Ebéd utáni gondolatok

2010.11.29. 21:04 szasza75

Pár nappal ezelőtt volt szerencsém együtt ebédelni egy-két edzővel, volt atlétával. Tábori László, Kárai Kázmér, Szász László neve nekünk, amatőr futóknak talán nem nagyon mond semmit. Tábori László harmadikként futott a világon 1 mérföldet 4 percen belül. (Táboriról majdnem pontosan két éve már írtunk itt a Futóblogon). Tagja volt Iharos Sándor és Rózsavölgyi István mellett annak a világverő triónak, akik számos világcsúcsot futottak az 50-es években.


1956-os melbourne-i olimpia, 5000 méter második fordulójának második köre — 200-as számmal az orosz Kouts, 178-ban az ausztrál Lawrence (ő nyerte végül), 186-ban Schade (német), 188-ban Ibbotson (angol), 686-ban Tábori (harmadiknak ért be), végül 196-ban Stone fut (amerikai). Az első öt jutott tovább a döntőbe.

Visszatérve: Kárai Kázmér jelenleg is edzősködik, több sikeres sportoló került ki a kezei közül. Tanítványai például: Oláh Katalin tájfutó világbajnok, Borka Gyula maraton (ecs: 2.13.16), Martinek János olimpiai bajnok öttusázó. Szász László a 80-as évek középtávfutója, ecs: 1500m 3.41.10, 5000m 13.51.79, 10 000m 29:05, ő hobbi szinten néhány futóval jelenleg is foglalkozik.

Érdekes volt hallani a beszélgetésüket. Tábori László jövőre lesz nyolcvan éves, és még aktívan edzősködik. Az egyik los angelesi egyetemen vannak atlétái, illetve 20 éve minden héten két alkalommal 20-30 fős csoportnak tart reggel öttől (!) edzést. A beszélgetés közben mindvégig éreztem a bizonyos "régen minden jobb más volt" gondolatot.

Az 50-es években tömve volt a stadion egy atlétikai viadalon, a fiatalok sokkal nagyobb számban és lelkesedéssel végezték az edzéseket. Mesélték, olyan nem volt, hogy egy tanítvány megtagadta volna az edzést, ellógta volna, vagy egyszerűen nem teljes erőbedobással végezte azt, amit az edző kért tőle. Igaz, akkor a magyar élsport is virágzott, viszont nem volt a maihoz fogható tömegsport. Élvezet volt hallgatni eszmefuttatásukat, anekdótákat. Olyan örök bölcsességeket hallottam, hogy a távtól függetlenül csak a gyors lábú futó lesz győztes, hiszen taktikailag a hajrá volt sok esetben a döntő. Hiába, más világ, más szemlélet, három generáció különböző látásmódjába pillanthattam bele, mégis sok dologban nagyon egyetértettek.

Az ebéd utáni séta közben azon gondolkodtam, hogy a fiatalság sportszeretete miért hagyott alább? A felnőttek lelkesedése miért mindig olyan nagy? Lehet, hogy nincs igazam de 20-30-50 évvel ezelőtt a társadalmi középszerűségből már fiatal fejjel ki lehetett törni a sporttal (pláne szülői, iskolai ráhatással). Gondoljunk csak a mai kenyai vagy etióp futókra. A szükség nagy motivációs erő.

A másik jelentős folyamat talán az lehet, hogy sokkal kevesebb volt annak idején a fiatalokat érintő külső inger. Nem volt TV, 50 csatorna, Facebook, Playstation, fogyasztási marketing, mozi, stb. Bármerre fordul egy tizenéves, a közösségek, tevékenységek gyakran virtuálisan szerveződnek. Mi késztethetné őket arra, hogy naponta olyan tevékenységet végezzenek, ami nem mindig nyújt élvezetet, ami mellett nem lehet éjszakázni, és a haverok körében sem trendi?

Hiányoznak talán a példaképek is, és ha akad egy-kettő, bár szakmai körökben elismertek, ismertekké mégsem válnak, hiszen tevékenységükkel a média ingerküszöbét nem érik el.

Miközben az élsporttól távolodunk, a jó hír, hogy vannak, akik a TV / Playstation / Minecraft világától távolodva, igénylik a valós kikapcsolódási sporttevékenységet. Budapesti viszonylatban, soha nem volt még ennyi fitnesszterem, soha nem futottak annyian még a Margitszigeten, és hihetetlen, hogy egy egész napos fitnessz esemény egy sportcsarnokot is meg tud tölteni. Tömegsport. Egyéni élsportcélokat felváltotta volna a könnyebben elérhető, kevesebb munkát igénylő közösségi sport?

30 komment

Címkék: motiváció tábori utánpótlás egyéni sport

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr72473038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angelday 2010.11.29. 21:06:40

Számomra az az érdekes, mennyire máshogy néz ki Tábori ilyen fiatalon. Döbbenetes.

Burgermeister 2010.11.29. 22:14:54

@angelday: Két könyvet ajánlok neked és a többi lelkes futónak!

1.Török Ferenc-Pergamen (Rózsavölgyi István futóévei)
2.Kő András-Tábori és a többiek

Valamint a Magyar Nemzet 2004.február 14., február 21, és február 28. számaiban megjelent cikkek!

angelday 2010.11.29. 22:33:55

Ezt így fejből? :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.11.30. 06:23:08

ha azokat a cikkeket beszerzi vki, akkor dobja be a közösba vmi olvasható formában! köszi! :)

Burgermeister 2010.11.30. 07:30:28

@angelday: Persze!!! Élő lexikon IS vagyok! :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.11.30. 08:08:32

küldd el ADnek, megoldja itt a futóblogon (remélem. @angelday: ? ).

fbgabesz 2010.11.30. 09:01:15

Alapvetően egyetértek azzal, hogy a virtuális társadalom térnyerésével az emberek eltávolodnak a valódi, "élő" találkozásoktól. Viszont mostanában olvastam két szociológiai tanulmányt, amelyek részben ellentmondanak ennek a feltevésnek. A vizsgálatokat végző kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a számítógépes térben aktív emberek, a valódi kapcsolataikban is mozgalmas életet élnek. Persze kivételek mindig akadnak....

angelday 2010.11.30. 09:09:10

Anyagokat küldhetitek a futoblog kukac googlegroups.com címre. Mindenki olvassa ezt a mailt,

— HATÁSSZÜNET —

még Winkler is.

sanyosz 2010.11.30. 10:03:56

Szasza, nagyon jó a cikk, nem tudom mit ebédeltél, hogy ilyen gondolatok jöttek utána, de főzhetnétek rám is... :)

Zime 2010.11.30. 11:23:18

@sanyosz: gombapörkölt, érteeed?! :)

e_easy 2010.11.30. 11:35:02

szasza: nagyon jo iras, koszi.
Az ebed utan felmerult kerdesedre az egyik valaszt te magad adtad meg szerintem - zarojelben

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.11.30. 15:20:29

@Burgermeister: Iharosról volt egy jó cikk a Sport+Fociban még a kilencvenes évek végén. Van még az az újság?

DaMartian 2010.11.30. 15:29:04

@BGy: Igen csak mostmár úgy hívják Foci+Sport.... : )))

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2010.12.04. 11:33:27

Nem értem, Szőnyi Ferencről miért nem beszél itt senki.
Most futja le lassan a 844.km-ét. előtte leúszott 76 kmt, és tekert 3600 kmt. mindetz 3héten belül,egy fenékkel két lábbal, két kézzel.

Ő lesz a világon az 5.ember , aki teljesíti a 20xos ironman-t. És az első, és egyetlen közülük, aki magyar.

bellone 2010.12.04. 15:37:05

@szonyi.esztella: Ráadásul 10 körrel a vége előtt 23 perccel vezet a második előtt. Az az igazság, hogy nehéz erre szavakat találni. Főleg összeszorult torokkal...:)

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2010.12.04. 15:38:30

@bellone: úgyérted 23 körrel:) főleg,hogy 2napja még fej-fej mellett futottak.

ha valakinek van esetleg televíziós kontaktja, nyugodtan bombázzon!:)

bellone 2010.12.04. 15:41:46

@bellone: Most nézem, hogy úgy vezet 23 perccel, hogy 23 körrel többet futott a másodiknál. Az utolsó köre pedig 16 perc volt... Mondom, hogy nehéz szavakat találni.

bellone 2010.12.04. 15:56:10

@szonyi.esztella: Sajnos csak a neten nézem. Becsúszott egy 38 perces kör, remélem nincs megoldhatatlan gond. Alig várom a következő frissítést.

www.multisport.com.mx/eventos/rdec10.htm

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2010.12.04. 15:58:37

@bellone: mi is itthonról szurkolunk,
racemachine.blog.hu/
én ide közvetítem,amit tudok, a webkamera pedig
es.justin.tv/multisportmty
itt figyeli apályát:)

a hosszabb körben egykis ülve evés volt beiktatva:) semmi gond, már robog tovább,csak már nagyon álmos is mindenki

bellone 2010.12.04. 16:01:21

Nincs gond! 8 körrel a vége előtt, tolt egy 14 perceset.:)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2010.12.04. 16:24:14

Ez a teljesítmény szinte felfoghatatlan. Nagyon szurkolok neki!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.04. 20:05:53

@szonyi.esztella: jézusom, az a verseny még mindig tart?! nehéz még futó ésszel is felfogni, hogy vki három hete versenyzik, gondolom ezért nincs élvonalban, mint beszédtéma.

Mylady 2010.12.05. 19:07:01

Megnyerte :) Le a kalappal, hatalmas teljesítmény.

Mylady 2010.12.06. 21:37:16

@azilinha: Köszi a kérdést, még nem. De már elkezdtem futni :) Kicsit gáz, mert a göröngyösre fagyott út buckái nagyon nem tetszenek neki, de hát egyszer élünk :)

DaMartian 2010.12.08. 13:27:47

Nem szoktam nézni reggeli műsorokat, de ma reggel kedveském bekapcsolta, és asszem retek klubban volt Szőnyi Ferenc! Örültem neki, bár Csisztu nem nagyon hagyra kibontakozni, idióta előre megírt kérdéseit feltéve nem is figyelt a válaszokra, csak darálta tovább futószalagon a többi vendéggel együtt a dolgot. Ráadásul volt sportolóként sem mutatott túl sok empátiát, emiatt sajnos nem sikerült igazán átadni mekkora dolog is amit véghez vitt! Biztos vagyok benne, hogy sokkal érdekesebb dolgokról is tudott volna mesélni amiket átélt ebben a 3 hétben vagy akár a felkészülés alatt...
De itt legalább megjelenhetett, míg a Telesporton amikor nyert egyetlen mondatot szenteltek neki kép, video, konkrét eredmény vagy bármi nélkül, míg előtt Dzsudzsák sztárolása ment egy kb. 10 perces összefoglalóban hogy mekkora nagy király , mert a holland bajnokságban vezet a csapata... Pfff... Felháborító!

xhege 2010.12.09. 08:35:05

@DaMartian: Nem akarom védeni a focit, még ha nagyon kötődöm is hozzá. Jelenleg azonban még mindig jobban eladható ebben az országban, mint bármilyen másik sport. Dzsudzsákot szinte mindenki ismeri, Szőnyi Ferencet pedig szinte senki.
Tény, hogy ez nagyon nincs jól így, de a műsorszerkesztők sajna így gondolkodnak.
Egyébként Szőnyi Ferenccel van egy egészen jó interjú az origo-n :)

DaMartian 2010.12.09. 09:38:11

@xhege: Szerintem viszont épp az ilyen műsorokon is múlik hogy ki mennyire ismert! Ha róla is lett volna egy hasonló összefoglaló akkor sokan megismerik és megjegyzik a nevét. Ráadásul a különleges dolgoknak mindig hírértéke van és egy ilyen sztori mint ez a verseny már önmagában is érdekes..

xhege 2010.12.09. 10:31:09

@DaMartian: Teljes mértékben egyetértünk, de sajna a műsorszerkesztők nem így gondolkodnak sok esetben.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása