A mamusz újrafelfedezése

2010.10.21. 16:13 Winkler Róbert

Az eső speciel esett, de sajnos én már egyszer azt állítottam itt a Futóblogon, hogy szeretek esőben futni. Magára az érzésre, hogy abban nekem mi is a jó, már nem emlékszem, de hát nagy az isten állatkertje, megteremhet benne az esőben futni szerető én is. Egyelőre csak azt az egy pozitívumát látom, hogy majd utána elmesélem, milyen kemény voltam, hogy esőben futottam. Kéne is valami ilyen motivációs szolgáltatás, hogy az emberek elmondhassák, hogy esőben futottak.

Persze ez még önmagában kevés, hiszen a többieket általában hidegen hagyja, még ha meteorzáporban futunk is, anyánk meg egyébként is aggódik épp eleget. Tehát valamiféle szpemmerszolgáltatás lenne: véletlenszerű címekre szétküldenénk a világban, hogy egy teljes órát nyomtunk le esőben. De valahogy szerencsém volt így elsőre, mert van egy határ, ami felett már csüggesztő a csapadék, alatta viszont tényleg szinte jó. Egy jó kis vízálló Stormfit dzseki, egy bármilyen baseballsapka, mert ha átázik, az lényegtelen, csak ne kopogjon a homlokomon az eső, de a legfontosabb, ami bearanyozza öreg napjaink, a téli cipő.

Télicipő-mániás vagyok. Már az első futócipő is, amit életemben vettem, téli volt, azóta már a második párban tolom, az elsőben sok volt a kilométer, levittem a telekre. Ásni biztos nem fogok benne, télen meg az ember nem jár a telekre, de még nem jutottam odáig, hogy ki bírjak dobni egy futócipőt. A profibbak kicsit lenézik a hótaposót, mert nehéz, legalábbis a nyáriakhoz képest. Nekem viszont, mint hobbistának, nagyjából ugyanazt jelenti, mint papónak a meleg mamusz a kályha mellett. Futni nyári cipőben még mínusz tízben is vállalható, amennyiben száraz a terep, plusz tízig viszont a cipőbe szivárgó víz igazi rémálom. Nem is a szivárgás az, amitől egy pillanat alatt megjuhászodok, hanem egy rossz lépés az esőben, bele a tócsába, és akkor hirtelen az otthonos, meleg kuckót elöni a jeges ár, csak annyit tudok mondani, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Na ezért hoztam fel a pincéből a téli Structure Triax-et: a Lunarglide-hoz képest tényleg kicsit nehézkes, de ez a gumicsizma-jelleg szerencsére vízállóságban is megmutatkozik. Ha a Triax-ben lépek tócsába, van egy kis szivárgás, de olyan lassan, hogy az szinte öröm, ez pedig bőven megéri azt a plusz négy-öt dekát, amennyivel a konyhai mérlegem tanúsága szerint többet nyom. Az egész éves lunározás után tényleg kicsit olyan az első kilométereken, mint egy fapapucs. De aztán egy-két kilométer után már átalakul egy nagyon kellemes, otthonos, jó meleg mamusszá. A forralt bornak is megvan a maga téli hangulata, de az igazi akkor is a téli cipő.

32 komment

Címkék: ősz eső mánia mamusz

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr752388788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.10.21. 16:39:38

DaMartian mester itt a blogon azt tanította, hogy nincs olyan, hogy téli futócipő. Most akkor hogy is van ez?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.10.21. 16:40:26

OFF: gratulálok a győzteseknek, Kriszti meg posztolhatna néha, mint a régi szép időkben.
www.masz.hu/

DaMartian 2010.10.21. 16:56:57

@Sekiwake: szerintem továbbra is vízálló futócipőről beszélünk : ) Ahogy a postban is kiválóan meg lett fogalmazva: "Futni nyári cipőben még mínusz tízben is vállalható, amennyiben száraz a terep, plusz tízig viszont a cipőbe szivárgó víz igazi rémálom." Szóval igazából nem a hőmérséklet ami gáz, hanem az eső...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.10.21. 17:17:16

@Sekiwake: Én végigfutottam a tavaly telet vízálló cipő nélkül. Gyakran beázott, mert sok hó volt meg eső-szerű mindenféle és baromi hideg. Nem mondom, hogy élveztem a cipőbeázásokat, sőt, néha talán ki is szaladt a számon egy két b betűs szó, de azért kibírtam, így idénre se tervezek vízálló cipőt. Meglátjuk, meddig bírom.

badis 2010.10.21. 20:41:49

Ha már cipőkről van szó. Én is jobban szeretem a testesebb cipőket, annak ellenére, hogy kicsit olyanok, főleg sárban futás után, mint Mekk mester nyúlcipői.
Lenne egy kérdésem, ami nem feltétlenül kapcsolódik a bejegyzéshez, de mégis, hátha tudtok segíteni:
Vettem egy futócipőt, melynek a sarkánál lévő részen az anyag alatt a szivacs (vagy valamilyen tömítés) begyűrődött. Visszavittem, mert hogy még garanciás volt, és az eladó mondta, hogy azt jrjukn az adatlapra, hogy javítást is elfogadunk, mert így szokás. Megcsinálták, nagyon ügyesen, de nem ugyanabból az anyagból. Tettek egy másik anyagot az egész boka alatti, sarok mögötti részt kicserélték egy szerintem genyább anyagra, és hogy ne tűnjön fel mindkét cipőn, tehát azon is, amivel semmi gond nem volt. Futok benne, egyelőre nincs gond vele.
A kérdésem az volna, hogy milyen jogaim vannak ilyen esetben. Elutasíthatom a javítást? Elutasíthatom, ha nem tetszik, ahogy megcsinálták?
Mea maxuma culpa, nem pipás cipő colt, hanem sau-val kezdődő és cony-ra végződő. De ez nem egy anyireklám, szeretem mindkét márkát, vagy inkább a futócipőket.
Előre is köszi!

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.10.21. 21:09:35

@badis: ez egy picit meglepett. Ha nem ugyanabból az anyagból javították meg, akkor az már nem Saucony, hanem valami gányolás. Ha X pont Y-nal alkot egy optimalizált rendszert, akkor Z-vel nem lehet pótolni. Vagy ennél lehetünk lazábban is? A susztered szerint igen. :))))
WinklAIR: újra a klubban?

DaMartian 2010.10.21. 21:49:01

@badis: Először javítást el kell fogadni mert a csere aránytalanul nagy költség a hibához képest, ha mondjuk leválik a talpa és megragasztják, vagy bomlik a varrás és megvarrják. De hogy épp a cipő egyik legfontosabb elemét cserélik házikészítésűre, azt már nem köteles a vásárló elfogadni, mivel az a vásárláskor meglévő funkcióját nem tölti be

bitliszbá 2010.10.21. 21:50:23

Robi!!!!! mikor FUTUNK össze, a maratonodra emlékeztető UB-s érmed azóta nálam figyel...

Mondjuk stílszerűen: a Balatonnál? (nov21?)

bitliszbá 2010.10.21. 21:53:46

@DaMartian: oké! De ezt neki kell bizonyítani (mármint a funkcióveszteséget), vagy elég a jótállásra hivatkozni??
Mert ugye nem mind1?

badis 2010.10.21. 21:57:55

És ha nem fogadom el? Akkor mi a teendő? jó lenne erről egy ilyen buta (szájbarágós) fogyasztói felvilágosító poszt. Az ép cipőhöz azért kellett hozzányúlniuk, mert nagyon elütött az új anyagtól...

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.10.22. 08:57:28

@BGy: Hallottam én már olyanról, hogy valaki ragtapasszal és várostérképpel javít cipőt! Khmmm :-)

xhege 2010.10.22. 09:06:35

Örülök Winkler sporttárs visszatérésének!!! A poszthoz kapcsolódva: tavaly télen is nyári cipőben futottam, és káromkodtam magamban vagy hangosan mikor jeges vízbe léptem, de igazából kb 5 perc után már nem volt olyan kellemetlen, és sose fázott a lábam. Szóval én az idei télnek is így vágok neki. Ez nem keménység, hanem anyagi megfontolás inkább :)

Winkler Róbert 2010.10.22. 09:16:46

@bitliszbá: Hamarost lesz futóblogos futás, a tervek szerint több is. Van érmem? Annyira azért nem futottam jó maratoni időt...

2010.10.22. 09:20:26

"Tehát valamiféle szpemmerszolgáltatás lenne: véletlenszerű címekre szétküldenénk a világban, hogy egy teljes órát nyomtunk le esőben."

Javasold a Nike-nak, hogy az iphone-os Nike+ program következő verzióját kössék össze egy időjárás jelző programmal. Akkor a facebookra nem csak a megszokott adatok mehetnének fel, hanem az is, hogy milyen pocsék volt az időjárás : )

(a következő iphone-ban meg lehetne egyből egy eső szenzor, és akkor még ablaktörlő kiegészítőt is lehetne forgalmazni mellé a viharban netezéshez : )).

Winkler Róbert 2010.10.22. 09:20:42

@xhege: Anyagi alapon azért ez majdnem olyan, mint autóra a téli gumi. Papíron tényleg dupla költség, de ha az ember még 5-6-7-8 évig megtartja az autót/fut, akkor pontosan annyival kevesebb nyári gumi kopik el. Elvben tehát nem jár többletköltséggel, bár a befektetés műfajban tényleg jegyeznek ütősebb dolgokat.

Ted Striker 2010.10.22. 09:42:50

@DaMartian: A száz százalékosan vízálló cipőt meg úgy hívják gumicsizma - a Szász százalékosan vízállóról meg majd biztos ír Szasza :-)

Kövezzetek meg, de én 4-5 fok beállta körül letészem a lantot, és a futócipő helyett korcsolyát, vagy síbakancsot húzok...sajnos az igazi téli váltósportba, a sífutásba idáig csak egyszer sikerült belekóstolnom, de nagyon tetszett - ennek is megvan a maga maratoni/(ultramaraton?) távja a Vasaloppet (90 kilis svédországi legendárium)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.10.22. 10:02:09

@Ted Striker: Akkor most nagyon off leszek: hol fogsz korizni? Csak mert én is szeretnék, de a műjégpálya felújítás alatt áll, és csak akkor veszek korcsolyát, ha van lehetőség használni.

2010.10.22. 10:05:42

@azilinha: újpesten, és pesterzsébeten is van nagyobb pálya, a szénatérnél pedig egy ideiglenes szokott lenni.

www.erzsebetjegcsarnok.hu/
www.icecenter.hu/

Korcsolyával viszont vigyázz, a műanyag (sícipőre emlékeztető formájú) darabok nagyon népszerűek de minden szinten használhatatlanok.

Ted Striker 2010.10.22. 10:10:11

@azilinha: hát nem marad más mint a Westend tető, jégterasz (egy hét múlva nyitnak); illetve tavaly is volt valami gyerekpálya szerűség a Városligetben a híd másik oldalán (ezt őszintén szólva nem próbáltam)
www.jegterasz.hu/

Ted Striker 2010.10.22. 10:13:48

@viito: amiket Te írsz azok fedett pályák, így azokat nem csak télen lehet használni (kivéve a széna-téri ami nyáron kávézó/pizzéria/kocsma vagy mi a bánat), ámde hektikusan változik a közönségkorcsolyázás ideje attól függően hogy mikor és hogyan játszanak benne jegeskorongot - és persze teljesen más a "fílingje" mint a nyitott pályáké :-)

effe 2010.10.22. 10:17:49

@viito: @azilinha: megfelelően kemény tél esetén pedig Százhalombattai tó, Velencei tó, stb.
a jégpályákkal mindig az a bajom, hogy csak egy irányba lehet körbe-körbe menni a tömegben :(

2010.10.22. 10:28:23

@Ted Striker: városligeti kiegészítő pálya. hidegben/felhős időben jó volt, de nagyon gyengék voltak a gépeik a pálya méretéhez képest (vagy csak spóroltak a hűtéssel), és amint kicsit melegebb lett, vagy rásütött a nap, elkezdett az egész kásásodni. Érdemes megkérdezni a kifelé jövőket, hogy éppen milyen a jég, és aszerint venni belépőt.

A Westend szerintem olyan "trendi" hely, nem kedvelem a Velencei tó meg jó, csak én nem szeretem ha nem túl síma a pálya, a természetes pályákkal meg általában ez a helyzet, szóval én inkább a mesterséges pályákat szeretem :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.10.22. 10:32:08

@effe: Igazad van, tényleg ezek a természetes tavak a jók (mint ahogy úszásra is sokkal jobban szeretem őket, mint az uszodákat), csak ugye bizonytalan, hogy mikor mennyire biztonságos rájuk menni. De ha az időjárás lehetővé teszi, nagyon szívesen kimegyek. A fedett pályákat még meggondolom, a semminél talán ők is jobbak.

xhege 2010.10.22. 10:37:17

@Winkler Róbert: Jogos az érvelés (és a kocsimról sosem spórolnám le a téli gumit), itt azonban még nem érzem égető szükségét. Elvileg nem biztonsági csak komfort szinten van különbség.

Ted Striker 2010.10.22. 10:39:03

@viito: Westendet alapból én sem szeretem pont a rádióegyes-cukitrendis volta miatt, dehát a választékból most ez lépett előre az első helyre - a városliget ördögei (a két, síoverallos, legnagyobb tömegben is bőszen cikázó bácsi) is ide tették át székhelyüket... ott van még a Naplás-tó is, de az meg sajnos erősen időjárás függő

effe 2010.10.22. 12:48:24

@azilinha: @Ted Striker: reméljük, lesz olyan kemény tél, mint az idén év elején.
tényleg nehéz a göröngyösen-havasan befagyott tavon korcsolyázni, de sokkal nagyobb élmény.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.10.22. 12:53:54

@Sekiwake: bizony-bizony, a bécsi félmaratont műnyomóra nyomott szórólappal a sarkamnál teljesítettem. :))) De legalább nem hittem azt, hogy olyan, mint az eredeti. :) Utána kicseréltem PowerTape ragasztócsíkokra. A lényeg, hogy csússzon, mert akkor nem dörzsöli a sarkam.

DaMartian 2010.10.22. 13:20:42

@bitliszbá: @badis: szerintem ez egyértelmű. A jogszabály azt mondja ki, hogy a vásárló által kért kártalanítás nem okozhat aránytalan kiadást a hibához képest. Magyarul ha leválik a talp nem kérheted hogy cseréljék ki emiatt az cipőt, ha ragasztható. De ha a csillapítás megy tönkre, ami a cipő "lelke" és a gyári anyagot valami házikészítésű matériával helyettesítik, ráadásul érezhető a minőségi különbség, azt szerintem igenis jogodban áll NEM elfogadni. A másik dolog, amit kimond a jogszabály, hogy a javításnak olyan állapotba kell hoznia a terméket, amilyen a hiba bekövetkezte előtt volt. Nos ez a megoldás ezt nem meríti ki és erre lehet hivatkozni. Illetve ha a javítás után újra ugyanott hiba keletkezik, akkor már automatikusan lehet kérni a cserét.
Amúgy ezeknek a jogoknak a kivonatát a vásárlói tájékoztatónak tartalmaznia kell! Ha nem kaptál ilyet, akkor nyert ügyed van, mert ilyenkor ha feljebb viszed az ügyet alapból az üzletet nagyon megbüntetik és neked mindenképpen igazad lesz, mivel nem tájékoztattak megfelelően. Épp emiatt mindenki szokott adni ilyen tájékoztatót (nem tudom Saucony-éknál hogy van, a Nike tutira ad ilyet). Szóval elvileg minden ezzel kapcsolatos tudnivaló ott kell(ett) legyen a kezedben, mikor, meddig, hogyan és hol tudsz reklamálni. Más kérdés, hogy a vásárlók 99%-a arra sem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, pedig csak egyszer kéne...

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2010.10.26. 13:02:07

Hát ez most tök aktuális nekem is:) Hajnalban az össze létező pocsolyában végig trappoltam és így jött az ihlet mit lehet tenni az eső és a hó ellen, még csak március óta futok, szóval nem vagyok egy tapasztalt a témában..

M.Islander 2010.10.26. 15:27:53

nekem nem jött be a téliesített futócipő (fekete-vörös Nike), merev a talpa, inkább nyári/őszi motorozásra használom a városban.
egyébként futás közben elég nehéz megfázni: a víz ott távozik, ahol beszivárgott, a vékony vízréteg pedig nagyon gyorsan átveszi a testhőmérsékletet (kivétel: téli futás patakban)

Isten hozta Winkair sporttársat a blogon!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása