Májusi eső ARANYAT ÉR!

2010.05.25. 20:12 angelday

Kedden este elképesztő vihar telepedett a városra, még jó, hogy az élelmes futók (így például ÉN) már 6-kor nekilendültek a sziget körüknek. Épp csak csepergett az eső, amikor bevágódtunk a kocsiba, aztán fügét mutattunk az égzengésnek, nyelvet öltöttünk és jött a "nem fájt, köszönöm a lekvárt" rész.

Időben egész pofás, 34:20-as 5350 métert sikerült megtenni, viszont nagyon örültem neki, hogy ehhez a pulzusom saját magamhoz képest alacsony volt. Az első 500 méteren 150 körül (emlékeztető: amikor kezdtem május elején, ugyanezen a tempón 170-es értékkel nyitottam be), utána a felééig 160-165 körül, majd a legvégére 172-ig ment fel és ennyi. Akárhogy is nézem, egy hónap alatt is sokat edződtem. Sajnos a Nike+ chipem behalt, el kellene kommunizálnom egy újat, addig is Excelben követem nyomon az értékeket:

Itthon még megcsináltam egy pár fekvőt és hasprést, Winkler Róbert barátja és életmód-tanácsadója, Herczegh Gábor a lelkemre kötötte motivációs SMS-ében, hogy futás előtt fekvő+has, futás után fekvő+has. Úgy érzem, ha nem csinálom meg, akkor magammal tolok ki, vagy ahogy az iskolában is mondták: ne puskázz, mert magaddal tolsz ki.

Egyébként híztam egy kilót. Most azzal nyugtatom magam, hogy biztos azért, mert fejlődik a mellizmom. Attól tartok, hogy változatlan intenzitással nyomatom a sört esténként, és annak is szerepe lehet, hogy tegnap ettem egy szelet csoki tortát is este, de annyira jól esett!

Azt hiszem, meg fogom mondani Herczeghnek, hogy jobban motiváljon, bár a Ricky Martin program lényege, hogy NEM SZABAD ELMENNI ASZKÉTA IRÁNYBA. (Ettől függetlenül kacérkodom az esti kis gyümölcs + egy kefir vacsorával is, brrrr.)

Az enyémet most már megtudtátok, de kinek mi az egyéni motivációja?

55 komment

Címkék: eső május arany pulzus józsi update

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr212031098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloom77 2010.05.25. 20:53:23

Az izom nehezebb, mint a zsír.

Motiváció: futunk, mert jó...mert kell...mert jobban érzed magad, amikor legyőzted a kilométereket........

És mert a XXI. században élünk és férfiként is szorult belénk annyi hiúság, hogy nem akarunk az átlag magyar férfiként kinézni (értsd átlag magyar férfi: minimum 15 kiló súlyfelesleg).....

Hajrá....előre, illéri...előre....:)

Jesselton 2010.05.25. 21:29:25

A fő motiváció, hogy ne kelljen vacsorára kefírt és gyümölcsöt enni! És csatlakozva az előttem szólóhoz: mert tényleg jobban érzed magad tőle!!

De kitartás, futással tényleg lehet fogyni. Én egy év alatt fogytam 10 kilót, most meg ámuldozva nézem a korábbi képeimet. Pedig akkor fel sem tűnt, hogy mennyivel több vagyok.

Most a bátyámat szeretném rávenni a rendszeres mozgásra és Téged is példának hoztalak.... Remélem ez Neked is motiváció!! :)

Ppix 2010.05.25. 22:09:57

Tényleg nem beszólni akarok, de ezek szerint amikor én 24 perc alatti kört futottam anno, akkor az egész tűrhető eredmény lett volna?
Ja, és a két kör is ment 56 perc körül még pár évre rá is.
Mindig ilyen koca futóként gondoltam magamra és évekkel később már a 28-nak is örültem, meg ott szégyenkeztem, mert ki volt írva a MAC öltöző ajtajára, hogy 4:30 feletti kilométer az már nem futás...
Ki kell mennem megint lefutni, azért egy 30 alatti időt csak összekalapálok vén fejjel is :)

Mylady 2010.05.25. 22:32:42

Hát én tegnap úgy döntöttem, véget vetek a szenvedéseimnek... és elmentem (elsántikáltam) futni. Az 1. km végén kitört a vihar. Még egy km-t rátettem, de mikor majdnem sikerrel próbált meg elvinni a szél, végképp feladtam és hazasprinteltem (az már majdnem fartlek).
Ma már hazafelé bőrig áztam.
Talán majd holnap.

Motiváció? Én szeretnék edzettebb lenni, meg szeretném elmondani, hogy lefutottam egy félmaratont. Mert igenis le tudom (majd) futni. Most ezért küzdök.

paklis 2010.05.25. 22:40:58

Én vagyok az egyetlen aki imádja a kefírt és a gyümölcsöt? A dolog érdekessége, hogy ma pont azt vacsoráztam:) Mert szeretem:)

monerd2 2010.05.26. 01:04:15

ppix: az teljesen korrekt. de ez a céloktól függ :) van akinek lassú van, akinek gyors :P
én nem tudom melyik marha írta azt ki a MAC öltözőbe.

motivációm: jó maraton + egyéb hasonló célok :)

monerd2 2010.05.26. 01:05:03

@paklis: ma (már tegnap) vettem: 4 banán, 3 mandarin, 2 körte, 1 doboz eper... szóval nem vagy egyedül :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.26. 05:22:45

én szeretnék jobb időket futni félmaratonon (1:30!!!), leverni az öttusás kissrácot az érdi hendikep futás 5 kirijén, és szeptemberben a maratont lefutni.

@Ppix: az jó időnek számít, de a naponta edző versenyzőknél tényleg nem tempó a 4:30, így futnak egy laza huszast.

@paklis: én is szeretem a gyümölcsöt, de nem vacsi _helyett_ hanem utána.

bellone 2010.05.26. 10:02:28

@angelday: Szerintem a csokitortát és a sört (főleg!) ne vond meg magadtól, de legyen ez a jutalom, sose futás helyett nyomasd, hanem a jól végzett munka örömére.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.26. 11:08:24

@bellone: fordítva is igaz, csoki és sör helyett sose fusson az ember! :DDD

bitliszbá 2010.05.26. 11:23:52

Ez a motivációs kérdés azért beugratós kicsit..

Nálam pl. változik folyamatosan. 2 éve, amikor újra elkezdtem futni (20 év kihagyás), akkor elsődleges volt, hogy leadjam a megelőző két évben felszaladt mintegy 15-20 kilót. (persze sikerült)

Aztán eléggé nagy inspiráció volt, hogy kollégáimat legalább megelőzzem a versenyeken (ez is megvolt)

Meg hogy kifussam magamból a munkahelyi baromságokat (sajnos ezek nap mint nap újratermelődnek, úgyhogy ez csak időszakosan sikerülhet)

Aztán persze jött, hogy félmaraton, maraton. Persze megvolt mindkettő, de elsőre nagyon-nagyon alulteljesítettem magamhoz képest.. Úgyhogy utána jött a "javítanom kell !!!".

Egész télen a Balaton körbefutása lebegett célként előttem... (ez is megvolt)

Most éppen miért futok? Jó kérdés!

Talán mert szeretem? Vagy mert tényleg az életem része lett? Vagy még azt érzem, hogy van még bennem több is, mint amit most látok? Vagy mindig van újabb és újabb cél?

Mindegyik és ezen kívül még rengeteg dolog... Versenyek, távolságok, jó idők (no meg persze a súlyfelesleg is) mind mind azért jelentenek jó motivációt, mert elsődlegesen egyetlen ellenfeled van - SAJÁT MAGAD!
Másokat sokkal könnyebb legyőzni, mert ők Mások. Magadnak sokkal könnyebben megbocsátod, ha kihagyod az edzést, megiszol MÉG EGY sört, a gyümölcs után eszel egy kis csokitortát, a joghurtot szalonnával eszed (sok szalonnával).

Egy szónak is száz a vége: a cél, az ok, az eredmény mind mind egyetlen dolog. TE MAGAD!!!

bellone 2010.05.26. 11:48:15

@rrroka: Na kérem, én ilyet egy "futóblogban" nem mernék leírni. Az más tészta, amikor körben csokis szájjal, sörszagút böfögök a terápiás csoportban, de ott legalább megértenek!:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.26. 12:02:06

@bitliszbá: de szépen megfogalmazta a főnök úr! :D

@bellone: igen én is érzem, h ezzel egy kicsit messzire mentem... :D

laciii79 2010.05.26. 12:04:01

Engem az érdekelne, hogy a fekvő-hasprés-futás-fekvő-hasprés kombó-nak milyen haszna van a futásra nézve. AD?

leilana 2010.05.26. 12:13:04

Futni jó és kész :-) Ez a motiváció!
Tegnap hihetetlen öröm fogott el, mikor megtudtam, hogy a mai táncpróba elmarad. Így nem kell kihagynom a gerinctornát és a futást sem!!! Elvonási tüneteim lettek volna, ha ma nem mehetek :-P
Táncolni is imádok, de a futás az MÁS! Itt tényleg csak magaddal harcolsz. Még akkor is, ha le akarsz hagyni valakit, hiszen saját magad kell rávenned arra, hogy összeszedd az energiád és gyorsabban fuss. Vagy mifene :-D Megártott a tegnapi eső...

kg_kilo 2010.05.26. 12:18:10

@rrroka: csoki és sör? Hogy lehet ilyet leírni???
Csoki és whisky, az a rendes recept! Ebből következik, hogy kedvenc gyümölcsöm az árpa, hiszen akkor a whisky tk. egy gyümölcslé :)

kg_kilo 2010.05.26. 12:19:10

Ja AD, ne reménykedj, pár fekvőtől nem ugrik fel egy kiló izom :D Ahhoz kicsit többet kell szenvedni...

Bloom77 2010.05.26. 12:22:13

Szeretném kezdeményezni, hogy rrroka és bellone szaktársat tiltsák el a kommenteléstről huzamosabb időre...:))))...indoklás: szabálytalan határátlépés....:DDDD...a végén még beküldenek egy csokitorta receptet kommentben...:)))

bellone 2010.05.26. 12:42:02

Szaladj rrroka, itt vannak a jezsuiták!

Mylady 2010.05.26. 12:51:42

@Bloom77: receptet???? azzal nem sokra megyünk... minimum egy szelet csokitortát :)))

DaMartian 2010.05.26. 12:56:04

Nekem az idei célok: 10K, félmaraton és maraton PB... Balaton Bitliszbával idénre már kipipálva de biztos ami biztos megyünk júniusban mégegyszer : ) A legfőbb motiváció meg az hogy ne verjen meg minden egyes versenyen ANNYIRA az asszonyka, nameg némi pocaktól is jó lenne megszabadulni : )
Első lépés a 10K egyéni csúcs lesz hétvégén... Kíváncsi leszek, mert sajna nem vagyok top formában..

Bloom77 2010.05.26. 12:57:25

@Mylady: Én olyat kérek amelyet az ember fél percig csak bámul....közben a nyálelválasztása megindul a szájában....és csak nézi, ahogyan az édes csokoládé selymesen kúszik fel az édes vázon...hmmmmm.....és legfelül egy kis felhőpamacsként egy tejszínhab minaret kéreti magát.........és amint a villa felsérti a tökéletességet, azonnal illatorgia támad, mely súlyos kalóriáktól roskatag....:))))))

Bloom77 2010.05.26. 13:00:33

@Mylady: Én egy olyan szeletet szeretnék, amelyet az ember először csak bámul....hmmm...figyeli az édes csokoládé selymes tekergését a még édesebb vázon......és legfelül egy pici puha felhőpamacsként egy tejszínhab minaret várja......és amikor villa felsérti a tökéletességet....azonnal illatorgia száll súlyos kalóriákkal dúsítva..:))))

bitliszbá 2010.05.26. 13:15:21

@DaMartian: KINEK a pocakjától akarsz megszabadulni? :D
- vagy tényleg óriás méretűek a hambi menűk Oregonban?

bitliszbá 2010.05.26. 13:16:24

Egyébként milyen lenne egy futóblogos póló söröskriglivel meg csokitortával???

bitliszbá 2010.05.26. 13:17:37

Vagy egy blogtalálkozó Sör-csokitorta versennyel??? :D

bitliszbá 2010.05.26. 13:23:50

@Bloom77: Bloom szaktárs kitiltása és száműzetése is erősen javallott a fenti két, már-már Krúdys-Szindbádos csokitorta leírás miatt. :D

bellone 2010.05.26. 13:33:03

@bitliszbá: És a sör-csokitorta verseny futóeseményként való tálalása vajon mit vonjon maga után?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.05.26. 14:16:45

Tegnap az eső után sem volt semmi a futás... Igaz, kicsit későre sikeredett, így sötétben nem igazán láttam, hova lépek, ettől a végére tiszta dzsuva lettem, de megérte. Nagyon jó volt a levegő, és talán életemben először volt olyan érzésem, hogy nem is vártam a végét. Persze, a tempóm is lassabb volt a szokásosnál, mert sötétben a Dunapart egy kivilágítatlan földút szakaszán futottam, ahol nem látszott, hogy hol van gödör, pocsolya stb, de ettől legalább kicsit izgalmas is volt. :-) És szerintem a szervezetem is örült, hogy végre egyszer nem kényszerítettem a maximumra.

Mylady 2010.05.26. 14:17:36

@bitliszbá: én támogatom :)
lábnyomos már úgyis van. most kell valami vicces is :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.05.26. 14:26:12

@rrroka: Csoki és sör? Hát, az idei naptári évben még egyikből se volt részem. Persze, a szünet (valószínűleg) csak átmeneti. De mostmár el tudom mondani, hogy ezek nélkül is lehet teljes életet élni. :-)

angelday 2010.05.26. 14:30:47

@laciii79: azt hiszem az a Ricky-program része. Egyelőre még nem látni az eredményt!

bellone 2010.05.26. 14:50:21

A célirányos erősítő gyakorlatok, javítják a futóteljesítményt. Futás közben nem csak a lábizmok dolgoznak, a derék és hasizmok a tempó növelésekor, vagy emelkedőkön kapnak egyre nagyobb szerepet, az erős kar, váll pedig segíti a lendítést. Ricky Martin csak a mézesmadzag...

Zime 2010.05.26. 14:50:25

Először éves lefutott km célom volt, de szerintem ennek inkább következménynek kell lennie, semmint célnak (mert rájöttem, hogy nem biztos, hogy örömet okozna az elérése). Szóval azt találtam ki, hogy idén szeretnék 2 órán belüli félmaratont futni (síkon), illetve meghódítani a 20-30 km-es tartományt.

M.Islander 2010.05.26. 14:55:54

a napi étcsokiról nem mondok le, inkább többet edzek, tegnap egészen rendkívüli élmény volt a HHH 12 km futás esőben, a végén még egy felhőn is átfuthattam a természet jóvoltából.
egyéni cél: több futás + több trüffel torta kombinációja (hja, és az első maraton ősszel)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.05.26. 15:31:46

Idén csak a formában tartás a célom, és néhány félmaraton. Maraton (esetleg Balaton) csak jövőre.

himmelhergott 2010.05.26. 15:41:19

nekem a doki adott motivációt: ha lefogyok elhagyhatom a vérnyomáscsökkentőt.

így is lett.

futni egyébként mindig szerettem, de budapestre kerülve nem volt kézenfekvő megoldás az időre/helyre (családos, dolgozó ember lévén). azóta persze találtam. (nem margitsziget)

a motivációt erősítem rövidtávú célokkal: pl. vivicitta, nike félmaraton

plusz bebolondítottam néhány kollégát is.

himmelhergott 2010.05.26. 15:47:40

tényleg, milyen lesz a futóblogos póló?

bellone 2010.05.26. 15:52:51

@himmelhergott: A söröskorsós és a csokitortás változat van még versenyben...

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.05.26. 15:54:29

Az étcsokit próbáljátok ki jóféle vörös borral! Az nagyon finom, gasztrosznoboknak kiváló csemege. Egy kocka csoki, kicsit összeroppantva és rá kell inni egy korty bort, majd rágni még egy kicsit és a tápcsatorna további részébe küldeni.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.05.26. 15:57:18

A futóblogos póló legyen vicces. Mondjuk én lennék rajta, mögöttem meg Gebre. Amekkora állat vagyok hozzá képest, a bal vádlim kitakarná teljesen a csávót. :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.26. 17:19:20

@kg_kilo: nem egyszerre csoki és sör! szépen beosztva! :)))

@Bloom77: neeem, de egy egyszerű és gyors csokis süti...

@bellone: nemtudok futni, fáj a rohadt IT-szalagom!

@azilinha: lehet élni csoki nélkül, csak nem érdemes... :D

@BGy: ez vmi olyasmi, mint a citrom-só-tequila?

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2010.05.26. 17:43:22

most,hogy újra tudok futni,a motivációim a következőek:
-gyorsulni szeretnék,és szintidős versenyen a közepesnél kicsit rosszabb szintidőt futni(tehát előreláthatólag csak jövőre futok Nike-n,és Spar30-on,de azért gyúrok rá:o)!!!
-fogyni szeretnék: a szekszárdi félmarcsira varrt futógatyim lötyögni kezdett rajtam-és ez doppingol!
-olyan forma elérése,hogy ne hajítsanak ki a TFTI -ről,mert nem hiteles egy 80 kilós aerobik edző
-a legfontosabb:a férjem rávétele a futásra

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2010.05.26. 17:47:21

@BGy: milyen borral?
mostanában hetente megiszunk a párommal egy üveg bort-egy üveg kitart egy hétig-....mindíg másfajtát.
A keserű csokit estére nem eszem,de nagyon szeretem,de én kávéval igazi csemege-főleg a chilis!!!!

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.05.26. 19:37:48

@Domesticdragon: nem vagyok különösebb gasztrosznob, de három dologra odafigyelek: a kávéra, a borra (az első palackig. :)))) és a csokira. Keserűcsoki (70% fölötti) és jó száraz (édes nincsen nálunk!) vörösbor. Egy időben a villányi borokért voltam oda, most a szekszárdiak(Heimann,Takler) ízlenek a vörösök közül. Fehérből Balaton felvidék(Figula,Szeremley,Jásdi, stb. ), egri cuvék (St.Andrea,Gál Pincészet), rosét Sopronból. Szóval jó csoki-jó vörösbor. A tokaji aszút nem szeretem, de ha van hozzá marcipán, akkor egy deci lecsúszik abból is, bár utána szárazzal kell öblögetnem. :))) Ja és akkor a kávéról is. Csak olasz pörkölésű, frissen darált, eszpresszó. Az arabicát jobban csípem, bár ittam már jó arabica és robuszta keveréket is. Hát ennyit a mai kitárulkozásomról.

HelloJozsi 2010.05.26. 22:15:14

Na egy ilyen sörös-csokis pólót még én is bevállalnék.

A tuti kombó ifjúkori kedvencem: Africana csoki Borsodi sörrel a Jávor kúti menedékház büféjében fogyasztva.
Na annál nem volt jobb, nem is lesz :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.27. 05:38:43

@NJoco: bele kéne még komponálni valahogy ebbe a póló designba egy 'amatőr' márkájú mp3 lejátszót is...

Mylady 2010.05.27. 07:16:27

@rrroka: igen, az amatőr felirat alap kell hogy legyen
lehetne pl a név helyén :)))

nabirye 2010.05.27. 10:36:39

Ez nem ér, ahogy olvastam a kommenteket, megint éhes lettem, pedig 1 órája reggeliztem!
Most szívesen beneveznék arra a csokitortás versenyre... Sok-sok tejszínhabbal, természetesen...
Ennél már csak egy palacsintaevő verseny tetszene jobban! :D

DaMartian 2010.05.27. 11:07:57

@nabirye: 31? : )
Tudtam én hogy meg kellett volna hagyni a másik almás csimit is! : P

nabirye 2010.05.27. 11:34:04

@DaMartian: A 31 a minimum... Tudod, akkor még kicsi voltam! ; )

monerd2 2010.05.28. 07:22:00

@Bloom77: vhogy nekem nem indult be a nyálelválasztás, biztos nem vagyok éhes :)

pszollos 2010.05.30. 13:50:39

Zsolát láttátok az esőben "futni" ?www.pixter.hu/video?id=21017

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása