Légiós kalandok az Ultrabalaton előtt

2010.06.11. 12:06 Winkler Róbert

Utoljára három hete futottam nagyon, akkor barátom és életmód-tanácsadóm, Gábor állított nekem össze egy saccra 25 kilométer körüli útvonalat, melyet a könnyebb azonosítás kedvéért elnevezett Winkler-körnek. (A Herczeg-kör a hegyi felfutó.) Sportbandet nem vittem, a pulzusmérőt is elfelejtettem, hiszen nyilván valami felesleges marhaságon járt az eszem. Brigi régi típusú Sportbandjét azért vittük, de a kijelzője már használhatatlan, úgyhogy csak a futást követő laptopozásnál tudtuk meg, hogy 22,5 körül teljesítettünk. Részemről az esti zuhanyozásnál az is kiderült, hogy vállban erősen leégtem, pedig elég sok volt a felhő.

Most már rendesen felkészültem. 50 faktoros naptej, sapka, pulzusmérő és Sportband, tiramisu és capuccino ízesítésű proteinszeletek, továbbá néhány zacskó G-Bomb nevű glutaminpor, amit limonádénak használunk, de ezúttal valahogy elfelejtettük felhasználni. Terminátorként érkeztem a diósjenői Herczeg-rezidenciához, mármint egy Harley-Davidson tesztmotorral, a Fat Boy ültetett változatával, ilyennel közlekedett Svarci a T2-ben, úgyhogy út közben mi mást dúdolhattam volna, mint a You could be mine-t. Gábor kitalálta, hogy mivel most 25 kilométert szeretnék, betold egy új szakaszt, úgyhogy beöltöztünk és nekivágtunk.

A Winkler-kör első két kilométere nem különösebben kemény, de ahogy a horgásztótól indulva lassan kiérünk a mezőkre, folyamatosan emelkedik. Pokoli mennyiségű eső lehetett errefelé is, időnként be kell szökdécselnünk a szántásba, vagy a repcébe, mert a dűlőút elmocsarasodott.

Brutálisan tűz a nap. Én nem bánom, a valahányadik Kropkó-törvény ugyanis előírja, hogy edzeni a verseny időpontjában, vagy legalábbis azonos napszakban kell. Kilométerenként kortyokol egyet a félliteres palackból, így mire Tolmácsra érünk, még bőven van vizem. Viszont a Winkler-kör annyira profin bejáratott intézmény, hogy 7 kilométernél jön a frissítőpont, a kocsma, ahol ezúttal koldulásos alapon jutunk vízhez. Aztán a Tolmácsi útról jobbra fordulunk, meredeken felfelé, míg el nem érjük a ma már nem működő tehenészetet, ahol annak idején Gábor nagyszerű padlóburkolási munkálatokban volt érdekelt, méltányos fizetség ellenében. Az út tovább emelkedik, a gerincen tartunk egy frissítési és csurrantási szünetet.

Innen már élvezhetjük a jutalomlejtőt egészen a diósjenői bekötőútig, ami a 2-es úttól vezet a faluig. Alig van forgalom – normális esetben, most viszont egyik autó jön a másik után. Horgászversenyt rendeznek. Elég félelmetes, padka nem nagyon van, bekötőút sincs, illetve van egy-kettő, de azokat Gábor nem ismeri, és nem vállaljuk. Aztán van egy. Ami már tetszene, de ott egy sor kaptár mellett zümmögnek a méhek, és nem akarunk a nógrádi várig sprintelni. A következőt már kipróbáljuk, és érdekes, működik is — igazából a legtöbb ilyen szántóföldi dűlőút használható, és nem teljesen másfelé vezet, mint ahová tart az ember. Kicsit bonyolultan, de azért megvan az út a dupla vadkerítéssel, látunk is pár őzet. A nógrádi vár alatti borozó a második frissítőpont, 13 kilométer körül, aztán felszaladunk, és megállapodunk, hogy elmegyünk a temető felé, hogy meglegyen a 25.

Irtózatos ereje van a napnak, sapka nélkül már nem élnénk. A vár után Nógrádon ér minket a dél, bár megbeszéljük, hogy nyilván nem lehet még dél, hiszen nem látunk ebédelő embereket. Következő frissítőpontunk a vár alatti taverna, itt is csapvizet vételezünk, hülyeség is volt a múltkor drága pénzért ásványvizezni. Ki tagadna meg egy kis vizet két félholt elmebetegtől, aki a déli rekkenőben betámolyog, mielőtt felszaladna a várhoz?

A temetőt így utólag egyszerűen nem találom a Google Maps-en, de jó kis frissítőpont volt, alapos pancsolással. Ez a sapkavizezés életet ment, most megtanultuk, és hogy az első száz méteren még fázhatunk is egy kicsit, már tényleg megfizethetetlen. Aztán jön a szokásos dűlőút a semmibe. Gábor szerint fussunk 20-ig, akkor forduljunk, hogy tutira meglegyen a 25, de az erdőszélen akkora mocsár fogad, hogy két kilométer után feladjuk, és visszakocogunk Nógrádra.

Asztalos János utca, aztán József Attila és Petőfi, mert kell két költő és egy munkásmozgalmi mártír. Nekem legalábbis úgy hangzik az Asztalos János, és be is jött: 1956-ban ő volt a Köztársaság téri pártház ÁVÓs parancsnoka. Agyonlőtték és holttestét meggyalázták, de mi még élünk, csak a nap szívott ki keményen, észre sem veszem, hogy a Petőfi utca nem is petőfi utca volt, csak Gábor dobta be, hogy meglegyen a két költő. Még az őzek is a fák közé húzódtak. Gyönyörű nap ez a mai, mekkora ökrök vagyunk, hogy itt futunk a déli verőben... Jól esne egy kis árnyék, de ahhoz képest, hogy az ég tele van bárányfelhőkkel, a nap valahogy mindet kikerüli. Egy ideig úgy tűnik, mindjárt utolérünk egy árnyékfoltot, folyamatosan 50 méterrel jár előttünk. Elhatározzuk, hogy kockáztatunk: egy sprinttel utolérjük, és ha szerencsénk van, jó sokáig árnyékban futhatunk. Sprintelünk egyet, az árnyék eltűnik, szevasz, Rejtő Jenő!

Még mindig csak 22 kilométernél járunk, pedig már eltelt bő 2 és fél óra. Tény, hogy ezt az újabb fajta, zöld Sportbandet sose kalibráltam, de ezt a 22,5 kilométert én is keveselltem.

16.46-kor a következő SMS-t kapom Gábortól: "Megkérdeztük a repülős arcot és azt mondta hogy közel 30 a táv amit futottunk." Hogy ki az a repülős arc, nem tudhatom, Gábort vasárnap már nem tudom elérni, pedig még SMS-t is küldök neki, el ne felejtse este a Foreman-Cotto meccset. Gyerekek, ez kemény volt. Ha az Ultrabalatonon is ilyen meleg lesz, sanszos hogy megdöglök, de hát mit van mit tenni:

harcra fel, győzni kell!

23 komment

Címkék: meleg nyár edzésnapló maraton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr182073735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.11. 12:30:21

Ez a "tartunk egy frissítési és csurrantási szünetet" ugye nem önmagában záródó, Bear Grylls féle discovery-s folyamat volt? :)) Én is próbáltam valamelyik nap délben futni, gyilkos dolog.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.11. 13:20:20

Le a kalappal!! Igazi önsanyargató kis túra lehetett. Anno én is csináltam ilyet, gondoltam milyen jót tesz majd az immunrendszeremnek ha hóban és fagyban rövidnadrágban futok, és igazam is lett :) Nyáron ugyszintén kimentem a pályára akkor, amikor nincs sehol árnyék, magyarul délben, 2-en futottunk egy lánnyal és kimondva-kimondatlanul azon versengtünk, hogy ki adja fel hamarabb, én nyertem :) bár ebben benne lehetett az is hogy rajta fekete póló volt.

LKwrwv7RfL 2010.06.11. 13:47:56

Én kb. 2 évig futottam délben, tűző napon. Meg lehet szokni.

angelday 2010.06.11. 13:56:34

@LKwrwv7RfL: korrekt név. A macskád segített kiválasztani?

Nebameg 2010.06.11. 14:41:10

@pantomimes: Mármint te adtad fel hamarabb?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.11. 14:46:27

@Nebameg: nem :) ő, Bár, hogy ki nyert az relatív, Nekem tovább kellett szenvednem...

M.Islander 2010.06.11. 15:15:36

menni fog ez Robi, én 4 órát tippelnék a kissé hektikus felkészülés alapján.
a rétes ezúttal nem játszott?

a Sportband/Nike Plüss-ről most már szívesen olvasnék olyan élménybeszámolót, miszerint megbízhatóan működik :o)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.11. 19:23:12

@mîkæl: á, biztos, hogy nem lesz négy órás a maratonja, én 4:25-t tippelek, ha nem jön közbe napszúrás (és ne is jöjjön), ami szintén elég fasza eredmény.
indulhat a winkler-maraton tippmix? :D jöhetnek a felajánlások a szponzor részéről!!! :DDD

Bloom77 2010.06.11. 21:53:57

Minden tiszteletem. Ezt azért még olvasni is kemény......Hajrá csak így tovább.

OFF: Kaptam egy érdekes video-t gondoltam belinkelem, ha nem gond.
videoklinika.hu/videok/knoll_hosszutavfutas_

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.11. 22:09:57

Nagyon ügyes, minden elismerésem! Vasárnap mi is megpróbálunk valami hasonlót, "csak" a hegyi meneteket hagyjuk ki belőle. Azért így is kicsit tartok tőle. :-)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2010.06.12. 10:13:05

@rrroka: Tavaly 1:53-as félmaratont futott, az én tippem 4:10.

LKwrwv7RfL 2010.06.12. 10:30:21

@angelday: :D Meguntam, hogy már szinte minden létezik ezért generáltam egyet... A macska itt volt, mind a kettő.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.12. 13:23:10

Ti félmaraton futás előtt hány órával szoktatok utoljára enni? Én többnyire a 3 órát igyekszem tartani, és közvetlenül a verseny előtt talán egy banán, de nem tudom, ez jó taktika-e.

És az ivás? Én sose szoktam semmi extrát magammal vinni, csak vizet iszom a frissítő állomásokon. Van valakinek valami tuti tippje?

M.Islander 2010.06.12. 20:07:54

rrroka · hosszutav.blog.hu 2010.06.11. 19:23:12
ha még lehet módosítani a tippen, szóljatok.
tényleg lehetne vmi kompetíció, aki eltalálja WinkAir maratoni idejét, kapjon már valami Nike kütyüt!

laciii79 2010.06.12. 20:40:52

@mîkæl: Kapjon egy futóblogos pólót. :-) Vagy nem is, azt kapja a harmadik helyezett mondjuk, az első kettő meg valami komolyabbat. :-)

Bloom77 2010.06.13. 14:06:36

Vagy ha WinkAir lefutja a maratont (reméljük), akkor kapjon Ő egy futóblogos pólót "Megcsináltam" felirattal....

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.14. 07:17:57

@mîkæl: felőlem lehet! akkor elkezdek egy listát, majd firrsítsétek, mert én megyek nyaralni. :)

a tippeket óra-perc formában várjuk, a másodperceket hanyagoljuk. a versenyzőt, italokkal, lányokkal, autókkal befolyásolni nem ér.
--------------------------------
WINKLER MARATON TIPP
--------------------------------
Ivan Grasso: 4:10
mîkæl: módosítás alatt
rrroka: 4:25
--------------------------------
a tippeket óra-perc formában várjuk, a másodperceket hanyagoljuk. a versenyzőt, italokkal, lányokkal, autókkal befolyásolni nem ér.
--------------------------------

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.14. 07:19:58

@azilinha: tuti tipp nicncs, mindekinek ami bejön. nekema verseny előtt banán és csoki a szokás, közben pedig iso is, víz is, ha úgy van kedvem banán meg szőlőcuki frissítőnek.
de múltkor a PBre hajtottam, akkor pl kulacsból frissítettem, nem lassítottam a frissítőálomásoknál. (nem lett meg, de nem emiatt)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.14. 15:02:37

----------------------------------------------------------------
WINKLER MARATON TIPP
----------------------------------------------------------------
BGy: 4:13
Ivan Grasso: 4:10
mîkæl: módosítás alatt
mylady: 4:15
rrroka: 4:25
xhege: 4:18
----------------------------------------------------------------
a tippeket óra-perc formában várjuk, a másodperceket hanyagoljuk. a versenyzőt, italokkal, lányokkal, autókkal befolyásolni nem ér.
----------------------------------------------------------------

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása