Honnan tudjuk, hogy lejárt a cipő ideje?

2012.10.15. 07:24 Winkler Róbert

Hónapok óta tervezgettem a cserét. A Nike Lunarglide 3. bevált, írtam már róla ódát is, ahogy a tavaly szeptemberi félmaratonon váratlan beugróként igen jól vizsgázott, de azóta eltelt egy év. Nem készültem semmilyen versenyre, épp az volt a lényeg, hogy különösebb, tervszerű előzetes önkínzás nélkül derüljön ki, meddig jutok az Ultrabalatonon, és ki is derült. Közben egy ideig (fejben) készültem egy október végi maratonra (amit azóta passzoltam), és azon spekuláltam, azt még ebben a Lunarban fussam-e, vagy már az újban.

Nagyjából naplózom a futásaimat, heti 30-50 kilométer. Nyáron a hőségriadó alatt átálltam a reggeli kajakozásra, ami valahogy jobban esik, de egy év alatt belemehetett a cipőbe alsó hangon 1500 kilométer. Érdeklődtem itt-ott, hogy ez sok vagy kevés, mindenki mást mondott. A legjobb ajánlatot a Spuri futóboltban kaptam: vigyem be a cipőmet, aztán egyik lábamra fegyem fel azt, a másikra meg az utódját, új kivitelben. Aztán menjek ki az előtérbe, és vegyem fel rendesen (párosával) az egyiket, aztán a másikat egy tíz méteres kocogásra.

winkler_cipodoboz.jpg

Ez az! Összehasonlító teszt! Annál jobb egyszerűen nincs. Reggel még futottam benne egy 11 és felet, aztán beugrottam tesztelni. Korábban már kinéztem magamnak egyet a Szex és New York stílusában: a fehér Lunart.

winkler_feher_lunar.jpg

Mer’ ugye az úgy van, hogy az első és második nyugdíjas Lunaromat nyaranta hordom utcára, mert ezek az emberiség történetének első futócipői, amik jól is néznek ki. A Lunar 3 már nem tetszik, annak lehet, hogy a kuka lesz a sorsa, amennyiben kiderül, hogy ezt már szétfutottam. De valószínűleg nem futhattam még szét, hiszen akárhová érkezek rajta futás közben azt érzem, mindenhol jól csillapít. A sarka különösen, elvégre folyamatosan próbálok nem érkezni sarokra, de az eleje, és még a külső talp-él környéke is, ahová ellenben gyakran érkezek, finom, puha, jó.

Aztán felvettem a balra a Lunar 3-at (a régit), a jobbra az idei Lunarglide 4-et, és sóhajtottam egyet.

winkler_lunarok.jpg

A rossebbe, ez ahhoz képest egy gólyaláb! Na jó, kicsit eltúloztam, elvégre újságíró mind hazudik, de érzésre tényleg mintha egy centivel, vagy másféllel magasabban lenne a Lunar4-es lábam. Sarokban, talpban, mindenhol. Hát ez elvégeztetett. Utóvédharcként még próbálgattam egy kicsit egymás ellen a Lunarglide-ot a Lunar Eclipse ellen.

winkler_baljobb.jpg

Annyi a különbség, hogy a Lunarglide4 (a zöld az enyém utódja) magasabb, mármint vastagabb a talpa, de csak annyival, amennyire az enyém szét van taposva. Az persze elég sok. A Lunar Eclipse ellenben még magasabb, mert több benne az anyag. Akkor nyilván nehezebb is, gondolná az ember, de lelkes híva vagyok a mérésnek, és rendes futóbolt fel van szerelve patikamérleggel. Az pedig a következőt mutatta: a Lunarglide 3 (az enyém) 313 gramm, a fehéres Eclipse, amit végül hazavittem, 303 gramm, a zöld Glide4 viszont még könnyebb: 287 gramm. 

Szombaton felavatom egy Megyeri-hidas 20 kilométerrel.

76 komment

Címkék: cipők összehasonlítás lunarglide

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr114834904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.10.15. 07:59:07

Úgy látom te a másik végletet képviseled, még 1000+ kili után is kényelmesnek érzed a cipőd, én már 600 után cserélném, mert nem érzem elég puhának. Persze könnyen lehet, hogy nekem is egy puhább cipőt kéne beszereznem, eddig pega párti voltam, de kezdem fapadosnak érezni és tényleg mindkettő 600-700 kili után már nem csillapít, a ,maraton vége felé már nagyon fájt a talpam.

A maraton előtti hosszúmon, a futás vége felé fájlt itt-ott, viszont ha rámentem a szigeten a rekortánra elmúlt a fájdalom, amikor lejöttem újból előjött.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.15. 08:51:43

A térded, vagy bokád jelezte már, hogy a cipő nem csillapít annyira? Én most tettem le egyet, bőven 2000 km fölött van. Bár én nagyrészt erdei utakon futok, az nem zabálja annyira. Nézd meg a Hoka cipőket, olyanok, mintha egy flakon púrhabot fújtál volna a talpad alá. :))) Most nagyon terjednek.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.10.15. 10:52:50

A poszthoz: en julius ota Lunar4-ben futok, es nagyon meg vagyok vele elegedve. Az ösregi Nike-imhoz kepest egy csoda.
Cipötudoroktol kerdezem: szeretnek telre egy cipöt, ami nem tulsagosan vekony anyagu, es ha ket csepp viz megy ra, nem azik at azonnal. A Lunar4-em sajnos ilyen, es mar most erzem, hogy telre tul vekony lesz novembertöl. Tapasztalat, tippetek lenne? Köszi

Perillustris 2012.10.15. 14:59:02

A szeptemberi Nike-félmaraton előtt kb. 2 héttel jelezte a térdem, hogy az Adidas Supernova Cushion-omnak lejárt az élettartama. Nyilván ezt jó lett volna megelőzni egy idejében történő váltással, de mivel addig nagyon kényelmes volt, csak jövő tavaszra terveztem a cserét.

Nem mertem abban indulni. Egy Saucony ProGrid Phoenix 5-re esett a választásom.

Az ellenjavallt verseny előtti újítást próbáltam tompítani egy pénteki 8 km-es körrel, de nyilván nem nevezhető optimálisnak a váltás (bár szükségszerű volt, ha a verseny lemondását nem tekintjük opciónak).

Tény az is, hogy már eddig is stabil modellre lett volna szükségem, de csak nemrég mélyültem el annyira a témában, hogy ezt felismerjem. Sőt, a Saucony másik típusa, az Omni 10 jó eséllyel inkább kellene a lábamnak, de az eddigi normál cipőről nem akartam hirtelen egy kontrollosra váltani (abban látványosan és érezhetően nem dőltek be semennyire a talpaim).

S még a vasárnapi futóesemény után is kellett néhányszor tíz kilométer, amíg megszokta a lábam az új cipőt. Szóval ha valaki biztosra akar menni, idejében, akár párhuzamosan kezdje el betörni az új cipőjét, ha véleménye szerint közeledik az addig használt lejárata,

Winkler Róbert 2012.10.15. 16:02:13

@Perillustris: Közben lefutottam benne a 20-ast, és úgy néz ki, a Lunar annyira nekem van kitalálva, hogy még egy maratont is simán lefuthatnék a szűz cipőben.

Perillustris 2012.10.15. 16:26:01

@Winkler Róbert: Oké, de ez csak a futás végén derült ki. :)

Betor 2012.10.15. 20:24:18

Merre halad ez a Megyeri-hidas 20 k?

bitliszbá 2012.10.15. 21:08:20

@Sz.Lacc: sztem van H2O Repel-es Shield. lepergetős és fényvisszaverős. A fiamnak olyat vettem az outletben... ja persze Glide 4

spiderbond 2012.10.15. 21:25:02

Én a félmaraton alatti távok betonon illetve könnyebb terepen történő futáshoz egy egyszerű kínai tornacipőt használok amiből még a betétet is kivettem. Így csak egy vékony gumi van a talpam alatt. Szeretem érezni a talajt amin futok. Csak keményebb terepre, illetve hosszabb távokhoz veszem elő a nike free-t.
A múltkor a spuriban felvettem egy Lunar-t, de olyan érzés volt benne mintha egy puha semmiben futottam volna. Riasztóan rossz érzés volt. Mintha egy érzékszervem elvesztettem volna, megszűnt a közvetlen kapcsolat köztem és a talaj között.
Ahhoz hasonlítanám az érzést mintha egy közvetlen kormányzású, kemény rugózású sport autóból - ahol minden kavicsot érzel a kormányon - átülnél egy szervős terepjáró csodába, ahol azt sem veszed észre ha áthajtasz egy járdaszigeten.

Az a baj a sok csillapítással, hogy megeszi az energiát, valamit segít a rossz futótechnika beidegzésében. Ez pedig boka, térd, csípőproblémákhoz vezet amire a megoldás a még nagyobb csillapítás, még magasabb sarok....

bitliszbá 2012.10.15. 21:31:49

@spiderbond: szerencsés vagy, sajnos mi meg túlszocializáltak...
Ritka azért, hogy ezt a terhelést sokáig bírják a csontjaid, izületeid. De ha igen, akkor hajrá! Mi halandók meg dobáljuk a pénzünket a multiknak, mert különben fáj a lábunk, térdünk, derekunk...

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.16. 06:52:43

@spiderbond: akkor ne Nike-t vegyél, hanem próbáld ki a Mizuno cipőket, azokat elég keménynek mondják a felhasználók. Például én. Nem annyira habban lépkedős, mint a Nike, de csillapít és védi az ízületeket.

StLui 2012.10.16. 09:16:38

@Sz.Lacc:
Én is "hasonló cipőben járok". Lunar és Pegasus cipőben látok +shield változatot a hivatalos oldalon, de sajnos árulni nem látom őket nálunk.
store.nike.com/us/en_us/?l=shop,running_shoes

Winkler Róbert 2012.10.16. 09:25:02

@Betor: Népsziget déli csücske, a kishíd, Duna-part az északi vasúti hídig, Római-part, M0 híd, aztán a dunakeszi úton a küső Váci út felé, és azon vissza a Duna Plazáig. De lehet, hogy legközelebb a híd végétől visszafordulok, és akkor plusz 1 km, de majdnem végig földút, meg jó levegő.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.10.16. 09:50:48

@bitliszbá: köszönöm a tippet. Igazabol itt volt a szemem elött, csak nem lattam... :-)
@StLui: en neten rendeltem az elözö Lunaromat is, es nem volt gondom vele. Föleg, mert 30napig visszaküldhetem. Szimpatikus is lenne egy, csak az arat (140-150EUR) nehez otthon megindokolni. :-)
Amugy en a Lunar-nal "shield" megnevezes van, mig a Peganal Gora-tex. Ennek van valami jelentösege? Erröl tudnatok mondani valamit? Köszi!

StLui 2012.10.16. 09:56:22

@Sz.Lacc: sajnos sokszor ez tapasztalható, hogy a gyártónál drágább a termék mint a boltban, webshopban, ezért nem opció nekem sem az onnan rendelés, meg hát csak próbálnám azért. 30 napot a bolt adja ahonnan rendelsz, mert hivatalosan 8 nap?

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.10.16. 10:10:04

@StLui: Most Nemeto-ban vagyok, itt minden netes rendelesre ervenyes egy fogy.vedelmi tv, ami miatt 30napig barmilyen arut vissza lehet küldeni az eladonak. Azt nem tudom, otthon hogyan van pontosan, de mintha ott is letezne hasonlo szabaly. Bar könnyen lehet, tevedek...

StLui 2012.10.16. 11:31:00

@Sz.Lacc: Köszönöm, igen itt is van de csak 8 nap, persze felpróbálni az is elég :)

himmelhergott 2012.10.16. 11:53:22

a shield ben nincs gore-tex márkájú anyag ám ugyanúgy vízlepergető. gondolom a gore-tex drágább. pegában is van már shield: store.nike.com/hu/en_gb/?l=shop,pdp,ctr-inline/cid-300/pid-638387/pgid-638388

BOTii 2012.10.16. 13:52:13

Sziasztok,
Én is most szeretnék váltani. Tudnátok segíteni, hogy a Pegasus és a Lunar miben különbözik?
Köszi!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.16. 14:19:49

@spiderbond: ó, egy betét nélküli tornacipő...! mi tócsában futunk és hideg salakkal frissítünk! :D

dzsekwolf 2012.10.16. 14:24:34

aSICS gel 3030-as nem hazudik. Esoben, hoban,sarban, mocsarban, sziklas-koves erdei uton is kiprobaltam, es ahhoz kepest ,hogy veletlen vettem meg, csupan a szine es a formaja miatt, nekem bevalt. A masodik labujjam mindket labamon hosszabb es mindig szetmennek, mindegy ,hogy 5 vagy 15 km-ert futok. A sok probalgatas utan, mar nem is erdekelt, gondoltam , mar ugy sincs olyan cipo amelyik az en istenverte labamra jo. Aztan mar szinre es formara lekaptam a polcrol es megtalaltam ezt az aSICS-ot. Juhhheej!!!

Perillustris 2012.10.16. 15:11:33

@dzsekwolf: Jól néz ki. Az Asics honlapján van móka: "RELATED Cipők" avagy "Made for Női", és "RUNNING AMBASZáDOROK". :)

Semerreretyó 2012.10.16. 17:15:26

jó a lunar 3, de nekem már kicsit túlpárnázott. kicsit olyan ez, mint az össztelós mountainbike. a puha rugózás elég sokat elnyel az energiából, amit amúgy haladásra fordítanál...

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.16. 18:39:58

@dzsekwolf: a görögök szerint akinek a lábán a második ujj hosszabb, mint a nagyujja, az az istenek leszármazottja. Akkor már ketten vagyunk, mert nekem is hosszabb. :)))

DaMartian 2012.10.17. 08:35:05

@StLui: Shield sorozat. Nyárival azonos talp vízálló/fényvisszaverő felsőrészekkel. Szinte minden tipusból van (Pega, Glide stb.)

speedy gonzales 2012.10.17. 10:32:49

Sziasztok. Új vagyok a blogban is és a futásban is. Tanácsokat szeretnék kérni téli futással kapcsolatban (cipő és ruházat).

Három hónapja kezdtem rendszeresen futni fogyás céljából (eddig -16 kg), és mivel megszerettem, télen sem akarom abbahagyni.

A kérdésem az, hogy milyen cipőt javasoltok télre, ami NEM terepcipő, hanem aszfaltra való, enyhén/közepesen pronáló lábhoz készült, és megbízhatóan vízálló esőben és tócsákban is. Jelenleg egy Nike Structure 15-öt használok, de az nyilván nem szereti a vizet.

A másik kérdésem az esőben futásra vonatkozik: eddig csak olyan dzsekiket láttam, amik inkább szél és enyhe eső ellen védenek. Vegyek fel egy egyszerű kapucnis esődzsekit? És nyilván kellene valami vízálló nadrág is; milyet ajánlotok?

Köszönöm.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.17. 10:46:09

@speedy gonzales: egy régebbi posztunk részben ezekről a kezdő futócuccokról szól: hosszutav.blog.hu/2009/12/30/kezdo_futo_felszerelese
szerintem ami vízálló, az nem szellőzik, szóval mindeképpen átázunk esőben futáskor, csak nem nagy baj, mert közben nem érezni. arra kell figyelni, ha nem door-to-door futsz, hogy legyen száraz cucc amibe átöltözöl. -16 kg az kemény, hajrá! :)

StLui 2012.10.17. 11:25:42

@DaMartian: Igen, ezt linkeltem én is korábban, de nem látom őket webshopban, spuri-é mondjuk brutál üres, majd oda benézek személyesen ha járok Pesten

StLui 2012.10.17. 11:52:06

@rrroka: Tavasszal vettem első futócipőmet, Spuriban eljutottunk talán adidas glide4-ig, ami a többi felpróbált után nagyon tetszett, de végül nem volt méret, nagyon passzos volt, átmentem Deca..ba és felpróbáltam a glide4-nél valamivel olcsóbb Kalenji cipőt (29-ért) de az ott is kapható és újra felpróbált glide4-hez képest katasztrófálisnak tűnt. Glide4 lett 32-ért, ami jóval több volt mint az eredetileg tervezett max 20. Nézegettem most is, téli futócucc vásárlás közben a Kalenji cipőit télira valami terepest is esetleg, de nem merem én sem bepróbálni, mint ahogy annó a cikk utáni hozzászólók :)

DaMartian 2012.10.17. 11:57:03

@Sz.Lacc: vizálló az vizálló.. Csak a Gore TEX széles körben ismert (ergo drága) a többi fantázianév meg nem annyira (de ettől még drága : )
@BOTii: mindkettő nagyon jól csillapitott cipő. A különbség a csillapitás technikájában van. A Pegasusban egy rugalmas, textilszálakkal átszőtt légbetét van egy igen puha habanyagba
gyazva, mig a Lunarban egy puha, ám szintén rugalmas hab alkotja a csillapitást. A Pega neutrális, tehát semmilyen támasz nincs benne, a Glide ellenben elég komoly belső támasszal rendelkezik. Illetve a felsőrész formája és kialakitása is eltér. Kinek ez, kinek az a kényelmesebb.
@spiderbond: az jó ha neked bejön ez a dolog, de azért túl aktivan ne biztasd erre a népeket ha lehet, mert a futók 99%-a a hasonló ötletekbe szépen belesérül. Nagyon szerencsésnek és/vagy rettentő tudatosnak és fokozatosnak kell lenni ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot. A gondolatmenettel egyetértek, de a mesterséges kemény felületeket kompenzálni kell valahogy. Persze lehet sokkal kisebb mértékű csillapitással is, mint ahogyan azt évekkel ezelőtt képzelték (nem véletlen a sok minimál cipő meg az egyre vékonyodó talpak pl. NB, Saucony) de a legtöbb kezdő, edzetlen, túlszocializált és nem tudatos mozgáskultúrájú futónak ez sajnos nem opció, számukra szükséges rossz a vastag talp. Hoka nekem már a másik véglet, nem tudom elképzelni, hogy abban a Buffalo talpban komolyan fussak... De azért a betét nélküli dorkó is vadul hangzik nekem. Arany középút lehet a mai minimál modellek: Nike Free, NB Minimus vagy a Saucony csökkentett offsettel (laposabb sarokrész) készült sorozata.

StLui 2012.10.17. 12:01:21

@speedy gonzales: Tegnap mázlimra elállt az eső mire el tudtam indulni futni, nem léptem tócsába, csak a vizes aszfalt, de 200 méter után már vizesnek éreztem zoknim elejét, kb 2km-ig kellemetlen volt, fázott a lábfejem, de utána bemelegedtem és semmi gond nem volt. Viszont most még 12 fok volt, tehát nem túl hideg.

DaMartian 2012.10.17. 12:06:36

@speedy gonzales: Az összes komolyabb Nike modellből van Shieldes verzió. Ha a Structure bejött, van Structure Shield...
Ruházat: én nem félnék ennyire a viztől. Igazából ami fontos az a sapka, hogy a hajad ne legyen csurom viz. Egy baseballsapkában futva sokáig észre sem veszed ha esik, mert nem veri a képedbe a vizet a mozgás. Vizálló nadrág tök fölösleges, ha tapinaci van rajtad az úgyis vizes ha izzadsz, és télen úgyis az az ideális a hőtartás miatt. Ha nagyon fázol ráveszel egy szélnadrágot, ami nagyon vékony nylon, az sokáig száraz marad esőben is.
A futódzsekik pedig azért csak mérsékelten vizállóak, mert szellőzniük is kell. Ellenkező esetben a mozgás közben termelt hő miatt leszel csuromviz, hiába marad odakinn az eső. Emiatt nem javaslom esőkabát viselését futáshoz. A futódzsekik pont úgy vannak belőve, hogy a lehető legtöbb izzadtságot kipárologtasson, de azért ha esik, jó sokáig nem áznak át. Ráadásul könnyűek és kényelmesek is, nem úgy, mint mondjuk egy sikabát. Mondjuk nem is kell annyira vizhatlannak lennie!

speedy gonzales 2012.10.17. 14:55:16

@DaMartian: korábban én is csak a gtx-et ismertem, aztán olvastam a shieldről, de mind a két nagy (osztrák) sportáruházban azt mondták, hogy az "csak olyan gtx utánzat, de igazából nem az igazi".
Van olyan rettentően macsó nadrágom (= tapinaci?), de már az elmúlt pár napban a 12-13 fokban is fáztam benne. Rávettem sima mackóalsót, de gondolom nem az a szélnadrág :)
Igazából csak a cipő az, amiből nem akarok engedni, mert utálom, ha átázik. Ezt a shieldes cipőt még körbejárom.
Köszönöm.

speedy gonzales 2012.10.17. 14:59:48

@StLui: még nem futottam nagy esőben, mert nem akarom átáztatni a cipőmet (egyelőre csak egy van), de már nagyon mennék, mert sokan mondják, hogy nagyon klassz. Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy a sáros salak milyen lesz...

DaMartian 2012.10.17. 18:08:16

@speedy gonzales: Amúgy nem gáz a vizes cipő, pár perc után észre sem veszed. Én pl. nem használok külön cipőt télre, ugyanazokban futok, mint nyáron...
Ez a GTX dolog egy kicsit összetettebb. Ahogy már korábban is irtam, az anyagok vizállósága különböző szintű. Ahogyan az áruk és a szellőzésük is. E három tulajdonság variálása hozza ki a sok különböző tipust. Az egyik nem feltétlenül rosszabb a másiknál, igy hogy kinek mi az ideális, azt leginkább az dönti el, mire akarod használni. Tény, hogy a Gore TEX az egyik legjobb minőségű ilyen anyag, mert magas fokon vizhatlan és ehhez képest relative jól szellőzik. Viszont bazi drága. Ennek megfelelően ha azt mondom szükség van-e rá egy futócipőnél, aminek annyit kell kibirnia hogy ha pocsolyába lépsz ne ázzon be, meg ha esik ne tocsogj egy perc múlva vizes zokniban, a válaszom: nem igazán. Ennek megfelelően a gyengébb hatásfokkal működő anyagok kevésbé vizállóak? Igen. Rosszabbak. Nem. Csak másra valók. Túrázásban, ahol mondjuk egész nap ugyanabban a bakancsban mész hóban-sárban, hidegben, ott extra fontos, hogy 100% vizhatlan legyen a cucc. Egy futócipőnél amiben kocogsz 2 órát szemerkélő esőben ez totál fölösleges. És valószinű nem mindegy hogy 28ezer a cipő vagy 32... Szóval ezek az anyagok nem feltétlenül utánozni akarják a Gore-t vagy nem tudják elérni azt a szintet amit az képvisel, hanem inkább nem is akarják, mert ezen a piacon fölösleges.
Mackóalsó felejtő. Inkább vegyél egy harisnyát a tapinaci alá. De a mackónacinál még a susinaci is jobb, az ugyan nem szellőzik, de legalább nem szivja meg magát vizzel és a szél se fúj át rajta. De vannak kifejezett futó szélnadrágok amik könnyűek és nem fülledsz beléjük. Ha át akarod futni a telet, ezekbe érdemes beruházni akár akciósan, akár valami jóárasitott márkából. Aztán ha rákapsz a futásra, és már több szett kell a mosás miatt, akkor úgyis rájössz, hogy te érzed magad komfortosabban a futás alatt, ha normális holmiba ruházol be. Ha már úgyis költesz rá és ha már ennyi időt-pénzt-energiát fektetsz a hobbidba. De a ruházat valóban inkább csak kényelmi előnyt ad (ami persze nagyon nem elhanyagolható) de a cipő az, amire viszont tényleg nagyon figyelni kell, hogy ne sérülj le.

speedy gonzales 2012.10.17. 20:48:08

@DaMartian: Igyekeztem összeszedni a cuccokat, van technikai rövid és hosszúujjú pólóm, kompressziós nacim, második réteg, meg szél és enyhe esőálló külső réteg. Deca mind, szerintem árban megérte. Ez a harisnyás dolog kicsit bizarr :) Milyen harisnya?

Ma egyébként nagyon rosszul ment, 1500 után egyszerűen meghaltam, pedig a lábam, a tüdőm, a hangulatom stb. teljesen rendben volt. És ami a legrosszabb, nem érzem azt a kellemes fáradtságot a lábamban, amiért megszerettem a "céltalan" futást. Ilyen még nem volt, hogy nem tudtam lefutni egy olyan távot (3000), amit már többször magabiztosan megtettem. Ez elbizonytalanít, hogy van-e értelme ennyi idősen belevágni meg pénzt költeni rá.
Köszönöm a választ.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.18. 05:48:57

@speedy gonzales: mindig van értelme. ha nem megy jól az számtalan ok miatt lehet, legtöbbször az előző napokon összeszedett fáradtság az oka, két nap pihi, nagy alvás azt jó lesz. :)

speedy gonzales 2012.10.18. 09:17:02

@rrroka: Köszi :) Lehet, hogy tényleg valami fizikai oka volt, mert ma reggelre rohadtul elkezdett fájni a bokám, nem tudom pipába hajlítani a lábfejem, és a gázpedált is alig tudtam nyomni

Pirx 2012.10.18. 10:40:14

@speedy gonzales: Nem tudom hány éves vagy, de akárhány évesen van értelme. Én közel 50 vagyok. (Na jó, 48) Három éve kezdtem, és élvezem!!! :) Ez a lényeg. Van, hogy nem megy, Van, hogy abba kell hagynod, És van, hogy kifutsz a világból.
Az én tapasztalatom az, hogy nem kell vízálló cipő. Volt olyan, hogy beszakadt alattam a pocsolya vékony jege, és bokáig eláztam. 10 perc múlva észre se vettem. Arra figyelj, hogy ne öltözz túl! Bízz a ruhákban. Inkább az elején fázz egy kicsit. Nagyon rossz, mikor azért nem tudsz futni, mert túl meleg a ruha rajtad. Nekem nulla fok környékén elég a hosszú újjú technikai póló, egy meleg futófelső. Igaz, fázom az első másfél kilométeren, de utána semmi bajom, még a kesztyűt is lehúzom! :)

DaMartian 2012.10.18. 14:11:46

@speedy gonzales: mindig érdemes! Ne szegje kedved ha valamikor nem megy (akár váratlanul vagy látható indok nélkül). Rengeteg oka lehet. De ha nincs oka (fáradtság, front stb.) akkor is normális. Az edzettség ugyanis nem egy lineáris, hanem egy hullámzó görbe, aminek csak az átlaga emelkedik folyamatosan (rendszeres edzéssel). De egy egy napot kiragadva normális, ha gyengébben megy, mint esetleg korábban, majd amikor újra emelkedik, akkor megy a korábbi jobb forma fölé. Nem véletlen a formaidőzités fontossága az élsportban. Hiába vagy edzett, ha a megmérettetés épp egy lefelé menő ágra esik, akkor nem tudsz maxot hozni. Szóval ne aggódj!
Ja és Pirx kommentjével is egyet kell értenem ruházkodás terén. Nehéz eltalálni, mert persze az is rossz ha fázol, de tény hogy futás közben sokkal kevesebb ruha is elég, mint amit szükségesnek érzel. Igen ez picit fázós az elején, de mozgás közben oké. A plusz ruha pedig ilyenkor visszaüt. Inkább kis cidri 10 percig, mint szenvedés egy óráig. A North Pole maratont -30 fokban is csak 3!!! rétegben futják és elég. Kitartás!

speedy gonzales 2012.10.19. 08:39:29

@rrroka: @Pirx: @DaMartian:
Köszönöm a biztatást :) Talán az lesz a legjobb, ha előbb tényleg kipróbálom az esőben futást a sima cipőben, és ha nincs gond, akkor vízálló helyett a pénzt inkább egy váltó cipőre költöm.
Ma mennék futni, lelkes is vagyok, de a bokám még fájdogál, ráadásul a sípcsontom bokától térdig olyan, mintha égne. Kentem Flectorral meg jégzselével, de 1-2 óra múlva kezdi megint. Mindegy, délutánig meglátjuk, mi legyen.
A fájdalom lehet a cipő miatt? Úgy értem, hogy a régi cipőm fotóját megnézve az eladó azt mondta, hogy stabil cipő ajánlott. Igaz, hogy kicsit befelé dől a cipő, de a talp lenyomatom tök normális, és sok cipőnél láttam, hogy az enyhe pronálóknak is jók a neutrális cipők. Ha mégis normális mértékben pronálok, de stabil cipőben futok, az árthat?

speedy gonzales 2012.10.19. 08:47:18

"a sípcsontom bokától térdig" - haha mintha máshol is lenne sípcsont... zseni vagyok.

blackspeed 2012.10.19. 10:19:46

@DaMartian: DaMartian, lenne egy kérdésem. Vettem egy Nike outletben egy Nike ACG Lunar Wood cipőt. Lunarglide 3-ban futok alapból, azt nagyon szeretem, csak sárra-télre vettem ezt a másikat, de elég kevés infó van róla.
Valamit tudsz róla mondani? Köszi!

cindbl 2012.10.19. 10:25:03

@speedy gonzales: lehet, hogy a futostilusod. futas kozben hova erkezel? sarokra?

DaMartian 2012.10.19. 10:33:58

@blackspeed: leginkább azt, hogy nem kifejezetten futócipőnek készült. Sorry. Ez elvileg egy utcai mászkálós/kirándulós (könnyű túra) cipő. A talpa mondjuk majdnem egy az egyben a régi Lunarglide-é, igy ha kényel mesnek találod, nyugodtan futhatsz benne. Van benne ugyanúgy Dynamic Support tartás is.

DaMartian 2012.10.19. 10:57:51

@speedy gonzales: sipcsont fájdalom leggyakrabban csonthártyagyulladásra utalhat... Annak meg nem feltétlenül jó a flector... Lehet kemény cipőtől is, de leginkább túl gyors terhelésnöveléstől. Öndiagnosztizálás helyett érdemes lenne dokinak látnia, és ennek megfelelően kezelni. Mondjuk a R.I.C.E. módszer nem árthat bármi is a baj : )
Neutrális stilussal stabil cipőben futni nem szerencsés, mert felveszel a lábadra egy szükségtelenül nehezebb, merevebb, keményebb cipőt. Ez megváltoztatja a mozgásodat is, nem is túl kényelmes, de ami a legrosszabb nem gördül olyan szépen a lábad, hanem csapódik (mert a talp kevésbé hajlékony) ez pedig nem kifejezetten jó az izületeknek. Mondjuk akinek kell, annak kell.. Ebből a szempontból a Dynamic Support modellek jobbak, hiszen azok úgy támasztanak, hogy nincs bennük merevités, igy a negativ hatások itt nem jelentkeznek.

speedy gonzales 2012.10.19. 13:07:05

@cindbl: igen, nagyjából sarokra, főleg, ha lassabban futok

@DaMartian: "nem gördül olyan szépen a lábad, hanem csapódik" - ezt pont így érzem!!! Maga a cipő olyan, mintha a lábamra formázták volna, már az első alkalommal is kényelmes volt, nem tört, nem dörzsölt, nem nyomott. Csak ez a merev talp zavart, de azt gondoltam, hogy hiába kényelmes, mégiscsak új cipő, majd kialakul.
Értem, hogy ha neutrális a stílusom, akkor nem szerencsés a stabil cipő, de mennyire nem szerencsés? Kifejezetten ártalmas, vagy ha már ezt vettem, elhasználhatom? Vagy felejtsem el?

DaMartian 2012.10.19. 13:25:24

@speedy gonzales: A nagyon durva heel strike stilus sem kifejezetten egészséges. Meg kéne próbálni kicsit tudatosabban talajt fogni.
A stabil cipők belső merevitése nyilván ront a talp hajlékonyságán. A gördülés pedig egy természetes mechanizmus az ütközés erejének elvezetésére. Ha a gördülés csapódássá válik, az növeli az erők mértékét. Hogy le kell-e cserélned a cipőd ennek tudatában, azt neked kell érezni. Azért azt látni kell, hogy az esetleges károsodás, amit egy rossz cipő vagy futóstilus vagy túlsúly vagy bármi okoz, nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki hanem fokozatosan. Minél kevesebb a kockázati tényező, annál kisebb az esélye a sérülésnek, és minél intenzivebben és többet futsz magasabb kockázattal (túlsúly, rossz cipő, rossz stilus, hirtelen intenzitásnövelés) annál biztosabb és gyorsabb a sérülés veszélye...

cindbl 2012.10.21. 13:20:32

@speedy gonzales: nezz chi futassal kapcsolatos oldalakat, vagy (ha nem erdekel a keleti filozofiai bullshit mogotte) good form runninggal kapcsolatos lapokat. en is sarokra erkeztem, nagyjabol 2het - 1 honap alatt atalltam arra, hogy probalok mindig labkozepre erkezni, ahogy azt kell. most mar rengeteget javult az allando sarokfajas es vadlihuzodasos problemam. nezd meg, hatha neked is segit.
szolj, ha kell link :)

speedy gonzales 2012.10.21. 15:58:16

@cindbl: nem nagyon értem, hogyan foghatna egy futó másképp talajt, mint a sarkával (kivéve a sprintet, azt értem)...

speedy gonzales 2012.10.21. 16:15:47

@DaMartian: keresgéltem a neten a különböző futóstílusokról, és találtam egy érdekes cikket, aminek az egyik szerzője Gordon Valiant, a Nike Sports Research Laboratory szakértője. Csináltak egy kísérletet (a Nike Pegasus, StructureTriax és Nucleus cipőivel) 100+ futó részvételével, aminek tömören a végeredménye az lett, hogy az egész neutrális-stabil-mozgáskontroll stb. cipő dolog csak a gyártók marketingfogása, és gyakorlatilag mindenki olyan cipőben fusson, amilyenben akar, csak jó legyen benne futni, és ne érezzen futás közben vagy utána semmilyen fájdalmat vagy kényelmetlenséget a futóművében. A cikk egyébként a British Journal of Sports Medicine-ben jelent meg.

www.runblogger.com/2010/07/pronation-control-paradgim-is-starting.html

cindbl 2012.10.21. 19:40:06

@speedy gonzales: ugy, hogy magad ala lepsz :) ha a sarkaddal fogsz talajt, normalisan azt jelenti, hogy egy ellenero hat rad (lenyegeben fekezel).

ha magad ala lepsz, akkor siman gordulsz elore, es sokkal kevesebb energia kell :) nezd meg pl ezt:
www.goodformrunning.com/

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.22. 19:02:39

@speedy gonzales: szerintem nagyon hamar össze tudnánk szedni 100+ futót, akik elmesélik, hogy igenis számít milyen típusú cipőben futnak. Én egyből itt vagyok egynek. :) (nem nike, saucony)
egyébként a "csak jó legyen benne futni" érzés gyakorlatilag lefedi a megfelelő típust, szóval nem is értem mire akart ez teszt kilyukadni. nem hiszem, hogy egy pronálónak kényelmes lenne egy szupinálónak való cipő.

a nem sarokra érkezés egyébként nem olyan misztikus dolog, kicsit nagyobb lépésszámmal, lapos és rövid lépésekkel már el is érte az ember, gyakorlatilag minden ultrafutó vmi hasonló hatékony stílusban fut, egyszerűen azért, mert kb fele energia így lépni, és sokkal kímélőbb. a sarokra érkezős futásnak szerintem vhol 4 órás maraton körül van a határa, aki ennél gyorsabban akar futni, annak muszáj a mozgást fejlesztenie, különben folyton lesérül, de az a tapasztalatom, hogy ezt nem is nagyon kell tanulni és erőltetni, az 5:30 alatti tempó elérése hozza magával minden futónál a gördülékenyebb, hatékonyabb futóstílust. (vagy vmi iszonyú sérülést: fáradásos törés, IT szalag, sarkantyú...)

cindbl 2012.10.22. 19:55:03

@rrroka: igy van. ezert is van mindegyik ilyen "stilusnal" kiemelve, hogy a percenkenti lepesszamnak 90 korul kell lenni egy labbal. ez magaval hozza a talpkozepre erkezest :)

nalam pl ez segitett, illetve a megfelelo kezmunka. most mar barmikor futok 85+ lepesszammal.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.23. 09:29:07

@speedy gonzales: ha precízek akarunk lenni, akkor van egy update is a blogban, melyben kiderül, hogy a tanulmányt a Nike rendelte meg és mintha arra menne ki az egész, hogy a Nike Free-nek piacot csináljon.

speedy gonzales 2012.10.24. 09:39:54

@cindbl: megnéztem, köszi. Majd csemegézek belőle.

@rrroka: és mi a helyzet akkor, ha én csak 6:15 körüli km-eket tudok? Akkor normális a sarokra érkezés? Vagy akkor is törekedjek a talpra érkezésre?

@BGy: jogos, köszi. Bár most már még zavarosabb nekem, hogy mi a helyzet a cipőkkel :) Mindegy, inkább hiszek a ti gyakorlati tapasztalataitoknak.

Viszont mégis vettem egy vízálló aszfalt cipőt, Kalenji Kiprun MD AW-t. Majd kitapasztalom, hogy valójában mennyire vízálló és szellőző egyszerre. Ha mégsem vízálló, akkor se nagy baj, mert mindenképpen kellett egy váltócipő.

Van még kérdésem, ha nem gond: azt tudom, hogy a technikai aláöltözeteket 30 fok alatt, gyenge centrifugával, öblítő nélkül kell mosni. De mi a helyzet a Nicoflexszel, a piros lóbalzsammal és a többi mazochista kenőccsel? Azokat bírják ezek a cuccok?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.24. 10:00:21

@speedy gonzales: ha kényelmesen fel tudod venni a talpra érkezést a sarokra érkezés helyett, akkor mindenképpen próbáld meg, baj nem érhet. :) ha nagyon kényelmetlen és fura, akkor szerintem nem kell erőltetni, akkor lábizom fejlesztés és megfelelő cipő a megoldás.

speedy gonzales 2012.10.24. 10:10:14

Lehet, hogy ezt külön kellett volna írnom, mert bárkitől szívesen veszem a válaszokat:

Viszont mégis vettem egy vízálló aszfalt cipőt, Kalenji Kiprun MD AW-t. Majd kitapasztalom, hogy valójában mennyire vízálló és szellőző egyszerre. Ha mégsem vízálló, akkor se nagy baj, mert mindenképpen kellett egy váltócipő.

Van még kérdésem, ha nem gond: azt tudom, hogy a technikai aláöltözeteket 30 fok alatt, gyenge centrifugával, öblítő nélkül kell mosni. De mi a helyzet a Nicoflexszel, a piros lóbalzsammal és a többi mazochista kenőccsel? Azokat bírják ezek a cuccok?

cindbl 2012.10.24. 17:20:29

@speedy gonzales: "es mi a helyzet akkor, ha én csak 6:15 körüli km-eket tudok? Akkor normális a sarokra érkezés? Vagy akkor is törekedjek a talpra érkezésre?"

mindig talpkozep :) en siman futok 7:30-as ezreket is 85+-os lepesfrekvenciaval, talpkozepre. csak hujen nez ki :D

DaMartian 2012.10.25. 10:08:58

@speedy gonzales: @rrroka: rrroka a számból vette ki a szót. Amúgy egyetértek azzal, hogy mindenki olyan cipőben fusson, amilyenben jól esik neki. Csakhogy az esetek kilencvensok százalékában ez egybe esik azzal, amt "tudományosan" hordania kellene. Van egy két kivétel, de alapjában nem hiszek benne, hogy aki felvesz egy futóstílusához alkalmatlan cipőt, annak az kényelmes lesz. (Vagy lehet az utcaihoz vagy a régi lestrapélthoz képest annak érzi, de akkor valószínűleg nem próbált jobbat).
rrrokához hasonlóan én is jó példa vagyok, hogy már akkor (kényelmi szempontból) azt a cipőt választottam ami számomra megfelelő, mikor még nem voltam kiokosítva arról, hogy ezt hogyan is kellene meghatározni.
Abban viszont a tanulmány ellenére sem hiszek (bár valószínűleg nem volt olyan hosszú időtartamú hogy kiderüljön) hogy a nem megfelelően megválasztott cipő ne lenne káros. Amikor olyan futókat látok a Szigeten, hogy majdnem vízszintesig fordul befelé a lába és teljesen le van taposva a cipője belseje, akkor nem tudom elhinni, hogy ez nem káros! Lehet nem egy hét, egy hónap, vagy nem is egy év alatt, de az biztos, hogy rendszeres futás mellett fokozatosan hosszabb idő után biztos hogy kárt okoznak. A sérülések nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki. És aki később is mozogni szeretne, az jobb, ha erre odafigyel már az elejétől!

2012.10.25. 14:32:15

Azért nehéz elhinni, hogy a nem megfelelő cipő választás nem káros, mert a cipők ugye egy csomó technikával vannak felszerelve, próbálnak korrigálni bizonyos hibás mozgásformákat. Azért 1-2 dolgot szerintem ebben a témában józan paraszti ésszel is be lehet látni.

Addig még működhet a dolog, hogy mondjuk egy semleges cipő nem fog feltétlen komoly károkat okozni egy __enyhén__ pronáló vagy szupináló futónak sem, a józan ész szerintem azt mondatja, hogy kis fokú eltéréseknél még igaz lehet az, hogy ennyit a szervezet megold hardverből, egy nagyon enyhén pronáló futónak nem kell mindjárt a hiperszuperextramega támasztékos cipőt hordani. Az ilyen futónál még el tudom fogadni, ha hogy csak marketing hülyeség, ha rögtön megpróbálják rábeszélni a marketingesek valami spécire, könnyen lehet, hogy ahogy elkezd megerősödni az izomzata magától is korrigálódik a mozgása.

De mi van abban a helyzetben, ha mondjuk valakinek kifelé billen a lába (akár csak enyhén), és mellé felvesz egy olyan cipőt (mert szép a színe és jól cseng a neve), amit befelé billenő lábú futóknak terveztek, ami megpróbálja visszafelé billenteni a lábukat. Megint nem kell szerintem hozzá agysebésznek lenni, hogy az ember belegondoljon, magától is kifelé billen majd a cipő még rásegít egy adagot, akkor az nem a hosszú és ortopédia mentes élet záloga lesz.

speedy gonzales 2012.10.25. 23:02:02

@DaMartian: @viito: megértettem, amit írtatok, pedig nem vagyok agysebész :) ezért is írtam tegnap BGy-nek, hogy bár a cikk meggyőző(nek tűnik), mégis inkább hiszek a gyakorlati tapasztalatokkal bíró futóknak. Ezért kérdezek itt, és nem írok emailt a Nike Laboratory-nak :)

@viito: hidd el, egy olyan embernek, aki csak pár hónapja hallott először a pronálásról és a szupinálásról (sőt, szégyen vagy sem, a DaMartian által írt rice módszernek is utána kellett olvasnom...), nem annyira egyértelműek és logikusak ezek a dolgok. Főleg úgy, hogy minden boltban, minden eladó, minden cikk írója, minden tanulmány szerzője mást és mást állít. Nehéz egy kicsit kiigazodni, de majd belejövök :)

És bocsánat, egy kis személyes adalék: annak ellenére vagyok ilyen laikus, hogy sok-sok évvel ezelőtt az akkori barátnőm nagyon komolyan futott, tájfutott és triatlonozott, rengeteget versenyzett, voltam bringás kísérője ilyen-olyan hegyi (Bükk? Mátra?) versenyeken, a Bécs-Budapest maratonokon kenegettem a lábát mindenféle trutymóval stb. Ennek ellenére maga a futás akkor még egyáltalán nem érdekelt. Bocsánat a kitérőért.

2012.10.26. 10:04:29

@speedy gonzales: Szerintem borzasztó gyorsan futsz. Ha 1500-nál kikészülsz, ne akarj 6:15-ös ezrekkel futni. Megkockáztatom, 7:15-el se. Dobd el az órát egy időre-a gondolattal együtt hogy ciki- és fuss lassabban. Arra helyezd a hangsúlyt, hogy min. fél órát lefuss egyben, ha eleinte bele-bele sétálsz az sem baj.
S észre fogod venni, hogy egyre könnyebben mennek a hosszabb távok. :)

hidegchaco 2012.10.26. 11:30:57

@speedy gonzales: nemhogy a kérdésedre nem tudom a választ, de még bonyolítom is: miért nem szabad a technikai ruházatot öblítővel mosni? Ez is árt(ana) a "lélegző" anyag-szerkezetnek?

2012.10.26. 11:53:53

@speedy gonzales: én inkább a kutatást végző prof.-ra írtam, hogy agysebész, nem Rád gondoltam alatta, bocs ha félreérthető volt :)

2012.10.26. 12:07:10

@Enemy No 1: a technikai ruházat állítólag hajszálcsövesség elvén működik, és ezért nem igazán szabad mindenféle dologgal kezelni, mert eltömődnek azok az apró pórusok, amik a lélegzést, a nedvesség elvezetést biztosítják, szokták ajánlani azt is, hogy használj folyékony vagy direkt ilyen célra való mosószert, mert a sima mosópor sem olyan jó hozzájuk, nagyon drága kabátnál láttam olyan leírást, hogy mielőtt mosógépbe teszed, futtass le egy üres mosást, hogy eltávolítsd a mosószer/öblítő maradványokat.
Persze mondjuk egy pár ezer forintos technikai pólóval amit gyakran mos az ember nem játssza ezt a sok voodoot, csak a minimumra figyel, hogy no öblítő, de lehet, hogy egy közel 200ezer forintos kabátnál, ami amúgy sem kerül hetente többször mosógépbe már érdemes figyelni.

Elvileg egyébként a technikai holmik pont ezért veszítenek egy idő után simán maguktól is a használhatóságukból, mert ezek az apró pórusok minden odafigyelés ellenére eltömődnek (olvastam olyat, hogy simán az izzadtságból kicsapódó só is eltömheti őket, vagy egyszerűen beleragadó apró homok szemek, amik a mosásnál sem tudnak már kiesni) elszennyeződnek egy idő után.

Amúgy ebből kiindulva szerintem krémje válogatja, hogy melyiket milyen szinten kenődik eleve bele az anyagba, mennyire lehet eltávolítani, de azt tippelném, hogy gyorsítják az anyag öregedését (gyk, el nem fog tőle szakadni, vagy ilyesmi, csak egyszerűen kevésbé fog szellőzni, kevesebb lesz a nedvesség transzferjük).

hidegchaco 2012.10.26. 15:59:22

@viito: Köszönöm, nagyjából erer gondoltam én is. Bár technikai póló-anyag és technikai póló-anyag közt is van jelentős különbség: az 5vös 5-ön kapott fekete Nike-póló (ez most egy bepuszi volt a "sponzornak") ehészen ritkás, szinte egy sűrűn szőtt hálóra emlékeztető anyag, amiben nemhogy az öblítő, de még egy szappandarab is nehezen maradna meg...

(ez a 200e HUF-os kabát most komoly???)

speedy gonzales 2012.10.26. 21:00:24

@saaby.: nem mondták még nekem, hogy gyorsan futok, köszi, ezt dicséretnek veszem :))) A lényeg: a fő problémám az volt, hogy a 2 ezret már többször simán futottam 12:30 körül (a legjobb 12:08 volt), és néhány hete nem hogy nem fejlődöm, hanem mintha fokozatosan lassulnék, és ez jutott odáig, hogy 1500-nál elpusztultam, ma pl. már ezernél abbahagytam... Nem tudom, miért van ez. Mondjuk éppen ma próbálgattam a talpra érkezést, ráadásul az új cipőben, lehet, hogy ezért volt. De 30 perc folyamatosan nem megy, ez tuti. Ez normális 3 hónappal azután, hogy komolyan (magamhoz képest) elkezdtem úgy 300 méter kocogással?

@Enemy No 1: ezt az öblítő-tabut sok helyen olvastam. Egyébként azt is, hogy az ecetes öblítés nem árt neki (???).

@viito: nem is gondoltam, hogy nekem címezted, csak hát magas labda volt :) Te/ti sosem hsználsz/használtok ilyen kenőcsöket? Először Nicoflexet kentem, egyszer... Valamelyik futóblogban azt írta valaki, hiogy a sátán krémje. Igaza volt. Most lóbalzsamot használok, de ha túlzásba viszem, akkor az első 200 m sprint, hogy hűtsön a menetszél :)

DaMartian 2012.10.27. 07:49:30

@speedy gonzales: jajj. Minden tiszteletem a tiéd de ilyen távnál nem a sebességre kellene koncentrálni ez nem Cooper teszt! 20perc mozgástól még nem nagyon indulnak be azok az élettani folyamatok amikre szükséged van! Ajánlom figyelmedbe Monspart Saci (és nem Saci néni!) kezdőknek szóló edzésterveit. E szerint ne a távra figyelj, hanem hogy legyen meg a 45 perces egy órás folyamatos mozgás. Mindegy mekkora távot teszel meg közben és az is hogy hány százalékát futod és hányat gyaloglod. Úgyis egyre nagyobb lesz a futás aránya. És amikor már folyamatosan tudsz legalább 30-45 percet futni akkor van értelme a távval foglalkozni (az idővel szerintem még akkor sem)

Technikai cucc: valóban ez az ajánlás és az az indok amit viito kifejtett. De én tök normálisan szoktam mosni a technikai rucikat is és még soha nem tapasztaltam hogy romlott volna a képességük. Mondjuk tény, mindig folyékony mosószert használok..

@Enemy No 1: hogy mennyire hálós vagy zárt a szerkezete egy ruházatnak az leginkább a szellőzést és a hőtartást befolyásolja. Mivel a nedvességelvezetés a hajszálcsövesség elvén működik, így a folyadék ugyanúgy a szálakon keresztül távozik a hálós anyag esetén is, nem a szemmel látható lyukakon át : ) Így ezeknél a ruháknál a mikroszkopikus eltömődések ugyanúgy a nedvességelvezetés romlását eredményezik.

2012.10.27. 09:05:25

@speedy gonzales: Ok. A dicséret a Tiéd! ;)

A hogyan kérdésében viszont szerintem fontos, hogy tapasztalt edzők, versenyzők véleményét is meghallgasd.
Pl. ilyen amit DaMartian írt.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.10.28. 10:37:52

@DaMartian: még egy kérdésem lenne cipőtémában: a Nike DART cipők milyenek? Nike oldalán nem találtam róluk semmit, viszont vannak oldalak, ahol "új"-ként vannak megnevezve. Nekem az előző cipőm a 7-es volt, és meg voltam vele nagyjából elégedve, kimondottan jól szerepelt télen. És igazából most is arra keresek. Jah, és az ára is elég jó 80-90Euro.
Köszi a segítséged!

DaMartian 2012.10.28. 11:02:02

@Sz.Lacc: Dart sürgös felejtő ha futni akarsz! Nincs benne csillapítás és nem is rendszeres edzésekre való.

2012.10.28. 15:01:33

@Enemy No 1: jaja, van több féle gyártótól technikai pólóm, mindegyik egy picit különbözik.
Van pl nike dri-fit jelölésűből is 3 féle darabom. Az egyik az, amit mostanában adnak a boltok, vagy a félmaratonon lehet megvenni, kicsit vastagabb, apró lyukacsok vannak rajta, aztán van az amit ingyen osztogattak pl a mostani félmaratonosoknak, ahogy mondod, sokkal vékonyabb, szellősebb anyag, és van egy régi Dri-fit-em, az kb leginkább a futó nadrágok anyagára emlékeztet (ilyen sima sztreccs anyagnak tűnik fogásra).
Szóval biztos van különbség

(hidd el, megérik az árukat azok a kabátok, az egy másik kérdés, hogy Mo-n jellemzően nem igazán lehet egy ilyen cuccot kihasználni, nem a mi középhegységeink által állított "kihívásoknak" kell elsősorban megfelelniük, de azért a szomszédos országokban már van ahol szükség lehet rá. Meg azért ennél sokkal olcsóbb darabokkal is el lehet lenni :))

2012.10.28. 15:05:41

@DaMartian: egy átlag technikai pólónál szerintem sem kell előtte 3x átsikálni a mosógépet, én azért az öblítőt ki szoktam hagyni, arra minden gyártó külön felhívja a figyelmet.

@Sz.Lacc: 80-90EUR már nem is olyan jó ár szerintem. Annyiért külföldi webboltok (ha már EUR árat nézünk) gyakran akciós pegasust (vagy valami hasonló teljesítményű konkurenst) is kínálnak.

hidegchaco 2012.10.30. 16:14:06

@Sz.Lacc: Egyetértek viito-val, ebben az árkategóriában külföldről is jóval komolyabb cipőket lehet hozatni (akár rendelni, akár hozatni valakivel, aki pl. SportsDirect-ben - Belgium, UK - jár). De 25e körül még a hazai forgalmazóknál is találsz magasabb kategóriájú cipőt, talán nem a legutolsó sorozatból, de még frisset. Sőt, van olyan márka, akinél az aktuális széria is 25 e alatt van, az outletek kínálatáról (vagy a szezonvégi kiárusításokról) nem is szólva.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása