Utolsó pillanatok a Rotterdami maraton előtt a profiknál

2013.04.12. 08:55 szasza75

Józsa Gábor és Kovács Ádám hétvégén a Rotterdami maratonon indulnak. Néhány kérdést tettünk fel nekik.

FB: Hogy sikerült a maratoni felkészülés?

JG: Magamhoz képest sok kilométert sikerült futnom az alapozás során, sőt, a valaha volt legtöbbet. Betegség és sérülés jó formán egyáltalán nem hátráltatott. Természetesen nem jött jókor az utóbbi 110 év legcsapadékosabb és talán leghidegebb negyedéve. A résztávok tempója érezhetően lassabbak volt a nyári-őszi felkészülés edzéseihez képest. De nem szomorkodok, mert a 30 kilométeres kontroll futás elég jól sikerült és ennyi maratoni résztáv munkát még nem végeztem el.

KÁ: A tavalyi Prága maratoni formámnál erősebbnek érzem magam. Több kilométert futottam, edzés eredményeim jobbak. Kisebb bokafájás és megfázás volt ugyan, de jelentősen nem befolyásolta a felkészülést.

ka.jpg

FB: Hogyan pihentek rá/edzetek ezen a héten?

JG: A pihenéshez is nagy bátorság kell. Ezt nehezen is viseli az ember néha. Én is. :) Megszokja az ember a sok munkát és csak akkor érzi az erőt, edzettséget ha reggel-este edz. A szervezet megpihen és jön a gyengeség érzése, ami természetes. Ezeket a rossz érzéseket le kell győzni. Nálunk ilyenkor az utolsó egy másfél hét már nagyon kikönnyített, a résztávok sokkal inkább felpörgető jellegűek. Az utolsó átmozgatások résztávok mennyiségét, minőségét, időzítését nagyon el kell találni, de szerencsére ebben az edzőm, Dr. Török János, zseniális!

jozda2.jpg

KÁ: "Formába hozó" résztávos edzéseket végeztünk edzőmmel Szász Lászlóval, valamint a kilométer mennyiséget csökkentettük. Ilyenkor már nem lehet megváltani a világot.

FB: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek?

JG: 2:19-20 között szeretnék futni, de az egyéni csúccsal is azt hiszem még elégedett leszek. 2:21-ig még nem leszek csalódott.

KÁ: Egyéni csúcsot szeretnék futni. Ideális körülmények között akár VB szint is sikerülhet, de ha 2:18:48 időmnél jobbat futok, már nem leszek elégedetlen.

ka_1.jpg
Fotó: Eördögh Ákos

FB: Van-e valamilyen versenystratégiátok?

JG: Minél egyenletesebb tempót szeretnék futni. Talán itt összejön, hogy a táv nagy részét bolyban teljesíthessem. Rotterdam a világ egyik leggyorsabb pályája, sokan jönnek hasonló szintű futók mint mi, szóval van rá esély. Óriási segítség lenne. Nagy álom még, hogy egyszer elérjem, hogy a második fele gyorsabb legyen. Persze ez megoldható lenne egy 80 perces kezdéssel is.

KÁ: Érzésre fogok futni. Remélem lesz egy olyan boly ami nekem megfelelő tempót diktál majd.

FB: Tudjátok egymást segíteni a versenyen?

JG: Ádám tudtommal a VB szintjét tűzte ki, ami 2:17-en belüli maratont jelent. Ez a tervek szerint, tökéletesen egyenletes futás esetén, 4 mp különbség kilométerenként kettőnk között, így elvileg sokáig láthatom Ádámot.

jozsa550.jpg

KÁ: Valószínűleg be fogom vállalni a kicsivel gyorsabb kezdést. A tavalyi eredmények alapján egyikőnknek sem kell majd egyedül futni.

FB: Várjuk az eredményeket. Hajrá!

5 komment

Címkék: interjú maraton profik

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr25216987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.04.12. 09:55:50

Szurkolok nekik, nem egy kutyafasza idő a célkitűzés!
Megdöbbentő, hogy az afrikai futók ezrenként még mindig 15-30 másodperccel gyorsabbak. Ezt még 6 percről 5:30-ra lehozva is érezni. Milyen lehet 3:20-ról 3:00-ra gyorsulni és tartani 42 km-en keresztül? Elképzelni sem bírom.

Jane 2013.04.12. 10:39:32

A 3. kép az nagyon ott van. Hajrá fiúk!!!!

angelday 2013.04.12. 17:02:09

@Jane: úgy érted, hogy a kép nagyon ott van, mi meg nagyon nem vagyunk ott?

negrog · http://szaladunk.blog.hu/ 2013.04.13. 16:21:34

@angelday:
:D .. nagyon eredeti srác vagy, de én gyűlöllek .. többek közt amiért a HM-t abbahagytad.

..és hajrá fiúk !

193 2013.04.15. 08:49:32

Sziasztok!
Józsa Gabi 2:21:00. 21-ik lett!
Gratulálok!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása