Célkeresztben a BSI: január 8-án kedden

2013.01.06. 12:37 mgergoo

Nem futok nagyon régóta, és főleg nem járok futóversenyekre régóta, de ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy lássam, a budapesti futórendezvényekkel kapcsolatban számos kérdés, és ezzel kapcsolatos feltételezés kering a futótársadalomban.

Magunk között szólva én is rendkívül szeretek azon keseregni, hogy mekkora gáz állandóan a rakparton futni, tavasszal a Vivicittán, aztán a K&H váltón, a Nike félmaratonon és a Spar maratonon is ugyanazokon a rakpartokon és ugyanazokon a hidakon gyűjtjük a versenykilométereket. Az Andrássy-utat imádom, mindig meghatódom, ahogy több ezer ember megtölti a teret. Itt még mindenki mosolyog, viccelődik, minden szem előre tekint, és egy nagy boldog hullámként lepjük el az utat. Spirituális élmény, amit átélni minden alkalommal hatalmas dolog számomra.

A rakpartok persze leszívják a motivációmat, szeles, hideg és unalmas szakaszok. Nem értem, hogy miért nem lehet bevinni a versenyeket a  körutakra, a Váci utcába, a Várba, vagy bárhova (bánom is én), csak a rakpartokra ne. Berlinben, Londonban, New York-ban is megoldják valahogy, hogy nem rakpartokon futják a versenyeket, akkor itt miért nem?

Én ezt a kérdést fogom feltenni Kocsis Árpádnak a BSI vezetőjének, kedden a Mindenfutás Egyetemének következő estéjén. Gyere el te is és tedd fel a kérdésed egy kötetlen beszélgetés keretében!

plakát_mfe 4mod_.jpg

A Mindenfutás Egyetemének januári vendége Kocsis Árpád, a BSI vezetője, akinek bárki felteheti kérdéseit, az előzenekar pedig Kimmel Péter, azaz Ebola, aki a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületének alelnöke és a P85 terepverseny főszervezője.

Helyszín: Petőfi Csarnok
Időpont: Január 8. 18 óra.30 perc

Itt jelentkezzetek!

24 komment

Címkék: ajánló mindenfutás Kocsis Árpád Kimmel Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr905000296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2013.01.06. 13:16:32

Nagyon jó kérdés, ez bennem is felmerült már. Remélem, lesz valami összefoglaló a válaszról itt a blogon is. :)

Ketszeri 2013.01.06. 17:15:19

Addig is nevezzetek Ti is a Brutálfutásra, az nem a rakparton van.

Gyűrött Papír 2013.01.07. 03:22:26

Nekem a BSI-ről a magas ár, a monopol helyzet jut eszembe. Meg az, hogy a kollégám kapott tőlük üdvözlő emailt év végén én meg nem. :)
Igaz, csak egy rendezvényükön voltam tavaly. Ha valaki akar kanyaríthat az első mondatból kérdést. Ehhez képest rekord számban indulnak futók a rendezvényeiken, úgyhogy bennem lesz a hiba, biztosan.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.01.07. 11:34:22

@Gyűrött Papír: a monopolhelyzetről ők tehetnek? Bárki csinálhat egy ilyen sportirodát. Az más, ha helyzetbe vannak hozva, de náluk ezt nem érzem. Bár az elszemtelenedést én is tapasztaltam 2010-ben a Nike-n. Azóta nem járok.

Gyűrött Papír 2013.01.07. 11:48:53

@BGy: "Bárki csinálhat egy ilyen sportirodát".
Az elvi lehetősége biztos meg van, de egy sima sportegyesület létrehozásával 2 (kettő!) év ment el egy Bp. környéki városban.
Azon felül egy ilyen egyesület budapesten nem lehet meg politikai/városházi/rendőrségi/egészségügyi stb. kapcsolatok nélkül. Ezt a kapcsolati tőkét felépíteni sok idő, nem hiszem, hogy egy új belépő vállalná. Így marad ami van.
Egy rendezvényüket 2013-ban bevállalom, mert kénytelen vagyok, de aztán...
Kollégám a 2012-es Nike-ra mondta, hogy ezt a pénzt már nem és még ezért vegyen 5e-ért technikai pólót is, amit adtak korábban, na azt már nem.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.01.07. 11:57:08

@Gyűrött Papír: igazad van. Budapesten egy új sportirodát felfuttatni olyan lenne, mint egy új Sziget rendezvényt megalkotni. Sok pénzbe és hatalmi csatározásba kerülne.

Biztos nem véletlen, hogy az utóbbi években gombamód szaporodnak a kis, családias rendezvények, amiket egyre többen látogatnak. Én is jobban szeretem ezeket.

Gyűrött Papír 2013.01.07. 12:02:05

"családias rendezvények, amiket egyre többen látogatnak"
Bizony-bizony! :)) Már regeltem is a velencei tavi futásra. Sokkal szívesebben fizetnék ide, ha hagynák. :))
De meglehet ez a kívánságon is teljesül - ha nem lesz szponzor - és az éremért fizetni kell 800 pénzt. De boldogan teszem!

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2013.01.07. 22:31:08

@Gyűrött Papír: tavaly volt ott egy önkéntes kassza, abba lehetett adományt dobni. Az összegyűlt pénzt a következő rendezvényre fordítják. Én vittem egy csomó sütit, kb annyiba került, mint egy olcsóbb félmaratoni nevezés. Idén is megyek!

Zöld_Dani 2013.01.08. 00:01:31

Nagyszerű, egy kérdésem volna: nagyon muszáj volt az EPCA-val leboltolni? Ez a vegyianyag gyártók lobbiszerve, és azért lobbizik, h a veszélyes vegyi anyagok szabályzását ne lehessen szigorítani, h nehezebb legyen a hatásaikat tesztelni, megismerni, nehezebb legyen őket ártalmatlan vegyi anyagokkal kiváltani.
Ez enyhén szólva 180 fokkal ellentétes mindazzal, amiről a futás szól.
Értem én, h kell a pénz, meg ha van szponzorl, olcsóbb a nevezés, de akkor is.
Fegyvergyárral nem támogattatunk béke-rendezvényeket.
Erről ha ki tudtok húzni egy tényleges választ, nem egy marketing-szöveget, azért nagyon hálás lennék!
köszi a szervezést!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.01.08. 09:54:54

@Zöld_Dani: mi ez az EPCA dolog? nem vágom, sorry.

Zöld_Dani 2013.01.08. 17:10:12

Az októberi spar maratonjuknak volt egyik fő szponzora - kaptunk helyes kis szórólapot arról, h milyen oktondi dolog félni a vegyi anyagoktól, hiszen mi magunk is vegyi anyagok összessége vagyunk - és egyéb bullshitek.
Hogy a többi versenyüket is támogatja-e azt nem tudom, én csak azon indultam.

spiderbond 2013.01.08. 22:31:17

Nem tudom mi a baj a rakparttal, sztem vízparton futni jó dolog.
Én nem szívesen futnék a mocskos belvárosi utcákon, vagy a körúton.

Zöld_Dani 2013.01.09. 12:39:55

@mgergoo: Helló, mondott valamit Kocsis spori a kérdésemre?

Gyűrött Papír 2013.01.10. 13:41:11

@Sekiwake: Ez sem nyerte meg a tetszésemet :)
A következőn is részt vettél? Eh hagyom is a dolgot.

De ha ezt (www.futanet.hu/cikk/28-spar-budapest-maraton-nevezesi-dij) megnézem, akkor elgondolkodtató, hogy aki először fut annak miért is kell legkevesebb 16e-t fizetni, míg ha bármi picit futott korábban, akkor már "csak" 9.5e.
Majd megnézem ezt is felvételről, de nagy elvárásaim nincsenek Kocsis úrral kapcsolatban.

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2013.01.10. 15:08:41

@Gyűrött Papír: Ahonnan nézzük, ez a külföldiek lehúzása, vagy kedvezmény a magyaroknak (aki Magyarországon magyarként maratont fut, jó eséllyel indult már BSI versenyen). Mivel EU-n belül állampolgárság szerint nem lehet diszkriminálni, nálunk ezt találta ki a a BSI. Van erre még más megoldás is , pl. lakóhely szerint diszkriminálnak (országban élsz vagy nem).

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2013.01.10. 23:38:47

@Gyűrött Papír: Írtad, hogy szívesen fizetnél a Velencei tavi futópartiért, ha hagynák. Válaszoltam, hogy hagyják. Erre te, hogy ez neked nem tetszik.

Vannak emberek, akiknak a szar is keserú. :-)

Gyűrött Papír 2013.01.11. 10:54:35

@Sekiwake: Áááááá! Úgy értelmeztem, hogy a BSI rendezvényen volt ez a gyűjtés!
Arra koncentráltam, hogy a BSI-t véleményezem és arra jött ez az adakozási lehetőség. Visszaolvasva már értem :)
Jajaja. Velencei-tó okés, persze. :)

Gyűrött Papír 2013.01.11. 11:42:11

@Jozsef: Lehet.
A 2012-es SPAR maratonon 2178 magyar és 1395 külföldi volt az eredménylistában. Hogy az 1395-ből mennyi volt az első futó, azt nem tudom.

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2013.01.12. 10:21:25

01:12:05-nél "... ez azzal kár, hogy időnként ilyen 180 vagy 360 fokos fordulatot kell tenni. Ami nem olyan jó." :))

hidegchaco 2014.09.09. 15:14:16

Ma felvettem a rajtszámot a Ligetkörre a BSI-nél, ahol kaptam egy A4-es formátumú "29. Wizz Air Budapest Félmaraton" című, szép nagy színes újságot is. Abba bele se menjünk, hogy mennyire korrekt dolog a "29. Wizz Air" Félmaraton név használata (bár tény, hogy általános gyakorlatról van szó, anno a budapesti maraton is IBUSZ maratonként indult, majd lett belőle MARS, meg mittudoménmi), de a címlapfotón egy darabig elgondolkodtam: hatalmas tömeg fut át a Szabadság-hídon, de rajtszám alapján nem tudtam beazonosítani a konkrét versenyt. Néhány másodperc után azonban rájöttem, hogy alapos munkával szépen egyesével letörölgették a rajtszámok felső részéről a SPAR feliratot, csak a távoli futóknál hagyták azt meg :)

("Óceánia mindig is Eurázsiával állt harcban.")

Zöld_Dani 2014.09.14. 17:20:25

@Enemy No 1: Au. Mondjuk én azt is nehezen viseltem, hogy a Burger Kinggel álltak össze. Egészség, na persze.

hidegchaco 2014.09.14. 19:26:22

@Zöld_Dani: Hát a Coca-Cola (Testébresztő) mellé nem adhatnak szójatejes müzlit :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása