Hazatérés

2013.05.27. 11:08 mgergoo

Két hete szombaton történt. Nem tudom hogy alakult így, de egymás hegyén-hátán voltak a futóesemények az országban. Számos rendezvény volt, akár a sík, akár a terep, akár az ultratávok szerelmeseinek. Igazán nagy teljesítmény volt ezek egyikén sem részt venni, nekem mégis sikerült. Kitört rajtam valami tavaszi fáradtság, a futások sem mentek jól (135-ös pulzus fölé nem nagyon tudtam vinni a pulzusomat, nem esett jól). Úgy döntöttem, hogy a hosszú szekszárdi utazást pihenésre és utazásmentes római parton futott magányos futkosásra cserélem.

Később szembesültem azzal, hogy bár én kivonhatom erre a hétvégére magam a közösségi élmények alól, a DK Team közösség tagjai szinte mindenhol képviselték a csapatot. Hihetetlen jó érzés, hogy másfél év alatt egy ilyen közösség építettünk. Sokan voltak Szekszárdon, többen első félmaratonjukat futották az optimális siófoki pályán, kemény terepfutóink a Terep100 különböző távjain karcolták a szintet és a kilométereket – a visegrádi frissítőpontot ráadásul Ulrik barátom vitte. Voltak futóink Kecskeméten, Pécelen, Gyulán és a tatai tókörön is. A hatnapos őrületről a Sportgéza is beszámolt, itt Balogh Ádám és Baranyai Máté képviselték a csapatunkat és a DK polót az Index videójában is villogtatták ezerrel.

nke2.jpg

A múlt hét is érdekesen alakult. A BSI-nek köszönhetően kiállítóként vehetünk részt a BSI rendezvényeken, szombaton a Coca-Cola Női Gálán páran sztriptíz táncosnak öltözve próbáltunk bohócodni a lányoknak. Vasárnap már a KTF (Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík) 20 kilométeres terepfutó versenyén vettem részt. Láttam előzőleg a DK Team Terepfutás és Túra csoportjában, hogy páran tervezik a részvételt, de számomra is meglepő volt ahogyan egy ilyen kis, családias versenyen is egész komoly kis csapatunk gyűlt össze.

kaptur.jpg

Szóval az országban bárhol és bármikor feltűnhet egy DK pólós futó versenyeken, de akár a hétköznapokban is találkozhatok velünk. Futóink vannak az ország minden pontján és ez nagyon jó érzés. Pécsi futókból álló tagozatunk már hozzánk hasonlóan saját heti edzéseket szervez és hétről-hétről többen vannak. Eközben a Nike Futóklub keretében hagyományosan csütörtökönként 18.00 órától tartott Nagy Közös Edzésünkön is kisebb tömeg szokott összegyűlni. Emellett vannak futóink Angliában, az USA-ban, Svájcban, Ausztriában és Ausztráliában is, valamint külön büszkeség, hogy Kaptur József a napokban teljesítette az El Camino zarándokutat, DK pólóban.

A fent említett futók többsége, szekszárdi, siófoki, debreceni, kecskeméti, pécsi, budapesti futóink, a DK Team nagy része a hétvégére a Balaton felé veszi az irányt.

Nagyon várjuk már az Ultrabalatont!

Soha nem laktunk a Balatonon, mégis hazatérünk. Az Ultrabalaton a futás zarándokhelye, a kezdet és a vég, az alfa és az omega. Olyan spirituális élmény amit minden futónak át kell élnie és mi évről évről eljövünk, hogy átéljük és átadjuk ezt az élményt a futóinknak. Hiszek az Ultrabalaton közösségformáló, csapatépítő erejében, ezért teszek meg mindent annak érdekében, hogy minden egykori önmagamhoz hasonló futó részese lehessen ennek a csodának és ezért nem tudok elég köszönetet mondani Lubics Szilvinek, hogy jelenlétével emeli a Nehézbombázók csapat fényét. Az Ultrabalaton a DK Team zarándokhelye, nincs is más dolgunk évről-évre, mint inspirálni a tagokat a részvételre és nézni, ahogy ők is megtisztulnak, újjászületnek, új és büszkébb emberré válnak, valamint csapattá formálódnak ebben az élményben.

Szombaton reggel tizenhárom DK csapat indul el 212 kilométeres útjára. A Nehézbombázókon kívül lesznek tíz és öt fős csapataink és egyéni indulóink is. A szervezők munkáját a siófoki DK téren (Darnay Kálmán, bocs) felállított frissítőponton, valamint a SUHANJ! csapattal közösen az alsóörsi frissítőponton is segítjük.

dkubpolo.jpg

Ha ezt a pólót látod az Ultrabalatonon, akkor DK-s futót látsz, kérlek szurkolj neki és biztasd! Nem veled versenyzik, csak önmagát szeretné legyőzni! 

1 komment

Címkék: közösség ultrabalaton dk team

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr125308167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyűrött Papír 2013.05.28. 12:13:59

Király a póló! :)
Sok sikert minden indulónak! Az időjárás meg úgylátszik szélsőséges lesz megint.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása