Ultrabalaton 2011 — TEAM FUTÓBLOG

2011.06.02. 21:42 angelday

Tavaly részt vettem az Ultrabalatonon egy 10 klikkes távval Duke Nukem frizurában, Rodrival az oldalamon:

Az esemény annyira tetszett, hogy utána posztot is fogalmaztam a "Rám futóverseny még nem volt így hatással" címmel. Idén ismét lesz UB június 25-én és még időben vagyunk, hogy elindítsuk a "Team Futóblog" csapatot.

Egy rövid apróbetű: az "ultra" jelző ne tévesszen meg senkit, nem ultraesemény az UB. Egy közösségi futás, egész napon átívelő szórakozás, remek program. Persze, vannak, akik kis csapatban, egyéniben ultrát futnak, de alapvetően a casual rétegnek is szól. Kicsit zavaros a név ennyiben, ezért fontosnak érzem jelezni, hogy nem így van.

Azt találtuk ki, hogy idén meghirdetnénk nyilvánosan a nevezést, aki akar futni egyet, jöjjön velünk, a Futóblog csapatával: ez a TEAM FUTÓBLOG és már van logónk is:

A csapat hellyel-közzel már összeállt, de még vannak üres pozíciók. Ezekre lehet most jelentkezni, aminek számos előnye van. Az első, hogy a Team Futóblog csapatában nincs nevezési díj, ez a szervezők gáláns felajánlása — köszönjük. A második, hogy fantasztikus csapatunk lesz és szuper bulihangulat. A harmadik inszentíva, hogy Winkler Róbert és én castingolunk. (Bár lehet, hogy ez inkább rosszság, mint jóság!)

Olyanok jelentkezését várnánk, akik szeretnének hosszabbat futni, sőt, szívesen vállalnák az esti / éjszakai idősávot, mert nincs még ilyen sporttársunk.

A jelentkezési határidő: jövő hét kedd, június 7, 09:00. Kihirdetés az azt követő napokban. (Köszi, lezárva, rengetegen jelentkeztetek.)

54 komment

Címkék: jelentkezés 2011 ultrabalaton team futóblog

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr712949196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.02. 22:23:03

Én szeretnék menni, de idén nem terveztem be sajnos, és azon a hétvégén már van programom. De ezt most bánom azért. :-(

Csath Geza 2011.06.02. 23:55:01

Ha hamarabb szoltok, tudtam volna jelentkezni. Mind1, biztos lesz valaki, mindenesetre szurkolok nektek.

ubp 2011.06.03. 01:02:58

Én csak egy kis bíztatást kérek tőletek amikor elsüvítetek mellettem, mert párosban próbáljuk meg lenyomni :)
a felkészülésről: ubp2011.blog.hu

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.06.03. 07:27:05

@ubp: milyen felosztásban tervezitek?

2011.06.03. 08:06:27

sajnos már nekem sem jó, pedig jó lenne kipróbálni :(

bár, lassan egy csapatravalóan maradunk ki, majd jövőre!: )

Zime 2011.06.03. 10:46:03

Ha nem lenne egy b@szott nagy kötés a lábamon, én mennék! :(

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.03. 10:54:57

Én mennék, de dagadt vagyok és lassú, majd talán jövőre.

Pokemon 2011.06.03. 14:05:57

Elment a jelentkezésem? A mobilszámmal valami problémát írt ki, és visszadobta. Bár a megadottak szerint írtam be.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.03. 16:12:58

Én is mennék, de lassú vagyok + egyszerre kb. 10 kilire vagyok hitelesítve egyelőre :) Majd legközelebb :)

csétomi 2011.06.03. 17:46:25

@mgergoo: @csiripiszli12: szerintem nem volt benne a kiírásban, hogy csakis kenyaiak nevezhetnek ;-) a 10 kili meg már nem rövid. Én megpróbálnám...

pannonfunk 2011.06.03. 19:04:14

No, sehol senki? Akkor én jelentkezem, nehogy már ne legyen futóblogos csapat AD csapatkapitánnyal...

pannonfunk 2011.06.03. 19:06:43

@mgergoo: @csiripiszli12: Ha ezen múlik, akkor én bevállalok 30+epszilont, Gergő 15-öt, mondjuk, csiripiszli kb 13-at (mínusz epszilon :) ), és meg is van az átlag 21.2 hármunknak...

pannonfunk 2011.06.03. 19:08:07

Ja, nem tudok olvasni. Éjszaka kellene futni? Hm, elvileg, ha nagyon muszáj...

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.06.03. 19:26:44

o, most rogton kiakadok, en baromi szivesen mennek, ejszaka meg kifejezetten, 30-ig felfele nem is bannek semmi tavot, erre richtig dolgozom azon a hetvegen :(( GRRRRRR!!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.06.04. 00:00:09

Éjszaka a legkirályabb! Én az éjszakai túrákat is nagyon imádom, nagyon más hangulata van minden teljesen más arcát mutatja és a felkelő nap megváltó sugarai óriási élményt és lendületet adnak.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.04. 08:05:28

@pannonfunk: Most nézem a blogodat, zenész vagy? Én jazz-éneket tanulok Kutzora Edinánál! :-D

pannonfunk 2011.06.04. 08:50:22

@b.fruzsi: Nem, csak úgy csinálok, mintha zenélnék :) Leginkább matematikus vagyok, csak annak meg túlságosan zenész :)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.04. 10:20:58

@pannonfunk: Ahá! De szerintem az tény, hogy aki nem hivatásszerűen űzi az ipart, annak elég nehéz a profizmus olyan szintjére eljutni, mint amilyenre szeretne adott esetben. :-D Én azt bánom, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani, és noha még nem lenne késő, hogy elkezdjem, de már így is durva időhiánnyal küszködök. :-)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.04. 13:02:32

@csétomi: Köszi szépen. Azt hiszem, pont jókor érkezett a kommented :) kedvesazelet.blog.hu/2011/06/04/jelen_41

@pannonfunk: Neked is köszi! Ezzel a +/- epszilonnal jól megkavartál :D De úgy döntöttem, jelentkezem én is. Amúgy is szeretek éjszaka futni, bár eddig csak városban futottam éjjel :)

@mgergoo: Na, Gergő, nem gondoltad meg magad? :)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.04. 13:43:29

@Pokemon: Nekem is gond volt a telefonszámmal. Remélem, azért eljutott a jelentkezés.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.04. 15:20:20

@csiripiszli12: az éjszakát én sem vettem észre, meg tényleg puding vagyok. Valamikor (talán már jövőre) majd szeretnék menni, de mai futásom alkalmával pl. 5km után kipukkadtam a melegtől :-(

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.04. 20:16:19

@mgergoo: Ezt nem csodálom, engem is megvisel a meleg. Amúgy mindennek eljön az ideje, ennek a versenynek is, ha jövőre, akkor jövőre :)

DaMartian 2011.06.05. 15:54:40

@csiripiszli12: szerintem mindenképpen gyere! Csodálatos verseny, fantasztikus hangulat! Egy évre való motivációt kapsz majd tőle! A többi csapat tagjai pedig nem ellenfelek, mindenki bíztat! Az hogy mennyit tudsz most nem fontos, nálunk tavaly volt aki össz. 5 kilit vállalt. Arról nem beszélve, hogy csapattal futva mindig brutálisan megnövekszik a teljesítőképesség, mert nem csak magadért futsz, ami őrült motiváló!

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.06.05. 16:15:29

A mostani időjárást elnézve szerintem sokkal kellemesebb lesz futni éjjel, mint nappal...

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.06.05. 16:55:30

hú én lehet jelentkeztem, de nemtom mert hibát írt ki :)

pannonfunk 2011.06.05. 19:44:34

@BRandom: A telcsiszámot nem az adott formátumban kell megadni, hanem kötőjelek nélkül. Szerintem nem jelentkeztél -- vagy én jelentkeztem duplán... :P

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.06.05. 19:56:04

@pannonfunk: megismételtem és most bevette, bár elsőre olyan vicceset írtam amit másodikra nehéz volt felülmúlni

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.05. 21:02:14

@DaMartian: Köszi a biztatást! Tegnap óta teljesen belelkesültem, főleg, hogy ma futottam is ebben a jó kis esőben a cocán, úgyhogy jelentkeztem, és most sikerült is elküldeni a jelentkezési lapot :)

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.06.06. 14:46:35

Hello.
A felhivas ervenyes meg? Hogyan kell ezt a csoportos futast elkepzelni? Mert en azon a hetvegen Badacsonyban leszek, es szivesen csatlakoznek, de teljesen tudatlan vagyok ilyen verseny temaban. 10-15km-re kalibralva vagyok en is...

angelday 2011.06.07. 08:24:25

@Sz.Lacc: ma reggel 09-kor lezártuk, nem tudom, hogy sikerült-e felírnod még magad, de így is több ember jelentkezett sokkal, mint amennyire számítottunk. Hamarosan jelentkezünk a további részletekkel!

szumo 2011.06.08. 14:14:14

A nem "nyertek"-ből lehetséges lenne még 1-2-3-x... csapatot verbuválni? Akár Futóblogon belül, vagy kívül.
Üdv,
Szumo

pannonfunk 2011.06.08. 14:41:08

@szumo: Miért, már volt eredményhirdetés? Én nem kaptam emailt AD-től. Mondjuk azt írtam, hogy akkor vegyen be a csapatba, ha muszáj, és elsőbbséget adok a többi lelkes blogtársnak, csak nem szeretném, ha június 24-én este kapnék egy sms-t, hogy akkor ugye holnap hajnalban 30 kili a Balatonon... :S

angelday 2011.06.08. 14:59:43

Nem volt még. Mivel jóval többen jelentkeztek, mint amennyi hely volt, ezért annyit sikerült elérnem, hogy a lemaradók saját csapatot indíthatnak féláras jelentkezési díjért cserébe 7500.- — plusz egy remek alkalom az ismerkedésre. :)

szumo 2011.06.08. 15:05:03

@pannonfunk: A jelentkezésről lemaradtam. (Mátra115-öt rendeztem és nem blogoltam)
Írtam AD-nek, hogy a nem nyertekből lehetne-e csapat.
Majd dob 1 köremailt, és akkor lehet szervezkedni. Ez gondolom az eredményhirdetés után lesz.
De a Futóblog beleegyezésével, felőlem akár már most is kezdődhet a +csapatok szervezése.
:-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.06.08. 15:17:50

@szumo: hello! akár még találkozhattuk is a Mátrában. Ismerjük egymást?

szumo 2011.06.08. 15:24:36

@szasza75: Én tudom ki vagy, 2010-ben lehet söröztünk a kisnánai cukrászdában. A tavalyi Mátra115 teljesítői füzeted nálam van, mert a célban hagytad. Célban "csinálom" az online közvetítést. Most 10kg-mal vékonyabban nézek ki: www.flickr.com/photos/krisztike/4675419290/in/set-72157624214903224

szumo 2011.06.08. 16:33:18

@szasza75: teljesítői oklevélért bejöhettél volna a célba. Ha jól emlékszem Fajzatra már jár a 88-as oklevél+kő.

szumo 2011.06.09. 09:04:56

@szasza75: OK, akkor csak nem láttalak, valószínű akkor fuvaroztam, haza anyumat a célból, aki a főzésnél segített.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.09. 13:59:50

Izé, mikor lesz az eredményhirdetés? Apu összeszoruló gyomra vagyok...

Prabelli 2011.06.09. 14:02:38

@angelday:
Helló!
Mivel elkövettem azt az igen amatőr hibát, hogy az utolsó pillanatig akartam várni a jelentkezéssel, így eléggé hideg zuhanyként ért, hogy a kiírtnál hamarabb lezártátok a lehetőséget :(
Ha azonban a lemaradók közül is lehetne csapatot szervezni, ebbe beleférnék még?

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.06.09. 22:57:05

Kedves jelentkezők!
Tudtommal mindenkinek kellett kapnia kiértesítést arról, hogy bekerült-e a csapatba vagy sem. Aki nem kapott értesítést az sípoljon itt, mert akkor azt orvosolni kell!

Akik lemaradtak a jelentkezésről azok se csüggedjenek! Szerintem tartsátok ujjatok a bejegyzés ütőerén, mert lehetséges, hogy adódik alkalom futásra. Ez úgy érzem holnap késő estig kiderülhet!

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.09. 23:33:18

Még azt szeretnénk kérni mindenkitől, aki a Team Futóblog 2-be került, hogy holnap délig jelezzen vissza, hogy szeretne-e futni (és ha igen, mennyit, stb., részletek a levelezésben). Erre azért van szükség, mert elvileg holnap le kellene adnunk a nevezést, és ehhez fontos tudni, hogy kire számíthatunk. Köszi!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.10. 07:13:49

@BRandom: Én nem kaptam értesítést szerintem.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.10. 07:17:50

@csiripiszli12: én nem tudom, hogy hova kerültem, de szívesen mennék, ha marad hely. 10-12km-re, 6.20-6.40 tempóval.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.10. 07:40:05

@mgergoo: Lehet, hogy AD meg tudja mondani, hogy mi a helyzet a jelentkezéseddel (nekem másodszorra ment el a jelentkezés, először nem tetszett a telefonszám).
Amúgy néztem, hogy rajta vagy-e a listán, csak hasonló e-mail-cím nem volt rajta, azt hittem, hogy vagy teljesen más az emilcímed, vagy a másik csapatba kerültél.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.10. 08:53:09

@csiripiszli12: Nekem is másodjára ment el, de kaptam levelet a jelentkezésről. Az email cimem gergokukacewsponthu. Mindegy, majd kiderül :-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása