Futóverseny londoni esőben
2012.07.29. 22:29 angelday
(Kiss "Moon" Bori lefutotta július elején a British 10k-t, lentebb a befejező posztját olvashatjátok. A sorozat további részei: első rész – Bemutatkozás, a második rész – Felkészülés.)
Július nyolcadikán, vasárnap szemerkélő esőben caplattam el a reggel hétórás vonathoz, hogy időben odaérjek a British 10K futóversenyre. Tornazsákomban Oyster elektronikus BKV-bérlet, egy csomag zsebkendő, egy háromszögszendvics és egy fél liter víz lapult, no meg a chip, amit csak a vonaton ragasztottam fel a cipőfűzőmre.
A vonatnál találkoztam Jackie-vel és Lizzie-vel, a szomszéd utcában lakó barátnőimmel, akiket én beszéltem rá a versenyre. Ők nálam jóval gyakorlottabb futók, ez abból is látszott, hogy egy-egy fekete kukazsákot hoztak magukkal, és a Waterloo pályaudvartól a startig már abban sétáltak. Én meg áztam a pamut pulóveremben. A cél közelében elváltunk, mivel én a jótékonysági szervezetek futóinak fenntartott helyen adtam le a csomagomat, ők meg simán a rajtszámuk szerint, vagy talán nem is adták le, mert csak övtáska volt náluk. Séta közben befaltam a szendvicsemet, és pont odaértem a közös fotóra a Roald Dahl alapítvány futóival. Aztán még egy sorbanállás a toitoi-vécék előtt, és szaladtam a startvonalhoz, pontosabban beálltam a futók hosszú sorának legvégére. Annyira sokan indultak a versenyen (25 ezren!), hogy a hangosbemondó nagyjából húsz perccel a start után, amikor én még mindig csak sétálva araszoltam a start felé, bemondta, hogy az elit futók már beértek a célba. Ez kissé demoralizáló volt.
Amikor végre elindulhattam, igazán rákezdte az eső: a Trafalgar Square-n még elviselhető volt, a rakparton azonban leszakadt az ég, bőrig áztunk mindannyian. Mivel nem volt hideg, igazán nem zavart az eső, egyedül az átázott zoknim cuppogott kellemetlenül. Ha jövőre is ilyen idő lesz, le fogom ragasztani a cipőm felső részét szigetelőszalaggal (autószerelő szlengben: széles rücsi), hogy legalább onnét ne ázzon be.
Mivel óra és minden egyéb kütyü nélkül futok, nagyon nehéz volt a verseny elején eltalálnom a tempót: elég lassan futok, ezért szinte mindenki megelőzött, amitől ösztönösen próbáltam gyorsítani. Ez persze azt eredményezte, hogy a második-harmadik kilométerre egészen kifulladtam, addigra viszont végre megtaláltam a megfelelő sebességet, és onnét jól ment a verseny. Az előttünk futó 24 és fél ezer ember persze már megitta az összes Gatorade-et, de azért víz jutott nekünk is. Kétszer is ittam egy-egy palacknyit, bár nem éreztem szomjasnak magam, de kifejezetten jót tett.
Végül 1:17:32 alatt teljesítettem a 10 kilométert, amivel határozottan boldog voltam: másfél óra alatti időt terveztem, illetve a fő célom az volt, hogy sehol ne sétáljak bele, és ez – a két vízivást leszámítva – teljesült is. A célban aztán volt egy kis malőr: elfogytak az érmek, úgyhogy majdnem bőgtem is emiatt: egyszer érdemelnék ki ilyesmit, és pont nekem nem jut. De aztán kiderült, hogy csak a célban fogytak el (?!), elzavartak a fél kilométerre levő információs ponthoz, és ott végre kaphattam egyet.
Közben átvettem a csomagomat is a megőrzőben, ahol kiderült, hogy a járdára ledobált táskákra még egy nejlont se raktak a dolgozók, így egy csuromvizes pulóvert ölthettem a szintén vizes mezemre a verseny végeztével. Viszont megcsináltam, amit akartam, kaptam érmet, és ez számított igazán. Mehettem a kocsmába, ahol a családom várt, egy sör és egy fish and chips mellett üldögélve a ruhám is gyorsan megszáradt. Elméletileg itt találkozhattunk volna egy ünneplő sörre az alapítvány dolgozóival, de valahogy elkerültük egymást, és Dönci blogtárs is írt SMS-t, hogy fussunk össze. Neki kicsit jobban ment a verseny: amikor írt, hogy találkozzunk, nekem még hátra volt négy kilométer, úgyhogy a vizes ruhák miatt máskorra halasztottuk a találkozót. SMS-t váltottam Jackie-ékkal is, akik addigra már a hazafele tartó vonaton ültek.
Az eső ellenére nagyon jó volt a verseny, gyakorlatilag egy ingyenes városnézéssel is felért, hiszen az egész belvárost lezárták miattunk. Átfutottunk a Westminster hídon is, el a Big Ben előtt, végig a Temze-parton, láthattuk a London Eye-t, a Parlamentet. Természetesen sokan teljesen idióta jelmezben futottak, többnyire valamilyen alapítványt támogatva ezzel. "Ha adsz tíz fontot az alapítványomnak, lefutok 10 kilométert csirkének öltözve" – valahogy így szoktak kinézni ezek a felvetések, melyek elég sikeresek is. Én a csirkejelmezt idén kihagytam, de így is több, mint 600 fontot tudtam gyűjteni a Roald Dahl’s Marvellous Children’s Charitynek, amit ezúton is köszönök nektek. Még nem késő támogatni őket: egészen októberig tudtok pénzt küldeni a JustGiving oldalán keresztül.
3 komment
Címkék: verseny beszámoló british 10k
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.07.30. 08:58:21
Simone Lewis · http://uccuneki.blog.hu/ 2012.07.31. 15:19:58
doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.07.31. 17:41:51
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
