Futóprofilok: Levente

2012.03.22. 09:00 szasza75

Néhány hete a "Bükki Hard" elnevezésű futóverseny után hallottam Leventéről először. Az igen embertpróbáló versenyen dobogós helyen érkezett célba. Az egyik futótársunk invitálására kapcsolódott be a terepfutó-topik közösségi életébe.

A Naplás-tavi futóversenyen személyesen is találkoztunk. Mondanom sem kell, megsemmisítő volt számomra a kettőnk közti tempókülönbség. A verseny után váltottunk még pár szót. Testalkata, illetve szép futómozgása nem magától alakult ki. Utóbbit főleg a hónapokon át tartó, nyújtásnak, gimnasztikának, tükörben végzett helyben-futásnak (!) köszönheti.

Kifejtette futással kapcsolatos ambícióit és – ami számomra még érdekesebb – táplálkozással kapcsolatos szokásait.

Futóblog: Miért kezdtél el futni?

Levente: Unatkoztam. Tél volt, hideg. Kondi, uszoda messze volt tőlem. Fogtam a bakancsomat és elmentem egyet kocogni a közeli erdőben. Az elkövetkező 2-3 hónapban, lementem mindennap, olykor -15 fokban is akár, vagy térdig érő hóban. Ahogy olvadt a hó és melegedett az idő, egy dublini sportbolt leárazásában sikerült vennem egy Adidas futócipőt €20-ért. Egy hónap múlva futottam első maratonomat 3:32-es időre.

FB: Említetted, hogy korábban mást is sportoltál, miért hagytad el a korábbi sportokat?

L: Tizenöt évig röplabdáztam, mellette sokat küzdő-sportoltam. Judóztam 3-4 évig, illetve thai-boxoltam 10 évig kisebb nagyobb kihagyásokkal. Az első sport a magas ugrásokról híres, a másik pedig a robbanékony csípőmozgásokról, mint dobás, rúgás, ütés. A gerincemnek egyik sem volt kedvező. Őszintén szólva egyik sem az ember természetes mozgás-formája. A futás annyira ősi, elemi, folyékony "életstílus", hogy rögtön megfogott a tisztasága. Ahhoz képest hogy nem komplex sport, nagyon sokféle edzést lehet végezni, roppant változatos, élvezetes.

FB: Hogy néz ki egy napod táplálkozás szempontjából? 

L: Tulajdonképpen az egészség és a teljesítmény irányítja az étkezésemet. Minél egyoldalúbban eszem egy étkezésen belül, annál gyorsabb és hatékonyabb az emésztésem. Illetve minél frissebb, nyersebb, érettebb és organikusabb dolgokat eszem, annál táplálóbb. (Ráadás, ha helyi és szezonális.) Ha nem jutok friss zöldséghez, gyümölcshöz akkor nem röstellem meginni a bolti 100%-os gyümölcslevet sem, persze ilyenkor is a cukormentes, természetes, nem koncentrátumból készültet keresem. 2 liter szőlőlé 1400 kcal – egy közepes pizza.

Napi 4-8000 kcal között eszem. Nagyon ritkán megy fölé, csak ha tényleg 6-7 órákra felmegyek szaladni a hegyekbe.

Főleg friss gyümölcsöt fogyasztok napközben, estére zöldségek is kerülnek a hasamba. Heti háromszor-négyszer főzök, de csak alapkajákat. Az egyetlen zöldség amit megfőzök, az a hagyma. Minden mást nyersen eszem, a brokkolitól a szálzellerig. Eszem gumósakat is, de inkább a zöld leveleseket hangsúlyozom. Rengeteg spenótot, madársóskát, medvehagymát, mángoldot, rukkolát és hasonlókat fogyasztok. Szemeseket eszem, 4-5 féle lencsét, 4-5 féle borsót, és 6-7 féle babot, de csak havi egy két alkalommal.

Egy napi példám:

Reggeli: 10 banán, 300g datolya beturmixolva szőlőlével
Edzés után: 1 kg ananász, 500 g szamóca kókuszlével és kókuszbelsővel
Ebéd: 3 dl quinoa vagy rizs, köles, dupla vízzel főzve, 2 fej román saláta, egy csomag olivabogyó, egy avokádó
Vacsi: 20 narancs vagy 30-40 mandarin, és elrágcsálok egy nagy adag friss zöld spenótot, vagy mángoldot valami házi saláta öntettel

Vegan étrendet követek, nem eszem egyáltalán állati eredetű dolgokat, mézet sem. Olaj csak masszázsra. Ecet csak takarításra. Cukor sosem, só csak nagyon ritkán. Fűszereket is csak ritkán, és akkor is keveset.


FB: Hogy kezdted el, mi indította meg benned ezt az életmódváltást?

L: 24 évig allergiás voltam, 8 hónapot a tizenkettőből. Napi 300 db papírzsebkendő a nyári időszakokban. Ezt megsóztam egy olyan gerincsérvvel amire az orvosok azt mondták hogy műtét vagy tolókocsi. A bal lábam lebénult többször naponta, csak úgy összerogyott alattam, mert az ideg kezdett úgymond elhalni a leharcolt porckorongok miatt. A sok yoga, pilates, úszás is segített a rehabilitációban, a műtétre végül nem kellett sort keríteni hála istennek. Az emberi szervezet csodákra képes.

Először csak tisztábban kezdtem táplálkozni. Leszoktam a kenyérről, szalámikról, krémekről. A húsoktól a tengeri ételek vették át a szerepet. Lassan a tej és tejtermékeket is teljesen leépítettem. A végére már csak a szénhidrátok maradtak meg. A főtt szénhidrátok nagy nagy részét átcseréltem friss lédús édes gyümölcsökre. Nyáron egy nagy lábas tészta helyett mennyivel jobb megenni 4-5 sárgadinnyét!

FB: Korábban említetted hogy kísérlezetgettél, ez az életmódváltás hogy alakult ki benned?

L: A testépítős-küzdősportos időszakban, csak a teljesítmény érdekelt. Akkor még sok tápkiegészítőt fogyasztottam: vitaminokat, ásványi anyagokat, kreatin, protein. Egy életforma nem épülhet kapszulákra és porokra, úgyhogy ezekről is leszoktam teljesen. A mai napig nem szedek tablettát vagy port, semmilyen gyógyszert vagy táplálékkiegészítőt.

FB: Ha már több mindent kipróbáltál, miért pont ez a étrend vált be nálad?

L: Az egyszerűsége és a hatékonysága miatt. Gyors és időtakarékos. Ha megeszek 10 almát, a maradékot kidobom a komposztra és kész. Nem kell mosogatni utána, pazarolva a vizet illetve mosószert. Megemésztem gyorsan, és már megyek is futni 45 perc múlva. A változatosság is gyönyörű: egy év folyamán megeszem legalább százféle gyümölcsöt, 40-féle zöldséget, 30-féle mag- és gabona félét a vörös-quinoától kezdve az arany-lenmagig, 10-12-mogyorófélét a brazil-dión keresztül az avokádióig, szemeseket és tengeri zöldségeket is.

FB: Ennyi zöldség, gyümölcs felhalmozása gondolom elég drága lehet.

L: A gyümölcs beszerzése egyáltalán nem drága. 3 kg banán 900 forint, 1kg csirkemell 1200 forint átlagosan. Kalória nagyjából megegyezik, viszont a banán kalóriái szénhidrátból, a csirkemell pedig protein és zsír kombinációbol jön. Csirkemellen nem lehet futni.

Körbe is kell nézni, hogy hol mi az olcsó, de a szénhidráton van a lényeg. Ha nem tudnám megoldani gyümölcsből, akkor főtt krumpli, rizs, kusz-kusz lenne a fő ételem. (Illetve vannak nagyon magas cukortartalmú zöldségek is amelyek rettentő olcsóak, a répa például. Napi egy-másfél liter répalével is lehet azokat a kalóriákat emelni ha arról van szó.)

Másik dolog pedig a szervezés: én minden egyes pontját az életemnek úgy alakítom ki, hogy kényelmes legyen. Nem keresek munkát öt várossal odébb, nem fizetek autóért, benzinért, autópálya díjért, súlyadót, útadót, biztosítást. Nem pacsálom a vizet, az elektromosságot, nem veszek kémiai anyagokat.

FB: Milyen változásokat tapasztaltál magadon?

L: Amióta így élek, nem voltam beteg egyszer sem. Edzésekből sokkal hamarabb felépülök. Futásból adódó sérülésem egyszer sem volt. Hátam és arcom pattanásossága és a hajkorpám teljesen elmúltak. Nincs fogkövem, rossz szájszagom. Reggel nincs csipa a szememben és sosem táskás, nem zsíros és nem száraz a bőröm. Nincs gáz, vagy emésztési problémám, hasfájás, vagy olyan telítettség érzésem, hogy le kell feküdnöm, vagy ülnöm emészteni. -5 fokban is pólóban és rövidgatyában futok, persze ha nincs szél és süt a nap. Ha van vízhólyagom vagy bármilyen vizuális sérülésem, mint seb vagy vágás, az átlagnál sokkalta gyorsabban begyógyulnak.

FB: Nehéz volt-e megszoknod ezt a fajta táplálkozást?

L: Nem, mivel annyira egyszerű és kézenfekvő.

FB: A párod mit szól hozzá?

L: Ő is szeret enni. Mi hatalmas adagokat eszünk, élvezzük az ételek ízét és erőt adó hatását. Érdekes módon még akkor is, ha barátnőm, aki 54 kg, megeszik napi 4000-kcalt, nem hízik. Ez a magas szénhidrátfogyasztás előnye. Nem eszik semmilyen zsírfélét, olajat, vajat, margarint. Egyedül a magokból, avokadóból és kókuszból viszi be ezeket. Néha fogyaszt tengeri herkentyűket is.

FB: Sportban mennyire érzed előnyét vagy hátrányát ennek?

L: Nincs hátránya, csak előnye. Gyorsan felépülök edzésekből, illetve az állóképességem is megnőtt. Testsúlyomat fixen tartom, 78kg körül mozog 3-4% testzsír tartalommal. Az edzésekre nagyon jól reagálok. Beleértve erőnléti és állóképességi edzéseket is. Persze azért az edzése-tervem is úgy van összerakva, hogy megdolgoztassa a fitness minden egyes ágát. Jól együttműködik a táplálkozással.

FB: A futásban a fejlődésed mennyire köszönhető a táplálkozásnak?

L: Nagyban. Eleinte nagyon sok zselét, energiaszeletet használtam az ultrákon és a hosszú futásokon. Ez nagy limitációnak bizonyult. Ahogy tapasztaltam, étellel sokkal jobban tudok tankolni, legyen szó akár turmixolt gyümölcsről, organikus "whole-food" energia szeletről, vagy datolyáról. Például, ha hosszú tempót futok, szeretek úgy menni, hogy fél liter kókuszvíz 4 deci "Datorade"-del (datolya vízzel turmixolva). Hihetetlen gyors regenerációt tapasztalok, ami egyértelműen a tisztább étkezésnek az eredménye.

FB: Mik a fontosabb mérföldköveid?

L: Sok mindent futottam már az 5K tól a 85-ig. Ultrákon első 25-ben mindig sikerült benne lennem. Néhányon az első 15-ben is, ami 2-300 indulóból nem olyan rossz. Amikor átálltam erre a diétára, a következő pár hónapban leadtam olyan 3-4 kilót, amíg be nem állt a súlyom. Hazavittem pár érmet, például egy hétvégi 10 km-es nagyon technikai terepfutóversenyről, ez még Írországban volt, sok mocsár, eső, sár ahogy illik.

Tavaly kétszer lesérültem, butaságok miatt, el is csúsztam az évi tervektől. Volt egy félrelépésem, ahogy "fogócskáztunk", megszaggattam a priformis izmomat. London ultra után (23. helyezés rossz cipőválasztás miatt) nem adtam elég időt magamnak, és egy Nordic Walking edzés közben kialakítottam egy ITB szindrómát. 4 hónapnak annyi, két bugyutaság miatt. De ezekből tanul az ember. 5-6 hete futottunk a srácokkal a Bükkben, ott második hely lett az eredmény.

FB: Mik a legjobb eredményeid?

L: 400m - 55 másodperc tavaly, 800m - 2:14
5000m nagyon régi 18:59
10000m D+300 - 36:04
21000m - 1:24
42000m - 3:02 (saját mérés) 

FB: Célok 2012-re?

L: 3 óra alatti maraton. Simán a lábamban van, de mindig elszúrom. Szerintem 3:50-es átlaggal letudnám futni, de valahogy sosem jön össze. Másik tervem a 35 perc alatti 10 km és az 1:15 alatti 21 km.

Ultrákra annyi célom van, hogy beérjek az első tízbe. Szeretnék minél többet hosszan versenyezni, tapasztalatot szerezni. Persze ahogy más, is én is a pódiumról álmodom.
4 ultra van betervezve eddig, de szeretnék többre is eljutni. Illetve talán egy 24 órás körversenyt is bevállalok októberben Monacóban, mivel az teljes mértékben étkezési taktika.

FB: Ajánlod-e, és ha igen miért, ezt a táplálkozást másoknak is?

L: Még egy pár szó, mielőtt ajánlom vagy sem. Ez nem csak a kajáról szól, hanem nagyon sok más mindenről is. Én lecseréltem vagy felhagytam mindennemű kémiai anyag használatát is. Nem használok spray-t, deókat, hajzselét, parfümöt, mosogatószert, mosószert, öblítőt, hagyományos fogkrémeket, testápolót, vagy sportkrémeket.

Sokat alszom, amennyit csak lehet, korán fekszem, és nagyon korán kelek, óra nélkül. Ha süt a nap, akkor már kint is vagyok a szabadban, és sok jó levegőt szívok. Egészséges párkapcsolatban élek, és néha még szocializálódom is. Alkoholt, kávét, energiaitalt, sosem fogyasztok. Olyan helyre ahol cigarettáznak, nem megyek be. Az életem az edzés köré építem teljes mértékben, mindent beleértve. Ez nem is csak edzés hanem életstílus. Függő vagyok.

FB: Olykor nem hiányzik, egy jó pohár, vagy egy üveg bor sajttállal?

L: Az az igazság, hogy alkoholból én már megittam a magamét az elkövetkezendő 200 évre. Az egyetemi élet átka. Az elmúlt 5-6 évben egyáltalán nem fogyasztottamalkoholt. Valahogy undorral tekintek rá. (Ha még emlékszel, az általános iskolai kémiai laborra, a 95%-os alkoholos üvegre egy nagy halálfej volt ragasztva. Attól, hogy fel van higítva, nem lesz kevésbé mérgező.)

Az egyetlen titok, amin a legtöbb ember elbukik, hogy nem visz be elég kalóriát. Ha reggelire eddig ettek szalonnás rántottát, olajon, hagymával, fehér kenyérrel (kb. 1500 kcal), nem elég egy alma/banán/körte kombó, ami kb. 300 kcal.

Egy másik tévút, amikor valaki átáll, és megpróbál egy nagy halom zöldséget megenni, mint vega. 10 banánban van 1000 kcal, 10 fej salátában 600-700. A 10 banánt bármikor megeszem néhány perc alatt, de a 10 fej salátához kell 5-6 nap. A zöldségek, az ásványi anyagok, illetve a növények kémiai- és színanyagok miatt fontosak, de nem kalóriadús alap étel, csak kiegészítő. Habár néha a teljes napi mennyiség felét teszi ki, a kalóriáknak maximum 5-% át adja.

Ha valaki szeretne átállni egy vegan étrendre, illetve az úgymond "higénikus" életstílusra, azt ajánlom, hogy kutassa át a témát alaposan. Dr Doug Grahamnak a könyvei, illetve hang és videó anyagai nagyon hasznosak. Dr Neil Bernard, Caldwell Esselstin, T Colin Campbell könyveit is ajánlom. Scott Jureknek jön ki egy könyve most, illetve Harley Johnsonnak is. Patrick Holford sorozat is fantasztikusan jó, itt érdemes kezdeni.

Levente saját blogot is vezet futásairól, táplálkozásáról. Akinek bármilyen kérdése tegye fel nálunk, a hozzászólások közt szívesen válaszol.

Figyelem! Mielőtt valaki máról holnapra átállna a vegan étrendre, mélyüljön el alaposan a megfelelő szakirodalomban. Ebbe nem szabad tudatlanul beleugrani, nem fokozatosan szoktatjuk magunkat hozzá. Óva intenénk bárkit attól, hogy fejest ugorva kezdjen el megtanulni úszni a mély vízben!

124 komment

Címkék: levente vegan profilok wholefood

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr594326895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angelday 2012.03.22. 09:23:13

A poszt hatására ma is a Ruccolában fogok ebédelni. (Én még itt tartok. Este sajnos lecsúszik egy-két sör is, ha olyan volt a nap, vagy jó a film.)

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.03.22. 09:24:47

Sok minden eszembe jutott most, de csak annyit irnek: nem az en vilagom.
Sok sikert, es kitartast!

angelday 2012.03.22. 09:36:25

@Sz.Lacc: nekem a "This is madness!" kifejezés jutott először eszembe, viszont arra nagyon jó volt a poszt, hogy felismerjem: több gyümölcs és zöldség, kevesebb kenyér és tészta.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.03.22. 10:02:29

Egy jó ideje nálam is hangsúlyosabb a zöldség és gyümölcslakoma.
A héten maraton előtti finish hetében még inkább jobban odafigyelek.
Igaz tegnap este megittam egy sört, ma meg egy mákos burkiflit reggeliztem, de a saláta zöldég kombo töltötte ki egyébként a napjaimat.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.03.22. 10:06:06

Egy fél évig voltam vegetáriánus, bár életem nem a legjobb korszakában. Fősulis voltam, nem törődtem vele mit eszem, a hús kihagyásával ez odáig fajult, hogy szójafasírtot (azt a vacak dobozosat) tejfölös-sajtos tésztát zabáltam, nem terveztem meg normálisan az "átállást", nem terveztem, aztán jöttek a bajok, súlyos vitaminhiány, egy foltban kihullott a hajam, na itt úgy döntöttem inkább hagyom ezt az egészet.

Nem azt akarom mondani, hogy hülyeség az ha valaki vegan, vagy vegetáriánus, de ez komoly tervezést és odafigyelést igényel, bár, hogy őszinte legyek, ha az ember húst eszik, akkor sem ártana a tervezés és odafigyelés :)

vegato · http://smileandrun.blog.hu/ 2012.03.22. 10:33:05

10 éve vagyok vegetáriánus, az elején én sem figyeltem rendesen oda, voltak rosszullétek, aztán el kezdtem válltozatosabban táplálkozni és sok korábbi betegségem eltünt, például a bőrallergiám, igaz ez időben hagytam fel az állatokon tesztelt illatszerek, tusfürdők stb használatával is. Most már természetes a dolog, igyekszem csökkenteni tejtermékek fogyasztását is és minél több szezon zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. A futást viszont csak pár éve kezdtem így arról nem tudok beszámolni, milyen hatása lehet a váltásnak a sportteljesítményre

IronLady 2012.03.22. 10:40:31

És még rám mondják,hogy nem megfelelően és nem eleget eszem.:-) Gratulálok hozzá,én nem tudom,hogy ehhez lenne-e kitartásom.Állítólag már a mostanim is fura,hogy ch szegényen étkezem. Én próbáltam egy fél évig a hús elhagyást,sajnos nekem nem jött be,teljesen erőtlen voltam.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.03.22. 11:13:21

@angelday: Ebben teljesen egyetertek, sajnos nagyon kenyer/teszta központu az etkezesünk, es nagyon nehez ezen valtoztatni. Eleg, ha csak arra gondolok, milyen sok pekseget is lehet talalni egy varosaban. Es milyen nehez elmenni elötte, hogy az ember ne vegyen valami "kis finomsagot". :-)
Bar mar tudatosabban odafigyelek, hogy több gyümölcs, kevesebb teszta, de ezt nehez megallni. Es ha meg vannak olyan szülö/nagyszülö, akinek teljesen termeszetes, hogy ha mesz, akkor süt valamit. Kis fank, kis pogacsa, ez-az. Ott legyek aztan önmegtartoztato... :-)

Lockna 2012.03.22. 11:18:12

Off

Hali. Gyors segítségre lenne szükségem. Ha jól emlékszem van itt köztetek, aki pesti Nike üzletben dolgozik (talán DaMartin). A lényeg, hogy ma és holnap délelőtt Budapesten vagyok és beújítanék egy "igazi" szaladó cipőt, de olyan üzlet kellene, ahol szakszerűen tudnak javasolni cipőt . Arra kérlek írjatok pontos címet, mert nem vagyok jártas erre fele és GPS-el közlekedek. Előre is köszönöm.

Ha nem szabad kiírni üzletnevet vagy címet akkor jöhet a kakasyboti@yahoo.com címre.

Ma kimegyek a Margit szigetre, ott működik a cipőtesztes kocsi vagy az csak időszakos?
On

doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.03.22. 11:23:34

Riszpekt Leventenek.

Nekem a fonokom vega vagy vegan, mittomen. Kerdeztem nem volt-e nehez atallni. Aszondja, az en csaladom Indiaban 800 eve vega es mindenki szaz evet el. Gozom sincs milyen volt nekik anno atallni, de en csak ezt ismerem es jo.

Koszi a cikket, Szasza.

Siluka 2012.03.22. 11:42:29

Ilyenkor még jobban kijön, hogy irigylem azokat az embereket akik meg tudják enni a nyers zöldséget :(
Szép eredmények és egy vonzó életstílus, gratula!

Skynmi 2012.03.22. 11:47:04

@Lockna: Spuri futóbolt, mindenféle cipő van és nagyon szakszerű, hozzáértő kiszolgálás:
Szűcs Csaba, magyar maraton csúcstartó :))) - 1138 Budapest, Váci út 152.

Skynmi 2012.03.22. 11:49:14

Én nem tudnék ilyen szinten alárendelni mindent ennek az életmódnak, de nagyon tiszteletreméltó és inspiráló amit Levente csinál. Részemről a kenyeret és tésztát próbálom mellőzni és sok zöldet/húst (is) enni. Néha sikerül :)

herut 2012.03.22. 12:02:48

Ötvennyolc éves vagyok.Több,mint hatvan kilót fogytam 2001-ben.Azóta futok.Nekem a legjobb maratonom három óra ötvenkilenc perc.Tisztelem Leventét az életmódjáért,de a magam részéről nem tartom követendőnek.Kilencven + kg vagyok,hetente ötször futok,két éve nem vezetek edzésnaplót,de heti kb. 40-50 km-t teljesítek.Mindent eszem,alkoholt nem iszom.Nagyon jól érzem magam (pszichésen és testileg is) és nekem ez a fontos.

Ben Franklin 2012.03.22. 12:12:53

Nyilván Gigarespect a srácnak, még akkor is, ha annak ellenére hogy minden nap sportolok, az élsportot baromságnak tartom.

Említette, hogy szereti a helyi primőr árut, aztán meg az étrendjében figyelő napi több kiló banán, narancs, datolya, ananász pont nulla vitamin és ásványianyagtartalmú, utóérlelt fos. Pont mint az 1200 ft-os csirkemell. Nem mintha könnyü lenne minőségi cucchoz jutni az ipari élelmiszer korában, de a fenti 'déli'gyümölcsnél még a tápkiegészítő is jobb. Szerintem aki biztosra akar menni, ültessen sok almafát aztán ne permetezze.

Ben Franklin 2012.03.22. 12:24:19

@doncii: Azzal ne foglalkozzunk sokat hogy az ember fogazata természettől nem(csak) növényevésre van kitalálva. Szóval a vegizmus is, mint minden szélsőség, butaság. Senki nem fog tovább élni tőle. De tanulni sokat lehet belőle, mert tényleg túl nagy a húsfogyasztás a fejlett országokban. Az meg hogy tojást és tejet sem fogyaszt valaki, mert azt gondolja hogy az egészséges, hát ehhez nem füznék hozzá semmitse...:)

Maradjunk a harmóniánál és kiegyensúlyozottságnál.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.03.22. 12:32:13

Maximális respect! Levente is bizonyítja, hogy a jó eredményekhez, illetve a boldog, kiegyensúlyozott élethez a jó értelemben vett alázat elengedhetetlen. De hogy 10 banánt betolni? Durva...

Louis Gara 2012.03.22. 12:37:27

Ragadozónak születtünk!

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.03.22. 12:50:46

Én is szénhidráthívő :o) vagyok, mint Levi, és most a cikken keresztül vált világossá számomra, hogy miért tudok 43 kilósan megenni akár 3000+ kalóriát egy nap, anélkül hogy egy grammot is híznék...
Azért tejtermékek, halak és steak nélkül nem tudom elképzelni az életem, de szerintem nem is kell. Mindenkinek a maga útját kell járni.

pucros 2012.03.22. 12:54:24

Szerintem az egészsége főleg annak köszönhető, amiket NEM fogyaszt. Ez a rettenetes szénhidrátmennyiség viszont csak a hozzátartotó mozgásmennyiséggel együtt értelmes.

musi 2012.03.22. 13:00:52

borzasztó, csoda hogy még életben van ilyen étrenddel...már ha lehet ezt étrendnek nevezni..... a külsején is látszik mennyire le van épülve, mint egy zombi, volt egy ilyen ismerősöm, aki ilyeneken élt. azóta el tudom képzelni hogyan néznek ki az etiópok, borzasztó látvány volt... bár részben örülök az ilyen elmebetegeknek, mert így több hús jut nekem

musi 2012.03.22. 13:08:24

már csak abból is látszik mekkora idióta, hogy a táplálékkiegészítőket egy lapon említi a gyógyszerekkel... :DD LOL a tápkieg is élelmiszer csak megsúgom, okoska

Ben Franklin 2012.03.22. 13:23:07

@musi: Nekem az a kedvencem hogy néhány ilyen egészségőrült napi több kiló banánt, ananászt, narancsot meg datolyát tol. 300 ftos banánról beszél, tehát tutira a tuskóban veszi. Annyit már az óvodások is szoktak tudni, hogy az importgyümölcs a kamionban meg a hütőházban érik, a tápértéke megvan, de a vitamin/ásványtartalma a kerti bármi 10%-a kb, merthogy napfényt soha nem látott. Ha meg a kalóriáért eszi, akkor a kenyér azért hatékonyabb....

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.03.22. 13:32:34

@musi: nem hinném, hogy le kellene idiótázni valakit, mert így él. Nem akar téríteni, rábeszélni senkit, ő így érzi jól magát, az eredményei azt sugallják, hogy működik a dolog neki. Ha nincs meg a rendes ellátás vitaminokból, ásványi anyagokból nem lenne képes ilyen eredményekre.

Ben Franklin 2012.03.22. 13:36:14

'Csirkemellen nem lehet futni'.

Azért erről azt a 25 csókát is megkérdezném aki előtted futott be. Meg a 200at aki utánad. Gondolom a vega/nemvega arány pont ugyanaz mint a nem sportolók között. Mellesleg disznózsíron miért nem lehet futni? Abban is van energia csak egységnyiben sokkal több mint a banánban. Izmot viszont nemigen fogsz banánból építeni.

himmelhergott 2012.03.22. 13:41:43

nem egy gurmé a csávó, de igaza van. sajna én nem győzöm az efféle étrendet anyagilag. az egynapi kajáját nekiálltam beárazni 3000-nél abbahagytam.

dr.pupak30 2012.03.22. 13:57:32

a banán cukortartalma az smafu? mi van az egészséges olajokkal és zsírokkal? baj lesz ebből.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.03.22. 14:00:57

amúgy lehet kiemelni részleteket és abba belekötni, azért a disznózsírt a banánnal párhuzamba állítani nem szerencsés :-) személy szerint én is kicsit szélsőségesnek érzem ezt a fajta étrendet. De. Azért az elgondolkoztató és bizonyos értelemben követendő, hogy valamilyen tudatos és átgondolt étkezést kövessen az ember. Rutinszerűen vásároljuk a tejet UHT-t mert az eláll, kenyeret, margarint, a legolcsóbb tojást (mert az csak tojás), kóla, mert az kell, almát majd ősszel, decemberben mogyorót, stb,stb, stb. aztán munka közben berendelek egy piizát, leugrok egy kifőzdébe vagy a Burger Kingbe. A hangsúly inkább a tudatosságon van, hogy úgy is lehet. És ha változás van, van negatív vagy pozitív visszacsatolás, működik vagy nem. Levente évek alatt nap mint nap tervezett számolt kísérletezett, átalakult. Van egy rendszere, ami működik.

mata68 2012.03.22. 14:07:29

@Ben Franklin:
Ott a pont. A banánt pl. leszedik zölden, majd Mo-on etilénnel érlelik. Mi meg megesszük.

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.03.22. 14:08:52

Aki a hajónérlelt banánt fikázza, mint alacsony vitamin/ásványianyag tartalmú kaját, az vajon funkcionális analfabéta? :o) Idézek:

"Egy másik tévút, amikor valaki átáll, és megpróbál egy nagy halom zöldséget megenni, mint vega. 10 banánban van 1000 kcal, 10 fej salátában 600-700. A 10 banánt bármikor megeszem néhány perc alatt, de a 10 fej salátához kell 5-6 nap. A zöldségek, az ásványi anyagok, illetve a növények kémiai- és színanyagok miatt fontosak, de nem kalóriadús alap étel, csak kiegészítő. Habár néha a teljes napi mennyiség felét teszi ki, a kalóriáknak maximum 5-% át adja."

Leegyszerűsítem, a gyengébbek kedvéért:
banán = kalória
zöldségek = vitaminok, ásványi anyagok
ennyi :o)

Ben Franklin 2012.03.22. 14:10:41

@szasza75: Teljesen igazad van. A tudatosságnak és az eredményeknek maxrespect, ezt írtam is. Ha neki bejött akkor egye, tegye amit akar. A sikerhez millió út vezet, és a banánevés úgy látszik az egyik.

Pizza, BurgerKing, UHT, kóla sem fáj, csak rendszert nem szabad csinálni belőle.

És ha minden magyar csak 2 kilót futna egy nap, nem itt tartanánk....

dr.pupak30 2012.03.22. 14:10:45

hagyományos cukrot nem eszik, de óriási mennyiségű fruktózt visz be gyümölcsből. valamivel jobb, de nem sokkal. méz az miért nem megy?

Ben Franklin 2012.03.22. 14:13:17

@mata68: Gondolom azért a banánra esett a választás, mert jóízü(ő is ember), és mert relatíve sok kalóriát tartalmaz.

Én is eszem néha, de nem áltatom magam azzal hogy ez egészségesebb mint a kolbász. Nem az, ha jó kolbászról van szó...:)

mata68 2012.03.22. 14:13:37

Az index-es triatlon topikon egy spori néhány hónapja a paleolit táplálkozást jelölte meg egyetlen egészséges útként. Emlékeim szerint szinte csak húst eszik.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.03.22. 14:16:18

@Ben Franklin: jelenleg nem Mo-n él, hanem Észak-olaszországban. Szerencséjére kicsit bőségesebb a zöldség és gyümölcsfelhozatal mint itt. Ezt nem én készítettem, de én is voltam itt ősszel pl. Pisa-i piac www.flickr.com/photos/larrywfu/4626742730/in/photostream/

Ben Franklin 2012.03.22. 14:18:39

@Hiver: Oké, oké most megkaptam. Banán egyenlő kalória. Akkor miért nem kenyér v. disznózsír? Mert utóbbiak könnyebben hozzáférhetők, elkészíthetők és gyorsabban megehetők. Vagy mert olcsók, vagy mert nem trendi? Mert nekem a kalóriáról azért nem a zöldség/gyümi ugrik be.

R9naldo 2012.03.22. 14:18:43

Maximális tiszteletem Leventének! A kémikáliák mellőzése útmutató kéne legyen mindenki számára! Az étkezéssel kapcsolatosan viszont sok mindennel nem értek egyet...

Viszont nagyon érdekelne, hogy milyen állás/munka mellett lehet megengedni a felvázolt életmódot (a sok szabadidőt, a sok kintlétet a szabadban, illetve az edzés köré épített életmódot)?

musi: szerintem nagyon jól tudja, hogy mi a tápkieg... írta hogy szedte őket, valószinüleg vágja miről beszél... és pontosan azt írta, hogy azokat sem szedi meg gyógyszert sem. Nem hasonlította őket össze egyáltalán, egyszerűen leírta, hogy miket nem szed.

R9naldo 2012.03.22. 14:22:13

@pupak30: olajok és zsírokat gondolom a magvakkal viszi be... mogyoró, dió, lenmag, stb...

Dr. Fire 2012.03.22. 14:22:28

Húsz narancs vacsorára. No az érdekes. :)

Ben Franklin 2012.03.22. 14:23:54

@mata68: Paleolit ugyanakkora baromság mint a vegan étrend. Persze ezek a fazonok sem normálisak. Az élsport egyébként sem hosszabbítja meg az életet, és nem javítja az életminőséget sem. A tömegsportra viszont nagy szükség (lenne), ebben Mo. nem áll jól. Napi fél óra intenzív mozgás csodákat tesz. És tényleg a futás az egyik legjobb alapozó sport.

dr.pupak30 2012.03.22. 14:24:32

@R9naldo: hát ez a másik akadály. ezt az étrendet normál munkás életmód mellet nehéz megvalósítani, az elfogyasztott mennyiségek miatt.

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.03.22. 14:26:21

@szasza75: ezt a piacot nem kellett volna :o) Naponta 3x elsétáltunk előtte és csorgattuk a nyálunkat :o)))

R9naldo 2012.03.22. 14:29:53

@pupak30: igen...valami hasonlóra gondoltam én is...ezért lennék kiváncsi erre a munkakörre. :)

Ben Franklin 2012.03.22. 14:30:33

@szasza75: Igen, ami helyi és friss az nagyon menő, egyébként Mo. ilyen szempontból elég jó. Beszerezhető primőr élelmiszer normális áron.

Most a télen New Yorkban azt figyeltem meg, hogy bár az éttermekben/büfékben az árakat nem mindenhol írják ki(vagy adó nélkül írják ki ájdontnóváj), a kalóriamennyiség minden étlapon rajta van. A junk foodos helyeken nehéz olyan menüt enni, ami ne lenne legalább 2000 kcal. Én ennyiből itthon megélek egy napig, napi 4 étkezéssel. Mekibe fehér ember be nem tette a lábát, rajtam kívül.

És nincs több elhízott ott sem mint itthon, csak aki ott dagadt az aztán tényleg nem sz*rral gurít, 140 kilótól felfelé.

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2012.03.22. 14:30:40

@Ben Franklin: én nem Levi védőügyvédje vagyok, csak segítettem egy kicsit értelmezni a leírtakat :o)
A szellemisége az én olvasatomban mintha az lenne a dolognak, hogy natúr, minél kevésbé feldolgozott dolgokat eszik/használ. És semmi állati eredetűt. Na nálam itt bukna meg a dolog, tej, tojás, sajt, joghurt, halak, szürkemarha, ezek nekem kellenek :o)

dr.pupak30 2012.03.22. 14:34:28

@R9naldo: valszeg a külföldi munkákból lehet annyi megtakarítása, hogy tud "lazáskodni" munka szempontjából. mindenesetre a jóval több gyümölcs és zöldség fogyasztás követendő példa.

egyszer volt egy doku film mexikói indiánokról akik 200-250 km-et tudnak megállás nélkül futni. elemezték, hogy miért. az egyik megoldás a rendkívül magas CH fogyasztás volt, habár ők nem gyümölcsből, hanem kukorica sörből vitték be a mennyiséget.

mata68 2012.03.22. 14:36:48

@Ben Franklin: Az élsport gondolom tényleg más tészta:) De egyik emberke sem az.

Ben Franklin 2012.03.22. 14:39:01

@pupak30: És azok az indiánok kokacserjét rágtak, hogy ne érezzék a fájdalmat. 30 éves korukban meg mentek a föld alá.

Ben Franklin 2012.03.22. 14:41:00

@mata68: Minden relatív. Aki lefut megállás nélkül 42 kilót, akármennyi idő alatt, az nekem élsportoló. A spártai hős is meghalt, vagy mi.

crazygránát 2012.03.22. 14:45:13

"Testsúlyomat fixen tartom, 78kg körül mozog 3-4% testzsír tartalommal" -- namost férfiaknál az esszenciális testzsír mértéke 3-5%, profi testépítők szoktak lemenni 5-6%-ra elég kemény diétával és egy kisebb patikányi rásegítéssel. Kamu?

dr.pupak30 2012.03.22. 14:45:35

@Ben Franklin: elképzelhető. a másik titkuk pedig a tőkéletes futótechnika.

itt is vannak:
en.wikipedia.org/wiki/Tarahumara_people

Ben Franklin 2012.03.22. 14:52:33

@pupak30: Minden respectem a tarahumaráké, csak azt nem értem mi a pláne a 190 km 2 nap alatti teljesítésében. Az 4 km/ó átlag, ami nem rossz, tekintve a hegy-völgyeket, de biztosan nem futnak egyfolytában.

R9naldo 2012.03.22. 15:15:41

@crazygránát: ...meg vízhajtó, meg az utolsó pár napban minimális (pár gramm) CH-t visznek be....

Levente pedig végig a CH fontosságáról beszél. Kicsit furcsa számomra is ez a hiperalacsony testzsír %.

Ezért, vagy ennek ellenére minden tiszteletem az övé!

Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2012.03.22. 16:05:33

@musi: Nem tudom miért kell egy ilyen helyen egy ilyen srácot leidiótázni. Akik szeretnek vagy szeretnénk futni, biztos kíváncsiak rá, hogy hogyan képes valaki ilyen teljesítményre. És még akkor is illik tisztelettel (és normális stílusban) szólni egy ilyen srácról, ha egyébként nem szimpatikus az út, amik segítették ebben (pl nekem sem azok - nekem ez inkább kínzás lenne, nem élet, de ettől meg sem fordul a fejemben, hogy leidiótázzam). Komolyan nem is értem. Azt hittem legalább az ilyen oldalakat nem olvassák a magadfajták.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.03.22. 16:58:46

Emelem kalapom, ez aztán a tudatosság és önfegyelem. Nekem az alkohol, a kávé és a fingás hiányozna, ha így élnék. Egyébként nagyon jó bejegyzés, szeretek ilyen "őrültekről" olvasni.

angelday 2012.03.22. 17:00:14

@BGy: én is ezen gondolkodtam, akkor mi marad? Én szeretek bevágni egy gesztenyepürét. Meg egy sört is. Aztán berohadni a tévé elé!

A poszt viszont elgondolkodtató.

crazygránát 2012.03.22. 17:02:36

@R9naldo: a fő probléma szerintem az egésszel hogy az esszenciális aminósavakkal és a fehérjével mi a rák van? Ezek ugyanúgy kellenek mint a vitaminok/ásványi anyagok, a diétájából gyakorlatilag hiányoznak, tápkieget nem szed, szervezet nem tudja szintetizálni, viszont a normál működéshez kellenek. Mielőtt valaki fellelkesülne és nekiállna ennek a diétának kutatgasson meg olvasson a témáról, nekem ez eléggé kamuszagú.

m3kk 3l3k 2012.03.22. 17:06:07

akik idiotazzak a sracot, jo lenne ha megfogadnak Levente "tanacsat" es elolvasnak azokat a konyveket amiket emlitett.
Legtobbjuket orvos doktorok irtak, nemelyiket tobb evtizedes tapasztalattal vagy kutatasi eredmenyekkel. kulonosen ajanlott T. Colin Campbell : China Study c. konyve.
nem csak vegaknak lenne hasznos, hanem mindenkinek aki nem akar 40+ evesen rakban kiszenvedni.

m3kk 3l3k 2012.03.22. 17:13:26

@crazygránát: aminosavak - irta Levente: olajos magvak, huvelyesek, gabonafelek. biztositjak az esszencialis aminosavakat. kompettalas a kulcsszo.

tap.kiegek: sajnos az itthon kaphato (elerheto aru) szerek mind kemikaliak. kezdve a c vitaminkent elterjedt aszkorbinsavtol.
a tapkiegeket es vitaminokat gyogyszergyarak vagy petrolkemiai uzemek allitjak elo es adjak tovabb kisebb cegeknek akik csomagoljak es "marketingelik".

crazygránát 2012.03.22. 17:24:42

@m3kk 3l3k: gabonákban minimális fehérje van, hüvelyeseket 1-2x eszik havonta, olajos magvak kimaradtak a minta étrendjéből, de még ha 100-200g-ot be is vág belőle minden este ennek ellenére, az még mindig csak néhány gramm fehérje. Egy ideig nyilván bontja a szervezet az izmokat, de az meg nem tart örökké.

Mi az a "kemikália" egyébként? A szervezet is kémiai reakciók útján állít elő mindent amire szüksége van. A C vitamin és az aszkorbinsav ugyanaz, ha egy kémcsőben állítod elő ugyanazt az anyagot kapod mintha paprikából vonnád ki (bár vannak tápkiegek ahol valóban egyszerűbben/olcsóbban előállítható izomereket kapsz, nem azt amit természetes úton viszel be élelmiszerekből).

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2012.03.22. 17:59:36

Itt leírja, mennyi mindent kipróbált, volt 95kg-os izomtibi is:

evolutionexpress.blogspot.com/2011/10/my-evolution-who-am-i.html

A fokozatosságról pedig ennyit:

"After being a runner for 1 year I changed my habits to a vegan diet. In 1 day. No more meat, no more milk, no more eggs or any animal products, and no more supplements."

Kedves őrült! Tetszik! :))

Ben Franklin 2012.03.22. 18:22:17

@m3kk 3l3k: Kulcsszó az ár. A gyógyszertárban a polcról kérhető vitaminok 99%-a sz*rt sem ér. Pl. Centrum.

Fel kéne fogni hogy havi 15-20e Ft csak a havi vitamin, ha minőséget akarsz(pl. Pharmanex). Ezek ált. MLMben terjednek és müszeresen mérhető a szervezetben a hatásuk.

karma.koma 2012.03.22. 21:14:04

Hat nemtom, elkuldom ezt a tiszteletbeli mentoromnak drugs bunnynak, hadd rohogjon.. Ugyanakkor meg respect ezerrel, ez meg mindig 100x jobb mint amit a magyarok 90%a muvel... De bazmeg banant akkor se, sose!!!

angelday 2012.03.22. 21:35:30

@karma.koma: Drugs válaszát természetesen címlapon közölnénk!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.03.22. 21:56:28

Szinte gondoltam, hogy ilyen hozzászólások lesznek :/ Különösen az "tetszett", hogy szegény gyerek, hogy le van épülve... Na ja, úgy leépült, hogy csak második tudott lenni a Bükkikin :D
Az meg külön röhej, hogy rögtön azt feltételezzük, kőgazdag és nem kell dolgoznia csak gyümit zabál és fut...mintha ezek nem lennének összeegyeztethetőek a szokványos dolgozó léttel. Nehézséget max a gyereknevelésnél látok, de azt hiszem, ez még náluk nem aktuális.

Részemről max respect neki és mindenkinek aki rátalál a számára legeredményesebb, legpraktikusabb, és közben legfenntarthatóbb életmódra!

daikini 2012.03.22. 22:53:26

Én is vega vagyok 7 éve, nem áll messze tőlem, amit ez a srác csinál, de azért így én sem tudnám, szeretném csinálni, amit ő csinál. Mégsem értem azt a jónéhány nem ide való kommentet. Annál nincs is jobb, hogy ő megtalálta azt ami neki a legnagyobb örömet okozza, és ezért bármilyen áldozatra képes. Szerintem ez tiszteletre méltó.
A keresztfiamnak van egy kis táblája az asztalán, amit az anyukájától kapott, ez áll rajta: Tűz ki egy célt magadnak, és ha nem vezet oda ösvény, akkor taposs magadnak!
Na ezt látom ebben a srácban is, éppen a saját ösvényét tapossa, és biztos vagyok benne, hogy boldog! És aki nem érti, sőt fikázza a reggeli 10 db banánt stb... az inkább azt lássa, hogy mire képes ez a fiú a cél érdekében!!

-Mariann- 2012.03.22. 22:57:04

@Bozót: Teljesen egyetértek Veled, döbbenten olvastam néhány hozzászólást.

Néha egy picit nem ártana tájékozódni mielőtt valakit "megítélünk", "elítélünk", vagy "feltételezünk" róla valamit.
Nem voltam rest visszakeresni terepfutás fórumon, ahol Levi leírta mivel is foglalkozik:
"Teljesen mindegy hogy mit dolgozom mindig megoldom az edzést. Én pedig aztán mindent csinálok amit el tudsz képzelni. Marketing, rendezvényszervezés, élet és vízimentés, úszás oktatás, személyi edzés, recepcio. Van hogy éjszaka van melo, van hogy számítógépen egész nap. Profi sportolók megoldják, két gyerek, család, fő és mellék állás mellett. Mindenki megtudja csinálni az edzést. Hozzáállás kérdése az egész.

karma.koma 2012.03.22. 23:03:16

Azert mielott barki belelovalna magat ebbe, keressen fel egy dietetikust. En csak annyit mondok, elolvastam es kozben a kozelgo cukorbetegsegemet vizionaltam.

haman 2012.03.23. 00:00:37

@Ivan Grasso:

jé, tényleg, itt a riportban azt állítja magáról, hogy fokozatosan tért át a tisztán növényi táplálkozásra, a blogjában meg azt, hogy egyik napról a másikra.
Sajnos ezek után nem tudok hitelt adni annak, amit állít.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.03.23. 01:54:49

@musi: az lehet, hogy nem értesz egyet, de attól még nem kell leidiótázni a másikat...

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2012.03.23. 05:54:07

Azert a baratnoje etrendje sem hanyagolhato tema... Semmi zsir a magvakon kivul es min. feherje, rengeteg fruktoz ... Reprodukciora szant noi testnek nem epp optimalis. Nem hiszem, h a gyerek nagy tema naluk otthon.

Ben Franklin 2012.03.23. 08:43:08

@helga84: Ezt nevezik természetes szelekciónak, ill. evolúciónak, hogy az ilyenek kihullanak.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.03.23. 10:51:36

Működik neki! Ez a lényeg. Élni és élni hagyni és kicsit megpróbálni elfogadni a MÁST (pedig ebben az esetben még erős túlzás is a kifejezés) , hova tovább örülni, hogy olvastatok egy másik perspektívát is amiben valaki boldog.

Nem a Hernádi Jucus margarinos reklámja feltételnül A valóság. :)))

Amúgy én is szeretem a rucolát...legjobban a sarki szicíliai pizzaszakács Tipo parmáján! :)

karma.koma 2012.03.23. 11:24:36

@angelday:

íme Drugs Bunny mester véleménye:

"mindenki azt eszik, amit akar, engem nem izgat. teljesítménysportokban kifejezetten menő az olyan okosságok, hogy cukros szarokat meg csokit zabálnak, hogy összevissza ugráljon a vércukorszintjük. tüneti kezelés, sok ész nem kell hozzá, inkább kevés, de hadd csinálják. ha nekik ez jó és beválik, téged miért zavar?

kemény a csávó, az tény. cukrot nem eszik, a 10 banánban nyilván nem cukor van, vagy a cukor csak akkor számít cukornak ha kocka alakú. fehérje nulla. zsírsav bevitel nulla.

képzeld el, egy ember, aki így is élsportoló, milyen eredményeket érhetne el, ha képben lenne a táplálkozásról!

az biztos hogy egy állat, aki ilyen étrenddel ilyen szinten teljesít. még rendes étkezéssel is igen komoly lenne. persze figyelmbe kel venni, hogy aerob jellegű sportot végez. izommunka nem sok van, az izomzatát le is építette, eleve csak holt teher. a gyümölcscukor kítűnően alakul zsírrá, a zsír pedig pont tökéletes üzemanyag a futáshoz egy ilyen edzett embernek. a rendszer műödik, nem izmosságra megy. hogy egészséges-e, az már meredekebb kérdés. a szemét evéséhez képest biztosan jobb, az optimális táplákozához képest meglehetősen szar.

de nyugi, a legtöbb magyar olimpiai csapat meg szendvicset zabál. megvan ennek az egyszerű oka: nem látszik számukra ennek a hátránya. a testépítésben azért kihegyezett dolog a táplálkozás, mert azonnal eredménytelen leszel, ha nem stimmel.

ha nem így lenne, a testépítők is szarnának bele. "

FeniX- (törölt) 2012.03.23. 11:47:00

Az biztos, hogy ezt egy átlag fizuból (a napi kaja adagja árát) nem hozzátok ki úgy, hogy mellé még félre is tudtok tenni.

Valszeg a srác egy genetikai fenomén többek között, és ez nagyban segíti őt.
Mi átlagemberek ennyi ch-tól (még ennyi mozgás mellett is) cukrosak lennénk 1-2 éven belül.
A fehérjék mellőzésének meg úgyis csak később lesz meg a "böjtje". (évekkel később)

FeniX- (törölt) 2012.03.23. 11:50:57

...illetve nekem pl. ennyi nyers zöldségtől, gyümölcstől.. (fenét a felétől, negyedétől is) kb. 3 napig ülnék a rötyin, és jajjgatnék! :-)

Nakhchivan 2012.03.23. 12:13:24

Lehet számolgatni, hogy az adott kalóriamennyiség mekkora élelmiszermennyiséget jelent és mennyi a költsége.
Érdekesebb, hogy az átlagos napi kalóriabevitelből 4000 marad futásra, ami talán 60 km feletti, ami erős duplája amit a legjobb ultrafutóktól hallani. Soknak tűnik.

dr.pupak30 2012.03.23. 12:26:44

na a sok újgazdag futóbolond. nem az edzés beütemezésével van a gond nagyon okos, hanem az elfogyasztott mennyiségekkel. ha normálisan dolgoznál a melóhelyeden megértenéd, hogy nem mindenhol viselik el amíg te bedobsz két kiló gyümölcsöt 3 óránként.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.03.23. 13:04:58

@pupak30: kinek mi a normális. Ez is egyedi. Van olyan barátom, aki otthonról dolgozik, tervez, intézkedik a saját időbeosztása szerint. 13 órakor kor indul el futni, mert akkor szeret.

dr.pupak30 2012.03.23. 13:18:38

@szasza75: van ilyen is. én pl. olyan munkát végzek, ami teljesítmény alapján díjaznak, habár van lehetőségem otthonról dolgozni, esélyem nincs nekiálni 30 narancsot megpucolni és megenni egy étkezés alkalmával. ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon a távmunkára úgy tekintenek mint ördögtől való dologra, akkor szerintem 10ből egy ember jó ha ki tud alakítani ilyen életmódot.

Nakhchivan 2012.03.23. 13:22:10

@pupak30: Szándékosan félreértelmezed a cikket amiben nincsenek ilyen állítások.

dr.pupak30 2012.03.23. 13:23:07

@Nakhchivan: milyen állítások?

"Vacsi: 20 narancs vagy 30-40 mandarin, és elrágcsálok egy nagy adag friss zöld spenótot, vagy mángoldot valami házi saláta öntettel"

Nakhchivan 2012.03.23. 13:39:50

@pupak30: Ezt átírtad úgy, hogy munkaidőben kell 3 óránként 30 narancsot enni.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.03.23. 14:11:35

Ez az Ali már mindent megm ondott elöttem :)

Átlagélet, átlagmunka, átlagfizu, blablabla

Gondolkodjatok el ezen:

“Impossible is just a big word thrown around by small men who find it easier to live in the world they've been given than to explore the power they have to change it. Impossible is not a fact. It's an opinion. Impossible is not a declaration. It's a dare. Impossible is potential. Impossible is temporary. Impossible is nothing.”
― Muhammad Ali

narwhal 2012.03.23. 14:45:47

Azért az 1:24-es félmaraton és a 3 órás maraton még nem élsport. Elgondolkodtató, hogy csak ennyit tud kihozni magából, annak ellenére, hogy az életét a futás köré építi. Ez sem feltétlenül győz meg arról, hogy a fruitarian legyek, de tiszteletre méltó az elkötelezettsége.

widder 2012.03.23. 17:26:53

Kedves - Levit, illetve ezt az életmódot „lehurrogó”-kommentelő társaim!

Nem az a legnagyobb probléma, hogy még egészen halvány fogalmatok sincs arról, hogy Levi miért (t)eszi azt, amit, hanem az, hogy ezt bicskanyitogató stílusban teszitek. Megkérdezhetem, hogy közületek ki rendelkezik olyan egészségi állapottal (sosem beteg, nincs szüksége dezodorra a megfelelően működő testkémiája miatt stb.) és hozzá hasonló, vagy jobb sportteljesítménnyel bír, mint ő? Mert ha nem, akkor lehet egy kicsit vissza kéne venni abból a nem tudom mire föl olyan nagy arcocskából…
Ha már bíráltok valakit, akkor ezt tegyétek kulturált hangnemben, nem mellesleg nem ártana, ha legalább egy kicsi lövésetek lenne a témához. Mert ehhez nincs, az teljesen nyilvánvaló.

Egy pár gondolat a „hús vagy növény?” vitához

Minden emlős olyan fogazatot kapott az Atyaúristentől (vagy a Természettől, Mátrixtól – kinek mi tetszik jobban), amivel a természetben, TERMÉSZETES FORMÁJÁBAN előforduló dolgokat meg tudja enni. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik egyeseknek, de ez alól az EMBER SEM KIVÉTEL!!! Aki azt állítja, hogy húst is ehetünk, mert vegyes fogazatunk van, az legyen olyan kedves és egyen meg előttem egy még élő pikkelyes halat, egy szőrös nyulat, vagy egy tollas tyúkot. Kés-villa, nyúzás, sütés, főzés, sózás, fűszerezés NÉLKÜL! Élvezettel lefetyelve a friss, meleg vért, alaposan pépesre rágva a húst és a beleket, mit sem törődve az esetlegesen előforduló férgekkel…Mivel van egy olyan sanda gyanúm, hogy erre senki nem képes, maradjunk annyiban, hogy az embernek egyáltalán NINCS VEGYES fogazata, tehát nem lehet húsevő, még részben sem. Most arról nem is beszélnék, hogy az egész emésztőrendszerünk tökéletesen alkalmatlan a hús megfelelő asszimilálására (lásd nyálösszetétel, belek hossza, gyomorsavtermelés stb.).
Amúgy. 100-150 évvel ezelőtt Indiában és pár keleti országban KIVÉGZÉSRE használták a húst! A halálra ítélt embereknek vízen kívül nem adtak semmi mást enni, csak azt. 30 napnál tovább SENKI nem húzta! Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ha egy ételnek/élelmiszernek nevezett valami kizárólagos fogyasztása 30 napon belül kinyiffant, akkor kis mértékben miért is lenne jó? Mert kizárólagos növényi táplálkozásba még senki nem halt bele, de több ezer emberről van tudomásom, aki 80 vagy 90 évnél is tovább húzta rák, cukorbetegség meg egyéb népszerű nyavalyák NÉLKÜL! (Ja, mielőtt még valaki azzal jönne, hogy de bezzeg az eszkimók is csak húst esznek, elmondanám, hogy nem csak azt, viszont a kétségtelenül óriási húsfogyasztásuk miatt ők „büszkélkedhetnek” a Földön a legalacsonyabb élettartammal).

A vegánságról, proteinekről…

Évtizedek óta azzal riogatják az embereket az orvosok / dietetikusok (nem mindegyik, csak a nagy többség), hogy aki nem visz be állati eredetű fehérjét a szervezetébe, az különböző hiánybetegségeket fog kapni, legyengül stb. Ez egy gyönyörű szép elmélet, csak az a probléma, hogy ha ez igaz lenne, akkor egyetlen egy ember sem élhetne vegán módon pár évnél tovább, mert elég hamar kipurcanna a különböző vitamin meg egyéb hiányok miatt. Most hadd ne soroljam fel azt a több ezer, több mint 20 éve vegán, vagy nyers vegán koszton élő embert, aki semmilyen vitamin, vagy ásványianyag hiányban nem szenved, ellenben sokkal jobb kondícióban van, mint a dietetikusok által „kiegyensúlyozottnak” nevezett táplálkozáson élők. Most akkor kinek hisztek? A szemeteknek, vagy a „szakembereknek”? Ez kb. olyan, mint amikor pár éve „bebizonyították” a fizikusok, hogy a dongó aerodinamikailag képtelen a repülésre! Tök jó! Milyen kár, hogy erről a szegény poszméh mit sem tud. :) Na, erről ennyit.

Nem akarom már húzni a drága időtöket, csak arra kérnélek még egyszer benneteket, hogy mielőtt bírálnátok valakit, alaposan nézzetek utána a dolgoknak és akkor se ilyen sértő hangnemben tegyétek! Köszönöm.
Nagyon ajánlott olvasmány: Dr. Douglas Graham 80/10/10 című könyve. Magyarul is olvasható és megvásárolható.

A végére azért szolgálnék egy kis csemegével, arra vonatkozólag, hogy mennyire „legyengítheti” a nyerskoszt az embereket.

Itt egy kis lista a szintén futó, de Levivel ellentétben 100%-ig nyers vegán koszton élő Tim van Orden eredményeiről, ami azt hiszem, önmagáért beszél: runningraw.com/results.html

Egy videó a „nyeszlett” németországi, már 20 éve nyers vegán Dirk Riskéről:
www.youtube.com/watch?v=aEfK7Wo4xE8

Egy másik „nyeszledék” Amerikából:
www.youtube.com/watch?v=SbEUHCU_GtM

És egy csupa „nyeszledék” Dr. Douglas Grahammel az élen!
www.youtube.com/watch?v=ucHEVNX2c9o&feature=related

Jó nézegetést és jó elmélkedést kívánok hozzá!

olipapa · http://www.oliworld.hu/ 2012.03.23. 18:24:31

Tök érdekes amit Levi nyomat, már-már meseszerű. A táplálkozástudomány nem ezt diktálja amit ő tesz, de ha jól érzi magát, ám legyen, ez senkit ne zavarjon, fogadjuk el és merítsünk az akaraterejéből. Aztán mondjuk 5-10 év múlva térjünk vissza a témára, nézzük meg hol tart, fejlődött e, egészséges e, mennyit fut, stb. Én annak örülnék ha akkor is boldog és egészséges lenne, hogy most az, még nem garantálja a jövőt, tehát ez egy kísérlet. Mint ahogy a 42es cipő sem jó mindenkire, valszeg ez a táplálkozás is kicsinálná inkább a többséget mintsem építené. Ha máshogy nem, hát mentálisan. Sok út van az életben, sportban, táplálkozásban. A sok útból is sok létezik ami jó. Nem ez a táplálkozás Szent Grálja. Ő ezen az úton halad, ettől még mi is járhatunk jó úton, legyen ez más, vagy olyan mint az övé. Hajrá!

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.03.23. 19:02:52

@widder: a hozzászólásod első bekezdése után a nyakamat tettem volna rá, hogy a végén egy könyvet fogsz ajánlani. Egyetértek véled, hogy Levit nem kell lehurrogni. Az ősemberek a mamutokat és egyéb állatokat vadászták, de nem azért mert nem szólt nekik a dietetikusuk, hanem ösztönből. Utána megsüthették, szakócával puhíthatták, vagy feldolgozták valahogy. A barlangrajzokon sem füvet legelnek. Maradok annál, amit a szervezetem kíván. Szerintem a hús kell. Ösztönös és nem tudományos okokból.

olipapa · http://www.oliworld.hu/ 2012.03.23. 19:29:44

@Nakhchivan: látod, így is lehet, íme egy másik út!
kb 25 éve nyomom én is az "ipart", lehet nálam van egy út. Főleg ilyen genetikából gyúrva.
Az életvitel- edzés-genetika uszkve harmadrészenként építi fel a sporteredmények egészet. A nemsportolóknál pedig kb. fele fele a genetika és az életvezetés az egészségesség felé vezető úton. A életvitelen belül a kajázás fontos szelet, de sok minden ide tartozik még, pl. környezeti és társas stresszorok, pihenés, regenerációs lehetőségek, stb.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.23. 20:05:59

@widder:

Meglehetős blődségeket írsz. Nem vélemény az ember vegyes fogazata, hanem soha senki által meg nem kérdőjelezett tény. Nyers hús, nyers hal, természetesen nyugodtan fogyasztható. Éppcsak ránk ragadt némi (talán pár tízezer éves) civilizáció, ezért ritkán tesszük. Közvetlen ősünk a Csimpánz és a Bonobó fogazata hasonló, és esznek is nyers húst, mert senki nem mondta nekik hogy a vegan koszt a király.

A másik apróság, amit mások is írtak. Van 2-3 esszenciális zsírsav, amit az ember nem tud szimtetizálni, növényben meg nincs. Esszenciális - értsd: Ha nem fogyasztod meghalsz. Szóval kis tej/tojás vagy tápkieg. formában ezeket be kell vinni.

Nem is veszem túl komolyan olyannak a véleményét, aki azt hiszi hogy nem eszik cukrot, de a reggeli 10 banánnal indul.

Ettől még a kitartásának, teljesítményének maxrespect.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.23. 20:18:20

@Nakhchivan: Amit linkeltél sokkal élhetőbbnek, egészségesebbnek tünik. Tej, tojás, néha hal OK, sok zöld és szinte bármi kis mennyiségben.

ÖkoHybrid 2012.03.23. 20:31:36

Kedves Levente -- nagyon tetszik a cikk! Szeretnék írni neked mailt- mivel nem találtam a blogodon az email címedet, megadom az enyémet: okhybrid@gmail.com
Kérlek dobj rám egy üzit és írok bővebben.
köszönöm!!

ÖkoHybrid 2012.03.23. 20:32:12

elírtam:) okohybrid@gmail.com

Lucky Larry Silverstein 2012.03.23. 20:36:32

Azt meg írja meg lécci aki tudja, hogy hogyan mérjem meg a testzsírt, és mennyinek kéne lennie(ilyen 5%okat hagyjuk, nem akarok élsportoló lenni).

Inkább vékony alkatú vagyok, 192 cm és 89-92 kiló. Heti 15 km-t futok(3x), és hetente háromszor tornázom fél órát(fekvő/húzódzkodás,hasazás ilyesmi).

widder 2012.03.23. 20:59:54

Kedves Bgy!

Az általam ajánlott könyv segít rávilágítani arra, hogy Levi miért azt és miért úgy eszi, ahogy. Rendkívül jó könyvnek tartom, annak ellenére, hogy nem mindenben értek vele egyet.
A barlangrajzokról annyit, hogy azok kivétel nélkül a jégkorszakban készültek, amikor állatokon kívül valóban nem nagyon tudott mást enni az ember, de azt is csak megsütve! Amúgy még Darwin bácsi szerint is vegák voltak az ősemberek, ezért lett az "öreg" is az.

Kedves Lucky!

Hozzászólásoddal nem nagyon tudok mit kezdeni. Sajnos nem tudom leírni annak a több ezer embernek a nevét, aki már előttem sokkal régebben megkérdőjelezte az általad ténynek hívott véleményedet. Amúgy továbbra is fenntartom: ha megeszel előttem egy élő nyulat, vagy egy csirkét, akkor hajlandó vagyok revideálni a nézetemet, amennyiben ezt nem tudod megtenni, inkább maradnék a szigorú tényeknél. :)
Az, hogy a te őseid kik voltak azt nem tudom...:) A morbid viccet félretéve. Nem akarok kilométer hosszúságú bejegyzést írni arra vonatkozólag, hogy miért óriási baromság a darwini evolúciós elmélet, mert ezt már szintén sok ezren megtették előttem is. Aki kíváncsi rá, az nézzen utána. Amúgy a hasonló fogazat nem egyenlő az ugyanazzal!

Az esszenciális zsírsavakhoz: Dirk Riske 20 éve él nyers vegán koszton. Dr. Douglas Graham 30 éve. Storm Talifero 40 éve. Szerinted mikor kéne már meghalniuk? :) Vagy esetleg ők a szabályt erősítő kivételek? Egyelőre köszönik szépen, de kicsattanak az egészségtől...Ők a "dongók"? :)

Lucky Larry Silverstein 2012.03.23. 21:19:08

@widder: Értem. Van 3 ember aki azt állítja hogy nem eszik állati eredetü cuccot. Bár a tudomány ennek ellentmond. Akkor elhisszük a 3 embernek. Mint Levinek hogy nem eszik cukrot. Nyehehe.

Tatárbifsztekről, szusiról hallottál-e? Olasz sonkát ettél-e? Mert egyik sincs hőkezelve. Egyébként azért hőkezelünk, mert így gyorsabban tudunk emészteni + elpusztulnak a mikrobák. Ettől még simán ehető nyersen is.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.23. 21:33:06

@widder: Raw, paleolithic diet ugyanolyan ismert mint a vegan. Csak nyers húst/halat/tojást zabálnak. Ugyanakkora baromság mint a vegan.

olipapa · http://www.oliworld.hu/ 2012.03.23. 22:00:16

@Lucky Larry Silverstein: te nem fogod tudni megmérni, csak szakember. Kalipperrel szokták leginkább. Van pontosabb módszer, de itthon ilyen nincs használatban. Az impedancia mérők (a markolászós) nem pontosak. Egyébként minek megmérni? Nem mindegy hogy tudod az értéket számszerint, vagy nem? A legjobb a tükör, ha nem tudományos, vagy orvosi célból szeretnéd tudni. Minden látszik.

MRKT1901 2012.03.24. 00:08:40

Egyáltalán nem hülyeség amit mond, túl sok itt a szűk-látókörű ember.

www.youtube.com/watch?v=ae-dlHOmwk4&feature=fvsr

m3kk 3l3k 2012.03.24. 01:31:07

@Lucky Larry Silverstein: az esszencialis zsirsavak megtalalhatoak a novenyi taplalekban is.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 01:39:10

nem tudom sirjak vagy rohogjek amikor a drogos nyulat citaljak eletmod es etkezesi szakertokent egyesek.
nem tudom mi a srac eredeti foglalkozasa (iq alapjan 8 altalanos), de civilizaltabb helyeken mar ulne kuruzslasert. :D

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 03:08:42

@m3kk 3l3k: Több száz esszenciális zsírsav van, én konkrétan tudok három olyat, amelyik nincs növényekben. Nőknek kifejezetten tilos a vegan étrend terhesség alatt.

De ne menj túl messzire csak a wikin kukkantsd meg. Ez az étrend jó és egészséges, ha van benne min. 10% állati eredetü táplálék. Ha nincs akkor káros.

Hús nélkül el lehet lenni de ha nincs tojás és tejtermék, hosszabb távon gondok lesznek. Hadd ne írjam ide nem tegnap találták ki, tele vele a net.

Miaf*szt gondoltok miért van hús a katonák napi adagjában még a legcsóróbb háborús körülmények között is, amikor 1 egységnyi hús termeléséhez 10X annyi gabona kell (magyarul sokkal drágább+munkaigényesebb). Gondolkozzatok már.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 03:42:55

@m3kk 3l3k: B12 vitamint is hiába keresel növényekben. Hiánya visszaforíthatatlan elhülyülést és vészegénységet okoz. Be lehet vinni kapszulában, de akkor minek a cécó?

Abban egyetértek a táplálkozástudósokkal, hogy Mo-n sokkal nagyobb veszélyt jelent a túlzott húsfogyasztás, mint a vegan, de mind a két szélsőség rossz.
Arról nem beszélve, hogy egy sima vegetariánusnak is 10x nagyobb odafigyelésbe kerül, hogy minden fontos táplálékot bevigyen, mint egy húsevőnek. Ergo átlagember ne is kísérletezzen vele.

Ami követendő, hogy kevés hús mellé sok, lehetőleg nyers és nem utóérlelt(hipermarket) zöldséget kell fogyasztani a rostok miatt. Aki biztosra akar menni vegyen drága vitaminokat(olyat, amelyiknek mérhető a hatása+felszívódása - ez nem a Centrum árkategória). Mert aki boltban v. piacon szerzi be a zöldet, fogalma sem lehet róla hogy van-e vitamintartalom egyáltalán. Ez ugyanis az intenzív mezőgazdaság feltalálása óta folyamatosan csökken a zöldség/gyümölcsben, sajnos még a háziban is.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 03:47:10

@Lucky Larry Silverstein: melyik az a 3?
a hadd ne irjam le, a mit gondolsz miert es a gondolkozzatok mar "ervekkel" nem tudok mit kezdeni.
a felsorolt konyvek az allati eredetu elelmiszerek rengeteg problemajat mar leirtak.
pl. az allati feherjek novelik a rak kockazatat.
az allati tejek fogyasztasat gyerekkorig tiltjak az orvosok, talan nem veletlenul.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 03:57:07

@Lucky Larry Silverstein: a b12 hatareset.
statisztkailag tobb a vegyesetrenden eloknel a b12 hiany mint a veganoknal. az oka a felszivodaasi betegseg. szoval hiabaeszel te majat, szardiniaval ha felszivodasi zavar van, akkor nem er semmit.

10x nagyobb odafigyeles: szerintem forditva igaz. egy atlagos vegyes etrendu ember nagyjabol leszarja mit, miert eszik. ("mert finom"). a "szelsoseges veganok" altalaban informaciok alapjan valtanak,dontenek az eletmodjukrol nem pedig hagyomanybol.

karma.koma 2012.03.24. 04:17:58

nemtom miért kell erőltetni ezt a vegan dolgot. sztem bízzuk az ügyet a mainstream tudományra- mint ahogy a matematikát meg a fizikát is rábízzuk a mainstream tudományra, bár biztos vannak emberek akik más koncepciók szerint élnek. A közös ellenség a meli/kóla milliók, talán rajtuk kellene segíteni, nem meg egymást gyalázni.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 09:51:46

@m3kk 3l3k: allati tejek fogyasztasat gyerekkorig tiltjak az orvosok, talan nem veletlenul.

- ezzel befejeztem a veled való társalgást. Hehehe. Generációk nőttek és nőnek fel csak tejen. Persze dr. Graham biztos tiltja. Elég megnézni a faszit, ajánlom a kezét tanulmányozni....:)

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 09:57:39

@karma.koma: Minek ide tudomány? Kolléga szerint a darwini elmélet is baromság. Biztos Graham doki mondta neki, aki abból él hogy a biológiából/kémiából bukottaknak írkál könyveket.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 10:14:22

@karma.koma: Az sem tünik fel a professzor úrnak hogy az összes emlős, beleértve az embert kifejezetten a gyerekek táplálása miatt termeli a tejet (biza, a boci is, nem nekünk). De ha valaki ennyire zokni, azt meg lehet győzni bármiről meg az ellenkezőjéről is. Mondjuk ilyet még nem hallottam hogy a tejet gyerekorig (!/sic/WTF) tiltják....:))) tiltja valamelyik jófej divatirányzat.

Anyád szoptatott volna nem itt tartanál, Bélám.

dvorcsakl 2012.03.24. 14:27:32

Épp Steve Jobsról olvasok egy könyvet. Vegan volt, nem használt dezodort, ezért rossz szagú volt, és rákban halt meg.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 14:30:48

@Lucky Larry Silverstein: amikor elfogynak az ervek jon a primitivseg, gratulalok.

kerdezz meg egy gyermekorvost milyen karokat okoz a tehentej egy csecsemonel. egy elelmiszerkutatonal pedig erdeklodd meg az anyatej es a tehentej tartalmi kulonbseget.
es egy normalisan gondolkodot pedig kerdezz meg, hogy melyik faj fogyasztja felnottkorban a sajat vagy masik faj tejet!

Lockna 2012.03.24. 15:39:18

@Skynmi: Köszönöm az útbaigazítást. Végül a a Spuri lett és egy Saucony Phoenix 5.

widder 2012.03.24. 16:03:31

Kedves m3kk 3l3k!

Ha a „drogos nyuszis” kommented rólam szólna, akkor elmondanám, hogy egyetemet végeztem és igaz, hogy nem ezen a szakterületen, viszont 8 éve foglalkozom a témával, nem csak elméleti, hanem gyakorlati szinten is. Ezalatt az idő alatt elolvastam több ezer oldalnyi szakirodalmat angolul, németül és magyarul is. Arra viszont nem ugranám meg a nagy halált, hogy az itt kommentelgető „szájkarate hősök” is túl lennének már ennyin. (Amúgy zárójelben jegyezném meg, hogy kért már tőlem táplálkozási tanácsot orvos és dietetikus ismerősöm is. Lehet, hogy azért, mert szerintük egy hangyányit konyítok a dologhoz)?

Kedves Lucky!

Lehet, hogy ez lesz az utolsó kommentem amit neked írok, mert annyira reménytelennek tűnik, hogy egy kicsit is megérts.
Nem tudom hány éves lehetsz, hogyha a „nagyszerű” wikipédiából meríted az infóidat, mindenesetre ez azért eléggé gáz. :) A wikinél léteznek némileg komolyabb források is, ne habozz válogatni belőlük.

Néhány szó a tudományról.

A tudomány szerint a dongó nem tud repülni. Szerinted?
A tudomány szerint senki nem élhet vegán étrenden 10 évnél tovább. A gyakorlati élet ezt is cáfolja.
Erről eszembe is jutott egy vicc: Egyszer korábban megy haza a férj, mint általában és a nejét egy idegen fószerral látja az ágyban. Mielőtt még bármit is szólna, felcsattan a feleség: Na de Drágám! Kinek hiszel? Nekem, vagy a szemednek?
Ezt a kérdést én is feltenném Neked!
Ha 100 egyetemi professzor azt mondja egy piros labdára, hogy az egy zöld kocka, attól még nem fogom elhinni. Lehet, hogy Te igen, én nem.
Viszont ha már annyira félsz önállóan gondolkodni, a józan paraszti eszedet használni és mindenféleképpen szükséged van ún. szaktekintélyekre, akkor sok szeretettel adok egy mini listát:
Dr. Douglas Graham
Dr. Maximilian-Bircher Benner
Dr. Erwin Hof

Mindannyian orvosok és mindannyian azt állítják/állították, hogy az ember eredendően GYÜMÖLCSEVŐ. Olvasgass tőlük egy kicsit és ha már túl vagy 1-2 könyvön, akkor majd lehet eszmét cserélgetni, hogy szerinted miért hülyeség amit írnak. De addig, amíg az érvrendszered bázisát az ultragáz wikipédiából meríted, nem érdemes bármiről is vitatkozni.

Amúgy. Továbbra se válaszoltál a kérdésemre, hogy minek tulajdonítod, hogy az általam említett 3 fickó (és a hely/időhiány miatt nem említett több ezer nyerskosztos vegán) még mindig életben van és kicsattan az egészségtől? A te „frankó tudományod” szerint már rég meg kellett volna halniuk! Akkor most hogy is van ez?

Hús témáról utoljára.

Nem nagy cucc a tatárbifszteket megenni, ha már előtte „kihámozták” az állatból a húst és utána ledarálták. De próbálj megenni egy marhát úgy, hogy rárontasz, miközben békésen legelészik. Nincsenek karmaid, amit bele tudnál mélyeszteni. Nincsenek éles fogaid, amivel ki tudnád tépni a húsát. A gyomrod nem termel annyi savat, amennyi szükséges volna egy ilyen „falat” megemésztéséhez és a beleid 10-12 méter hosszúak az „ebben az esetben ideális” 3-4 méter helyett…
De továbbra is fenntartom, hogy bármikor nagyon szívesen végignézem, ahogy ezzel az állítólagos vegyes fogazatoddal, mindenféle segédeszköz nélkül megeszel egy élő szárnyast, halat, vagy bármilyen emlős állatot. Tudod, az állítólagos „rokon” csimpánz, meg bonobó sem használ semmiféle segédeszközt a húsevéshez, „csak” azt, amit a természettől kapott. A fogazata és az emésztőrendszere nyilván alkalmas erre a feladatra. És a Tiéd?

A gyerek témához annyit, hogy rengeteg (már évek óta vegán) nő szült tökéletesen egészséges gyereket és az így nevelt gyerkőcök (a futtatott szaktekintélyek riogatásaival ellentétben) egyáltalán nem maradtak vissza sem testileg, sem szellemileg a többiekhez képest. Sőt, sokkal jobb egészségi állapotnak örvendenek, mint a húst is evő társaik.
Persze most megint egy olyan dologba botlunk bele, hogy ki hisz a tekintélyes tudománynak és ki a saját szemének.
Én azt mondom (és ezzel lehet le is zárnám a további hozzászólásaimat), hogy az igazi tudomány ott kezdődik, hogy: „Nem hiszem el! Tudni akarom”. Nézzen mindenki utána a dolgoknak, tájékozódjon alaposan, ne higgyen el valakinek valamit, csak azért mert szaktekintélynek mondatik és legfőképpen: szerezzen gyakorlati tapasztalatokat! Utána lehet eszmét cserélni, persze csak normális hangnemben.
Na, minden jót mindenkinek, egyen mindenki továbbra is azt, amit akar, de gondolkodni továbbra sem tilos. Önállóan gondolkodni pedig egyenesen üdvös! :)
Pápá.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 16:26:25

@widder: "Ha a „drogos nyuszis” kommented rólam szólna". ha te vagy drugs bunny akkor rolad, de szerintem nem te vagy. ;)

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 16:27:23

@widder:

Túl hosszú kommenteket nem kérek egyszerre, elég egy-két kérdés.

1. A tej/tojás az utódok felnevelése miatt van tele értékes tápanyaggal. A kiscsibe semmi mást nem fogyaszt, amíg ki nem jön a tojásból. Az emlősök többsége semmi mást nem fogyaszt anyatejen kívül, amíg ki nem fejlődik a foga. Ennyi nekem bőven elég és többet ér, mint 3 orvos véleménye.

2. Grahamot ismerem az említettek közül. Testi fogyatékos első blikkre. Ezen megint nincs mit vitázni, aki úgy akar kinézni mint ő legyen raw vegan.
Ami fontosabb. Ő mint ezen diéta orákuluma ebből él, a könyveit eladja és oktat. Vakok között a félszemü a király. A tudománynak akkor mondana ellent a vegan diétája, ha betartaná. Ez viszont sok okból kizárt, pl. B12 miatt, gondolom ettől értelmi fogyatékos is(mert tudtommal idegrendszeri visszafejlődést okoz).

Egyébként persze nem jó a wikiből okulni, mert hülyeség is van bőven, de legyen akkor más a kedvedért:

Vegetárianizmus megítélése

A vegetarianizmus életmód a legtöbb esetben a betegségek megelőzésest célozza meg, a bevitt telített zsírok, koleszterin mennyiségének csökkentésével, és komplex szénhidrátok, rostok fokozott bevitelével, ami bizonyítottan csökkenti egyes betegségek (szív- és érrendszeri betegségek, rák, elhízás, magas vérnyomás, epekövesség stb.) gyakoriságát.
Sok esetben azonban meghaladja az optimális táplálkozás céljait, és negatív hatással lehet mind a felnőttek, mind a gyermekek egészségére.

A rosszul összeállított diéta, főleg amely a táplálékok nagy részét kizárja az étkezésből- különösen a veganizmus- veszélyt rejt magában az energia, a fehérjék, vitaminok és a nyomelemek hiánya következtében.
További problémát jelenthetnek olyan növényekben lévő anyagok- pl. a sárgabarack magból, keserűmandulából származó ciánhidrogének, a gabonamagvakból, hüvelyesekből származó fitátok, a nitrát, melyet minden növény különböző mértékben tartalmaz, a szolanin, amely éretlen vagy kicsírázott burgonyában található, a forgalmas utak menti növényekben gabonafélékben lévő ólom stb- melyek nagy mennyiségben fogyasztva szintén károsak az egészségre.
Mindezek mellett a vegetarianizmus megfelelően beállított diétával és vitamin illetve nyomelempótlással kiegészítve felnőttkorban ajánlható életmód. Azonban 2-3 éves kor alatt kifejezetten ellenjavallt, és sok veszély rejt magában a fejlődés későbbi szakaszaiban is. A testsúly és még inkább a testmagasság is az átlagosnál alacsonyabb lesz, az elégtelen energia bevitel következtében.
Terhesség és a vegetarianizmus

A helyesen összeállított vegyes étrend fedezi legjobban a várandósság alatti igényeket, kivéve a vasat, illetve a folsavat, amelyek pótlására a nagymértékben megnőtt igény miatt célzottan alkalmazott szupplementáció indokolt.
A gondosan, kellő változatossággal, szakszerűen összeállított ovo-lakto- és a szemi-vegetáriánus étrend többnyire fedezni tudja a terhesség ideje alatt az energia- és tápanyagszükségletet. Ez esetben is vas illetve folsav, esetleg cink, és B12-vitamin pótlás szükséges. De a terhesség alatti vegán és a makrobiotikus táplálkozás különösen a magzat nem megfelelő testi fejlődéséhez, anaemiához, csontritkuláshoz, felszívódási zavarokhoz vezethet, amely állapotok főleg a következő tápanyagok hiányos bevitelével függ össze: fehérje, kalcium, vas, cink, B6-vitamin, B12-vitamin, D-vitamin.

Ez az E-paciens.hu-ról van, de fent van vagy ezer helyen. Tárgyilagos, előnyök, hátrányok. Gyakorlatilag orvosilag a vegan diéta 100%-os formájában nem tartható be, bármit állítanak egyesek.

m3kk 3l3k 2012.03.24. 18:18:46

@Lucky Larry Silverstein: "További problémát jelenthetnek olyan növényekben lévő anyagok- pl. a sárgabarack magból, keserűmandulából származó ciánhidrogének"

nyihihi..a barackmag es a mandulamag az alapja a b17 nevre keresztelt rakmegelozo es rakgyogyito vitaminnak.
en.wikipedia.org/wiki/Amygdalin
de guglizd meg a hunzakat akik 100 eves atlageletkoruak es a fo eledeluk a barack es annak magja.

widder 2012.03.24. 20:06:16

Tényleg uccsó komment :)

m3kk 3l3k!

Ezer bocsánat, nem tudom miért hittem azt, hogy rólam van szó! :) Amúgy a srác lehet, hogy nem egy észkombájn, de nagyon jókat mond. Ha kicsit utánanézne ő is a dolgoknak és alkalma nyílna beszélgetni egy néhány nála némileg izmosabb nyerskosztos testépítővel, akkor lehet, hogy még jobbakat mondana.

Kedves Lucky!

Rövid leszek. Nézz utána a dolgoknak és akkor képbe kerülnél mondjuk a B12 témakörével is. Tök mindegy, hogy mit honnan copyzol be, látom, hogy a tények még mindig nem nagyon érdekelnek. Kérdésemre még mindig nem válaszoltál. Nem baj, ez van. Így színes a világ. :) Viszont nincs miről tovább beszélgetnünk.
Mindenkinek minden jót!

Lucky Larry Silverstein 2012.03.24. 20:18:59

@m3kk 3l3k: Örülök hogy megértettél legalább egy mondatot...:)

Hunzák sokáig élnek, hogy 100 évig és hogy átlagban azt majd biztosan belinkeled én nem találtam ilyet.

A nyugati kutató aki köztük élt csak annyit tudott meg hogy sem a naptárat, sem az anyakönyvezést nem ismerik(John Clark).

Az hogy méreg az alapja orvosságnak, nekem nem meglepetés, sőt gyakori. Gondolom nem egy vegyület van a barackmagban. Mellesleg senki sem állítja, hogy nem szabad barackmagot enni, én is szoktam, de csak szezonban és 10-20 darab után megunom.

A témánál maradva leírtam 20x hogy egészséges dolog a vega étrend, ésszel alkalmazva, és üdvös a nyers zöldevés is. De amit Levi meg néhányan írnak, az szerintem nem.

Brummer 2012.03.26. 13:55:25

Fiona Oakes vegán futó:
www.youtube.com/watch?v=9iqS4Dy9Azg

ugyanez magyar felirattal (kissé akadozik):
www.youtube.com/watch?v=7Wn8MTQ4tn0

L3vi82 2012.03.27. 16:00:16

Sziasztok,

Végre akadt egy kis időm, Szasza hívta fel figyelmemet hogy sok érdekes comment van a cikken.
Jo látni hogy a kaja tudomány sok embert elgondolkodtat. Sok olvasást és tanulmányozást igényel mire valaki kialakítja a neki megfelelő diétát.
Nekem ez a fajta étkezés működik, csinálom teljes lendülettel és lelkesedéssel, mérhetően emelkedő teljesítmény növekedéssel.

Örömmel látom azt is hogy egyre több futó rendezvény van egyre magasabb színvonallal. Remélem jövőre a Mátrabércen vagy a T100on lesz szerencsém elindulni, és megismerni több ultrafutót is.

Mégegyszer köszönöm a figyelmet.

Levente

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása