A fal egy hülyeség
2012.07.04. 11:09 Winkler Róbert
Megvolt az emberkísérlet: kipróbáltam, milyen, ha nem tűzünk ki magunk elé célt, csak futunk. Hosszabb távoknál ugyanis azt figyeltem meg, hogy az ember úgy a táv 80-90 %-ánál kezd elfáradni, és veszi kezdetét a szenvedés. Ha 10 kilométerre megyek, tuti, hogy valahol a 8. körül kezd el fájni valamelyik sarkam, ha 16-ra, akkor 13-14 környékén kezd szúrni a térdem, ha egy 20-as a cél, 17-nél rám jön a farkaséhség, vagy melegem lesz, vagy fázni kezdek. Kísérletem lényege az volt, hogy vajon meddig jutok, ha a világon semmilyen célom nincs, addig megyek, amíg jól esik, bármikor elszállíthat kísérőm, vagy letelepedhetek a Balaton-felvidéken, hogy új életet kezdjek, mint napszámos.
Magamban is egész jól elkerültem a spekulálást, de azért azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy két éve futottam már ezen a szakaszon maratont, akkor viszont rendesen készültem is rá, minden héten volt legalább egy hosszúfutásom. Most heti 40-50 kilométert futottam, de csak 8-16 km közötti adagokban. Ilyen meleg sem volt még soha. Az biztos, hogy 20 kilométert álmomból felkeltve is lefutok, a magam szintjén azt hiszem, nekem a félmaraton fekszik igazán. 30 kilométer ennyi emelkedővel már húzós, de talán meglesz. Nem is annyira távot tűztem ki, inkább abból indultam ki, hogy amikor nemrég a Kopaszi-gáton konferáltuk a Red Bull Röpnapot, reggel 9-től délután 4-ig kellett folyamatosan talpon lenni, és attól kegyetlenül elfáradtam. Az ugye 7 óra, lötyögős tempóban pedig nem sokkal nagyobb az igénybevétel, tehát olyan 5-6 órát csak kibírok. Gondoltam előzetesen, mert semmit gondolni igen nehéz.
Nagyjából mindenki azt mondta, hogy cél nélkül futni hülyeség. Úgy nem lehet, még Kőbájker kolléga, a testépítő guru is azt hajtogatta, hogy csak úgy tud tízet nyomni a százba, hogy előre elhatározza, hogy ő márpedig tízet belenyom, és akkor úgy is összevicsorogja azt a tízet, ha egyébként csak nyolc ment volna. Na de, kérdem én, ha nem határozza el a tízet, hanem csak aláfekszik, és nyom, honnan tudjuk, hogy nem vicsorogna össze akár 12-t is?
Kropkó Péter egy más ügyből kifolyólag hívott fel, és persze gratulált a sportteljesítményemhez, ami egy 51 szeres iron man-től inkább vicces, de azért persze jól esik. Elmeséltem neki, hogy a 30 kilométer táján azt mondtam autós kísérőmnek: drágám, a 40. kilométer utáni első frissítőponton kéne nekem egy energiaital, leginkább Red Bull, mert abból tutira nem hagyták ki a koffeint. De hideg legyen ám!
Mindezt még anno a maraton előtt tanácsolta nekem a Kropkó, bár végül nem energiaitalt ittam, hanem egy 100 milligrammos koffein kapszulát nyomtam be. A kávé is jó lenne egyébként, csak annál sose tudni a koffeinszintet, mert ki tudja, olasz, vagy bécsi-e a pörkölés, stb. Szóval megkaptam a Red Bullomat, hozzá még egy zacskó jeget is, utóbbit a földre raktam, aztán ráheveredtem, hogy mint egy párna, hűtse a nyakamat, és felraktam a lábam az ülésre.
Így pihengéltem vagy öt percet, mint aki már eléggé kivan így öt és fél óra futás után, de bízik benne, hogy a Red Bull (pontosabban a koffein, ugye) szárnyakat ad, és a visszerek, meg a szív rápihenhetnek egy kicsit.
Aztán felkeltem, az égető fájdalommal mindkét talpamban, és olyan merev combokkal, hogy amit futás címén az utolsó három kilométeren előadtam, inkább emlékeztetett egy koreográfusra, aki újfajta robottáncon dolgozik. Még nyögtem is nagy megszorultságomban, de egyedül a néma búzamezők között nyögni, mint valami eltévedt Sarapova, végképp marhaságnak tűnt. A Red Bull persze tette a dolgát, igazából motivációm az volt, nem a kondi fogyott el, csak a lábizom. Itt jött ki, hogy nem edzettem hosszúfutásokkal. És Máté evangéliuma jutott eszembe, hogy ugyebár "A lélek kész, de a test erőtlen" (Mt 26,41). Ehhez még a Kropkó annyit tett, hogy ugye, kifutottam volna a világból, ha ezt a tevékenységet történetesen nem lábakkal kellett volna végezni. Ennyi felkészüléssel tehát 30 kilométer jól esett, 40-ig elvoltam, 46,5-et kiszenvedtem, utána meg tényleg a zombulás jött volna. Nincs fal, amíg nem növesztünk egyet a fejünkben, de az izmok tényleg elfáradnak egy idő után.
Most nem tudom, mit tegyek. Alakítsak-e például futócél nélküli kisegyházat? Lassan azt is kezdhetem kitalálni, mi legyen a következő Ultrabalatonon, mert ez a váltós körbe zombulás őrületes buli, de nem nekem, a maraton már megvolt, a cél nélküli is, de nem lehet állandóan cél nélkül szaladgálni, szóval még várom a hirtelen feltámadó kreativitást.
Na, hát ennyi. A vízhólyagok kérdése érdekes dolog még, hiszen a vízhólyag, mint Onicuka apó óta tudjuk, égési sérülés, a Nike Lunarglide 3 pedig igen jól szellőzik, vagyis vezeti el a hőt, ami a cipőben futáskor keletkezik. Na de mi van, ha nincs hová elvezetni? Ha az aszfalt legalább 50 fokos? Hát igen, az pech, akkor vízhólyagunk lesz. Vagy ha az ultrafutó maffiának vannak hasznos tippjei, hát kommenteljék be (Szasza marhafaggyút, hintőport és öt óránként zoknicserét javasol). Azért másnap, amikor megnéztem az egyéni célba érkezők listáját, borzongó tisztelettel láttam rajta a két svéd csajt, akikkel vagy 25-30 kilométeren át egymás látótávolságában futottunk. Az egyiken egyébként finn zászló volt, a másikon (tévedésből) angol, csak az előbbi nevére emlékszem, mert azt láttam a seggén órákon át: Johanna Renquist. Na, ők abban a tempóban szépen beszélgetve végigkocogták. Pedig nem is nagyon néztek ki sportolónak. Riszpekt.
29 komment
Címkék: beszámoló ultrabalaton ub2012 cél nélkül
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
[corristo] 2012.07.04. 11:19:25
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.07.04. 11:28:45
Jövőre próbáld meg párban. Egyben 106 km, vagy 20 km-enkénti váltásokkal. Azzal, hogy nincs fal, amíg nem növesztünk egyet a fejünkben, teljesen egyetértek. A hosszútávfutás a mentális felkészültségről is szól. Ebben a melegben már elindulásnál eldöntöttem, hogy lesz fal. Volt is. Egy kis séta, amíg lebontottam, aztán futás tovább.
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.04. 11:36:09
Winkler Róbert 2012.07.04. 11:50:03
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.07.04. 11:50:23
Winkler Róbert 2012.07.04. 11:50:32
pannonfunk 2012.07.04. 12:19:12
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.04. 12:56:22
HelloJozsi 2012.07.04. 12:59:07
Aki így vigyorog, az még egy ötöst tuti bírt volna, az meg mégiscsak 50 :P
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.04. 13:31:58
protézisesh 2012.07.04. 14:13:50
Hát, ez kábé olyan szép gondolat, mint a ... (hirtelen nem is jut eszembe hasonlat)
Kérdések: a "cipőben keletkező hő" az gondolom a súrlódás lenne a talpad és a zokni között. Azt hogyan/hová tudná elvezetni a cipellő?
Jól látom, hogy kompressziós harisnya van a lábadon? EÜ probléma, vagy ez valami sépci futós-dolog? Nem kötexem, csak nem értek a futáshoz.
angelday 2012.07.04. 14:29:29
Winkler Róbert 2012.07.04. 16:41:57
cindbl 2012.07.04. 18:03:39
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.07.05. 07:04:26
Winkler Róbert 2012.07.05. 08:22:46
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.07.05. 08:57:03
Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2012.07.05. 09:03:27
@Winkler Róbert: Gratulálok a futásodhoz....a hétvégi hőmérséklet,a sokak állapota ismeretében különösen.
protézisesh 2012.07.05. 11:56:08
szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.07.05. 17:57:55
csétomi 2012.07.05. 18:25:59
Viszont én kicsit máshogy látom a kísérleted tanulságát. A maratoni fal (szerintem is túl van misztifikálva amúgy) valójában egy holtpont, ami jóval erősebb a mentális holtpontoknál, mivel biológiai folyamatokhoz köthető, konkrétan a szénhidrát raktáraid kiürüléséhez, ami egy csomó másik folyamatot is elindít benned, pl a fehérjebontást az izmokban. Ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie, illetve sokkal késöbb is jöhet, mint 30 kili, ha felkészült vagy, jól választasz tempót, normálisan frissítesz stb. Viszont amit érzel, az nagyjából pontosan az, amit leírtál: gyengének érzed az izmaidat, nem esik jól a futás, minden kilométerért megszenvedsz, úgy gondolod most már csak zombulás jöhet. Ha ez egy maratonon 42 km előtt történik veled, akkor vagy összeszorítod a fogadat és átszenveded magad rajta, vagy megállsz, de az ott feladás. Most viszont megengedhetted magadnak (megengedte az agyad magadnak), hogy megállj, hiszen nem volt célod, jó sokat futottál már így is :) Tényleg büszke is lehetsz magadra, jó formában vagy. Sőt, szerintem talán még sokkal tovább is bírtad volna, ha nem fekszel le öt percre, vagy utána hagysz elég időt a szervezetednek, hogy újra berúgja a motort. Persze ha ez cél lett volna :) Mégegyszer gratulálok!
Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.07.06. 07:08:43
Az utolsó két szakaszomon kértem a kísérőt, hogy szóljon, ha az utolsó két kilinél tartok. Sokkal kevésbé szenvedtem és kicsit a végén még gyorsulni is tudtam.
cindbl 2012.07.07. 10:39:03
Ted Striker 2012.07.08. 13:20:35
Marhafaggyút hol lehet kapni?
("A Belga Sültkrumpli" attól lesz többek között belga hogy olaj helyett marhafaggyúban sütik)
ON