A Barkley ultra

2013.07.10. 10:04 angelday

Martin Luther King Jr.-t, a fekete polgárjogi aktivistát James Earl Ray gyilkolta meg 1968. április 4-én egy orvlövész puskával.

martin_luther_king_jamer_earl_ray.jpg

Ray közönséges bűnöző volt a hatvanas évek Amerikájában, '52-ben fegyveres rablásért kapott 3 évet, de nem bírta sokáig, '59-ben megint fegyveres rablás egy boltban, ahol 120 dollárral lett gazdagabb. Ezúttal renitens visszaesőként már 20 évet kapott a Missouri State Penitentiary-ben, ahonnan sikerült megszöknie 1967 áprilisában.

Martin Luther King meggyilkolása után is sikerült meglépnie a hatóságok elől, először Torontóba jutott el Kanadában, ahol szerzett magának egy hamis útlevelet, utána pedig Londonból ment volna tovább – ha nem ismerik fel az álnevét és nem kapják el. Azonnal kiadták Amerikának, James Earl Raynek sikerült elkerülnie a halálbüntetést, aztán máris a Brushy Mountain State Penitentiary-ben találta magát.

brushy.jpg

1977. június 10-én hatodmagával újra megszökött onnan.

A "Brushyról" az a hír járta, hogy három fal veszi körül. Ebből kettő a börtön, egy pedig maga a hegység és a rajta levő növénytakaró. Ray 54 óra alatt egészen pontosan 8 (nyolcas) mérföld távolságra jutott el a börtönből, ott fogták el, aztán vitték vissza. 1998-ban, 70 éves korában halt meg.

Ez a történet tetszett meg a verseny Gary "Laz" Cantrellnek, aki egy barátjával, Karl Hennel együtt elhatározta, hogy bejárja az útvonalat.

A helybéli erdészeknek megmutatták a túraútvonalat, akik azt mondták: nem fogják tudni befejezni. Befejezték, aztán visszamentek az erdészekhez: "Ismerünk néhány embert, akik ugyanezen az útvonalon elindulnának futva." Aztán az ultrás haverok között elhintették, hogy versenyt szerveznek.

Az első versenyt 1985-ben szervezték meg, 13 ember indult rajta, senki sem fejezte be. A következő évben sem volt egyetlen befutó. Négy évvel később, 1989-ben lett meg az első befutó, de a verseny akkor még csak 55 mérföld hosszú volt. Ekkor emelték meg a távot 100-ra, így újabb hat évnek kellett eltelnie, míg valaki célba ér. A mai napig összesen 14 ember ért célba a Barkley-n. A nevet egyébként Laz egy haverjáról kapta, aki lesérült Vietnamban, viszont nagyon szerette a futást. (Szasza kiegészíti annyival, hogy Barkley a neve Laz haverjának a hentesnek, aki fagyasztott csirkéket ajánlott fel a versenynek.)

A verseny helyszíne a Tennessee államban levő Frozen Head State Park, illetve a börtön egyes részein zajlik. (Nem kell aggódni, a börtön 2009 óta zárva tart.) A park Amerika Észak-keleti részén található:

frozen_head_state_park.png

frozen_head_state_park.jpg

A versenyzőknek egy 100 mérföld (160 km) hosszú pályát kell teljesíteniük 20 mérföldes (32 km) etapokban 5 napon keresztül. Ezeket körnek hívják, a szintidő 12 óra. Nem lehet sem mobiltelefont, sem GPS-t használni a tájékozódáshoz, frissítőpontok nincsenek (de van két vízfelvételi lehetőség 8 és 13 mérföldnél körönként).

barkley_checkmate_hill.jpg

És ha ez nem lenne elég, Wikipédia:

A 100 mérföldes táv teljes szintemelkedése 16 500 méter, vagyis körönként 3300 méter emelkedő és 3300 méter lejtő, ugyanakkor a pálya legmagasabb és legalacsonyabb pontja között kevesebb mint 700 méter a szintkülönbség. A verseny részben évek óta elhagyott ösvényeken, részben a szinte áthatolhatatlan sűrű erdőn, szedresen és bozótoson át halad. A versenyzőknek a pályára kihelyezett 9-11 könyvet is meg kell találniuk, amelyekből egy egy lap kitépésével igazolják a teljesítést. Az első két kört a versenyzők az óramutató járásával azonos irányban teljesítik, míg a 3. és 4. kört ellentétes irányban. Az utolsó körre induló első versenyző maga választja meg a haladási irányt és minden következő versenyzőnek az előtte haladóval ellentétes irányba kell indulnia.

A főszervező Cantrell az útvonalakat évről-évre felülvizsgálja és mindig alakít rajta annyit, hogy kellően nagy maradjon a kihívás. Az indulás egyébként mindig akkor van, amikor meggyújtja a cigarettáját:

gary_cantrell.jpg

Természetesen sosem azonos időpontban (volt, amikor reggel 8-kor, de volt, amikor éjjel 1-kor gyújtotta meg), így érdemes figyelni rá, vagy a többiekre.

barkley_indulas.jpg

Aki kedvet kapott volna egy esetleges induláshoz a Barkley-n, merre induljon el? Sajnos nem lehet rá válaszolni, mert a Barkleynek nincs weboldala, versenykiírása, de még meghatározott időpontja sem. Aki tényleg indulni akar rajta, úgyis összeszedi ezeket az információkat magának.

De azért néhány támpont: kell írni egy esszét arról, hogy miért akarunk indulni rajta. Ehhez nincs semmiféle segítség, nyilvánvalóan teljesen szubjektíven döntik el, ki mehet és ki nem. A nevezési díj $1,60.- aztán az első indulónak még vinnie kell a saját államából, vagy országából egy rendszámtáblát is. Matt Mahoney ezt az esszét küldte be:

Miért akarnám lefutni a Barkleyt?

Valaki mesélte nekem, hogy a Barkley maratoni jó gyakorlóterepe a bostoni maratoninak. Hallottam hírét, hogy a terep nagyon szép és szépek a hegyek is. Hogy felkészüljek rá, az otthoni futógépemet (amivel a furdulókat, egyenetlen pályát, időjárást stb. elkerülhetem), 2%-os emelkedőre állítottam.

Remélem, hogy a páros mérföldeken a versenyzőknek víz, a páratlan mérföldeken valamilyen izotóniás italt szolgálnak fel. Én az italaimat kevés jéggel szeretem, 3 vagy 4 kockával. Gyűlölöm, ha telitöltik a poharamat jéggel és alig van benne folyadék. Kérem, hogy a poharakat 3/4-ig töltsék tele és kérjék meg a segítőpontokon dolgozókat, hogy finoman fogják a poharakat alul, hogy ne csöpögjön szanaszét az ital.

Csatolva küldöm a nevezési díjat, de nem volt nálam apró, ezért 2 dollárt küldök. Kérem, hogy a visszajárót postafordultával juttassák el a részemre. Tisztában vagyok vele, hogy abban az esetben, ha nem vagyok megelégedve a versenypályával, azaz nincs minden rendesen jelölve táblákkal, bólyákkal, vagy nem irányítanak megfelelően segítők, esetleg az időjárás nem megfelelő, vagy az útvonal beosztása a tempóm váltására kényszerít, a rendezőséget tehetem felelőssé.

Amennyiben lehetséges, kérek kiemelt rajtszámot, hogy megfelelő helyről kezdhessem a versenyt.

A Brushy börtön egyes részeit is bevonták a versenybe. Egy negyed mérföld hosszú szakaszon a börtön alatt vezet az út. Nincs kivilágítva és egy kis patakocska is folyik az alagút medrében.

barkley_alagut.jpg

Állítólag mindenki megtörik egy ponton. Itt nem az történik, hogy egy combosabb emelkedő után picit ki lehet engedni. Laz szerint az embereket semmi sem kényszeríti a feladásra. Saját maguktól lépnek ki.

Még feladni sem könnyű: aki feladja, annak is órákig tart, míg visszaér a táborba. Az első éjjel általában mindenféle irányból érkeznek vissza emberek az erdőben, de van, aki stoppol a műúton – már ha megtalálja azt. Aki visszaér a táborba, azt ezzel a híres amerikai katonai gyászindulóval fogadják ("Taps" a neve).

Aki a verseny hangulatát szeretné megismerni, feltétlen nézze meg az egyik induló, az ultrafutó, Matt Mahoney galériáját Facebookon. Aki angolul szeretne olvasgatni erről az ultráról, nézze meg John Fegyveresi összefoglalóját, aki 59:41:21 alatt teljesítette a Barkleyt 2012-ben. A mi posztunk csak kedvcsináló, a részletes összefoglaló Fegyveresinél olvasható.

fegyveresi.jpg

Érdemes említést tenni még egy magyar indulóról is, Lőw András "2001-ben két kört (8:12, 19:40), 2007-ben 3 kört (8:39:35, 20:32:17, 34:16:20) és 2008-ban egy kört (9:11:53) teljesített sikeresen".

12 komment

Címkék: ajánló ultra Barkley ultra

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr765395639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2013.07.10. 10:19:02

a neve Barkley Marathon, hiába ultraverseny :-)
Korányi Balázs is indult rajta, de nagyon az elején szétcsapta a térdét

angelday 2013.07.10. 10:27:13

@ringsider: nincs valahol online beszámolója?

Apropó, Lőw Andrással a kötelező interjú a HVG-n tavaly októberben: hvg.hu/sport/20121027_low_andras_interju

2013.07.10. 10:28:57

@ringsider: igazából barkley marathonS a neve ;)

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.07.10. 13:53:55

Lőw András egymást követő köridői beszédesek.

Szerintem ezért kár ilyen messzire utazni, itthon is lehet magunkat szivatni kellő mértékben. Mátra 115, vagy a Kazinczy 200-as a Zemplénben.

SzuMe 2013.07.10. 14:41:33

Itthon szerintem nem tudod magad ennyire megszivatni. Könnyű feladni.

2013.07.10. 15:26:13

@BGy: nekünk kár is, de pusztán a teljesítők száma alapján biztos vagyok benne, hogy van olyan, akinek az általad sorolt versenyek már nem jelentenek kihívást

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.07.10. 15:50:28

Az igaz, hogy 32 km-en a 3300 m szint baromi sok. Ebből ötöt megcsinálni nem piskóta.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.07.11. 12:09:59

A weboldalon vannak filmek és fotók, meg lehet nézni milyen a pálya...nincs pálya, tüskés bozót, hegyoldal, kígyók, stb. és nincs jelölve csak egy hevenyészett itinerfélét kapnak a résztvevők. Óriási lehet, bakancslistás feltétlen!

angelday 2013.07.11. 12:23:44

@Bozót: Szasza nekem azt mondta, ha nem lennének pénzügyi akadályok (oda-vissza-kinn lenni), akkor ő bizony megpróbálná. Én szívesen elkísérném, de max. a csirkéből ennék csak!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.07.11. 12:26:07

@angelday: Én még csiga vagyok hozzá, de idővel biztosan szívesen megnézném, de a költségek nem tudom, mikor teszik lehetővé...Rengeteget olvastam róla, eléggé a hatása alá lehet kerülni :)

shortstack 2013.07.12. 10:33:43

@angelday: ugy orulok, hogy vegre sikerult valamilyen ertelmes tartalmat irnod ide!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása