Eljutottam a végéig

2010.07.06. 15:19 Winkler Róbert

Mármint a saját határaimig. Eddig volt egy olyan problémám, hogy mindig elfáradtam a 10 km-es Human Race végére, kifulladtam a 21 km-es félmaraton befutójára, vagy elég komolyan éreztem a lábam, amikor beértem a Velencei-tó körbefutása után a kempingbe. De a Human Race után még végül is ment volna akármennyi, a félmaratonon jól meg tudtam húzni a végét, még mókás figura ugrására is futotta a célfotón, a Velencei-tó végén meg ha nem is sprintben, de a saját szintemen meg tudtam húzni az utolsó 500 métert.

Na az Ultrabalatonon ilyen veszély nem fenyegetett. Amikor bő 42 kilométer megtétele után feltűnt a nemesgulácsi frissítőpont, természetesen ki akartam vágni egy kisebb sprintet, mert milyen májer az már. Meg is indultam, de a második lépés után megéreztem a Vasmarkot. A Vasmarok nyilván valami képregényhős, azoknak vannak ilyen hülye neveik. Vasmarok konkrétan a futókra leselkedik, sunyi arcával a befutó körül ólálkodik, és ha valaki sprintelgetne, hát ráveti magát, a nevéhez méltó erővel markolva a vádliját. Pár pillanatra el is bizonytalanodtam: úristen, száz méter a cél, lehet, hogy a végét négykézláb futom? Aztán ahogy letettem a sprintről, valahogy sikerült bevánszorogni. Féltem is egy kicsit, milyen bénán nézek majd ki, ha valaki véletlenül felveszi. Józsi fel is vette, de az a furcsa, hogy a felvételen az én egész, rettenetes belső drámámból, meg a Vasmarokkal folytatott ketrecharcomból semmi sem látszik. Egyszerűen bekocogok. De belül azért tudom, hogy ez ennyi. Nem maradt belül sok minden.

Energiával nem volt gond, hiszen három napig zabáltam aktívan Retró Ica réteseit (azóta kerékpáros kísérőnk, Rodriguez, aki Ica közelében, szintén rászokást jelentett be). Betoltam továbbá két energiazselét az út közben, bőven ittam izotóniás italt, szemezgettem diákcsemegét, nyámmogtam banánon. Még almát is ettem, hogy ellenőrizzem az elméletemet, mely szerint meg fog büfiztetni. Az ellenőrzés sikerült, megbüfiztetett. Eléhezési veszély tehát itt nincs. Inkább az izomzat fáradt el, de mindenesetre Vasmarok a vádlimat keményen elkapta. Anyám ezúttal könnyen megtalált. Hazafuvarozott, mármint Badacsonyba, ahol befaltam egy fél dinnyét, két csirkecombot, meg amit még találtam. Ágyból néztem a délutáni meccset, ami alatt annyira sikerült regenerálódni, hogy gyorsan átautóztam Tihanyon keresztül a déli partra, hogy megnézzem, hogyan áll a csapat, meg milyen látvány az Ultrabalaton harmadik harmada. Hát nem néz ki annyira futóversenyesen, mint az eleje, az biztos. Néhány fejlámpás lidérc bolyong az éjszakában, de külsősként nehéz észrevenni ebben a futóversenyt.

Ha jövőre is indulunk az Ultrabalatonon, abban azért nagyon nem vagyok biztos, hogy maratonozni akarnék. Maga a futás nem gáz, de azért többször előfordult, hogy köszi, srácok, nem megyek kocsmázni, mert holnap reggel megyek 25 kilométert futni. És én nem azért futok, hogy áldozatokat hozzak érte, hanem mert jól esik. Szaszával beszélgettünk arról, hogy hogyan javíthatnék az időmön. Szerinte nem kéne menet közben mindenféle emberekkel beszélgetnem, és úgy általában komolyabban kéne, hogy vegyem a maratont. Szerintem viszont ennél lényegesen jobb maratont úgyse tudnék futni. Igyekeztem vigyázni, hogy el ne fussam magam, de azért elég hegyes-völgyes a Balaton-felvidék, itt én sokat biztos nem tudnék faragni az időn. És nem is akarnék – futok egy maratont és közben jól érzem magam, az nekem finom. Vicsorogni majd inkább a fekvenyomópadon.

Viszont alapvetően maga az élmény az újra és újra kéne: ennél szebb helyen, mint a Balaton-felvidék, futni nem lehet. Ez egyszerűen csodálatos. Rengeteget jártam már erre autóval, motorral, mountain bike-oltam földutakon, gyerekkoromban még vándortábor is volt, de nézegetésre egyszerűen nincs jobb, mint a futás. Pipacsszámolás, rétillat-szippantgatás, felhőszpotting – ezekhez képest szinte apróság, hogy közben futni is kell. Egy könnyű kis apropó.

43 komment

Címkék: balaton maraton csúcs ultrabalaton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr322133543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bitliszbá 2010.07.06. 15:48:58

Már nagyon vártunk, és tudtuk, hogy nem adod fel. De azt, hogy közben pipacsot számolsz, no azt nem gondoltuk volna...
(mondjuk elég szar volt 1 órát nagyjából melegen tartani az izmokat ...) de még egyszer grat a maratonszüzesség elvesztéshez...

kran72 2010.07.06. 16:22:55

Gratulálok az írónak a teljesítményéhez.Mi is megkerültük a Balatont egy nap alatt,igaz biciklivel.(Nem gondoltam volna hogy a szerző sportember).Még egyszer GRATULÁLOK!!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.06. 16:30:11

Csatlakozom a gratulálók közé, kis irigykedéssel vegyítve. :-) 6 szigetkört már futottam 2 óra 51 perc alatt, de a maratoni táv még nincs kipipálva. Jövőre nagyon szeretném a balatoni résztvevők táborát gazdagítani.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.06. 17:07:25

szép volt Robi! én egyetértek veled abban, hogy jó a futás közben jól érezni magát az embernek, dumcsizni, nézelődni, enni-inni. ehhez a teljesítményorientáltság nem passzol. olyankor nincs duma, nincs megállás-lassítás a frissítőpontokon, zsebből/kulacsból tölt után az ember, nem mondunk oda egy poént másoknak. persze jó időket futni is szép dolog, de a két dolog teljesen más. kihívást keresni és jobb időket futni is egyszerűbb rövidebb távokon, akkor nem lesz az, hogy az ember a táv kétharmadánál pokolba kívánja az egészet, az összes lökött futóval együtt.
a fun-futás tipikus példája a Pók Janó féle fantasztikus Tóparti-futóparti. oda az meber pajtikkal megy, akikkel eldiskurál futás közben, de azért van egy kis baráti rivalizálás a többi futóval.

AzHofi 2010.07.06. 17:32:36

Én minden maratoni távot futónak lábat csókolok. Annyira, de annyira eröltetem, már 4 éve szeretném, de nem megy. Megy gyalog a kinizsiszáz, bringával balatonkör, átúszás odavissza, de a futás az nem az én műfajom. Képtelen vagyok 20km-nél többet futni, ott mindig betonfal van. Nyilván a fejemben. Akarok róla beszélni... :-)

M.Islander 2010.07.06. 17:45:29

kösz az összefoglalót, gondolom az utolsó bekezdéshez volt szükség a kéthetes átfutási időre :o)
ismét gratulálok, és sajnálnám, ha ezzel befejeznéd a még el sem kezdődött maratoni karrieredet, szívesen olvasok Vasmarok további kalandjairól, ill. biztos vagyok abban, hogy többszöri nekifutásra, alaposabb felkészüléssel azért még bőven lehetne ezen az időn javítani, bár ez már időigényesebb lenne.

hétvégén megyek Hortobágyra, ennek örömére nyomtam 3 kört a Margiton 14:30-as kezdéssel 4:52 perc/km átlaggal, a negyedikhez valahogy már nem volt kedvem - tényleg számít, hogy mikor futsz (a hétvégi verseny 15:00-kor kezdődik, tavaly 1l folyadékot veszítettem átöltözéskor a trendy kék műa. sátorban), 2 napja 3x körberöpültem a szigetet 20:30-as kezdéssel (4:42 perc/km átlag).

továbbra is az októberi 25. Spar Maratonra izzítok.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.06. 18:28:37

Hülye Vasmarok!

Le a kalappal! :)

FutoBolond 2010.07.06. 18:34:37

Winkler, gratulalok, es koszi az inspiraciot :)

Ma este sorozes helyett futni megyek.

Oktoberben meg var a maraton engem is :)

HelloJozsi 2010.07.06. 21:15:53

A futást illetően nem tudnék ennél jobban egyetérteni semmivel. Hagyjuk meg a szenvedést a profiknak :)
Az időd szerintem hegyen-völgyön első maratonnak teljesen jó, főleg, ha valaki nem egy zerge alkat.

egy hang a hátsó sorból 2010.07.06. 21:21:12

Gratulalok en is.

Nemtom nekem ki fog-e tartani a lelkesedes addig, amig elerem a maratoni szintet. Egyelore egy 58:50-es dupla szigetkor a legtobb, amire kepes vagyok, ev vegeig remelem eljutok egy 2 ora alatti felmaratonig, aztan jovore talan egy maratonig.

Vagy nem.

bitliszbá 2010.07.06. 21:36:38

@FutoBolond: @mîkæl: ha a budapesti Spar maratonra készültök, akkor ne felejtsétek, hogy az idén nem októberben, hanem szeptember 26-án lesz!!!!!

Mylady 2010.07.06. 21:37:20

Gratulálok!
Nagyon szépen megfogalmaztad, amit én is mondani szoktam: just for fun

bitliszbá 2010.07.06. 22:34:26

@AzHofi: Mi itt mind hallgatunk... Beszélj... Fuss... Beszélj... Hallgatunk...

Stones70 2010.07.07. 00:16:23

A Vasmarok monnyon le !!! És nagy Gratula

Leggy 2010.07.07. 08:08:09

Maximális respect és gratula!! Nekem már ez a bajusz magában is nagyon bejön (szerencsére a férjem ezt hamar felismerte és ő is ilyet visel), de hogy egy ilyen fazon még így fusson is ...meg még írjon is..........ez messze kiemelkedik a falkából :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.07. 09:02:19

@Leggy: a férjed is kamionsofőr? :D winkler az ezüsthátú alfahím. :DDD

Leggy 2010.07.07. 09:14:00

@rrroka: nem, többdiplomás futó jóember...de ebben a combkefe bajuszban épp az a jó, hogy "olyan, mint egy kamionsofőr"..az nem lenne jó, ha tényleg az lenne...még azért a kapaszkodós pajeszt hiányolom :-)

HelloJozsi 2010.07.07. 09:19:36

@Leggy: szerintem engem a lakásba se engednének be egy ilyen szőrzettel.
Na de nem lehet mindenki Lemmy... :)

bellone 2010.07.07. 09:19:38

@Leggy: "Combkefe" bajusz és "kapaszkodós" pajesz, mi?:) Női válasz a rendszámtetkóra?

Leggy 2010.07.07. 09:22:27

önkritikát gyakorlok, és csendben futok tovább....ez a téma már túlmutat a futóblog keretein...hiába, no, elgyengül a térdem ha ilyet látok futni :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.07. 09:23:54

Szép volt, Robi! Az időeredményben az a szép, hogy bőven lehet belőle faragni. A 2:30-cal már nehezebb dolgod lenne, de ebben szerintem fél óra tartalék simán benne van.

DaMartian 2010.07.07. 10:33:53

@bellone: én ribancrendszám néven ismertem : )

bellone 2010.07.07. 10:42:07

@DaMartian: Egyik haveromnak mostanában jelentette be a tizenéves lánya, hogy titokban csináltatott egyet, képzelheted. Az élet kegyetlen!:)

bagolybagoly 2010.07.07. 12:45:44

Nagyon klassz írás! Vasmarok és eléhezés az én szótáramba is felvétetett. Köszi értük!

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.07.07. 12:52:33

Én is gratulálok az első Marathonodhoz!
Én 4:30 körüli eredményre tippeltem, így a nyerési esélyeimet ugyan lerontottad, de ez még nem totálcar:-).
Nem emlékszem viszont arra, hogy Te milyen eredményre számítottál, mit tippeltél volna előtte?

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.07. 15:23:14

@effe: Köszi, így már értem, bár a seggstukkó és söralátét jobban tetszik. :)))

Nannycsuri 2010.07.07. 17:04:13

A söralátét az nagyon jujjjj!
@bitliszbá: a Winkler-bingóban én megírtam, hogy mikorkörültől érdemes az izmokat melegíteni ;)
Amúgy nekem is szívemből szólt Robi ezzel a bejegyzéssel, a barátainkkal csak élménykocogásnak hívjuk a "futásainkat", semmi teljesítménykényszer, vagy nemtommi a helyes kifejezés.
Ja és persze grat a maratonhoz.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.07. 18:29:17

@Vasapu: a videóban a rajt előtt, ha jól emlékszem, 4:25-t vagy 4:30-t mond.

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.07.07. 21:46:26

@rrroka: Igazad van, megnéztem. 4,30-on belül minden perc ajándék, így indul neki.
Robi: Akkor most elégedetlen vagy?

Airhead 2010.07.07. 22:45:55

nem hinném, hogy első maraton után ilyen eredménnyel elégedetlen lenne..:-) azt írja "itt én sokat biztos nem tudnék faragni az időn. És nem is akarnék – futok egy maratont és közben jól érzem magam, az nekem finom" -és milyen igaza van:-)

bitliszbá 2010.07.07. 23:34:56

@Nannycsuri: ügyes voltál, de én Robitól kérdeztem meg, hogy mikorra várjam (mivel én vettem át tőle a stafétát) no ahhoz adtam egy órát, mivel én is futottam az első huszat - éreztem a meleget meg a hegyet-dombot. De ettől függetlenül én is azt tartom, hogy az első mindig csak a teljesítésről szól :)) úgyhogy mindenkinek hajrá!!!
És ha sikerül akkor mindenkinek emelem kalapom!!!

Mert mint egy másik kommentsorozatban már elhangzott (nem pont így), de
egy lefutott maraton nélkül még meghalni sem érdemes...
( ez annyira jó lett, hogy legszívesebben levédetném:D )

m.anna 2010.07.08. 06:14:24

miért nem lehet a futóblogon bejegyzést lájkolni?

bitliszbá 2010.07.08. 08:55:18

@m.anna: itt tudod lájkolni: www.facebook.com/nikerunninghungary

egyébként meg csak ennyi: TECCIK - LÁJK - FRANKÓ - FASZA - K..VAJÓÓÓ - HÚVAZZEG

vagy valami ilyesmi...

watergate71 2010.07.08. 09:24:47

@bitliszbá: A múltkor egy hozzászólásban azt olvastam (rrroka), hogy egy igazi férfi nem is igazi, amíg le nem fut egy maratont (többek között...), most meg megkapom, hogy maraton nélkül meghalni sem érdemes?!
Konklúzió: Férfiként azzal a tudattal fogok élni, hogy nő vagyok, és bele sem halhatok ebbe, míg a világ világ???!!!

Gratulálok mindenkinek, és irigy vagyok.
És szerintem az utolsó félmaraton óta tudom mi az a csonthártyagyulladás....:(((

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.08. 10:57:07

@angelday: dehát aki olvas, az mind lájkol is, nem? :) vagy lesznek direkt diszlájk cikkek? :D

@watergate71: jobbulást! pihentetés, türelem. hamar elmúlik, észre sem veszed. de a sípcsont környéki fájásnak lehet az is az oka, hogy kopott már a cipőd. nézd meg a sarkát, a külső oldal elhazsnálódása okozhatja a fájdalmat, nekem legalábbis ez volt. (utolsó bekezdés a blogunkon ebben a cikkben: hosszutav.blog.hu/2010/03/26/csonthartyagyulladas_avagy_miert_nem_futottam_a_heten)

bitliszbá 2010.07.08. 11:15:39

@watergate71: diszlájkolom a maraton miatti tudatmódosulást. Nem azt mondtam, hogy nem lehet... csak...
(bár a gondolat, ha beválik - mármint, hogy nem tudsz belehalni - akkor mégis lájk)

watergate71 2010.07.08. 11:16:32

Köszönöm.
Valamiért nekem nem jelenik meg...:(
Megnézem a cipőm, használom egy ideje.

watergate71 2010.07.08. 11:21:29

@bitliszbá: Azért tervezem a maratont.
Akkor meg belehalok? :)
Jó futást Nektek ma délután!

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2010.07.09. 22:35:36

Grat.

Nos, elkezdheted az úszóedzéseket ;)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása