhatja neki az elejétől, ahogy érzi. Ez veszélyes. Ne legyen igazam, de tartok a novemberi félmaratonidtól. Kíváncsian várom az akkori beszámolót, meg persze az eredményt. Annak reményében persze, hogy nem az "ugyemegmondtamelőrenefusdelazelejét" mondtattal jövök majd az akkori kommentemben.
Jó felkészülést, és gratulálok a Nike-hoz!
B

dpspeti 2009.09.09. 12:37:39

Hehhe, a két "ragasztos" képen ott vagyok hátul az "emelvényen" kozepen :D A "Kinek a hátára" buborék pl az én hasambol jon ki :D

DaMartian 2009.09.09. 14:35:53

@manor: Én is mindig szélen tolom... És legtöbbször hátulról rajtolok, mert egyrészt a tömegbe ragadva nem lehet elfutni az elejét, másrészt pszichésen jót tesz, hogy végig Te előzöl, harmadrészt ott még több a látnivaló (ha érted mire gondolok : ) Eddig ez a taktika bevált, de nemrég rá kellett jönnöm (Vivicitta + legutolsó félmaratonok) hogy ha komolyabb javulást akarok, akkor ez már nem fér bele. Így most a kijelölt rajtzónából indultam, nem leghátulról (DE NEM IS ELŐBBRŐL!!!) Fura is volt, már az elejétől "szellős" és gyors mezőnyben menni, meg átélni, hogy mostmár engem is előzgetnek, de sokat segített, párszáz métert (vagy akár kilométereket is) tud húzni ha próbálom tartani a tempót egy gyorsabb futóval, mikor magamtól már lassulnék! Ezúton is köszönet a 3357-es rajtszámú roppant csinos hölgynek, hogy sziluettjével 5 kilométeren keresztül tartotta bennem a lelket, illetve annak a lánynak, akit férfiúi büszkeségtől hajtva az utolsó pár száz méteren hajráztam le, mer nehogymá'... Ha ott nem húzom meg miatta, kicsúszom az 1:31-ből! 2mp-en múlt! : ) Ezzel együtt mindig halálra idegesített az egymásra nem figyelés!!!
Itt az én listám:
- MINEK ÁLL VALAKI AZ 1:30-1:40-es zónába ha 2 órás maratont vagy épp a túlélést tervezi? Aztán csodálkozik, meg anyázik ha hátulról legázolják! Ezt én is utálom! Inkább 1 zónával hátrébb, és előzgess, mint fordítva! Direkt ki van írva! Miért nem lehet ezt tolerálni? Úgyis mindegy mikor mész át a kapun, hiszen netto idő számít!!! ÁÁÁááhh.
- Tömegben szépen csapatostul futni 3-4-en kényelmesen beszélgetve és az út 3/4-ét lezárni, hogy még véletlenül se lehessen előzni!
- Hirtelen megállás vagy irányváltás pl. cipőt kötni..
- Pár éve a Budapest maratonon konkrétan leköptek... Könyörgöm, én is szoktam, de akkor előtte hátra nézek!
- A cél előtt a legtöbb ember azért még kifutja ami benne van. Én ha meglátom a célkaput sprintelek mint állat, ami még belefér, mindegy hogy 3km vagy 53 a táv... Egy nagyobb versenyen több ezer induló van. Mi a f@sznak kell megállni a célkapuban??? Azért még egy maraton után is férjen már bele még 5 méter séta! Mert hátulról jön a többi futó! Tavalyi Budapest maratonon sprintelek a végén ezerrel (PB lett) de a 42 kili után úgy szét voltam, hogy nem tudtam az óra alatt 1 lépésből megállni, erre vállal elsodortam egy célban toporgó pasit. Az meg kikelve magából anyázott és hátulról úgy meglökött, hogy majdnem felnyaltam a flasztert! Úgy felkúrta az agyam, hogy nem nagyon tudtam örülni a jó eredménynek! Érdemes megnézni róla a tavalyi befutóképeket meg a videot futaneten : )
Mondjuk "kezdő" koromban félmaratonon én is csináltam egy ilyen hülyeséget a célvonalon táncikálni kezdtem, és hátulról vagy hárman legázoltak.. (L)
- Végül utálom a szarunk mindenkire hozzáállást! Ha valaki megbotlik, összeesik vagy bármi akkor is megállok, ha emiatt bukom az időm! És az összes szurker, zenész, kereplő és doboló tapsot és mosolyt kap, még akkor is, ha az őszinte mosoly már nehezen megy, és ha a tapsikolás miatt picit le is lassulok..
Bocs hogy post hosszúságú lett.. : P

Nylonman 2009.09.09. 14:44:26

@DaMartian: sebaj... elmúlik ez a hiszti is a következő futás alkalmával :)

DaMartian 2009.09.09. 14:46:53

@pif: A melegfelvonulás miatt sokkal brutálabb lezárások voltak szombaton! A futók utálata ezek szerint még nem tart ott, hogy 2 méteres kerítést húzzanak az útvonal szélére nehogy meglincseljenek a feldühödött autósok! Azt hittem megbolondulok már péntek este is, szombaton meg ugye ki kellett volna jutnom valahogy a Ligetbe... ÁÁááá...
Amúgy ha már előjöttem a panaszáradattal, az autósok részéről meg szimpatikus, hogy ha már a futás miatt 15-20 percre lezárnak a forgalom elöl egy útvonalat, amíg elhalad a mezőny, akkor addig ugyan hagyjuk már járva a motort!!! Előrébb ugyan nem jutunk tőle, de szagolják csak a futók! Hát köszi! Ezt pl. a Lánchídnál játszották el mikor kijöttünk a körforgalomból... 40 fokban még megértettem volna, mert ugye csak járó motorral megy a légkondi, de a vasárnapi időjárás ezt azért nem indokolta, ez megint szimpla parasztság (vagy legalábbis figyelmetlenség) Ha másért nem legalább azért állították volna le mert válság van és drága a benzin...de mindegy, azt is megéri, csak dögöljön meg a rohadt futó! : P

DaMartian 2009.09.09. 15:14:57

@Ted Striker: Hát ez aranyos!
Amúgy sokkal jobb nagyobb ívben venni a kanyart! Egyrészt nem ragadsz be és nem ütközöl, másrészt amíg mondjuk fociban jók ezek az irány és ritmusváltások, addig hosszútávfutásnál baromira fáraszt. Ha viszont ívben futsz pár lépéssel hosszabb ugyan de nem kell lelassítani, újra felgyorsulni, hidd el így jobban jössz ki belőle. Ráadásul a monoton mozgást végző szalagok és izmok 10-15 kili után jól beállnak, így a hirtelen más irányú terhelésre sokkal esélyesebb egy húzódásos/rándulásos sérülés.. Pl. vasárnap 20 kilinél zsola járt így...
Ha már így belelendültem ezzel kapcsolatban egy sztori: K&H váltót futottuk a kollégámmal. Neki az első utcai versenye volt. Az újpesti rakpartnál odaszóltam neki, hogy: De jó, mindjárt itt a trenszlétör (kint van a tábla mint a hülyéknek, hogy FORDÍTÓ) Ő azt hitte ez valami futó szleng, és nem akart úgy tenni mint aki nem érti, csak bólintott, majd a forduló után 30 méterrel iszonyatosan elkezdett röhögni...akkor esett le neki...
pkittike remélem ez is volt olyan jó, mint a Szopa-tó : )

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.09. 20:57:15

Úgy látom, többen is a novemberi Balaton félmaratonra mennek legközelebb. Futott már valaki az okt 23-i félmaratonon (a Bécs-Budapest verseny utolsó szakasza)? Milyen? Én azon tervezném elkezdeni félmarathonos karrieremet.

HelloJozsi 2009.09.09. 23:09:47

@felician: Hát biztos velem van a baj, de én épp fordítva vagyok ezzel. Az első sikerült 1:35-re, aztán 1:40 stb. Most 1:50-2:00 között stagnálok már vagy 2 éve.

HelloJozsi 2009.09.09. 23:23:06

@baloo784: A Balatonnál a szél szokott mindig rendesen bekavarni. Nagyon nem mindegy, hogy honnan fúj és mennyire...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.10. 06:45:28

@xhege: mi is megyünk siófokra, elvileg mindkét napra (maraton részletekben, ez nekem való), de a félmaratonra biztosan.

@csendesbob: nem fejlődött irreálisat, hetente vagy 3x fut, meg is van az eredménye. az irreális az amit zsola csinál, de ő se koksztól, ő csak nem komplett. :D

@DaMartian: "MINEK ÁLL VALAKI AZ 1:30-1:40-es zónába ha 2 órás maratont vagy épp a túlélést tervezi?", szerintem azért, hogy a zárbusz előtt még ennyi előnye meglegyen. az első félmaratonista lányismerősöm (2:34 lett) meg azért, mert amikor kijött a WCből azt hallotta: 7-6-5-4... :D rohant ahova tudott és bepréselte magát vhova előre. egy rajtfotón rajta van, 1:21nél startolt, mi meg 2,30 után. mondtam neki, h jó szerény volt az 1:30as zónában. :D
a maratoni befutó sztorid nagyon durva, keresel linket? én még sosem találkoztam rosszindulattal futóversenyen, ezekszerint csak mázlim volt. :(
A fordulással levágással teljesen egyetértek, sehogy sem értema hirtelen fordulós embereket, én mindig féltem a beállt térdem. azt a három métert meg amit a levágás hoz elronthatja amikor az ember átesik a padkán és felnyalja az aszfalt.

@Sekiwake: nem is hangzik rosszul okt 23-án is egy félmaraton! akkor ősszel akár összesen négyet is teljesíthetek: nike, spar-váltó 21 km része, okt 23, és balaton. nekem ez tetszik, persze ahogy ismerem magam a felére se fogok ráérni...

xhege 2009.09.10. 08:24:07

@rrroka: Jól alakul a balatoni keret :)

Egyébként általában mindig vannak ilyen időbeosztások a rajtnál? Keszthelyen nem volt ilyen (más tapasztalatom meg nincs), igaz mindössze 243 induló volt félmaratonon például.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.10. 08:32:09

@xhege: a nagyobb versenyeken szokott, de a kutya nem törődik vele soha. :)

Ted Striker 2009.09.10. 09:28:23

@DaMartian: A fordító neve különben is Tina...
Tina TURNER nyomán :-)

Berkenye49 2009.09.10. 11:08:24

@Sekiwake: A hangulat mindig szuper a BéBu-n, a pálya viszont nem éppen ideális az utolsó napi félmaratonon. Az eleje kb. 7 km masszív emelkedő, utána egy jó meredek lejtő, aztán sík. Ettől még lehet rajta jól futni, én tavaly ott futottam az akkori egyéni csúcsomat (1.23.46), és én is itt futottam az első félmaratonomat, még 2006-ban. Ha szoktál hegyen edzeni, nyugodtan bevállalhatod, sőt, ha nem, akkor is, de azért gondold át. Itt meg tudod nézni a szintmetszetet:
supermarathon.net/index.php?option=com_content&task=view&id=68&Itemid=167

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.10. 11:12:30

@Berkenye49: Hát éppen ezért tartok tőle. Nézegettem a metszetet én is. Sokan szoktak-e rajt futni? A rajthoz egyénileg kell eljutni, vagy van valamilyen kiszállítás Budapestről?

Nylonman 2009.09.10. 11:28:47

@Sekiwake: Vannak buszok, amik ha jól emlékszem a Népstadiontól indultak, de ezt jobb ha megnézed a Bébu honlapján. Szerintem bitang jó félmaratont lehet itt futni, ha nem futod el magad az elején az emelkedőn, és bírod a vágtázást lefelé. A frissítőre csak úgy reménykedj, ha elég gyors vagy, vagy meg tudsz állni magadnak töltögetni... :)

DaMartian 2009.09.10. 11:38:37

@Sekiwake: szerintem NE tedd! Rögtön egy brutál meredek, kilométer hosszú emelkedővel indul. Ha nincs rutinod már ott meghalsz!!!

DaMartian 2009.09.10. 11:45:17

@rrroka: Na de könyörgöm!!! Ez mondjuk néhány ember... De több százan állnak rossz rajtzónába, sőt megkockáztatom több ezren! És nem csak a "duplafenekűek" inkább az a gyakori, hogy az 1:50-2:00 körül futók beállnak az 1:30-1:40-be. Na azt miért? Csak jól elfutják az elejét! Amúgy minden tiszteletem az indulóké, de ha valaki nem tud beérni a záróbusz előtt az ne a mások kárára álljon ezért előre! Amúgy 2 és fél óránál nem hiszem hogy az a 3 perc számít! Ha valaki nem tudja tartani a tempót, olyan hosszú idő alatt az úgyis kiderül!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.09.10. 13:23:32

@Sekiwake: Nekem is ez volt az első félmaratonom..versenyen. Mondjuk már nagyon nem emlékszem mennyi volt az időm de azt hiszem simán végig ment, izomlázam ugyan ment. Én még itt jó félmaratont nem futottam. Igaz 4 alkalomból háromszor előtte 4 napot futottam... :-) amúgy ha kényelmesen felkocogsz az elején nem lehet baj, igazándiból csak 400-500 méter ami nehéz...

dpspeti 2009.09.10. 13:31:05

@DaMartian:

"Ezúton is köszönet a 3357-es rajtszámú roppant csinos hölgynek"

Én most megneztem es 3357es rajtszám:

Szekeres Zsolt 1973 HUN Pilisvörösvár F 3357 F6

:D Szoval vagy nőnek nézted, vagy a rajtszám más :D

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.10. 13:46:28

@DaMartian: Teljesen peparázok itt a végén...
Valahogy a fejembe vettem, hogy még az idén jó lenne egy félmaratont futni. A Nike nekem nem jó időben volt, Siófokra nincs kedvem családdal, gyerekkel elnyűglődni, Budapestre menni talán kisebb gyűrődés. Esetleg a Tudás útját ismeri valaki (nov. 8)?

manor 2009.09.10. 14:18:02

@Sekiwake:
ha van már versenytapasztalatod és tudod tűrtőztetni magad, akkor nem lehet olyan vészes. A szintrajz alapján az első meredekebb szakasz 75m-t emelkedik, ami kb a Gellért-hegy magasságának a fele és erre van 2 km. Ha a megszokott tempóban nekiugrik az ember, akkor biztosan gyilkos, de ésszel nem lehet gond. A 7. km-től pedig van rá időd bőven, hogy behozd a lemaradást. Na, ezt most olyan szépen felvezettem, hogy kedvet is kaptam hozzá... megyünk?:)

Wadorzo 2009.09.10. 15:06:34

@dpspeti: 3351 Check this! :)
Biztos nem látott a lila ködtől. :D

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.10. 15:09:41

@manor: Hát igen, de azért összesen mégis 150m a szintemelkedés... Hagyok az első 7 km-re 2 órát, a többit behozom a lejtőn :-)
Addig meg csinálok egy pár kőkemény hegyi edzést itt a Szeged környéki hegyeken :-)

Berkenye49 2009.09.10. 16:30:10

@Sekiwake: A Tudás Útján én csak egyszer futottam, nem ment túl jól, de ez nem az útvonal hibája volt. A pályát kb. a Nike-hoz tudnám hasonlítani, rakpart, hidak, stb., szint nem sok van benne.
De a BéBu sem olyan vészes, csak az elején, Budakeszin meredek. Utána is emelkedik, de nem olyan durván. Nem szabad ész nélkül nekirongyolni az elején, akkor nem lehet gond :)

DaMartian 2009.09.10. 17:33:11

@manor: Jogos!!! 3351!!! Elírtam, bocsi! Szóval Hócza Gréta! Köszi! Amúgy nettó időben így is vert rám 15 másodpercet! Gratula!

DaMartian 2009.09.10. 18:09:44

@rrroka: www.futanet.hu/cikk/67/276
nnaa kikerestem. a 3:40 - 3:45 fülben.
Jól látszik, ahogy 3:42:24-nél eltorzult fejjel maxon tolom befelé. És mivel toporogtak előttem a célban, hogy ne menjek neki az előttem álló bajszos bácsinak, mivel lefékezni nem tudtam inkább hirtelen "sávot váltottam" így vállal elsodortam egy másik futót. Aki ezután cserébe nekifutásból hátulról jól ellökött. (3:42:27) majd közénk ugrott egy kedves szemüveges fiatalember (3:42:28) mert az "úriember" még folytatta volna a kötözködést..mindezt egy MARATON befutóján..szánalom!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.10. 20:01:57

@DaMartian: az a világoskék-fehér fickó lökött meg? elég fura testhelyzeted van a 3:42:27es képen. látszik a rajtszáma, keressük meg az embereimmel..? ;)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.10. 20:03:52

@DaMartian: jut eszembe: tréningnadrág van rajtad??!!
visszatérve a miért állnak előre témára: azért mert az emberek ilyenek, és mostanában egyre ilyenebbek lesznek. szarnak a másikra, csak előrébb legyenek. bárcsak azt mondhatnám, h a futók között kevesebb van, de nem sokkal.

bodlac 2009.09.10. 22:03:38

Hehe, célban verekedni, Montyék erre azt mondanák "Hülye magyarok, magyar hülyék". Különben ha ezt el akarja kerülni az ember, csak sietnie kell, fél órával korábban sokkal ritkásabban vannak. ;)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.09.10. 23:22:04

@DaMartian: Messzemenőkig 1etértek. a magyar autós társadalom még nem érett meg erre. Bár én azt gondolom, hogy ha még többet nyomná az utinform az ilyen futásokat, ha nem is szűnne meg, de oldódna a feszültség.
Bezzeg a külföldi turisták, örülnek és tapsolnak, pedig nekik lehet, h. csak az a délelőttjük van városnézésre...

Én is mindig hátulról indulok és káromkodok, hogy emberek nem képesek a rajtzónájukba állni. De a chipes időnél majdnem mindegy, ha hátulról repülsz előre, előzni jó.

Ettől függetlenül a Vivicitta sztem kinőtte a Margitszigetet. Idén 7 km-en keresztül csak tipródás volt., ui. a 4 kilinél mikor szellősebb lett volna a mezőny, a rakparti szembefutók miatt lefeleződött a pálya és tiportuk egymást tovább. Kéne oda egy új helyszín, mert a 12 kili rövid ahhoz, hogy megszűrje a létszámot és túl gyors, hogy eloszoljon a tömeg.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.09.10. 23:32:39

@rrroka: a Bécs-Bp befutó nem rossz, de a szervezése az caspnivaló. Pár éve KOCKACUKOR volt Budakeszi-Városliget szakaszon a frissítőknél, a víz meg elfogyott a felénél. Úgyhogy frissítőről gondoskodjon, aki ott szeretne futni.

Bár én beneveztem már a SPAR 30kilire, de lehet, hogy lecserélem erre. Most találtam és nagyon jónak tűnik - erre tán még a posztíró is felkapja a fejét, mert szinte végig terep...
hunrun.com/27-irottko-hegyi-futoverseny-2009

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.11. 07:40:40

@pif: erre meg mondhatnánk, hogy aki bír gyorsabban futni az minek álla végére? azért h utána panaszkodjon, h kerülgetni kellett? :)

csétomi 2009.09.11. 14:32:49

@DaMartian: A képek alapján nem volt tiszta a szitu, úgyhogy nem voltam rest kikerestem a filmet is:) Hát rendesen rádmozdult az öreg! Mondjuk maratoni célban képes lehet az ember annyira önmagán kívül lenni, hogy már nem ura az érzelmeinek. Én pl. az elsőnél elsírtam magam miután az utolsó 25 kilit iszonyatos térdfájással gyűrtem le :) Persze azért nem vertem össze senkit a célban ;)
A fószer egyébként futott 83perces félmaratont is 99-ben, lehet, hogy a régi szép idők elmúlása miatt gyűltek fel benne ennyira az indulatok...

csétomi 2009.09.11. 14:39:33

@DaMartian: Ja, és a szürke tréninggatya tényleg nagyon ott van!:)))))

csétomi 2009.09.11. 14:52:29

@pif: A BSI-nek a nagyobb versenyeken már rég be kellett volna vezetni a legjobb idők alapján való rajtzóna besorolást, mert hálistennek egyre többen vagyunk. Bécsben pl. a nevezéskor megadott legjobb maratoni idő és az előre tervezett idő alapján szines kis matricát ragasztanak a rajtszámra, és az adott színű szektorba kell beállnod. A szervezők pedig kiszedhetnek, ha rossz helyre állsz.
Nem hiszem, hogy a "duplafenekűek" beírnák a felesre nevezéskor az 1:30 alatti időt... Pedig a Nike-n meglepően sok ilyen volt még ebben a zónában is. Volt konkrétan olyan, aki a rajtnál az elit versenyzők tarkójában lihegett maratonkás pólóban, majd lelkesen elkezdett repeszteni olyan 6:30 körüli tempóban.

csétomi 2009.09.11. 14:53:09

Hűha, de ráérek :))

manor 2009.09.11. 15:27:52

@csétomi:
Találtam még egy okot, amiért esetleg előrébb indulnak egyesek: a befutóképen a bruttó idő látszik, így nem kell magyarázkodni, hogy "igazából az én időm 5-7-10 perccel jobb, mint ami látszik" és büszkén ki lehet pakolni az iwiw-re:) Vagy ezt csak én szoktam?:))

csétomi 2009.09.11. 15:38:36

@manor: erre már én is gondoltam. Erre meg lehetne egy célfotóretus applikációt csinálni:)) Mellesleg szerintem az már, hogy 2óra 30, vagy 2óra 25, tök mindegy.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.09.11. 18:20:48

@csétomi: vmi ilyesminek már rég itt lenne az ideje. Bár a Vivicittan tökmindegy lett volna ez a matrica is. Olyan megasokan voltak, hogy csak lemondóan legyintettünk és beálltunk a végére - ami egy olyan 400 m-rel volt a startvonal mögött.

@rrroka: Én soha nem bírok gyorsan futni, csak a (dupla)fenekek útközben doppingolnak... :o]

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.11. 19:27:41

A rajtkaput kerekekre kell építeni és amikor a duplafenekek beállnak, akkor előretolni 2-300 métert és beállni eléjük. :)))

Pierre_ 2009.09.11. 20:30:30

Lökdösődés maraton után? Nem hittem, hogy van ilyen... Rajtzónákról. Arról még nem írt senki (ha jól látom), hogy ha sokan nem a helyükre állnak, az nagyon sérülésveszélyes is (sok előzés, hátulról érkező gyorsabb futók ráfutnak, ill. rátolják egymást az előttük cammogókra, stb.), már több komoly sérülésről is hallottam, amit ez okozott.
Szóval annyit mindenki igazán megtehetne, hogy a megfelelő helyről rajtol... Egyrészt ez a szabály, másrészt logikus is.
És ha már valaki gyorsabb futó létére hátrébbról indul, akkor legyen extra türelmes előzéseknél, ha pedig valaki lassabb futó létére előbbre áll (azt hiszem, ez jóval gyakoribb...), akkor legalább, amíg nem oszlik a tömeg, addig tartsa a zóna szerinti iramot... :)

Most a félmararonon 1 mp-cel rajt után futottam át a rajtvonalon, így az első 20 méter után már nyugis volt a verseny, de régebbről (mikor lassabb voltam még) van sok kerülgetős élményem, pedig mindig a megfelelő zónából indultam...

Van pozitív élményem is: egy kisebb (párszáz résztvevős) versenyről, ahol semmiféle rajtzóna nem volt. A verseny után a képeket és az eredményeket nézegetve feltűnt, hogy pont azok álltak be az első sorba, akik végül az első tízben végeztek. :))

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2009.09.29. 16:13:21

Na, megdicsérlek.

Elég szép egy újságírótól.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása