Szerdai Futóklub

2012.04.26. 11:09 angelday

"Mivan Józsikám, megy a tempó?"

DaMartian a körön olyan 2 km után ért be. 5'40"-es tempóval haladtunk, Szász Norbert 1 klikk után leállt, a sérülése miatt nem tud most futni. Szerinte elfutottam az elejét, DaMartiannak viszont kényelmes beszélgetőtempó volt. Mentünk együtt egy ezrest, utána előrehaladt. Ezen a ponton éreztem, hogy túlvállaltam magam ezzel a hat perces környéki tempóval, még nem vagyok rá igazán készen.

Tegnap egy nap pihenővel érkeztem a szigeti Futóklubba. Sosem csináltam még ilyet, de most Knipl Pista rámadott egy 4.0 Free cipőt az új modellek közül, abban futottam. A dizájnja elfuserált jó, a cipőfűzője pedig oldalra csapott, félre rögzített:

Még soha nem futottam Free-ben. Nagyon érdekes élmény, ráfeszül az ember lábára, érzésre közvetlen a kapcsolat a saját talpunk és a föld között. Ahogy átfordul a talpunk a mozgás között olyan, mintha segítene "gurulni".

Ezen felbátorodva Szasza egyik haverját (sajnos elfelejtettem a nevét) kértem meg, hogy fusson velem maratoni tempóban. Hozzá kell tennem, hogy az úriember legjobb maratoni ideje 2 óra 27 perc. Arra kértem, hogy menjen ebben a tempóban a futópályán, megpróbálok rajta maradni.

"200 métert se fogsz tudni" – tette hozzá Szasza, a sérült.

Pontosan 100 métert bírtam. Az esetről videó is készült, de ennek publikálásától most megkímélek mindenkit.

A margitszigeti 5350 métert 31 perc 16 másodperc alatt húztam végül be. A végén megrántottam, de sajnos nem lett három-nulla a kijelző első két számjegye.

Most 590 km van a számlálóban, ha megmarad a tempóm és elérem három hónap alatt a 800-at, megveszem az új Free-t.

10 komment

Címkék: teszt free futóklub

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr214474406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donald Trump 2012.04.26. 11:22:20

Én szombaton próbáltam egy ilyen Free-t. Először fura volt, de bejött. Másnap kis izomláz volt a lábfejemben.
Erősen gondolkodom, hogy veszek egyet. Simán hordanám utcán, a futáshoz meg marad a Lunar.

dvorcsakl 2012.04.26. 11:53:00

Én is fogok ilyet venni. Kéket. Utcára.

Pepinke 2012.04.27. 11:02:55

A fenti tempó szerint a 2 óra 27 perces maraton átlagban 3,5 perc/km!
Egyszerűen nem értem meg, hogyan lehetséges ez?!
:D
De komolyan... Mindig olyan hihetetlennek tűnik, amikor ezek a számokat látom...

cindbl 2012.04.27. 14:05:56

probald ki plz a 3.0-t is, hogy mennyivel masabb :) en is nagyon szemezek, csak itt nem lattam sehol :)

stevest 2012.04.27. 14:22:14

Tudtok ajánlani Pesten olyan Nike üzletet, ahol a fenti Free 4.0 V2 megpróbálható és megvásárolható?

silseed 2012.05.06. 00:29:37

Engem is érdekelne, hogy hol kapható (3.0 elsősorban).

2012.05.07. 14:06:55

nem tudom, hogy melyik változatok, de az Aréna hervisben többször volt a kezemben free, szóval én ott néznék körül.

silseed 2012.05.14. 09:42:51

@viito: Köszi a tippet, megnézem!

DaMartian 2012.05.14. 13:09:17

@stevest: 4.0 van a Nike teszten. 3.0 pedig Spuriban elvileg van, remélem lesz a többi is hamarosan..

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása