Hogyan frissítsünk?

2011.08.18. 07:56 szasza75

Ma délután elmentünk a Decathlonba vásárolni néhány, a futás alkalmával orálisan használandó, energiát biztosító segédanyagot.

A kosárba került 12 db Aptonia gél, 2 doboz (összesen 10 db) kisebb kiszerelésű gél, 4 doboz gyümölcssűrítmény és egy doboz Isostar tabletta. A kaszánál kikészítettem 10e Ft-ot, majd mosolygósan vártam a pénztáros zárószavára. 12600 Ft. WOW. Erre azért nem számítottam. Vackokra. Persze nem kis mennyiséget pakoltam össze és nem is csak nekem lesz, de ez az összeg szíven ütött. Másként kifejezve ez fél pár cipő ára, amit akár fél évig is el tudok hordani.

Persze ez csak a jövő heti esemény frissítőcsomagának csak az egyik oldala, már korábban betáraztam egy másik italport, energiaszeleteket, csokikat, amik szintén biztosítják a folyamatos szénhidrátbevitelt. 

Rövidebb versenyeken azért nem ennyire szörnyű a helyzet. A nagyobb versenyek asztalain az alapvető frissítők megtalálhatóak (banán, izotónikus ital, víz, esetleg keksz, nápolyi, mazsola, csoki), ami az alapvető és megszokott frissítői kínálat része.

Egy 10-21 km-es verseny, minden nélkül, meleg idő esetén pár korty vízzel véleményem szerint teljesítményromlás nélkül is vidáman teljesíthető. 21-42 km esetén már nem csak a folyadékveszteség lehet jelentős, hanem szükséges valamennyi energiát adó táplálékot is a szervezetbe juttatni. Persze erre nincs mód, mert több kalóriát égetünk el, mint amennyit be tudunk egy verseny alatt vinni. Kiváló a banán, illetve a szénhidrátot is tartalmazó izotónikus italok. Én rendszerint maratoni távra elviszek magammal egy gélt is, amit olyan 25-30 km-nél szoktam elfogyasztani egy frissítőpont előtt. Lehet, hogy sok értelme nincs, palcebo hatása viszont jelentős.

Maraton feletti távok esetén már sokkal összetettebb a helyzet. A tempó ugyan nem gyors, de halmozottabban jelentkeznek futóknál gyomorproblémák. Fiziológiai oka egyszerű, az emésztés lelassul és az étvágy sem olyan, mint az ünnepi asztalnál. A cukros ízek helyett előtérbe kerülnek a sós ízek, az izotónikus italt, felválthatja kóla és a sör. Kinek mi az igénye, mit gyakorolt be frissítéshez.

Közeleg a félmaraton, ki hogy készül frissíteni a versenyen?

75 komment

Címkék: frissítés felkészülés gél

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr113161289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.18. 08:19:26

Én úgy tervezem, hogy minél kevesebbszer állok meg a félmaratonon frissíteni, az első pontnál biztos, hogy nem, ott sokan vannak.

Készülök az októberi maraton 30 kilis távjára is, ezzel kapcsolatban lenne frissítési kérdésem. Elég érzékeny a gyomrom sajnos, milyen frissítés terheli meg a legkevésbé a gyomrom? Úgy hallottam a gélek megterhelik az ember gyomrát. Tudom, hogy ez emberfüggő, én eddig semmi gélt, vagy gyümölcs sűrítményt nem próbáltam.

bellone 2011.08.18. 08:34:39

Kívánom, hogy megtérüljön a befektetés!

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.08.18. 08:47:56

Sok mulik az idöjarason, de alapvetöen sehogy, csak idöpazarlasnak tartom. Ha nagy meleg lesz, akkor persze parszor viz. Bizok a kellemes 20-21 fokban. :-)

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.08.18. 08:54:41

"elviszek magammal egy gélt is, amit olyan 25-30 km-nél szoktam elfogyasztani egy frissítőpont előtt. Lehet, hogy sok értelme nincs, palcebo hatása viszont jelentős."

A gél a legtöbb embernél jobb hatással bír mint a banán, lévén hogy a banán sok emberre vízhajtó hatással van.

Egy jó gél egyébként nagyon gyorsan tud energiát adni.

Elég sok ember körönként szokott egy gélt enni IM-en, (10 kör / 42 kili). Igaz ott eleve 'nem frissen' kezdik a mókázást hogy enyhén fogalmazzak.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.08.18. 08:58:02

Ja igen, gélezni frissítőpont előtt érdemes, mert a gélhez mindig kell víz is.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.08.18. 09:37:19

Ezt az egész frissítési dolgot kicsit túlmisztifikáltnak tartom a mi szintünkön. Ezeket a műcuccokat valószínűleg azért találták ki, hogy még egy kis pénzt ki tudjanak szedni a futókból. Már írtam korábban, hogy egy pilótakeksz korong 97 kcal. 1 km-nyi energia.

Én is nézegettem hétfőn a Decában ezeket, de aztán két doboz Isostar árából vettem a gyerekeknek egy rollert.

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2011.08.18. 10:06:11

Ha jól tudom ezekben a cuccokban nemcsak az a medzsik hogy szénhidrát van bennük, hanem hogy olyan anyag is, ami segíti a zsírégetést. Szasza pont leírta, hogy verseny közben az étvágy nem az igazi, nem tudunk elég kalóriát bevinni, viszont zsírtartalék van elég, csak hozzá kell férni.

Egy p.gél nálam valóban ad egy 45 perces burst-öt. Általában a 4. óra után szoktam adagolni másfél óránként. A gélek jobbak szerintem, mert nem kell őket rágni. Nem azért mert lusta vagyok rágni, hanem mert futás közben (főleg terepen) nem jó futás közben enni. A gélt meg letolom hamar, csak kell hozzá víz.

Apropó víz: Nálam mindig két kulacs van. Egyikben tiszta víz, ami jól jön a gélhez vagy akármihez, a másikat fenntartom lötty készítéshez. A lötty általában iso plusztabletta, néha belekerül egy kis só, ami fontos és csodát tesz. Ha kimarad a só, többek között görcsveszély van.

Emellé még szőlőcukor, mert az mégiscsak olcsóbb. Mindig elkövetem a hibát hogy csokit is viszek. A csoki fölösleges, nagy része zsír.

Mostanában sajtot is beteszek (kis Karaván rudacska), mert a 6. óra után már unom az édes ízeket.

Banán, gyümölcsök nekem nem jönnek be. Csak lekötik a gyomromat. A kekszek azért nem jönnek be mert túl szárazak, de ha van a frissítő asztalon akkor veszek, mert egy sima háztartási keksz is helyre tud rakni.

Hát ennyi hirtelen.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.08.18. 10:11:14

@BGy:

Egyébként egy részben igazad van!

Viszont egy IM mondjuk 6 órás 180 kilis bringáján, amikor jó, ha 25 percenként eszel folyamatos 150-es pulzusnál 35 fokban is, nos ott _nagyon jól jön_ ha minden második kajálás gélből megy és megtöri az energiaszeletek monotóniáját. Futáson pedig még fontosabb.

Ha valaki hobbiból bringázik vagy fut félmaratonokat a kb. 40 Ft-os cerbona műzliszeletek is tökéletesen megfelelnek a célra, vagy pl. akár a sima háztartási keksz.

Viszont az már óriási tévedés, hogy a 97 kcalt úgy kell számolni hogy "1km-nyi energia".

Mert pl az a minimális szénhidrát, amit beviszel, inkább arra való hogy a "szénhidrátok tüzében égjen el a zsír". Ergo inkább az a funkciója, hogy biztosítsa a zsírégetést.

Pl a zsírégetés hátránya a glükózzal szemben a lassab ATP szintézis, viszont 5kg zsírraktárból a szervezet 35 000(!) kalóriát tud felszabadítani. Persze csak abban az esetben működik ha hosszú (pl több órás) bringaedzésekkel folyamatosan lemeríted a glikogénraktárakat, hogy a szervezet megtanulja hatékonyan használni ezt is.

Szóval az általad említett "97 kcal bevitel = 1 km" nagyon nem igaz.

Ha egy IM 10 000 kalóriát igényel, abból csupán 1800 kcal a kajabevitel, és 1200 kcal a glikogén raktárakból jön. A többi 7000 (!) a testben lévő zsírokból előállított energia.

Akit bővebben is érdekel:

www.ironman.hu/files/kindl.pdf

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.08.18. 10:14:16

Szerintem jól döntöttél. Hülyén néznél ki fél pár cipővel, pláne fél évig. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.08.18. 10:38:38

@WITCH: ezért is írtam, hogy a mi szintünkön nincs szükség ilyen űrkajákra. Itt a többség nem IM-re, hanem félmarcsira készül.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.18. 11:01:57

@WITCH: hogy ment idén az IM? hogy frissítettél, elégedett vagy-e?

2011.08.18. 12:03:16

@BGy: azért azt is tegyük hozzá, hogy az itteni többségnek a félmaraton lehet, hogy hasonló terhelést jelent, mint egy IM-re készülő sportolónak az IM. Mármint nem csak attól maradunk el az ironmanektől, hogy tizedannyit kell teljesítenünk, de valószínűleg tizedannyit edzünk, és emiatt sokkal kevésbé vagyunk edzettek is.

Pl irigylem azokat, akiknek egy laza 15km-hez egyszer sem kell megállni inni én nem ilyen vagyok. Valószínűleg itt bejátszik az alkat és az edzettség nagyon erősen.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.08.18. 12:04:41

@szasza75:

Az úszás és bringa része már teljesen OK lett, pont ahogy szerettem volna. Sőt, még talán kicsit jobb is. Viszont futásnál majdnem feladtam - két alkalommal is volt ilyen. Másodszor a vége felé, amikor széjjelfagytam az esőben, már levettem a chip-et is. (A teljes agyi/testi/lelki szétesés után persze mégis visszaraktam)

Frissítés:

Bringán nekem idén a folyamatosan (20-25 percenkénti) harmad szelet energiaszelet eszegetése jött be, gélekkel váltogatva, óránként egy sótablettával, és az előző évekhez képest mérsékeltebb mennyiségű izotóniás ital iszogatásával együtt.

Futáson körönként (10 körös) egy gél + keksz + izó.

Ha legközelebb mennék vinnék hűtött italokat amit nagy bringás kulacsból tudnék inni minden kör végén, és a felétől szinte már folyamatosan hideg kólát innék.

A kérdésedre válaszolva azzal max elégedett vagyok hogy 3x is sikerült, de az igazán nagy buli persze az lenne, ha sikerülne felhozni a futást az úszás, és a bringa szintjére, amihez sac/kb még min. másfél év intenzív hosszútávozás lenne.

Egyelőre még gondolkodni sem akarok erről. :) "Talán..."

@BGy:

Ha a versenyen bedobsz 40 perc után egy db gélt, az azért szerintem tud segíteni félmarcsin, és nem is drága. Persze egy félmarcsit végig lehet tolni különösebb szénhidrátbevitel nélkül is, ez is igaz.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.18. 12:30:10

@viito: hát ez tévedés, edzettségtől függetlenül közel sem akkora terhelés.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.18. 12:34:33

@WITCH: nagyjából pont ez a lényeg, úszni kell tudni, aztán bringaerőtől függetlenül takarékosan gurulgatni, és közben folyamatosan töltekezni, a maratonon meg eldől mi maradt. Érdemes megnézni, azokat a maratoni időket és hozzá az adott szám idejeit. Beszédes. Összeségében szerintem több olyan tevékenységet kellene csinálnod, lehet ez túra vagy hosszú futás vagy bármi ami hasonlít egy maratoni kimerüléshez. Ismerek olyat aki az egyéni legjobbját maratonon, IM-en futotta, persze futott maratont is csak úgy...

2011.08.18. 12:38:26

@szasza75: nem akarom azt mondani, hogy egy ironman összemérhető egy félmaratonnal, de nem is tudom sokkal jobban megfogalmazni, hogy mire gondolok.

Nézz meg egy félmaratont. A befutónál emberek (elég sokan) kb úgy vánszorognak, mintha már túllennének valami sokkal durvábbon, sokszor látsz konkrétan zombi állapotban futókat, szédelegnek, minden bajuk van, fejben sincsenek ott (talán még egy félmaraton sem kell hozzá pl a Hortobágyon). Tehát nem simán belegyalogolnak, miközben semmi komoly gondjuk, max elfáradtak, kis görcs vagy felszaladt pulzus, hanem már látod, hogy messze túlvannak a saját határaikon. Egy ilyen helyzetben lévő futónak szerintem lehet, hogy szintén segítenek ezek a csodaturmixok (persze, mielőtt eljut ebbe a fázisba), mint Asterixnek valami ultra távon :)

2011.08.18. 12:44:58

lehet, hogy valahogy úgy kellene fogalmazni, hogy mondjuk egy gél/energia szelet/etc akkor lehet hasznos, ha már a saját határaid kezded feszegetni. Akkor nem szerepel benne az IM semmilyen vonatkozásban, a kérdés csak az, hogy kinek 15km-nél jön el a határ, kinek peig a háromszorosa után :)

Csath Geza 2011.08.18. 13:25:45

@viito: abszolút értem mit akarsz mondani, azt hiszem a hasonlat ott sántít (hehe) kicsit, hogy egy IM futót, az ő metabolizmusával, edzettségi szintjével stb., jobban / másképp segít egy gél mondjuk az IM közepén, mint egy kezdő / fejletlen szervezetű embert ugyanaz a gél a félmaraton közepén. A képletbe valahogy bele kell kalkulálni a zemberi szervezet általános jeééegzetességeit, vagy valami lyesmi. Különben ha exponenciálisan egyre jobban kiterjesztjük a hasonlatot, akkor feltaláljuk az örökmozgót...=Szasza amint félóránlént bedob egy gélt és többet soha nem áll meg :-D

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.08.18. 14:26:45

@viito: egyetertek veled, bar talan en ugy fogalmaznam: mig egy profi IM sportolonak egy ilyen energiaszelet valoban szüksegeltetik, FIZIKAILAG kell, addig egy altalad felvazolt amatör futo inkabb LELKI eröt nyerhet belöle. Maga a TUDAT, hogy ö most egy ilyet evett, es ezzel uj eröre kapott. Kicsit viccesen hangzik, de biztosan sokaknak ez segit, es igazbol ebben az esetben a cel szentesiti az eszközt! :-)
Több lozungom nincs mara... :-)

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.08.18. 15:13:48

Jó a téma nagyon. Én eddig nem agyaltam ezt túl, a versenyen ha frissítés volt hát ittam-ettem... minden ponton. Sőt fejben segített is, hogy na egy újabb frissítő pont de jó.
Most először érzem, hogy ez időpocsékolás és nem kéne mindenhol megállnom. Viszont akármilyen hülyén hangzik, nekem egyenlőre rémisztő elfutni egy frissítő pont mellett :))

Szirénke 2011.08.18. 15:41:21

@Sz.Lacc: A placebo már életeket is mentett.. Miért pont nekünk ne segítene? :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.18. 15:43:45

Az évek múlásával, azért kialakul némi tapasztalat, míg korábban én is paráztam mi lesz ha elfogyok, eléhezem, elszomjazom, idővel ezek a határok is tágulnak. Lehet hogy gyakorlatilag egy félmaratonnál sem történne semmi ha nem iszom.
Pár hónapja volt egy posztom, ahol csúnyán megborultam, azt hiszem 50 km és 6 óra után volt az eset.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.18. 16:21:08

@Eperszemke: Első versenyem a Generali volt 5 kilivel aminek a felénél volt frissítés. Akkor azt ott beiktatni full hülyeségnek tűnt, hiszen ha egy szigetkört megoldok frissítés nélkül akkor egy versenyen is mennie kell 5 kilinek.

15 kilit is le tudok tolni frissítés nélkül, mert kb. úgy vagyok vele, hogy 10 megy akkor az utolsó harmadra már nem szívesen veszítem el a lendületem. Félmaraton azért már más ott illik komolyan venni és szerintem kétszer fogok frissíteni a második felében.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.08.18. 16:36:57

@BRandom: ezen picit elgondolkodtam, amit irtal. Ugyanis en jellemzöen kora reggel futok (6-7 körül), vagy kesö du (7-8 körül), es legtöbbször ilyenkor kellemes hüvös az idö. Viszont Bp-en lehet de. 10-kor mar 30fok is. Viszont akkor valoban több itatas kell, mert kiszaradok. Alapbol 16km-t birok eves/ivas nelkül, meg nem is dölök ki töle, de azert onnam meg hianyzik 5km...
Bar mint korabban irtam, bizok a 21 fokban! :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.18. 16:49:27

@Sz.Lacc: Tegnap Vajda Zsuzsi mondta, hogy futós napon napközben igyunk többet. Erre nem figyeltem, de megfogadom a tanácsát.

sanyosz75 2011.08.18. 16:52:12

@Sz.Lacc: a szélmentes versenyért is szoríts, mert a rakparton sajnos az ellenkezője sem kizárt. egy észak-nyugati szél a pesti rakparton (10-14. km között) elég szenya tud lenni, és sajnos nem ritka.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.08.18. 17:05:26

@sanyosz75: jahh, igen. Enyhe, folytonos hatszelet is kernek... :-)
@BRandom: igen, ezt eszrevettem, ha aznap nem felejtem el, es rendszeresen iszok (vizet), akkor lassabban jön a kiszaradas erzese. Ma ilyen nap van, es mar alig varom a 16km-em... :-)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.08.18. 18:25:50

@BRandom: Nahát, erre nem is gondoltam, jó ötlet nagyon.

chrono 2011.08.18. 18:58:20

@BRandom: nem az a kérdés le tudsz futni 15km frissítés nélkül vagy sem. Hanem ha nem frissítesz mennyit lassulsz a nem frissítés miatt! Nehogy azt hidd, h nem lassulsz.
Órás futás felett illik minimum folyadékot pótolni.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.18. 19:03:08

@csiripiszli12: Félmaratoni versenyre azt tanácsolta versenyt megelőzően 3-4 órával igyunk fél litert azután a szervezet azt fel fogja használni. Később már ne, mert az anyagcsere folyamatok is beindulnak és pont akkor mikor futni kellene. Ami így is felfokozott lesz, mert a verseny izgalma is megteszi hatását.

Étkezésre azt javasoltak hétfőtől-szerdáig inkább szűkebben együnk hanyagoljuk a szénhidrátot és csütörtöktől kezdjünk szénhidrát bevitelbe szombatig.

Szerintem érdemes Vajda Zsuzsival beszélni erről, mert nagyon szívesen segít. Ő kifejezetten nem pártolja, hogy vízzel futkorásszunk fel s alá. Szerintem félmaratonra az a frissítés amit adnak időközben pont elegendő. Szigetkörön is vitt egy lány magával kézben fél liter palackos italt és lebeszélte róla, mert inkább árt mint használ. Plusz súly a keze is bedurranhat tőle.

chrono 2011.08.18. 19:03:34

Szasza: Szóltál volna adtam volna egy flaska Hammer Gelt van benne 26adag.
Mintha úgy rémlene ezt a témát már megbeszéltük volna:)
Tudományosan 60g szénhidátot tud a szervezet felszívni egy óra alatt. Kaja szénhidrát tartalma alapján lehet számolgatni miből mennyit érdemes enni.
Persze lehet enni csokit, kekszet meg szendvicset is csak ezeket a dolgokat a gyomornak a mozgás során le kell bontani. Akkor amikor a vérre az izomzatban van szükség. Ergo feleslegesen terheljük a gyomrunkat mindenféle szilárd kajával. Ezért jó megoldás a gél, banán az is igaz ezeket adolgokat ultra távon megunod, de ez már egy másik poszt témája:)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.18. 19:09:58

@chrono: Utolsó 15 kilis futásom vasárnap volt és a felétől folyamatosan gyorsultam a végéig. Persze kérdés, hogy ez a gyorsulás mennyire lehetett volna jobb frissítéssel, de én nagyobb veszteségnek tartom a leállást ekkora szakaszon.

Iváshoz le kell lassulni és én nem is tudok rögtön inni, mert a pulzusom magasabb a légzésem szaporább, csak kicsit tudnék inni. Azután felgyorsulás. Szerintem amit veszítek így perc nem feltétlen térül meg a maradék néhány kilin. Nem beszélve arról, hogy egy ideális ritmusból kiesem amit nem tudom visszanyerhető-e. Én ha beállok egy sebességre azt nagyon sokáig tudom tartani és tudok róla gyorsulni. Ha viszont leállok már nem olyan újra nekiindulni.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.18. 21:22:39

@chrono: köszi, gondolom jó rég vehetted, nem járt még le a szavatossági ideje? :-)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.08.18. 22:54:23

@BRandom: De jó, hogy ezeket leírtad, köszi szépen!
Mondjuk érdekes, amikor indulok futni, előtte mindig iszom (mondjuk, jobban belegondolva, ha nem futni megyek, akkor is iszom indulás előtt :) ). Szóval lehet, ez csak megszokás.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.19. 08:37:57

edzésen 20-25 kmig csak víz maximum, versenyen az a kevés izo amit adnak közben, meg max 1-2 gél, maratonra a terv óránként 2 gél, most 7végén tartok belőle egy próbát...
a HIGH5-nak van egy gélje, ami kissé nagyobb kiszerelés, de nem kell hozzá inni, IsoGel a neve, én azt használom, eddig bejött...3-4 óra után érdemes némi fehérjét is bevonni a képletbe, de itt még nem tartok, majd jövőre...:-)
@pantomimes: a gélek úgy vannak kitalálva, hogy az isoitalok után a legkönnyebben és leggyorsabban feldogozható szénhidrátforrást biztosítsák. sokan idegenkednek tőle, de ha komolyan akarod nyomni muszáj megszokni, van sokféle márka, sok ízesítés, próbálgasd ki melyik jön be neked! :-) a30kmen már kéne vinned magaddal szerintem...

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.19. 08:41:15

@BGy: a pilótakeksz tele van zsírral, amire egy 4 óra alatti, de nem alacsony pulzusos terhelés esetén semmi szüksége...ezek a kaják kiránduláshoz jók max, ahol a szervezet energiafelhasználás megegyezik a pilótakeksz összetételével(ch/zsír arány)

rodriguez 2011.08.19. 09:06:59

@szasza75: egy olyan hosszú versenyen (mint pl. a jövő heti), gondolom jó sok 'segédanyagot' eszel. Nem készül ki a gyomrod a sok mű-kajától?

Szirénke 2011.08.19. 09:10:39

@Sz.Lacc: 21 fok, enyhe hátszél, és persze ne legyen párás sem! Finom napsütés a hangulat miatt.. ennyi :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.19. 10:09:51

@rodriguez: ezt még nem tudom. De emellé sok levest eszek, esetleg szendvicseket is.

2011.08.19. 10:31:24

@Szirénke: 19 fok, szitáló eső :)

Az enyhe hátszéllel az a baj, hogy a fordítók után enyhe szembeszéllé változik, ha pedig olyan szelet rendelsz, ami Neked folyton hátszél, akkor az egész mezőny megszívja rajtad kívül a folytonos szélirány változást :D

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.08.19. 10:39:57

@Szirénke: Igy van, csak semmi negativ hullam! ("Egyfolytaban pozitivan gondoltam arra a kurva hidra...") :-)
www.youtube.com/watch?v=Ax6HJzbu4MA

Amugy tegnap alulteljesitettem, es most kisse ideges lettem. 16km helyett 10et birtam. Nem tudom a meleg+faradtsag miatt, vagy mert mult heten kiestem a ritmusbol. Mindenesetre a magabiztossagom tovaszallt...

Szirénke 2011.08.19. 10:59:55

@viito: ok, legyen szélcsend.. velem lehet beszélni :)
@Sz.Lacc: nekem nem is volt magabiztosságom, így nincs ami elszálljon... Viszont csupa pozitív gondolatom van. Megcsinálom! Nem történhet másképp :)

Csath Geza 2011.08.19. 14:09:22

Azt lattatok a bsi odalan hogy valtozott a felmaratonalya? A ferdinand hid alatt megyunk el, ez eddig is igy volt?

Csath Geza 2011.08.19. 14:11:09

@Csath Geza: Ehh termeszetesen ne ferdinand hanem nyugati teri feluljaro alatt..lehet nem kene annyit innom??

2011.08.19. 14:25:56

@Csath Geza: szvsz nem alatta, hanem rajta nem? Legalábbis a térkép szerint, a szokásos Nyugati felüljárón keresztül megyünk a Ferdinánd híd felé, ez utóbbira nem kell felmászni, hanem alatta van egy fordító (meg egy frissítő állomás).

Tibs71 2011.08.19. 15:11:36

Szerintem egy félmaratonon nincs igazán szükség arra, hogy komolyan frissítésen kelljen gondolkozni.
Az edzésnek és a felkészülésnek az egyik nagyon fontos része az, hogy a szervezetet hozzászoktatjuk ahhoz, hogy tudjon kezelni ilyen távú terhelést, és fel tudja használni az elraktározott energiát. (Azt is érdemes szokni/ gyakorolni, hogy az ember gyomrában vagy hólyagjában van egy kis víz.)
Ha valaki attól fél, hogy el fog éhezni ekkora távon, az nem futott, nem edzett eleget... Úgyhogy rajta, futás.

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2011.08.19. 15:27:49

Az én szintemen: max. 25 kili- fölösleges minden cucc-ezt már beláttam:banán, műzliszelet.Folyadéknak magnézium tablettás víz, sima víz, esetleg jeges tea....
Hogy Ti nagyon futók mit toljatok? Hát, akinek kényes a gyomra az jóval a versenyek előtt kísérletezzen, mert-nem röhögni (!!!!)- gyorsan megjelölöd a territóriumodat a DNS-eddel.
Magyarul sűrűn f***d magad össze, huzatosra....
Ráadásul a legtöbb cuccnak triviális az íze...

pannonfunk 2011.08.19. 15:51:14

@Szirénke: Aért egy hosszúra menjél el a hétvégén:)

@poszt: 8-nál, 12-nél, 16-nál folyadék, nem állok meg, csak kikapok egy poharat valamelyik kislány kezéből. Félmaratonon enni felesleges, szvsz.

Maratonon minden frissítőnél ivás, már a 4. km-nél is, félmaraton után pedig 5 km-enként evés. De ott egyelőre a teljesítés a cél, nem fog zavarni, ha lassulok az evés miatt :)

Edzésen félmaratontól 5.3 km-enként két müzliszelet, egy pici meg egy nagy. 37-ig működik. Frisítás az elejétől kezdve.

Csath Geza 2011.08.19. 19:40:23

Nem tudom ez idetartozik-e, de ha már stratégia - a hozzám hasonló kezdőket kérdezném, mi a stratégiátok a félmaratonra? Mert nekem elég fapados: futok 10 db 5.30-ast és 11 db 6-ost, ezzel éppenhogy benne vagyok a 2 órában..aztán ha ennél jobb lesz, sebaj, de rosszabb nem lehet. A kérdés már csak az, hol fussam a gyorsabbakat - a terepet futás szempontból egyáltalán nem ismerem.

pannonfunk 2011.08.19. 19:59:56

@Csath Geza: Hát ne a rakparton, szembeszéllel :)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.08.19. 20:53:14

Vettem egy isostar gélt, hogy kipróbálom milka helyett a vasárnapi 20-as felénél. De most az a szakmailag megalapozott kérdésem lenne, hogy versenyen hova rakom ezt a szart? Nadrágzsebbe nem fér bele, kézben tartani kényelmetlen lesz... Szóval? Vagy kérjek meg valakit, hogy adja oda valamelyik frissítőpontnál? Hogy csinálják ezt a profikok?

csétomi 2011.08.19. 21:13:37

@mgergoo: Hááát pont ez a szar az isostar géllel, hogy koffer kell hozzá! :D add el, és vegyél pl. powerbart, az kisebb, elfér egy normál futónadrágban :) Asszem a logisztika problémaköre eddigel lett hanyagolva ebben a posztban... Terepen a csővázasban sokminen elfér :)))

pannonfunk 2011.08.19. 21:26:02

@mgergoo: Nekem belefér az övtáskámba. Csavarost vettél? Mert az vissza is zárható. Nem biztos, hogy egy 20-as felénél érdemes az egészet betolni, mert esetleg nem tart ki a végéig. Valaki szagértő szagértse meg nekünk ezt itt, plz.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.08.19. 21:52:53

@pannonfunk: csavarost. Most azon mekgájverkedek, hogy lehet, hogy a rajtszámtartó övemre fel lehetne valahogy aplikálni...

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.08.19. 21:53:29

@pannonfunk: ja övtáskát nem akarok vinni, abba nekem is beleférne.

Szirénke 2011.08.20. 23:20:13

@mgergoo: Rendeld oda az összes barátodat, ismerősödet az útvonalra drukkolni, és add oda valamelyiknek. Én is megbeszéltem anyukámmal, hogy a Bertalan Lajos utcánál a kezembe nyom egy gélt. Ha gondolod, odaadom neki az Isostarodat, és megmondom, hogy adja a Dagadt Köcsög kezébe :)

Perrito 2011.08.22. 09:28:48

Nemrégiben kóstoltam az Aptonia gélt, nekem nagyon szörnyű volt. Viszont a szintén Decathlon-os gyümölcspüré nagyon bejött! Félmaratonon csak vizet ittam, elég volt, előtte megittam egy BioTech-es "gyorsítót". Készülök a 30 km-re, ott azért biztos közben is kell tuningolni magam...

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.08.22. 20:39:36

@mgergoo: Tedd a gatyádba. Oldalról szépen simítsd a csípődre és húzd rá a futónadrágot. 2 lépés után nem is fogod érezni, hogy ott van. De minek egy félmaratonra gél? :-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.08.23. 12:16:26

@Sekiwake: szerintem is az lesz, hogy elég lesz a folyadék.

DaMartian 2011.08.24. 10:37:16

Én Szirénke taktikáját követem!

2011.08.24. 11:32:07

Hát, gyerekek, ezer éve nem voltam itt, de felüdülés ezeket a kommenteket olvasni :))) A témához meg, ami engem illet: elkapok majd egy poharat minden f.pontnál, belekortyolok, a többi marad a cicamosdásra. Ha megállok, elvesztem, úgyhogy megállnom nem szabad. Edzéseken amúgy 15K-ig szokom bírni víz nélkül 30+ fokban is, na de itt inkább nem kockáztatok... fú, kezd elönteni a minnyáittafélmaraton-hangulat.......

pannonfunk 2011.08.24. 12:08:23

@wannabeskinny: Én ettől eléggé kimerültem a végére, lehet, hogy két poharat fogok elkapni, az izot megiszom, a tiszte vizet meg magamraöntöm. Bár ha esni fog az eső (és még mindig azt mondja az előrejelzés), akkor ez utóbbi felesleges lesz :)

2011.08.24. 12:36:00

@pannonfunk: jah, a köpönyeg szerint esni fog, de azt sokkal jobban viselem, mint ezt a párás, nehéz levegőt, szóval az jöhet. (Bár, ha belegondolok, 27 fok ÉS eső... az elég nagy párát csinál... Ajjjjjj....) Hát megmondom őszintén, hogy 16 km után mi vár rám, azt nem tudom, mert ott azért olyan gyakran még nem jártam, de borítékolom a kimerültséget a poharak számától és tartalmától függetlenül. Kemény lesz, na. De legyűröm. Asszem... :)

pannonfunk 2011.08.24. 12:51:52

@wannabeskinny: Nem a táv öl meg, hanem a sebesség, ahogy a nálam okosabbak mondják. Az nem kérdés, hogy legyűröd, a kérdés az hogy milyen sebeséggel :)

pannonfunk 2011.08.25. 20:22:52

@wannabeskinny: Én a fehérre :) És most látom, hogy Németh Csabi lesz a 2 órás iramfutó. Azért ez lelkiekben sokat fog dobni!

futo.blog.hu/2011/03/16/transgrancanaria_2011

bellone 2011.08.25. 21:22:02

@pannonfunk: Tavaly megnyerte a Börzsöny Éjszakai terepfutást, hajnalban beért átöltözött és ment a SPAR maratonra 3:30-as iramfutónak... Hihetetlen figura! (Idén az UTMB egy héttel van a Nike előtt, Szasza is ott melegít.:))

pannonfunk 2011.08.25. 21:53:40

@bellone: Azért az sem volt semmi, amit a Transgrancanarián művelt. Akkortájt volt egy budapesti futóklub vs. vidéki futóklubbok challange a nikepluson, és láttam, hogy Transgrancanaria után pár nappal már nyomott egy 25-öst 4'50"-es tempóban :) Szóval valami hihetetlen arc valóban. Olyan igazi lelkierőt adó :)

bellone 2011.08.25. 22:26:56

@pannonfunk: Én is úgy gondolom! A 4'50" egyébként valószínű, regeneráló tempó nála...:)

Jut eszembe! A CCC holnap reggel indul, az UTMB pedig délután, a TDS pedig reggel óta tart. Az eredmények ezen az oldalon követhetők:
utmb.livetrail.net/

A terepfutó fórum közösségének hála, a magyar érdekeltek külön táblázatban is megjelennek:
docs.google.com/spreadsheet/pub?hl=hu&key=0AgZIP0W86VeOdHBFeWllMUdHajQtdnVlQ0VJcUZtR2c&hl=hu&gid=0

pannonfunk 2011.08.26. 09:33:46

@bellone: Természetesen ebben ez a szép, hogy neki az a regeneráló tempója, ami nekem a tempófutás tempója :)

bellone 2011.08.26. 10:04:03

@pannonfunk: Fogd föl úgy, hogy mire annyi idős leszel, mint ő, neked sem ez lesz a tempófutás. Vagy ha mégis, akkor nem 1, hanem 25 km-re...:)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása