Napfelkelte Zamárdinál

2013.06.17. 17:00 angelday

Varga Dániel, doncii ismerős lehet a Futóblog körüli közösségi csatornákról – nem egyszer posztolt már itt a blogon. Versenyzett idén is az UB-n, lenn az ő szemszögéből a verseny, és mivel eredetileg saját blogján jelent meg az írás, nézzétek el neki a hosszabb bemutatót a versenyről, DK-ról – amiket már jól ismerünk. Ez a szöveg annak a posztnak a szerkesztett változata. Át is adnánk neki a szót! – angelday

Évek óta nyúznak otthoni barátaim, hogy buta vagyok, amiért nem jövök el az Ultrabalaton nevű futóversenyre egyszer, mert az nem verseny, hanem az egyik legnagyobb élmény, amit egy futó kaphat az életében. Jópár egyéni maratoni után sokáig gondolkoztam, kikkel mernék nekivágni a 24 órás kihívásnak, ahol non-stop kerüljük meg a Balatont, hogy aztán 212 km után beérjünk oda, ahonnan rajtoltunk. Nekem ráadásul ez lenne életem első versenye Magyarországon. Jöjjön pár érdekesség, majd a végén leírom, nekem mit jelentett az egész.

Már 18 éve létezik a korábban Balaton-kör, ma Ultrabalaton néven ismert futás, de igazán csak az elmúlt pár évben lett népszerű. Ez egyrészt egy nemzetközileg is komoly rangú ultra-futás, vagyis a marathonnál (42,2 km) hosszabb táv. Ugyanis vannak, akik egyéniben tolják... 212 km, non-stop. Hetven férfi és hét nő fejezte be idén egyéniben. Meg egy kerekesszékes. Láttam is elmenni, hardcore volt a faszi!

Az Ultrabalaton a csapatok miatt is óriási, ettől elérhető az amatőröknek is. Öt- vagy tízfős csapatban már nem olyan vészes az a 212 km, pláne, hogy tíz km-enként vannak váltópontok. Innentől el lehet képzelni: végy egy mikrobuszt, benne öt futó. Ebből egy mindig kint fut, egy másik általában bringával kíséri.

doncii_eso.jpg

Mert miért ne, nem fárasztó egy futó tempójában gurulni és segíthetsz neki, elvenni a ruhát, adni vizet, tájékozódni, mert a földre festett nyilakat nem olyan könnyű követni, akkor, ha max pulzussal tolod ki a beled. A busz előremegy és tíz kili után váltunk, két ember be, kettő ki.

Egyszerűen hangzik, de ez logisztikailag komolyabb kihívás. Tíz kili mondjuk 60 perc, de az éppen befutott embernek le kell nyújtania, megtörölközni, átöltözni száraz ruhába, busszal kikiveredni a váltópont körüli dugóból, átérni és megtalálni a következőt... Gyakorlatilag nem nagyon pihennek a buszban lévők. Lehet egy busz helyett több autóval menni és egy futónak 20-30 kilit tolni egyben, így ritkábban kell cserélni. Rengeteg változóval lehet itt sakkozni, egy maratoni pofonegyszerű ehhez képest!

doncii_csapattars.jpg

A balatonvilágosi rajtnál óriási volt a hangulat szombat reggel, dübörög a Rock'n'Roll a hangfalakból, MCM Sanyosz futólegenda tolta a mikrofonban a vakert, több ezer amatőr futó készült a rajtra, izgatottan vigyorgott mindenki. Az első szakaszt csak egy ember futotta, de a rajtvonalon együtt haladt át az egész csapat.

Van itt rengeteg megható történet. A Suhanj Alapítvány fogyatékos embereknek teszi lehetővé, hogy sportoljanak. Tolószékeseknek szereznek futót, aki tolja oket, vakoknak kísérőt, akik fogják a kezüket. Akár 212 km-en át!

Na és a DK-Team? Két éve Gergő, egy túlsúlyos informatikus elkezdett 130 kilóval sportolni és ír róla blogot, neve: Dagadt Köcsög. Jó stílusban ír, de fogalma sem volt, hogy sikerül-e egyáltalán a mázsa alá jutnia, vagy hogy bárki olvassa-e szenvedéseit, mert kit érdekelne már. Egy évvel később ötven ember járt le vele a Margit-szigetre futni, DK feliratú neonsárga pólóban. Lefogyott, a Futóklubban megismerte barátnőjét, aki elkísérte első maratonijára Berlinbe, aminek 38. km-énél Gergő megállt fél percre és megkérte Enci kezét.

Idén több, mint száz futó vágott neki a Balatonnak Dagadt Köcsög feliratú pólóban. Ötletes csapatneveiket trikóikon láttam, káDKerülők, HasaDK, VaDKörték, HullaDK, mindig tapsoltam nekik, ha láttam őket a pályán. Az ő elit-frakciójuk a Nehézbombázók nevű csapat, akik simán száz kg felett vannak, keveset és lassan tudnak csak futni egyszerre. De eljöttek és futnak. Lelkesedésük annyira magával ragadó, hogy egy sztárfutó is melléjuk állt. Lubics Szilvi többszörös magyar ultrafutó-bajnok. Megnyerte a 246 km-es Athén-Spárta futás női számát, tavaly első lett a 212 km-es Ultrabalatonon is, nem a nők között, hanem az egész mezőnyben! Idén a Nehézbombázókkal futott.

Személyes vizekre evezve...

A csapatom tagjai csak rajtam keresztül ismerik egymást. Van, akit régóta ismerek, de gyengébb futó, és van erős futó, akivel három hete találkoztam először – rizikó mindkettő. Más országokban élünk, ezért a rajt előtt egy nappal találkoztunk először, addig csak emailen. Jó érzésem volt, szuper arcok, magam miatt aggódtam talán.

doncii_team.jpg

A rajt után több óra is eltelt, mire kezdtem megszokni, hogy most csapat vagyunk. Régen sok túrát vezettem, cserkészeket, többhetes bringatúrákat távoli országokban, hegymászásokat, napközben is "csopvez" vagyok, de a futás nekem mindig az egyéni maxról szólt. Az én belem és addíg tolom, amíg jólesik – vagy azon túl. Most az egóm toltam vissza és arra figyeltem inkább, hogy mindenki jól legyen, bátorítottam, vittem pokrócot a váltópontra befutónak, esernyőt, kaját, és hangsúlyoztam, hogy nem kell sietni, csak az élményért jöttünk.

doncii_bringaut.jpgA Balatont nem lehet eleget dícsérni, egyben látni pedig különösen gyönyörű. A magas partokat Almádinal, a Tihany előtti emelkedő (szakadó esőben az igazi!), Badacsony vulkánjai és borvidékei majd a naplemente Keszthelyre befutva. Én úgy emlékeztem, hogy sosem voltam egy nagy Balaton rajongó, alíg voltam ott párszor. Tévedtem. Valójában minden faluban elöntöttek az emlékek, hányszor tekertünk le bringával Pestről Siófokra, Szántódon csókoltam meg első barátnőmet, Csopakon kikaptam egy tenisztornán, Füreden céges tréningen csúnyán berúgtunk, Szárszón ellopták a bringám és Zamárdiban összevarrták a szemöldököm. Minden sarkon volt egy emlék.

Már a rajtnál és aztán a váltópontokon is összefutottam ezer éve nem látott barátokkal. Marcit Dörgicsénél vártam, felnézek és: "Helló Tünde, hátte, hova lettél a kórus után, ahol Carmina Buranát énekeltünk tíz éve? Család, gyerek, most meg itt futok - wow, jó volt látni, hajrá." A kedvenc szakaszom Keszthelyre befutni: naplemente, már 8 órája futunk, csodálatos fasorok a bringásút mentén, jobbra a Badacsony utolsó dombjai, balra a kék Balaton, nádasok. Hideg van, a pulcsimat odaadom Diának, aki bringán kísér, hogy ne fázzon, én pedig tolok a tempón, hogy én se. Nem sokat beszélünk, de nagyon jó nem egyedül futni.

Érdekes módon nem a több órás eső volt nehéz az első felében, hanem a száraz, de sötét éjszaka a déli parton. Nagyon nehéz éjjel futni. Az egész tested lekapcsol, enni/inni sincs kedved, akkor meg nincs kraft. Van benne szépség is, Balatonszárszó teljesen kihalt utcáin cuppog a vizes cipőd, fejlámpával nézed a lila nyilakat az aszfalton, valahol a távolban van előtted egy másik futó, szép lassan behozod, amikor átszalad előtted a sötétben egy süni. Majd még egy. :)

Az utolsó néhány szakaszon már eléggé le volt robbanva mindenki, én 45 km-nél tartottam, a többiek kicsit kevesebbnél, de még várt rájuk egy tízes fejenként. Nagyon késő volt, cudar álmosak voltunk. Izgatott nagyon, hogy legyen egy ötven km-es napom. Láttam, hogy ha most belehúzna mindenki, befuthatnánk húsz órán belül. Meglepően jól haladtunk eddig, de nyeltem egy nagyot és elvetettem mindkettő célt, csak a csapat számít: ők jól érezzék magukat és hogy mindenkiből kihozzunk a legjobbját.

Elcseréltem pár szakaszt, nem is értettem, miért raktunk Diára 15 km-t reggel négy órás kezdéssel, átvállaltam pár kilit mindenkitől. Senkinek nem volt már száraz ruhája, hideg volt de futottunk be Zamárdira, pirkadt. Megtolta Dia is, meg én is, álmosak voltunk, de nem volt már sok hátra. Zsuzsi egy hős, hajnali ötkor övé volt az utolsó emelkedő Balatonvilágosra, mi a befutó előtt vártuk meg Sanyosz mester vidám hangjával a hangszórókból. Dia, Dani, Marci, Pavli & Zsuzsi kézen fogva futottak be a 212 km tábla alatt... megvan! Örültünk, de nagyon álmosak voltunk mindannyian.

Dia hozta a nyomtatott eredményt, és a faradtságtól kimerülten, de mosolyogva kiabált! 19:59:46 - tizenegy másodperccel voltunk húsz órán belül. Nekem pedig meglett az 53 km, holott nem volt cél. Köszönöm a Pannon Pumák csapatnak, hogy veletek futhattam, megtiszteltetés volt.

6 komment

Címkék: beszámoló dönci Ultrabalaton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr635365865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.06.17. 17:20:58

Gratulálok nektek is. Láttalak verseny közben, de nem tudtam, hol láttalak már. Legalább ez is tisztázódott.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.18. 07:44:50

Gratula! Én is láttalak, nekem be is ugrott honnan vagy ismerős, de aztán arra gondoltam biztos nem te vagy, hiszen NY, vagy London a székhelyed, hát tévedtem :)

Szépen csináltátok, a 20 órán belüli időt jól kicentiztétek, jövőre már ezzel a tapasztalattal jobban be tudjátok lőni ki, mikor, mennyt fusson.

dvorcsakl 2013.06.19. 07:18:40

Jo volt osszefutni donci!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.06.19. 21:46:52

Köszönjük a szép szavakat, jó, hogy újra találkoztunk!

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.21. 11:30:13

@Hegyi Zsolt: Hajrá!! Ahogy írod is, csak szép óvatosan, fokozatosan emelve a terhelést.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása