Tervek – tények – ÉL-mények
2013.08.01. 11:34 szasza75
Egy korábbi kommentben olvastam valami olyasmit, hogy nem éppen én testesítem meg az átlagfutót, így nehéz azonosulni velem, meg amúgy is ezek a külföldi terepfutóversenyek érdektelenek. (Szerintem ez nem igaz.)
Megosztom múlt heti élményem. Ez nem terepfutó verseny, hanem egyszerűen csak egy jól megtervezett útvonal. Természetesen nem átlagos útvonal, de azt gondolom, könnyebb azonosulni az egész kalanddal, ha azt mondom, hogy a három fiún kívül (Ákos, Péter és én) mellett Nóra egy 3 gyerekes anyuka, feleség, dolgozó nő is a kis csapatunkban volt. Akkor ez így már jöhet, kellően "átlagos"? :-)
5 nap a Pireneusokban volt az étlapon. Nem csillagtúrát szerveztünk, hanem pontról pontra járunk, így az 5 nap felszerelését is magunkkal kellett vinnünk. Nem volt könnyű a táska. Csak a legfontosabbak kerültek bele, és azokra gyakorlatilag szükségünk is volt. A terv papírforma szerint akár reális is lehetett volna. Napi 40 km körüli táv 3000-3500 m szintemelkedéssel, ahol lehet persze futva, reggeltől estig mozgásban, a tájat, élményeket habzsolva… csodás.
Első nap.
Indulási helyünk Torla, a Pireneusok egyik legszebb kanyonának, az Ordesa-kanyonnak a bejárata.
Egy bőséges reggeli után 7 órás indulási idővel belecsaptunk életünk egyik legszebb kalandjába. Frissen-fitten futottunk a kanyon oldalában és tátva maradt a szánk. Igazi kiszakadás ez civilizációból!
Valójában semmi nincs itt, csak a gigantikus természeti erők alkotta tájba belecsöppenő parányi emberek. Köztük mi. Az első menedék pont egy félmaratonra volt. Bő 4 óra kellett, hogy elérjük, innen további emelkedő jött, egészen 2600 méterig emelkedtünk. Délutánra elértük azt a lejtőt, ami életem legnagyobb szintcsökkenését okozta. Közel 1500 méter csak lefele.
Délután 5 felé járt. Kedvünk, erőnk, lelkesedésünk töretlen. Már csak 2 hágó volt hátra a tervezett célunk eléréséhez. Egy hosszabb és technikásabb, valamint egy rövidebb de könnyebb útvonal közül kellett választani. A rövidebb útvonalat nem találtuk meg, helyette viszont rossz útvonalra tévedtünk +1 óra. Ezek után maradt a nehezebb és hosszabb útvonal. Pár hónyelv egyre kilátástalanabbá tette a dolog.
A hosszabb útvonalon viszont találtunk és egy bivakházat 2660 m magasan. (A bivakház egy fém épület, abból a célból épült, hogy a csúcs előtt pihenőül szolgálhasson a megfáradt mászóknak – a szerk.) Itt esteledett ránk, este 10 óra volt. Megettük maradék kajánkat és minden táskában található ruhát felvettük. A házban volt egy csapat, akik már aludtak, illetve egy lengyel pár, akik kölcsönadták egyik hálózsákukat. A házban találtunk még két takarót, így két pad és két asztal összetolásával meg is oldottuk a fekhely kérdését.
Én nyertem meg a padot. Hosszú éjszaka elé néztünk, valójában a többiekre tekintettel csöndbe kellett volna maradni, de a helyzet irracionalitása komikussá tette az egészet. Volt időm csendben gondolkodni és átgondolni a nap történéseit. Két gondolati sík jutott eszembe: egyrészt az "élményfaktor". Hosszan tartó motiváció fenntartásához nélkülözhetetlen elem. A másik szó pedig a belső határaink megismerése. Mi az, ami még megy és mi az, ami már nem. Átélés és felismerés. Átélni a pillanatok sorozatát és felismerni lehetőségeinket korlátainkat. Gyakorlatilag ez játszódik le futásaim során is, persze a súlyozás mindig más. Az átélés hosszan tartó folyamat, míg határaim kitolását akár pillanatokban mérhetem.
Futásaimban ez a jellemző, egy utcai futóversenyen nincs igazán átélési élmény, ott már a határok súrolása lehet például azzal, hogy javítok az egyéni legjobb időmön. A Pireneusok hegyei között más ligába kerültünk. Olyanok a játékszabályok, amiket részben nem is ismerünk, csak feltételezünk, hogy ez a szabály. A határainkat akár nap közben többször is túllépjük. Új terület ez, erős érzelmi hatással. Cikkáztak a gondolatok, hosszú éjszaka volt.
Egyben azt is be kellett látnunk, hogy hiba csúszott a tervezésbe, mert 55 km és 3700 m szint után sem vagyunk még a tervezett szálláshelyünkön. Egy kényelmetlen pad, hideg környezet viszont volt. Remek.
Második nap.
Mint akit agyonvertek, olyanok voltunk ébredés után. A hágó másik oldalán kellett leereszkednünk, ami nem tűnt könnyű útvonalnak. Sportcipőben, illetve volt egy Yaktrax is nálam. Vigasztalt, hogy szűk 3 óra múlva reggelizhetünk is akár, és aztán kezdhetjük az az napra kiírt szakaszunkat.
Az ereszkedés jól sikerült: 40-50 perc alatt tettünk meg 500 métert, pikk-pakk utolértük azt a csoportot, aki 1 órával korábban indult el a bivakházból. Jó hangulatunk töretlen maradt. Délelőtt 11-kor már a közeli település élelmiszerboltjában vásároltunk be aznapra. Hirtelen rám tört az álmosság, csak támolyogtam és erőtlenül gyalogoltam a lejtőn, egy kóla és a redbull kombó csak arra volt jó, hogy felforgassa a gyomrom.
Sűrű fellegek tornyosultak az égen és a lelkem mélyén is. Csapatunkban most én lettem a gyenge láncszem. Miközben hánytam, az út szélén eleredt az eső, reménytelen helyzet alakult ki. Hogy ne lassítsam a többieket, jeleztem, hogy elstoppolok, buszozok, valahogy eljutok a következő szálláshelyünkig, de az is lehet, hogy alszom valahol a fűben és majd utolérem őket.
Özönvízben érzékeny búcsú, én balra, ők jobbra el. Mindenki megtalálta saját küzdelmét. Egy percen belül a szakadó esőben megállt mellettem egy holland pár. Hova megyek? Elvisznek. Beszálltam és két faluval arrébb kitettek. A buszközlekedés macerásnak tűnt, stoppolni nem volt kedvem. 700 méteren voltam, mellettem egy 1950 méter magas hegy, a túloldalán pedig az aznapi úti célunk.
Vettem egy térképet és viszonylag erőtlenül átkeltem a hegyen. Lefele kifejezetten jól ment a futás is. Szívott a lejtő, egészen egy újabb gyomorproblémáig. Öt órába telt, mire eljutottam a szállásig. Pizzát és sört rendeltem, csak már jöttek volna a többiek! Jöttek is, igaz, kis segítséggel a helyi fogadós jóvoltából, de este 10-re már a panzióban is voltak. Mind hullák voltunk, senkit nem kellett altatni. A terv erős volt, ezt már mindenki belátta.
Mi lesz most ezután?
(folytatjuk…)
21 komment
Címkék: természet nyaralás trail pireneusok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jane 2013.08.01. 12:41:00
Pont attól szólnak mindenkinek ezek az írások, mert bennük van a futó tökéletlensége is, nem csak a szupermen. Várom a folytatást!!
Gyűrött Papír 2013.08.01. 16:17:36
ui: nem is tudtam, hogy L. Szivi Nóra álnéven fut. :))
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.08.01. 17:13:10
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.02. 06:22:33
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.08.02. 08:57:58
Én átlagfutó vagyok, mert versenyeken a mezőny közepén szoktam végezni. Többet is ki tudnék hozni magamból, de nincs rá időm. Ezt tudomásul vettem és minden eredményemet az edzések mennyiségéhez/minőségéhez és testfelépítésemhez viszonyítom. Így viszont egészen jó eredményeim vannak. Ha-ha-ha!
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.02. 09:27:43
Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.02. 10:46:09
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.08.02. 11:57:46
Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.02. 23:45:21
futonaplo.blogspot.de/2013/07/egy-futas-ahol-kabocak-szurkolnak.html
Zöld_Dani 2013.08.03. 19:44:18
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.08.03. 22:46:02
Gyűrött Papír 2013.08.04. 01:16:17
Szabad kérdeznem, hogy mit néztél ki? Vagy ez egy külön cikk lesz tapasztalatokkal télire? ;)
Gyűrött Papír 2015.02.04. 21:32:24
De nekem az is jó ha csak simán megmondod. :)
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
