3 óra lebegés, fél óra harc

2011.02.10. 11:53 szasza75

Három és fél órát lehet könnyen futni?

Nekem most csak a 3 órát sikerült, az utolsó fél óra harcos üzemmódban zajlott. Délben indultam, a nap már magasan járt. A magas hegyek között jól meg kell választani a tervezett futóútvonal hegyoldali fekvését. A napon igen meleg van, árnyékban igen hűvös. Övtáskában egy kulacs meleg teával, 1 gél, telefon, 20 EUR, fényképező, csomag zsebkendő, térkép, napszemüveg.

5 perc futás után hátrahagytam a partytábor zenéit és a felvonók zaját. Ma nem kis kocogásban gondolkodtam, lassan, kimérten kezdtem. A sífutópálya bal szélére oldalaztam és komótosan joggoltam az emelkedőket, átadtam magam a gravitációnak a lejtőn. Ezen az útvonalon indultam két napja is. Ismerősök voltak a kereszteződések, a tájékozódás nem zökkentett ki ritmusomból. Néhány sífutó kedvesen mosolygott, "Bonjour"-ral köszöntek, laza "Hello"-val viszonoztam üdvözlésük.

Aztán csend, hosszú percekig, talán 1 órán át senkivel sem találkoztam. A közeli, viszonylag könnyen megközelíthető hegycsúcs 2050 m magasan volt.

Egy meredekebb részen belesétáltam, de alapvetően könnyen kocogtam fel rajta. A csúcson a nap sütött, de kissé fújt a jeges szél, így sokáig nem időztem, tovább indultam. Nagyon kényelmesen kocogtam a lejtőn, egyáltalán nem volt megerőltető. A hosszú, szinte tükörsimára tömörített útvonal kínálta magát a sebesebb tempóra. Ellenálltam a csábításnak, helyette futás közben másodpercekre behunytam a szemem és csak a halk légzés, az olykor megélénkülő szellő, és megfagyott hó ritmikus ropogása jelezte, hogy nemcsak a lelkem, de a testem is itt van.

Percek, amikor minden csak úgy "halad". Nincs jelentősége az órának, annak, hogy milyen pulzusértékkel futok, meg egyáltalán nagyon gondolatok sincsenek. Nincs semmilyen zavaró tényező, ami ebből az állapotból kibillentene. Ott vagyok, ahol szeretek, és azt csinálok amihez leginkább kedvem van, és úgy, ahogy pillanatnyilag érzem.

Jó 2 óra is eltelt, amikor az egyik szerpentinen leereszkedve elfogyott a teám. Lefutottam a közeli településre. A szélén találtam egy csapot, feltöltöttem a kulacsomat és elfogyasztottam a betárazott gélemet. Lassan ideje visszatérni a szállásra. Találtam egy meredekebb útvonalat, azon kezdtem el felefele gyalogolni. Három hónapja nem futottam ilyen hosszút, ilyen sokat, ilyen hidegben. Három óra futás után elkezdtem fáradni, sajnos kiestem a kényelmi zónámból, egyre többet gondoltam magamra és fizikai megpróbáltatásaimra.

Bő három és fél óra és kb. 31 km után értem vissza a szállásra fáradtan. Mind fizikailag, mind szellemileg kimerültem, kitisztultam.

6 komment

Címkék: harc tél túra szél lebegés

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csétomi 2011.02.10. 17:43:44

és ezt is olyan tepsivel a lábadon, vagy csak futócipőben?

Válasz erre 

Dr. Fire 2011.02.10. 17:54:36

Három óra futás után előfordul, hogy elkezdünk fáradni. :)

Válasz erre 

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.02.10. 19:34:24

@csétomi: ezt bizony cipőben

Válasz erre 

Steff76 2011.02.10. 19:44:50

Köszi Szasza! Abba az 1 óra ember nélküli harmóniába nagyon bele tudtam képzelni magam. Tudom, más kategória, de én ezt a hhh-n igyekszem átélni. A hétvégi kör végén, a felső hangárnál, mikor az erdőből kiérve kinyílik a völgy, a hegyek mögötti látom a lemenő Napot... Ha havas a táj, az is jó, ha esik az is, ha lucskos vagyok az is, ott az ég egy adta világon semmi nem hiányzik....

Szóval ebből az írásból méginkább értem, hogy síelés nélkül is jól érzed ott magad....

Válasz erre 

tomek73 2011.02.11. 09:27:40

Komolyan irigyellek!
El is megyek futni :)

Válasz erre 

Jane 2011.02.12. 11:54:04

Nos, hát most kicsit (na jó, nagyon) irigykedem, és életemben először sajnálom, hogy nem nyúltam az internethez egy hétig, mert úgy döntöttem a Puy Saint Vincentben töltött egy hetemet nem fogja megzavarni a világ. Csendet akarok, nyugalmat, havat, és hegyeket. Persze ilyen kivánságokkal általában nem az éppen ott megrendezésre kerülő snowattack fesztivál idejére foglal szállást az ember, de októberben amikor az ügyeket intéztük még nem tudtunk semmit az egészröl.
De a buli végülis egyáltalán nem zavart minket. Az viszont engem annál inább, hogy nem tudtam hová menjek futni. Nem mintha mozgásigény szempontjából létfontosságú lenne a futás napi 6-7 óra síelés mellett, dehát tudjuk, hogy az élményt nem lehet kihagyni:)
Persze nem kell internet ahoz, hogy kinézzek egy sífutó pályát egy térképen, de mivel egyedül mentem volna féltem, hogy eltévednék, lehet nem bírna el a leratrakolt hó, lehet.... nem tudom, alföldi ember vagyok, imádom, de nem ismerem a hegyeket, tartok tőlük picit.
Szóval jó lett volna elolvasni ezt a február másodikai Szasza bejegyzést (akkor még kint voltam) a 4-6 méter széles, 25 km hosszú sífutó pályáról, tisztában lenni azzal, hogy akkor ez valószinüleg így működik ("tepsivel a lábadon nélkül" is) és rajzolni valami hasonlóan szép útvonalat a térképre a garminommal.
Persze futás így is volt, de csak az aszfaltúton sajnos, ami Alpok ide vagy oda azért nem ugyanaz. Sajnálom ezt az elszalasztott lehetőséget, de jövőre már biztosan okosabb leszek :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: