azilinha: Oxygén Nagyerdei Maraton, Debrecen, 2011. 04. 09.
2011.04.20. 10:55 angelday
azilinha már nem először kápráztat el fél-profi futókalandjaival, most a Nagyerdei maratont járta meg.
Több, mint fél évtizedes futómúlttal rendelkezem, de a maraton éveken keresztül még gondolati szinten se merült fel. Néhány jó félmaratonos eredmény viszont annyira belelkesített, hogy végül elhatároztam, a teljes maraton se maradhat ki az életemből. Aki már futott ilyen távot, az tudja jól: a 42 km nem csupán a 21 km-ünk megduplázása, hanem itt már komoly biológiai folyamatokkal kell megküzdenünk, mint pl. az energiahiányos állapot vagy az esetleges fájdalmak, és ezek ellenére is tovább kell futnunk.
Azt szokták tanácsolni az első maratont futóknak, hogy egyszer-kétszer nyomjanak le előtte egy 30 km-es távot, és akkor már a maratont is bírni fogják. Ez lehet, hogy így van, de én azért óvatosabban bántam a témával. (Igaz, nekem a titkos terveim között a sima teljesítésen túl valami jó eredmény is szerepelt.)
November óta rendszeresen futottam hétvégeken 30+-os távokat, a verseny előtt néhány héttel pedig két 38 km-es edzést is magam mögött hagytam. Emellett persze nyomtam hétköznapokon a rövidebb távokat is, hetente olyan 70-80 km jött össze. Amikor eljött a nagy nap, igazából felkészültnek éreztem magam. Azt is tudtam ugyanakkor, hogy ilyen hosszú távon rengeteg, előre nem látható dolog is történhet, ezért mindössze annyi volt a célom, hogy 4 órán belül sikerüljön lefutni.
A verseny szombati napra esett, de előtte péntekre már szabit vettem ki, hogy reggel alhassak sokáig, és mentálisan is tudjak rá koncentrálni. Ha a melóban kellett volna ülni egész nap, biztos nehezebb lett volna. Péntek délután, miután a férjem végzett a munkával, elindultunk Debrecenbe. Ismét a nagyszüleinél szálltunk meg, akik, mint mindig, nagyon kedvesek voltak.
Akárcsak a múltkori debreceni verseny előtt, megint remekül aludtam. Szombaton időben felkeltünk, hogy mindent össze tudjunk készíteni. Fújt a szél és nem ígérkezett barátságosnak az idő, ezért megint kicsit gondban voltam a ruházattal. A remek övtáskámba beraktam három gélt (amiből végül kettő elég volt), zsebkendőt, felvettem a pulzusmérőt, és az új Garmin FR 305-ös órámat.
A férjem is elkísért a helyszínre, aki ezúttal nem futott, mert a maratoni távot az idén még nem akarja bevállalni. A versenynek teljes egészében a debreceni Nagyerdő adott otthont. A táj nemcsak szép, de praktikus is volt, mert az erős szelet a fák igen jól lefogták. Ruházatilag végül a rövidujjas változatot részesítettem előnyben. Ahogy az indulás pillanata közeledett, elfogott az a "normális vagyok-e?" gondolat, meg a kétségek, hogy tudom-e egyáltalán, mire vállalkoztam. A férjem maximálisan támogatott, ami nagyon jól esett. Végül eldördült a rajtpisztoly.
Nyolc kört kellett futni a kijelölt erdei terepen, hogy kijöjjön a 42,195 km. Korábban azt hittem, ez így nagyon unalmas lesz, de mivel az erdőben ment a verseny, abszolút nem zavart a sok ismétlés. A majdnem 400 résztvevő közül a legtöbben csak félmaratoni távra jelentkeztek, ezt a rajtszám színe jelezte. A sebességem többnyire 5 perc/km körül volt, amiről tudtam, hogy ha így folytatom, bőven teljesítem a tervet. A pálya tartogatott némi meglepetést a szintkülönbségeivel.
Azt hittem, Debrecenben még centimétres emelkedők sincsenek, ehhez képest jónéhány kisebb dombra kellett fel-, majd lefutni. Az erdei talajon volt még egy elég vastag homok réteg, ami a lefelé futásnál kicsit visszafogta a sebességet, szóval végképp nem olyan volt, mint egy sík, városi futóverseny. Az első 4 kör alatt semmiféle fizikai fáradtságot nem éreztem, mentálisan mégis nehéz volt. Tudtam, hogy abszolút az elvárásaimnak megfelelő sebességgel haladok, de vajon bírni fogom a végéig? Nem kéne lassítanom, hogy a végére is tutira maradjon energiám? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörtek néha, de igazából csak azt vártam, jussunk már el a feléig. És - csodálatos módon – ez egyszer csak be is következett. :-)
Időben ekkor jártam 1:45-nél, és éreztem, hogy még bőven van bennem. Végre a félmaratonisták kiálltak (kivéve azokat, akik nagyon le voltak maradva), így szabadabb lett a pálya is és az agyam is. Kb. innentől kezdve haladtam majdnem a végéig egy Oxygén klubos debreceni futóval, akinek minden körön nagyon szurkoltak, mivel hazai volt. Szerencsére azért rólam se felejtkeztek meg. Amikor belevágtunk a táv második felébe, még mindig úgy éreztem, nem fáradok. Ahogy nőtt a magam mögött hagyott km-ek száma, úgy csökkent az aggodalmam, viszont az energiám szerencsére nem.
Körönként volt frissítés, ezzel minden alkalommal éltem. Az első gélt féltáv után, a másodikat pedig háromnegyed táv után fogyasztottam el, úgy látszik, ez optimális volt. Amikor a hatodik kör is megvolt, kezdtem magam úgy érezni, mint aki már futott valamit. :-) A hetedik körön az Oxygén klubos társam mondta, hogy nyugodtan menjek, ő már nem bírja ezt a tempót.
A hetedik kör végén megláttam a férjemet, aki mosolygott rám, és messziről mutatta az izoitalt. Nagyon megörültem - elsősorban neki, másodsorban az italnak. Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy jól, és a tőle kapott plusz energiával vágtam neki az utolsó körnek. Csodálatos volt, ahogy éreztem Isten szeretetét. Itt már megmutatta magát a fáradtság, de csak olyan szinten, hogy már nem volt kétségem a siker felől. A férjemtől kapott energia sokat dobott rajtam mentálisan, és tudtam, van egy barátnőm is egy másik városban, aki éppen nagyon szurkol. Szóval fáradtan, de annál nagyobb örömmel és a siker biztos tudatával nyomtam le a nyolcadik és egyben utolsó kört. Ahogy átrobogtam a célon, mondták, hogy harmadik vagyok (természetesen a nők között). Az órámra pillantva pedig láttam: 3 óra 35 perc!
A férjem nyakába ugrottam, és hihetetlen boldogság fogott el. Pár percig nem is nagyon voltam magamnál, csak azt éreztem, hogy szomjas vagyok. Szerencsére itt már bőven lehetett inni, enni, nyújtani, beszélgetni stb. Fantasztikusan éreztem magam. Biztosan mondhatom, hogy életem nagyon különös pillanatait éltem át.
Az eredményhirdetésre kicsit később, más helyszínen került sor. Mivel nem tudtam biztosan, jól értettem-e azt a harmadik helyet, izgalommal néztem elébe. És valóban: a női mezőnyben harmadik, a kategóriámban a második helyet sikerült megcsípnem
Összességében ez nem olyan nagy szám, mert mindössze 14 nő vállalta be a maratoni szereplést, tehát a harmadik hely erre a mezőnyre vonatkozik. Mégis nagyon örülök, mert tudom, hogy a 3:35 nagyon szép eredmény, első maratonnak meg fantasztikus. Tudom, hogy egy többezres részvételű nagyvárosi maratonon nem értem volna el ilyen szép helyezést, úgyhogy emiatt külön örülök, hogy a tavaszi maraton-kínálatból végül a debreceni mellett döntöttem. Életre kiható élményben volt részem, és rengeteg motivációt kaptam a továbbiakhoz. Nem felejtkezem el Istenről, aki mindig itt áll mellettem, és tudom, hogy amíg jónak látja, addig megadja a megfelelő egészséget és kitartást a további edzésekhez és versenyekhez.
37 komment
Címkék: verseny debrecen maraton nagyerdő azilinha
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.20. 11:13:57
Ez a hasitasi (övtáska) nem zavar futás közben? Főleg ilyen hosszú távon?
diceMan 2011.04.20. 11:38:08
2011.04.20. 11:38:26
@azilinha: Kíváncsiságból megnéztem most, és a tavalyi BP Marathonon is sima TOP30 lett volna az eredményed, szóval azt hiszem ez egy népszerű városi futásnál is bitang jó lett volna :)
Zime 2011.04.20. 11:42:10
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.04.20. 11:54:38
Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.04.20. 12:20:46
Bloom77 2011.04.20. 12:29:07
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.20. 13:52:27
@BGy: Jó volt az övtáska, igazából pont erre az alkalomra vettem. A boltban kipróbáltam, hogy nem lötyög-e futólépésben, és ott átment a teszten. Hosszú távon is jónak bizonyult, nem is éreztem, hogy rajtam van. Viszont nagyon jó volt elővenni belőle a géleket. :-)
doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.04.20. 14:52:41
Idekint talalkoztam egy etiop futoval, a 96-os olimpian 2:11-es marathont futott, most edzo. Azt mondta van egy etiop mondas: Train hard, race easy :) Mondja, hogy ezek a modern edzestervek szerint eleg par 30-ast futni es jo marathonod lesz. Az etiop edzesterv szerint viszont fuss par 50-est es tuti jo marathonod lesz :)
Valami ilyet latok nalad is, kivaloan felkeszultel, profi munka.
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.20. 15:09:02
Szerintem is nagyban hozzájárult a sikerhez a sok 30+-os edzés. Amikor először futottam ilyen távot, majd' meghaltam, és utána szinte gyalogolni se bírtam, mert össze akartak csuklani a lábaim. Aztán, ahogy egyre többször futottam ilyet, úgy éreztem, mindegyik egy kicsit jobban ment az előzőnél. Szóval egyszerűen szoktatni kell a szervezetet az ilyen terheléshez. Szerintem igaza van az etióp futónak: ha a verseny előtt jó sokat futunk és _rendesen!_ felkészülünk, a verseny sokkal könnyebben fog menni. Lehet, hogy kevesebb edzéssel is le bírtam volna futni egy maratont, de nem ilyen érzéssel és nem ilyen eredménnyel.
xhege 2011.04.20. 15:21:17
mata68 2011.04.20. 15:22:48
Az enyém küzdősebbre sikerült:
mata-ironman.blog.hu/2011/04/10/hogy_ne_fuss_maratont
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.20. 16:07:15
mata68 2011.04.20. 16:45:40
doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.04.20. 16:47:24
Mult heten talalkoztam a 2x Ironman 2xMarathon haverommal es mondtam neki, hogy a majusi marathonra sokkal jobban keszultem, remelem kivetelesen konnyu verseny lesz es nem elet-halal kuzdelem. Ramnez fejcsovalva... Dude, it's a fuckin' marathon. It's never easy.
Szal riszpekt, sporttarsak.
Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.04.20. 23:04:54
Navixaf · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.04.21. 00:35:07
csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.04.21. 07:24:43
kriszta7 2011.04.21. 09:03:13
Szívből gratulálok ehhez a fantasztikus teljesítményhez! :) Ittam minden egyes szót a beszámolóból, nagyon jó volt olvasni.
Az utolsó 2 mondat különösen tetszik, számomra az egésznek a megkoronázása, köszönöm.
További sok sikert, kitartást, isteni futásokat kívánok!
xhege 2011.04.21. 09:33:49
Egyáltalán nem csoda, hogy ilyen jó időt mentél, mert az első képen jól látszik, hogy maga Rózsa Sándor üldözött :)))))
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.21. 10:53:22
xhege 2011.04.21. 12:56:15
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.21. 13:47:22
Leslie Iron 2011.04.21. 22:14:02
Leslie Iron 2011.04.21. 22:15:18
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.22. 16:13:21
norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.22. 21:41:17
himmelhergott 2011.04.23. 00:33:36
himmelhergott 2011.04.23. 00:34:48
FutoBolond 2011.05.19. 17:26:53
oriasi vagy Azilinha!
pannonfunk 2011.05.19. 18:10:45
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.05.20. 09:04:37
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
